rss      tw      fb
Keres

Tüntetők Aquincumban

Tegnap Aquincumban olasz tüntetők vették birtokukba a múzeum előtti teret, hogy tiltakozzanak az őket ért egykori, szégyenteljes és országromboló események miatt. Tüntetésüket a Két Tartomány Ifjúsági Mozgalom és a Nemzeti Érzelmű Quadrigások kezdeményezték, de a Latin Gárda tagjai is jelen voltak.

A Két Tartomány nevében a Pannonia Superior alegység szószólója arról beszélt, hogy 392-től ezen a helyen világméretű hazugságot emeltek politikai rangra: azt állították, hogy azé a föld, aki elfoglalja. „Mi kitűnő minőségi utakat hoztunk létre, Savariától Sopianén át a Dunakanyarig, de azután mindenféle jöttmentek úgy gondolták, hogy amin tudnak járni, az az övék, és elvették tőlünk ” – mondta. „Holott a barbárok nélkülünk büdösek és műveletlenek maradtak volna”– hangoztatta a szónok a korabeli fürdők építőinek utódaként.

A továbbiakban kiemelte, hogy a barbárok a hadi szolgálataikért cserébe megkapták a római polgárjogot, tehát teljes értékűen kettős állampolgárok voltak. Mivel azonban nemhogy hálával övezték volna, de még le is járatták ezt az adomány, ezért most a tüntetők elégtételt követelnek, és ragaszkodnak a limes visszaállításához.

Beszédét a szónok a „Vesszen a népvándorlás!” felkiáltással zárta, amit a hallgatóság hosszú percekig visszhangzott a téren.

A Pannonia Inferior csoport vezére arról beszélt, hogy a rájuk telepedők nekik köszönhetik a vízvezetéket, az etázsfűtést, a román stílusú építészetet és az évszázadokon át használt hivatalos, egyházi, valamint irodalmi nyelvet, ezért ki kell mondani, hogy mindezek a mai napig a római birodalom jogutódainak szellemi tulajdonai. „A világ kultúrájának alapjait mi hoztuk létre, mi adtuk az emberiségnek. Nélkülünk még egy lábszárcsontnak se tudtak volna nevet adni. Ezért ezeknek a találmányoknak a szerzői joga ma is minket illet. A víziorgona és a Jáki templom latin volt, és latin marad!” E szavak hatására többen elő is vették franciakulcsaikat és csavarhúzóikat, mivel azonban a múzeum aznap zárva tartott, mégsem tudták szétszerelni és elszállítani a szóban forgó hangszert.

Ezután a Nemzeti Érzelmű Quadrigások valamint a Latin Gárda tagjai kinyilvánították, hogy „a latinok talpra fognak állni és fel fognak támadni”, valamint hogy „addig nem lesz békesség Európában, amíg mi hőzöngeni fogunk”.

A tüntetést a résztvevők szerették volna ökumenikus misével lezárni, de ez meghiúsult, mert a múzeum elé érkező Akháj Nemzeti Arcvonal tagjai visszakövetelték tőlük az oikumené szót, amely köztudottan görög eredetű. Így az eseménynek nem tudtak volna nevet adni.

A verekedés még tart.

(Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!