Tisztelt Lánczos Vera!
- Részletek
- 2012. máj. 11. péntek, 02:50
- Széky János
Először is, minden udvariaskodás nélkül: tiszteletem őszinte, és többnyire egyetértek, néha nagyon egyetértek azzal, amit ír. Ahogy annak idején megtisztelőnek éreztem a Galamus felkérését is, hogy írjak G-7-et, és eszem ágában nem volt rávágni, hogy „Gyurcsány után nem”,* mivel nem él bennem olthatatlan ellenszenv a szóban forgó politikus iránt. Gyalázóival ellentétben a magyar és a nemzetközi politikai élet abszolút legitim, teljes jogú résztvevőjének tartottam, és jobb demokratának, mint a jelenleg kormányzókat, illetve az ellenzéki vezetők nagy részét.
Ettől azonban még jogom van a kritikához. Ha egy politikust aljas módon támadnak, az még nem garancia rá, hogy igaza is van. Azt gondolom viszont, hogy a demokrácia egyik feltétele a politikusok bukásának lehetősége, a bukás pedig nem az érdemek vagy a tehetség hiányának a következménye, hanem vereségé vagy kudarcé, s az mindenkivel megtörténhet. A megbukott politikus nem rossz ember, hanem olyan, aki előtt egy időre vagy végleg lezárult az aktív politikusi pálya, ám ettől még nyugodtan megvalósíthatja magát másban. De Gaulle háborús emlékiratait írta, és diadalmasan visszatért, idős korában lett nagy elnök. Helmut Schmidt kitűnő kancellár volt, aztán könyvek tucatjait írta, és nem tért vissza. De a bukást tudomásul nem venni: súlyos politikai hiba, a komolytalanság jele.
A „Drága Ferenc”, az érzelmi ráadás és a keresztnéven szólítás csakugyan nem az én stílusom. Amikor viszont a publicisztikát írtam, úgy éreztem, ez a jó kezdés. Lehet, hogy rosszul döntöttem, ez esetben sajnálom. De biztosíthatom, hogy amit Ön „magas lónak” vél, az kétségbeeséssel keveredő enyhe ingerültség.
Az ingerültség annak szól, hogy Gyurcsány „nem vette észre magát”. Nem értette meg, hogy miután a sajtó tisztességes és szabadságra törekvő része a jelenlegi belső-ázsiai viszonyok között is sikeresen betöltötte őrkutya-feladatát, és olyan ügyet leplezett le, ami elvezetett egy nem tisztességes politikus lemondásához, ő most nem intézhet el egy hasonló ügyet azzal, hogy a forrás megbízhatatlan, a Rozs-ház tele volt szakirodalommal (de arra nem emlékszik, hogy volt közötte egy kész szakdolgozat is), nincs ebben semmi szokatlan, és különben is mindenkit perel. Azzal, hogy Schmitthez-Szijjártóhoz – és megannyi más leleplezetthez – hasonlóan reagált, a sajtó tisztességes részét le-, a másikat fölértékelte.
Ön két lényegi érvet hoz fel Gyurcsány védelmében. Az egyik, hogy a Hír TV Célpont műsora, ahol a szakdolgozat ügyét előhozták, „sajátos bizonyítási módszereiről” híresült el. A másik: tűrhetetlen, hogy „hitelt érdemlő bizonyíték nélküli gyanúsítgatásra a gyanúsítottat szólítsák fel bizonyításra”.
Nos, az előbbivel tisztában vagyok. Nem akarok büszkélkedni, de nekem például a „kokain”-ügy első látásra is lukas volt. Elég érzékeny vagyok a manipulációra és a „sajátos” módszerekre. Pontosan ezért – a fair play hiánya miatt – sejtem, hogy miközben szabad szemmel láthatóan taktikusan adagolják az információkat, nem olyan információt tartanak vissza, ami Gyurcsánynak kedvező.
Amit eddig nyilvánosságra hoztak, az meggyőző annak, aki nem utasítja el akarattal, hogy elhiggye. Nekem is meggyőző volt. Ha manipuláció volt benne, akkor be vagyok csapva, de mondom, a) az átlagnál sokkal gyanakvóbban nézem az említett médiaszolgáltató módszereit, b) minden szakmámban (újságíró, szerkesztő, műfordító) szövegekkel foglalkozom, ezért hadd értsek már annyit hozzá, hogy valószínűsítsem: a Célpont háttérmunkásai nem képesek ilyen filológiai bravúrokra, korhű szakdolgozat-stílusutánzatok gyártására egy bírálatban megjelölt oldalszámok és szempontok szerint. Sok mindenhez értenek, de ehhez másfajta felkészültség kellene. Határozott hiányérzetem van – a riportfilmben gyorsan lekapkodták a gépelt oldalakat, nem derült ki, hogy pontosan mi az a bekötött példány, amit bevillantanak –, de ebből pontosan az volt leszűrhető, hogy van még anyag tartalékban.
