Az ötvenkilencesek
- Részletek
- Napi apró
- 2012. április 23. hétfő, 04:41
- Huszár Ágnes
Áder János államfővé választásával végérvényesen befejeződik egy korszak. A harmadik közjogi méltóság belépésével triumvirátussá egészül ki az abszolút politikai hatalmat kezükben tartók legbelsőbb köre.
Három férfi: egyetlen acélos akarat. Félszavakból értik egymást. A Kádár-korszakban születtek, ifjúságuk pedig már a – Moszkvából és Berlinből tekintve – kedélyes és laza gulyásszocializmusra esik. A Felcsút – Csorna – Pápa háromszögből lendültek a csúcsra. Vidéki városok régimódian szigorú gimnáziumaiban ballagtak el. Innen léptek be az ELTE jogi karára, államilag finanszírozott képzésre. Ma valószínűleg nem jutnának be. Vitézül ellenálltak a világváros züllesztő atmoszférájának, Pest őket nem „festette feketére”. És ez jól van így. Náluk rend lesz az iskolában és a társadalomban: kötelező lesz templomba járni és tilos lesz multikultinak lenni. Iskolában iskolaőr, parlamentben parlamenti őrség. Acélos tekintetük minden rendetlenséget meglát, sztentori hangjuk mindent megtorol: „Magához szólok, képviselőnő, ha nem hallotta volna...”
Keresztény erkölcs és értéktudatosság van és lesz a napirenden, aki pedig kilóg a sorból, megnézheti magát. A templomban a mózesszékbe ültetik őket, szakrális térben fényképezett arcmásuk az egyházi média legfőbb kincse. Heteroszexuális férfiak, első feleségükkel élnek, példamutató házasságban. Derék családapák, szelíd feleségük, tiszta arcú gyermekeik képéért a családmagazinok garmadája vetekszik. Szivárványos felvonuló, trans, cross és antiszociális szingli pedig tűnhet az éji homályba.
Egyetlen hobbijuk a futball. Regnálásuk alatt rendre nőnek ki a földből a stadionok. Azt beszélik, átadás előtt bezárkóznak és saját lábukkal avatják fel az új stadiont. Könyvtár, képtár, színház sorra bezár, még az istentiszteleteket is stadionban tartják.
Elsőgenerációs értelmiségiek. Ha rajtuk múlik, kihaló emberfaj. Beléptek egy nyitott ajtón, most gondosan bereteszelik. A középosztályra támaszkodnak, de hogy ki kerül be oda, rajtuk múlik. Szőlő, bánya, építési vállalkozás – akinek nincs, „az annyit is ér”.
Amúgy nem sokra becsülik az értelmiséget, a sajtó népe az országházban se csámboroghat akárhol, aki pedig lesipuskás módon a karzatról fényképezget, annak elveszíti a belépőjét. Különben se arra tették fel az egész életpályájukat, hogy „néhány nyikhaj, senkiházi, utolsó tollforgató terrorista aztán úgy gondolja, hogy rajta keresztül lehet a legtöbbet ártani a politikai ellenfélnek” (Kövér).
Hát úgy vigyázzatok.
(Huszár Ágnes)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
