Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. május. 30.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. június 01. péntek, 03:03
- Megbeszéljük
Az amerikai emberjogi jelentés és a „turulmadaras válasz”
Lattmann Tamás nemzetközi jogász
Bolgár György: - A napokban hozták nyilvánosságra az amerikai külügyminisztérium éves emberi jogi jelentését, ami kiterjed a világ összes országára, köztük Magyarországra is. Ezt a világon mindenütt alaposan el szokták olvasni a politikával foglalkozók, meg nyilvánvalóan a kormányok is, hiszen mégiscsak a világ első számú, legerősebb demokratikus hatalma értékeli a világban lezajló fejleményeket, hangsúlyozottan emberi jogi szempontból. A múlt évre vonatkozóan Magyarország nagyon kemény bírálatokat kapott Washingtonból és ez nemcsak azért súlyos, mert tudjuk, hogy mi zajlik körülöttünk – itt élünk, látjuk, ezek szerint az amerikaiak is látják –, hanem azért, mert végül is az Egyesült Államok szövetségesei vagyunk a NATO-ban, és tudjuk, hogy egyéb konfliktusaink, problémáink, vitatkoznivalóink is vannak az amerikai kormányzattal. Mindennek a tetejébe még jön egy kemény emberi jogi bírálat. Mit kezdjünk vele, Ön szerint? Mi ilyenkor a szokásos reakció, és hogy szokott egy demokratikus ország és kormányzata reagálni ezekre?
Lattmann Tamás: - Először is néhány szót talán érdemes lenne arra fordítani, hogy kicsit egyenesbe tegyük, hogy mire is valók ezek az emberi jogi jelentések egyáltalán. Elenyésző részben az a szerepük, hogy külpolitikai nyomást gyakoroljon velük az Egyesült Államok. A jelenések fontosabb feladata pedig inkább az amerikai közvélemény, az utazók, a külföld iránt érdeklődők tájékoztatása. A magyar külügyminisztérium is szokott közzétenni időről időre, nem ilyen átfogó jelleggel ugyan, de hasonló jellegű elemzéseket, különösen akkor, ha valamilyen helyzetben érdekessé válik.
- Tegyük hozzá még az üzleti életet is, mert nyilvánvalóan a befektetők érdeklődnek az iránt, hogy egy országban – ahova ők esetleg pénzt, technikát akarnak vinni vagy befektetni akarnak – milyen helyzet van, hogy bánnak adott esetben a romákkal vagy más kisebbségekkel, milyenek a vallásszabadság feltételei.
- Igen, ez hozzá tartozik ahhoz, ahogy az Egyesült Államok szövetségi kormányzata valamiféle véleményt alkot az egyes államokról. Ezt minden állam megteheti, minden államnak meglehet a maga véleménye, és ennek természetesen a maga csatornáin hangot is adhat. Ezek a jelentések főszabály szerint erről szólnak. Ha valaki megnézi magát a jelentést, akkor alapvetően azokat az elmúlt időszakban jól kitapintható és látható vitákat láthatja, amelyek felmerültek az amerikai és magyar viszonylatokban, ezek jelennek meg ebben a jelentésben.
- Összefoglalóan ráadásul.
- És egyébként részletezve is. Jól látszik, hogy az emberi jogi szempontból nagyon fontos pontok – például a fogvatartottakkal való jogellenes bánásmód, kínvallatás – benne szoktak lenni ezekben a jelentésekben. Mindenhol azzal kezdi a jelentés, hogy semmi ilyesmi nem történt Magyarországon. Ezt a jelentést nem úgy kell elképzelni, hogy ezzel rá akarják húzni a vizes lepedőt az államra, és mindenféle hazugságokat akarnak terjeszteni. Nagyon világosan egyértelművé teszi a jelentés, hogy ilyen jellegű, nagyon súlyos emberi jogsértésekről nincsen szó, viszont ugyanakkor egyes részelemei kibontásakor szépen megjelennek azok a kritikai elemek, amelyeket az elmúlt egy évben azért folyamatosan láthattunk az amerikai-magyar kettős viszonyrendszerben. A kritika megjelenik ebben a jelentésben, ez tény, ugyanakkor a benne foglaltaknak nincsen politikai jellegű szándéka vagy nem olvasható ki belőle az ország befeketítésére irányuló szándék, hanem az Egyesült Államok egy elég alapos kritikája jelenik meg benne. Hogy erre érdemes-e, és ha igen, akkor hogyan reagálni, az már egy következő kérdés lesz.