Ami a második – Gyurcsány által is felhozott – fő érvét illeti, Ön büntetőeljárásjogi fogalmakat használ: vád, gyanúsított, bizonyíték. Ez nem a demokratikus nyilvánosság szókincse. Az egy másik szféra. Ön nálam sokkal jobban tudja, hogy „a vádlónak kell bizonyítania” még a tárgyalótermek világában sem általánosítható elv. Polgári sajtó-helyreigazítási perben például az alperes bizonyíthatja, hogy a felperes nem mondott igazat. Egy sajtóorgánumnak nem kell ügyészi precizitással bizonyítania állítását. Arról nem beszélve, hogy a precizitás – politikai elitünk számára – viszonyfogalom, amennyiben a sajtóról van szó. Van, akitől ugyanazt elfogadják, amit mástól nem. Emlékeztetném rá, hogy Schmitt esetében az egyetemi tényfeltáró bizottság semmivel sem állapított meg többet a sajtónál, ilyen alapon a doktori tanács ülésére már a hvg.hu közlése után sor kerülhetett volna.
Ha demokratikus közéletben valakiről a médiában eljárásjogi szempontból hézagos dokumentumok alapján, de zárt logikájú és sokaknak hihető érveléssel kompromittáló állítás hangzik el, azt vagy meggyőzően cáfolja az érintett, vagy valóban bírósági útra tereli. Az előbbi szerintem most nem történt meg, az utóbbi tudomásom szerint megtörtént.
Ha azonban Gyurcsány szerint a Célpont nem játszik tiszta lapokkal – a magyar nyilvánosság ugyanis abban bizonyosan különbözik például a némettől, hogy nem transzparens, láthatatlan szereplők is működnek benne, vagy láthatóak ugyan, de a nyilvánosság elől rejtett módszerekkel dolgoznak –, akkor van egy harmadik lehetőség: erre rámutatni. Köszönöm, hogy szóba hozta az UD Zrt.-t, ilyen és hasonló ügyekre gondolok. Ezért sorolom fel azokat a kérdéseket a cikk végén**. Ha megnézi, olyan eseménysorokról van szó, amelyeknek a végeredményeként Gyurcsány járt rosszul, és amelyek egyikéről sem mondta el, hogy ki okozta az erkölcsi kárát. Kivel szemben maradt alul, ki járatta le. Már bocsánat, de miért éppen ezt mostani a játszmát nyerné meg?
St Michael Defeating Satan (Coventry Cathedral, Jacob Epstein) – flickr/stevecadma
Ha még egyszer átnézi a kérdéseimet, láthatja, hogy a többségükben van valamilyen állambiztonsági-belügyi szál. Ez a dolog természeténél fogva többnyire csak sejthető vagy kikövetkeztethető. Gyurcsány viszont miniszterelnöki pozíciójánál fogva kivételesen sokat tudhat ezekről az ügyekről. Sajnálom, de semmi esélyét sem látom az Ön által javasolt első lépésnek, a nagyközönség nem fog jogilag kikezdhetetlen bizonyításokat elvárni a sajtótól, és ha ez megtörténne, akkor jaj nekünk, mert a politikai elit, amelynek most is igen hatásos eszközei vannak önmaga védelmére, semmilyen médiaközlést nem fog elfogadni az Ön által igen magasra tett mércén alul.
Arról viszont meg vagyok győződve, hogy ha egy befolyásos politikus megelégeli az örökös elnapolást és elkenegetést, és nyíltan beszél a magyar demokráciát huszonkét éve betegítő, eleven fekélyről, a továbbszolgáló vagy a magánszférába kivonult állambiztonságiak ellenőrizhetetlen ténykedéséről, azzal legalább a választópolgárok egy részét ráébresztené, hogy egy hazugságrendszerben él. Ezért gondolom, hogy a magyar demokrácia ügyének jót tenne, ha Gyurcsány legalább egy időre visszahúzódna, és terítene. Ezekről a dolgokról. Bár az utóbbi napok píárműveletei után kezdek félni, hogy már ehhez is késő.
Üdvözlettel:
Széky János
Széky János műfordító, publicista, az ÉS rovatvezetője
Írásai a Galamusban: G-7
* A szerk. megj.: Valóban volt olyan felkért szerzőnk, aki a részvételt a szép emlékű G-7-ben ezzel utasította vissza: Gyurcsány után nem (m. zs.).
** Széky Jánosnak az Élet és Irodalomban megjelent írásához sajnos nem tudok linket adni, mert az ÉS internetes olvasásáért fizetni kell (a szerk.).
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
