Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. május. 22.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. máj. 24. csütörtök, 04:30
- Megbeszéljük
Orbán 5,5 millió foglalkoztatottjáról
Herczog László, a Bajnai-kormány szociális és munkaügyi minisztere
Bolgár György: - Néhány nappal ezelőtt Chicagóban Orbán Viktor azt mondta az ottani magyarok előtt, hogy 5,5 millió magyarnak kellene dolgoznia, mert különben akármit csinál ez a kormány, nem fogunk sikereket elérni, nem tudjuk a gazdaságot stabilizálni és tartós növekedést elérni. Elkezdtem számolni, a kormányváltáskor körülbelül 3 millió 700 ezer foglalkoztatott volt az országban, ha 5,5 milliót akarunk elérni, akkor nem egymillió új munkahelyet kell teremteni, ahogy a kormány ígérte, hanem 1,8 milliót. Reális ez?
Herczog László: - Nyilván ezek a számok azt mutatják, hogy nem reális. Azt nem vitatom, hogy jó lenne, de ha utána számolunk, akkor azt látjuk, hogy ez a foglalkoztatottak durván olyan negyvenszázalékos növekedését jelentené. Ha arra gondolunk, hogy 92 óta ilyen 3,7 millió–3,9 millió között ingadoztak a foglalkoztatottak, és ez nem nagyon változott azóta, akkor azt kell mondanom, hogy egy ekkora növekedés nagyon irreálisnak tűnik. Még annyit hozzátennék, hogy azért a munkahelyteremtés nemcsak kormányzati elhatározástól függ, ehhez azért nagyon sok mindennek kell összejönnie.
- Elkezdtem nézegetni, hogy körülbelül hogy áll össze a magyar társadalom, milyen a korösszetétel. Tudjuk, hogy körülbelül hárommillió ember kap nyugdíjat, nem mind öregkori nyugdíjas, sok közöttük a rokkantnyugdíjas is, bár ez a terminológia ma már kiveszőben van. Mindenesetre ennyien kapnak nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást. Van 2,3 millió fiatal, aki nem feltétlenül fiatalkorú, mert vannak köztük 18 éves kor fölötti diákok és beleszámíthatók a bölcsődések, óvodások, ez együtt már több mint ötmillió ember, inkább közel az 5,5 millióhoz. Nyugdíjasok és fiatalok, akik nincsenek munkában. Ebből már eleve nem jöhet ki az 5,5 millió, ráadásul tudjuk, hogy Magyarország lakossága csökken. Honnét jönne össze ez az 5,5 millió akkor?
- Erre nyilván semmit nem tudok mondani, hiszen a számítási gondolatmenetet nem ismerjük. Tényleg csak annyit tudok mondani, hogy ez a számítás is mutatja, hogy lehetetlen, és a foglalkoztatási tendenciák szerint is irreális 5,5 millió ember foglalkoztatása.
- Akkor két elméleti lehetőséget kockáztatok meg és nem is akarom, hogy erre feltétlenül reagáljon, ha nem kíván. Az egyik, hogy ne járjanak egyetemre, főiskolára annyian, és menjenek, álljanak előbb munkába, erre vannak bizonyos jelek, az egyik az, hogy a tankötelezettség alsó határát leszállították. A másik pedig, hogy akár határon túlról lehetne vonzani olyan tartósan idetelepülőket, akik Erdélyben vagy a Vajdaságban, vagy Kárpátalján nem találnak munkát, ellenben itt szívesen, tartósan letelepednének és növelnék a munkaerőt. Ez lehetséges volna egyébként?
- Az első változatra jóhiszeműen azt mondom, hogy talán a kormánynak nincs ilyen szándéka még akkor is, ha bizonyos jelekből erre lehet következtetni. De mondjuk azt, hogy ilyen célja nincsen. A második tényleg egy elméleti lehetőség, de akkor azt a kérdést mégiscsak fel kell tenni, hogy ha másfél millió ember idejönne egy olyan helyzetben, amikor a felajánlott munkahelyek nagyjából a húsz százalékát teszik ki az álláskeresőknek, akkor ennek a további egy-másfél millió embernek honnan lenne munkahelye, hol laknának, mert azért ennyi embert valahol el is kell szállásolni. Itt megint, azt hiszem, hogy szemmel láthatóan érzékelhető, hogy ez sem jönne össze.