- Reagáltunk rá már azonnal, éppen az Egyesült Államokban volt a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Kovács Zoltán, ő azonnal nyilatkozott, hogy nincs roma diszkrimináció, a médiaszabadság sincs korlátozva szerinte, a Klubrádió ügyében ugyan még nincsen tisztázva a véleménykülönbség, de majd kiderül, hogy ott is alaptalanok az aggodalmak és így tovább és így tovább. Tehát volt azonnali reakció, mégpedig lényegében az, hogy nem így látjuk a helyzetet, ahogy az amerikaiak.
- Természetesen. Nyilván a kormány nem fogja ezek után azt mondani, hogy hú, bocsássatok meg, ezt mi mind elkövettük. Nem, ilyenkor a magyar kormány előadja a saját álláspontját, ami ugyanúgy egyfajta politikai kijelentés szintjén fog működni, mint ahogy maguk ezek az emberi jogi jelentések is egyfajta politikai állásfoglalásnak tekinthetők. Csak a befogadó közönség válasza, reakciója nem mindegy. A külügyminisztérium, az amerikai külügy által közzétett ilyen jelentéseket többé-kevésbé el szokta fogadni, az ebben foglaltak megcáfolására valami nagyon hiteles és nagyon komoly dolgot kell tudni előadni, hogy ugyanazt a hatást érjék el, mint amit maguk a jelentések. Tehát ez már a kormányzati kommunikáció kérdése és természetesen – nem utolsósorban – a tényleges igazság kérdése, hogy ezeket ki lehet-e valahogy – pestiesen szólva – dumálni vagy nem. Hogy ez most sikerül-e azt majd meglátjuk, nyilván ebben nem tisztünk nekünk itt és most állást foglalni. Én úgy gondolom, hogy nem lesz könnyű dolga a kommunikációs államtitkárnak, ha ezzel meg akar próbálkozni.
- Vagy akárkinek. Mindenesetre a dolog, ahogy Ön mondta, elsősorban belső használatra, amerikai állampolgároknak, befektetőknek, politikával vagy akár egyébbel foglalkozóknak szól, akiket Magyarország vagy a világ érdekel, mert kétszáz országról szól ez a jelentéssorozat. De az biztos, hogy ez az emberi jogi jelentés eljut a világ összes fontos országának külügyminisztériumába, és ha Magyarországgal kapcsolatban van valami teendő, akkor nyilvánvalóan akár az angol, akár a német külügyminisztérium Magyarországgal is foglalkozó osztálya elteszi ezt az emberi jogi jelentést is és megnézi, hogy mik vannak ott felsorolva. Valószínűleg a fontos dokumentumai közé tartozik, hogy az Egyesült Államok hogyan ítéli meg az itteni fejleményeket ebből a szempontból. Tehát ez egy kifejezett rossz pont, amit nehéz vagy csak tényleges lépésekkel lehet ellensúlyozni, szöveggel valószínűleg nem.
- Természetesen. És azt se felejtsük el – pont a brit és a német külügyet említette –, hogy ezeknek a külügyminisztériumoknak is megvannak rá a képességeik, hogy saját álláspontot alakítsanak ki, azt viszont mi nyilván nem tudhatjuk itt és most, hogy egyébként az amerikai jelentés mennyiben táplálkozik mondjuk brit vagy német tapasztalatokból. Tehát itt a külügyminisztériumok számára semmi újdonság és semmi titok nem derül ki ezekből.
- Nem, ezek nem olyanok, mint azok a bizonyos Wikileaks iratok, amikor bizalmas iratokat hoztak nyilvánosságra. Ezek nagyon is nyilvánosak, sőt az a szándék, az a cél, hogy ezek az egész világ számára ismertekké váljanak, nincsenek benne titkok.
- Persze. És pont az egyik célja egyébként tényleg, hogy valamiféle politikai nyomásgyakorlás is legyen benne. Aztán persze volt arra példa, hogy az amerikai külügy saját magával szúrt ki az ilyen nyilatkozatokkal. Még a Bush-adminisztráció idején elkezdték magyarázni, hogy az alvás megvonása a fogvatartottaknál nem minősül kínzásnak, nagyon kellemetlen volt, amikor a 2000-es, azt hiszem, Törökországgal kapcsolatos országjelentésben az amerikai külügy kínzásnak minősítette az alvásmegvonást. Tehát vannak az ilyen közzétett jelentéseknek egyéb, járulékos hasznai is a nemzetközi közösség és a tudományos szféra számára. De elsődlegesen a politikai nyomásgyakorlás és a belső tájékoztatás a cél, és éppen ezért, mert ilyeneket még adott esetben az amerikaiakkal szemben is lehet benne találni, aki érdeklődik, mind megnézi ezeket a jelentéseket. Nagyon komoly hatást tudnak gyakorolni az ország megítélésére.
