Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. május. 25.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2012. máj. 29. kedd, 03:22; Megbeszéljük

2. oldal / 3

Nemzeti konzultáció készül a különadók megtartásáért
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára

Bolgár György: - Biztos Ön is hallotta, hogy a miniszterelnök ma reggel bejelentette a Kossuth Rádióban, hogy újabb nemzeti konzultáció kezdődik, mégpedig elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggően, és a méltányos tehermegosztás ügyében. Egy kérdést is említett, hogy miután lejárt a három év, most ismét el kell döntenünk, hogy csak átmeneti válságintézkedésnek voltak-e tekinthetők ezek a rendkívüli adók, vagy pedig azt akarja a nép, hogy hosszabb távon is maradjon része mindez a magyar közteherviselés rendszerének. Szóval igaz, hogy megígérték, hogy három év után kivezetik a multinacionális nagy kereskedelmi vállalatokra, a hipermarketekre, a telekommunikációs cégekre, a bankokra vonatkozó rendkívüli válságadót, de ha a nép azt akarja, hogy maradjon rajtuk az adó, akkor Ön szerint a nép akaratának megfelelően kell ilyen kérdésekben dönteni?

Dávid Ferenc: - Én kettéválasztanám a kérdést. Először beszélnék a technikai részéről, szerintem azt röviden el tudjuk intézni, aztán beszéljünk a tartalmi kérdésekről. Én azt olvastam, hallottam – de ha rosszul, akkor kérem, hogy korrigáljon, mert nekem nem volt ma lehetőségem alaposan híreket hallgatnom vagy újságot olvasnom –, hogy ez a nemzeti konzultáció ilyen írásos, levelezéses formában történne.

- Hogyne. Kiküldenek mondjuk nyolc-tíz kérdést a választópolgároknak és lehet választani a válaszok közül.

- Így van. Azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy pillanatnyilag nincs Országos Egyeztető Tanács, a versenygazdaságnak van egy érdekegyeztető fóruma, ez a VKF. Azt hiszem, hogy ezt akár a kamarákkal, akár néhány civil szervezettel kibővített módon, de mindenképpen zárosan és számolható tömegű résztvevővel, nyilvánosan meg kell tárgyalnia munkaadóknak, kamarának, munkavállalói érdekképviseleteknek, civil szervezeteknek, nyugdíjas szervezetnek és a magyar kormánynak, hogy végül is milyen vízió van az elkövetkező három-négy évre. Ez a technikai része. Én nem vagyok híve a levelező tagozatnak, mert egyoldalú a dolog. Írnak valamit, korlátozottak a válaszlehetőségek, mert csak arra a kérdésre válaszolhatok, amit föltettek, eldöntendő módon igennel, vagy nemmel. Nem hiszem, hogy ez a módja. Itt már nagyon súlyos dolgokról van szó, adókról beszélünk, azokról az adókról, amelyekről ígéretet tett a magyar kormány. Abban, hogy válságadó, benne van, hogy ideiglenes adó. Ha most megkérdeznek nyolcmillió embert, hogy akarják-e a bankokat tovább adóztatni, ha mind a nyolcmillió válaszol, abból hétmillió kilencszáz felsikoltva mondja, hogy naná.

- Ki az az őrült, aki azt mondja, hogy engem tessék megadóztatni, a bankokhoz ne nyúljanak hozzá?

- Pontosan. Tehát én szakmai kérdésnek tekintem.

- Ráadásul olyan körülmények között, amikor a miniszterelnök a rádióinterjúban azt is hozzátette ehhez, hogy arra a kérdésre, hogy fennmaradjanak-e a válságadók, vagy sem, ő maga majd azt a választ adja, hogy igen, maradjanak fenn. Szóval még tanácsokat is kapnak a miniszterelnöktől a szavazók vagy a megkérdezett választópolgárok, hogy mi a helyes válasz.