- Szóval oda lyukadunk ki, hogy nem egyszerűen szándék kérdése, hogy most dolgozzanak egymillióval vagy 1,8 millióval többen. Lehet, hogy mindannyian ezt szeretnénk, jó is volna, de ez nem elhatározás kérdése.
- Pontosan erről van szó, a legszerencsésebb példa – és itt gondolom, senki nem vádolhat elfogultsággal –, ha az Európai Unió példáját nézzük, hisz a Lisszaboni Szerződésben is kitűzték célul a hetvenszázalékos foglalkoztatottságot, és ez nyilván nemes cél, jó cél, mindenki örült volna, ha megvalósulna, ma már tudjuk, tény, hogy nem valósult meg.
- Van egy érdekes összehasonlítás a velünk nagyjából hasonló gazdasági színvonalon álló, kicsit fejlettebb, nagyjából hasonló lakosságszámú és hasonló múltú Csehországgal. Ahol majdnem egymillió emberrel többet foglalkoztatnak, mint nálunk. Erről tud valami közelebbit, hogy mi magyarázta ezt a különbséget? Ha ott lehet, akkor nálunk miért nem lehetett?
- Ezt összehasonlítani nem tudom, de az biztos, hogy ami az egyik országban működik, abból korántsem következik, hogy más gazdasági feltételek, más kulturális környezetben is működőképes. Mi nyilván csak a saját helyzetünkből és adottságainkból tudunk kiindulni, én azt gondolom, ha évente százezer fővel nőne a foglalkoztatottság, arra bárki büszke lehetne. Ami persze négy év alatt négyszázezer főt jelent, és nem másfél milliót. Bár azt tudjuk, hogy a másfél milliónak mennyi idő alatt kellene meglennie? Mert az sem mindegy, hogy egy vagy húsz év alatt.
- Nem tudjuk. De itt most az elmúlt két év számaiból azt látjuk, hogy még százezer sem jött össze.
- De inkább húsz évre.
- Igen, de mondjuk a kormányváltás óta eltelt időszakban lényegében néhány tízezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és a közmunkában résztvevők adták ki ennek a lényegét, mert a versenyszférában igazán minimális volt az elmozdulás.
- Igen. Éppen tegnap néztem a márciusi statisztikát és több mint négyszeresére nőtt a teljes munkaidős foglalkoztatottak száma a tavaly első negyedévhez képest. Tehát szemmel látható, hogy a foglalkoztatás növelése nagyrészt a közmunkából adódik, és tudjuk, hogy ez nem jelent tartós megoldást.
- Mi volna munkaügyi szakemberként Ön szerint, ha nem is a csodaszer, de a normálisan építkező, szisztematikus megoldás? Hogyan lehetne tartósan és folyamatosan növelni a munkában állók számát?
- Örülök, hogy úgy fogalmazott, hogy ne keressünk csodaszert, mert csodaszer nincsen. Azt hiszem, hogy a foglalkoztatás növelése nagyon összetett történet. Egyrészt nyilván jelentősen függ az alkalmazott gazdaságpolitikától, hogy az mennyire vállalkozás-, növekedésbarát, és ezt még csak az adórendszerre se merném leegyszerűsíteni. A másik pedig a kínálati politika, ami alatt arra gondolok, hogy nálunk a legnagyobb lehetőség a ma még szakképzetlen foglalkoztatottak integrálása lenne. Azoké, akik nem rendelkeznek versenyképes tudással. Ahhoz, hogy ez változzon, kifejezetten hosszú idő kell, másrészt nem akarjuk újratermelni a munkanélküliséget, ezért nagyon fontos lenne, hogy a hátrányos helyzetű térségekben már az óvodánál, az általános iskolánál odafigyeljünk rá, hogy megszerezzenek egy olyan tudást, aminek következtében majd tíz-húsz év múlva versenyképesek lehetnek.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
