rss      tw      fb
Keres

Pártfinanszírozás - Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok!

MTI 2012. május 18., péntek 14:07

Méltányolandónak tartja a miniszterelnök szóvivője azt a kérést, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben a pártok a befizetett tagdíjakból és adományokból tartsák fenn magukat két éven át.

Szijjártó Péter ezt pénteken mondta újságíróknak, miután Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök arra kérte a Fidesz országos választmányát: fontolja meg és alakítsa ki az álláspontját arról a javaslatról, amely szerint két évre, 2013-ra és 2014-re felfüggesztenék a pártok közpénzből, költségvetési forrásból folyósított állami támogatását. A kormányfő nem szabott határidőt a választmánynak, de azt kérte a testülettől, ésszerű időn belül fontolja meg ezt a felvetést - közölte a szóvivő, emlékeztetve ugyanakkor: azt szeretnék, ha a 2013-as költségvetés főszámait még a nyári szünet előtt elfogadná a Ház, a részletekről pedig az ősszel döntene, így addig mindenképpen szükség lenne a Fidesz-választmány állásfoglalására. Megjegyezte, hogy a pártok támogatása milliárdos nagyságrendet emészt fel évente.

"A pártoknak van tagsága. A tagok tagdíjat fizetnek. Vannak olyan tagjai a pártoknak, akik a párttagságuknak köszönhetően politikai tisztséget viselnek. Vannak olyanok, akik adományokat adnak ezeknek a pártoknak" - sorolta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy szerinte ezért hamisan állítják be a helyzetet azok, akik azt mondják, a pártok kizárólag állami, költségvetési pénzből gazdálkodnak.

Mint mondta, a Fidesz és a kormány elkötelezett a közterhek méltányos elosztásában, ennek jegyében vezették be például a válságadókat. A nehéz gazdasági helyzetből és annak megoldásából adódó terheket nem lehet kizárólag az emberekre terhelni, ezért vonták be korábban a vállalatokat és a bankokat is a közteherviselésbe, de jogos kérés, hogy a pártok is vegyék ki a részüket a terhekből - hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy a pártalapítványok és a frakciók állami támogatását is érintené-e a javaslat, a kormányfő szóvivője úgy felelt: "a felvetés ebben a formában létezik, annak további cizellálása, pontosítása akkor aktuális, ha olyan állásfoglalásokat kapunk, amelyek támogatják ezt a javaslatot".

A pártoknak juttatott állami források kétéves felfüggesztésével kapcsolatos ellenzéki reakciókra Szijjártó Péter úgy válaszolt: a szocialistáktól több szerénység és visszahúzódás lenne indokolt az ügyben, az LMP megszólalására pedig úgy reagált, hogy "ha egy pártnak nincs olyan tagsága, amelyhez fordulhatna ilyen helyzetben, akkor nyilvánvalóan át kell gondolni a pártnak a működését". Az MSZP és az LMP véleménye is azt mutatja: ez a két párt továbbra is azt várná el a kormánytól, hogy az emberekre hárítsa a nehéz gazdasági helyzet terheit - mondta.

Újságírói kérdésre a szóvivő közölte: messzemenőkig nem ért egyet azokkal az elemzői véleményekkel, amelyek szerint demokráciadeficitet okozhat a mostani javaslat. "Az okoz demokráciadeficitet, ha a nehéz gazdasági helyzet minden terhét az emberekre terhelnénk" - vélekedett.