- Én meg azt gondolom, hogy miután a VOSZ bevallottan stratégiai partnere a kormánynak, én azt hiszem, hogy a legnagyobb munkaadói szervezeteket, köztük a VOSZ-t nem lehet kihagyni ebből. És most nagyon gúnyosan vagy cinikusan fogom mondani, hogy ezt nem Mari néni és Pista bácsi fogja eldönteni, akkor sem, ha a miniszterelnök úr azt üzeni, hogy ő már tudja, hogy ő mit gondol. Én meg azt gondolom, hogy ha kimondjuk, hogy a válságadók tartósan beépülnek a magyar jövedelemszabályozásba, a magyar adórendszerbe, főleg ezek a mostaniak, amik újonnan jöttek, ugye, akár a telekommunikációsra gondolok, akár a tranzakciós illetékre, akkor oda jutunk – de akkor ki kell mondani szemtől szembe –, hogy feladjuk a növekedés lehetőségét, és mindent feláldozunk a költségvetési stabilitás oltárán. Én ezt nem tartom tisztességtelen nézetnek, nehogy félreértsen, tehát ha valaki így gondolkodik, az rendben van. Nehezen tolerálom az üzleti szféra részéről, de elfogadom politikai döntésként, sőt én is fontosnak tartom, hogy Magyarország a túlzottdeficit-eljárás alól minél gyorsabban kerüljön ki. És pont ezért mondtam a versenygazdasági fórumon, hogy tisztázzuk világosan, hogy a magyar kormány elsősorban a költségvetési, államháztartási stabilitást preferálja, támogatja, és csak másodsorban beszél arról, hogy növekedéspárti. Nekünk, a VOSZ-nak a kormánnyal való megállapodásunk kulcsmondata az – továbbra is stratégiai partnernek kezeljük a kormányt –, hogy a gazdaságot talpra kell állítani. Ha ezek az adók beépülnek ezekbe a húzó ágazatokba, akkor a magyar gazdaság nem áll talpra.

- Hadd tamáskodjak, már csak hivatalból is egy kicsit. Mi van akkor, ha a bankok is, a telekommunikációs cégek is, az egyéb rendkívüli adókkal sújtott ágazatok vállalatai is beletörődnek abba, hogy – nevezzük akárhogy – a nyakunkban marad ez a nagy teher. Azt hittük, hogy átmenetileg, de ehhez kell alkalmazkodnunk. Nem lehet, hogy előbb-utóbb mégis a kormánynak lesz igaza, mert azt fogja mondani, hogy lám, itt maradtak ezek a telefonos cégek is, itt maradtak a bankok is, lenyelik ezeket a terheket, legföljebb kisebb lesz a nyereségük, majd később, tíz év múlva lehet nagyobb is?

- Szerkesztő úr, ez a kérdés teljesen jogos. Azt a kifejezést használta, hogy tamáskodva, vagy hivatalból kérdezi tőlem, én is tudok ilyen hasonló módon megközelíteni bármit, amit rám erőltetnek, de az számomra nem vonzó. Tehát én elképzelhetőnek tartom, hogy a pénzvilág, a kereskedelmi világ, az infokommunikációs világ lenyeli, mert nem tud mást csinálni. A „lenyeli” alatt az értem, hogy egyáltalán beletörődik, de még egyszer mondom, milyen annak az országnak a víziója, ahol akár a magánemberek, akár a vállalkozók beletörődnek valamibe, vagy kényszerülnek valamire? Nem jó üzenet, tehát nem vonzó, s a hosszú távú befektetéseknél ez már szerepet fog játszani. Tehát beletörődik, mert idehozott technikát, infrastruktúrát, szellemi tőkét, anyagi tőkét, de az új befektetéseit nem ide fogja hozni, én sem fektetném be a pénzemet földrengés sújtotta területre. Az ígéret az volt, hogy ezeket az adókat kivezetik. Szerintem még azon is szabad alkudozni, és az még tisztességes, hogy nem biztos, hogy jövőre, mert rendkívüli helyzetben vannak rendkívüli intézkedések. De itt, ha jól olvastam a rövid közleményt, be akarják építeni a hosszú távú adófilozófia jogán ezeket az adókat. Erre csak azt mondhatom egy vállalkozói szövetség munkatársaként, vezetőjeként, hogy ez nem elfogadható számunkra, és főleg nem levelezéses rovatban. Ezt a munkaadókkal, kamarákkal, szakszervezetekkel, szakemberekkel kell megbeszélni, és akkor még egyszer mondom, válaszolni kell arra a nagyon egyszerű kérdésre, hogy költségvetési stabilitás vagy növekedés? Én az együttest is el tudom képzelni, nehogy félreértsen, én nem akarok demagóg módon szakítani...