- Milyen következtetést volna célszerű levonni egy ilyen jelentés megjelenése után? Tehát ha nem szabadságharcot folytatnánk, hanem ésszerű politikát, és megfogadnánk a tanácsokat, lehetne-e ebből kiindulva akár bizonyos lépéseket eltervezni, hogy mit változtassunk, mert lám, az egyik legfőbb szövetségesünk ezt így látja? Érdemes-e akár magyar-amerikai konzultációkat folytatni bizonyos kérdésekben vagy egyszerűen csak saját hatáskörben, saját döntési körben elhatározni, hogy akkor ebben talán változtatunk az eddigi gyakorlaton?
- Ez jó kérdés. Egy ilyen országjelentés nem más, mint egy tükör. Itt bizonyos mértékig a saját képünket látjuk, ami nyilván befolyásolva van, hiszen azért ez egy az amerikai külügy által összeállított jelentés.
- Ők sem tévedhetetlenek és ők is egy bizonyos szemszögből nézik.
- Igen, viszont ez akkor is tükröz egy álláspontot, ami azért többé-kevésbé megalapozottnak tekinthető. Hogyan lehet ezt megváltoztatni? Vagy megváltoztatjuk saját magunkat vagy megváltoztatjuk magát a tükröt. Nyilván mindenki tudja, hogy ezt a tükröt nagyon nehéz megváltoztatni. Visszakapunk egy képet, ez alapvetően mi vagyunk. Persze lehet konzultálni az amerikaiakkal, ez nagyon fontos dolog, mert időnként azért még a legkiválóbb elemzők is tévednek.
- A kölcsönös bizalomhoz hozzájárulna a kölcsönös szóértés egymással, ugye? Ha mindent sértődötten elutasítunk, akkor annál ferdébb szemmel néznek ránk.
- Kiváló elemzők vették elő Magyarországot az elmúlt időszakban, néha provokatív jellegű és vitákat kiváltó elemzéseket tettek le az asztalra, ezeket mindenki látta, hallotta. Sajnos az ő elemzéseikben is időnként, így vagy úgy, de megjelentek olyan fajta tárgyi tévedések, amelyek abból fakadtak, hogy nem teljes mértékben, nem átfogóan ismerték a magyar alkotmányos rendszert, és a kormányzat ezek után a kommunikációs színtéren az érdemi és lényegi kritikák élét azzal tudta elvenni, hogy ezekre az apró kis csúszásokra és hibákra tudott jól rákoncentrálni.
- Igen. Hogy ezek még ezt sem tudják.
- Így van, pontosan. És ez alapvetően nem tett jót a vitának sem, mert a vita tartalma innentől nem a tényleges, lényeges problémákról szólt.
- Miközben azt kell látnunk – és ez az igazán veszélyes –, hogy az amerikai külügyminisztérium emberi jogi jelentésétől kezdve az Európai Parlament határozatáig, az Európai Bizottság különböző döntéseiig, a nemzetközi hitelminősítők leminősítéséig, Magyarországot egy sor olyan csapás érte a politikában és a gazdaságban, ami nem normális egy európai uniós tagországgal szemben. Lehet, hogy ezekben itt-ott kisebb-nagyobb tévedések vannak, de az összkép mégiscsak tragikus és lesújtó. Alapvetően változtatni kéne az irányon és a felfogáson.
- Igen, és nem is az az igazi lényeg, hogy most mit gondol rólunk az Egyesült Államok szövetségi kormányzata. Nem is biztos, hogy az a lényeg, hogy mit gondol rólunk az Európai Bizottság vagy az, hogy a szomszédos állam maga mit gondol. Hanem az, hogy ezeknek a megfontolásoknak, ezeknek a híreknek, ezeknek a negatív értékeléseknek hihetetlen hatása van a befektetői bizalomra. És ha befektetői bizalomra vágyunk, akkor nagyon kell vigyázni, hogy ilyen hírek ne menjenek ki, ne ilyen kép alakuljon ki a potens befektetőben. Nem más államoknak kell tetszeni vagy másik hatalmi gócpontoknak vagy erőtereknek, hanem egész egyszerűen azt a képet kell kifelé sugározni az országnak, hogy egy befektetőbarát, befektetőket védő ország, ahova érdemes befektetéseket hozni. Más a helyzet persze – ez egy politikai döntés – ha a kormány úgy dönt, hogy nem kívánja a külföldi befektetőket. Akkor az egy kiválóan működő megoldás, ha az ilyen riportokra agresszívan és turulmadaras módon reagálunk. De az akkor nem egy befektetői védelmi megoldás lesz, akkor valami alternatív módon kell megpróbálni gazdaságot rendbe rakni. Tehát ez az igazi hatása az ilyen jelentéseknek, a befektetők és mindenki ezekből ítélnek meg egy országot.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