-… Persze, sőt én még azt is fölteszem, már nem a tamáskodó szerepében, hogy ha tartósan nyomorítják meg akár a legjobban működő szférákat, mint ezt a telekommunikációs szférát, informatikai szférát, vagy a pénzt kezelő és befektető szférát, vagy akár a kereskedelmit, akkor az következik ebből, hogy leáll a gazdaság növekedése, esetleg vissza is esik, csökkennek az állami bevételek? Tehát még csak a költségvetési egyensúlyt sem sikerül helyreállítani, mert azt tartósan valószínűleg csak növekedésből lehetne stabilizálni, könnyen lehet tehát, hogy azt a közvetlen célt sem érik el, amire az egészet kitalálnák.

- Erre nagyon könnyű lesz válaszolnom és reagálnom. Teljes mértékben egyetértek Önnel, csak egyetlen pici betű tévedés van abban, amit mondott, hogy Ön azt mondta, hogy leáll a gazdaság, én meg azt mondom, hogy már leállt!

- Igaz, ez kétségtelenül így van.

- Tehát itt már nem arról van szó, hogy ha lépnek egyet, akkor majd valamikor a jövőben a magyar gazdaság leáll, stagnál, vánszorog, nyöszörög, teljesen mindegy, melyiket mondjuk, hanem ez már megtörtént.

- A vicc az, hogy ezt meg is mondta mindenki, minden szakember, az üzleti szféra vezető képviselői is, a közgazdászok is.

- Ön is tudja ezt, és a kormány is tudja.

- Mindenki mondta, hogy ezeknek az intézkedéseknek ez lesz a következménye, de megcsinálták.

- Így van. Még egyszer mondom, mert nagyon fontosnak tartom, hogy én természetesen a költségvetési stabilitás pártján is vagyok. Rendkívül fontosnak tartom, ugyanúgy, ahogy egy magánháztartásban, állami szinten is egy államháztartásnak rendben kell lennie, stabilnak kell lennie, kiszámíthatónak kell lennie. Megint azt mondom, hogy persze a kiadási oldalon azért van mit faragni, mindannyian tudjuk, hogy a közösségi közlekedésben azért vannak még tartalékok, a költségvetés nagyon sok olyan terhet vállal ma, gondoljon az önkormányzati rendszer bizonyos részeire… Nem bevétel oldalról próbálom a stabilitást végrehajtani vagy megcsinálni, hanem kiadásin, és emellett párhuzamosan a reálszférát, az üzleti szférát, a versenyszektort mindenféle helyzetbe próbálom pozitív módon hozni, hogy tudjon termelni, fizessen áfát és járulékot. Ha ezeket így elfogadtatják a dolgozó néppel levelezős tagozaton, és nem a szakemberekkel, nem az érdekelt szakszervezetekkel és munkaadókkal, akkor itt hosszú távon lesz pangás, ami viszont senkinek nem jó állampolgárként, hiszen itt a jövedelemtulajdonosok mindig hárman vannak. Állampolgár, vállalkozó, magyar állam. És mindenki rosszul fog járni.

- Nem lehet, hogy ezt a konzultációt arra akarják használni, hogy bejön mondjuk kilencszázezer válasz, abból nyolcszázötvenhatezer úgy gondolja, hogy igen, a terheket bizony a nagyvállalatok, a pénzintézetek, a vállalkozók nyakába kell rakni, nem a szegény nép nyakába, és amikor valamikor mégiscsak összehívják azt az akármilyen fórumot, ami többé vagy inkább kevésbé működik, és meghívják a versenygazdaság képviselőit, a szakszervezeteket, hogy na mit csináljunk, beszéljük meg, hiszen rátok is tartozik, akkor azt fogják mondani, hogy az a baj, hogy a kormány nem tehet mást, csak amivel a nép megbízta? Márpedig hány százezer ember válaszolta azt, hogy a ti nyakatokba rakjuk a terheket. Szóval kész helyzet elé fogják állítani Önöket, ha egyáltalán lesz valamiféle fórum és vita.

- Nem tartom kizártnak, hogy minket kész helyzet elé állítanak, de nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy nemcsak a magyar vagy nem magyar vállalkozások lesznek a vesztesei. Ahol szegények a munkavállalók, és kicsik a nyugdíjak, nyilvánvalóan a vállalkozók is szegények, és ahol a vállalkozók is szegények, meg a magánszemélyek is szegények, ott a központi hatalom is szegény. Nem tudom kettéválasztani ezt a hármat.

- Ha az Ön javaslatait meghallgatnák egy ilyen reménybeli fórumon, akkor mit mondana ebben a helyzetben, hogy a magyar gazdaság e pillanatban összehúzódik, és nem bővül, hogy látjuk, hogy az európai és a világhelyzet legalábbis bizonytalan, sok mindenre föl kell tehát készülni, és az államháztartást mindenképpen kordában kell tartani. Ilyen tények mellett Ön mit ajánlana a kormánynak, hogyan és milyen módszerrel szedje össze a pénzt, és milyen áldozatokra volna hajlandó a versenyszféra?

- Nehéz helyzetbe hoz, mert az én szellemi kapacitásom a magyar kormány szellemi kapacitásával nem összemérhető, mert ők nyilvánvalóan sokkal többet tudnak, mint én. De az azért nem kérdés, hogy a beruházás-politikán valamit élénkíteni kéne...

- Ha nem nőnek a beruházások, akkor a gazdaság sem fog nőni, ez ilyen egyszerű.

- Tehát valamiféle élénkítés kell. Nyilvánvaló, hogy az uniós pénzek felhasználását rendkívül célirányosan kell végrehajtani, csak és kizárólag az üzleti szférába, ezen belül csak és kizárólag a termelő szférába, az agráriumba és az iparba kell adni kedvezményeket. És itt jön vissza az a kérdés, hogy egyet kiemeljek az ágazati különadók közül, a bankadót – most már ugye az újabb változata a tranzakciós illeték. Ha tovább bénítják a pénzügyi szférát, nincs növekedés, ezt már nagyon régen kitalálta valaki, ugye a legnagyobb magyar, hogy pénz nélkül, hitel nélkül nincs növekedés, nincs gazdaság. Tehát én azt hiszem, hogy ebben a szférába kell valahol kutakodni, de én nem vagyok erre alkalmas, hogy egy rádióműsor keretében mindet elmondjam. Az biztos, hogy ezt szakmai kérdésként kezelve, társadalmi fórumon kell megbeszélni, és ha még odáig is elmehetnék, hogy Magyarországon egyfajta kiegyezés legyen, hogy bizonyos jövedelmi helyzetben levőknek többet kell vállalnia azért, mert ez a gazdaság most éppen deficites, rosszul működik, azt gondolom, hogy tehetős vállalkozók és tehetős munkavállalók be kell hogy szálljanak, ha másért nem, azért, mert magyarok és szolidárisak egymással. Tehát lehet itt közös teherviselésről beszélni, egy dolgot nem lehet, valakinek a nyakába zúdítani, és még ellenszenvessé is tenni. Ezt nem lehet, ezt a magyar gazdaság, a magyar társadalom megsínyli!

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!