rss      tw      fb
Keres

Egy forradalom képei

Endrődi Gábor


Orbán Viktor szerint ma forradalom zajlik Magyarországon. Világlapok híradásai és a BBC, valamint az AP tudósítóinak jelentései alapján megkíséreljük összefoglalni az ország több pontján fellángolt harcok jelenlegi állását.

Forrásaink a forradalom kimenetele szempontjából döntő fontosságúnak tartják azt a tárgyalást, amely a felkelők rendőrparancsnoka és a még hatalomban lévő elnyomó rendszer jelképének tekintett tábornok között jelenleg is zajlik egy közelebbről meg nem nevezett Duna-parti épületben. A feszült hangulatú, példátlan biztonsági intézkedések közepette folyó eszmecserén állítólag kisebb fennakadást okozott, hogy a tíztagú ügyvédcsapat élén tárgyaló tábornok elfelejtette magával vinni aláírási címpéldányát, ezért a közvetítő megbeszéléseket vezető S. Zsuzsanna cégbíró a kormányhatalom, a stratégiai fegyverkészletek, illetve a felek közös turisztikai cégének megosztását a következő keddre napolta el közjegyzői jóváhagyással.

Változatlanul tartanak a harcok az RTL Klub nagytétényi úti székháza körül. Némi meglepetést keltett, hogy a felkelők által telepített aknazáron a cég volt hadtápparancsnokának egy teljes ügyvédi irodával, két titkárnővel és egy laptoppal sértetlenül sikerült átjutnia, ugyanakkor ellenőrizhetetlen hírek szerint igazgatótanácsi tagságának megőrzése, valamint egy hároméves, részletekben fizetendő vételár fejében a hadtápparancsnok lemond üzletrészéről, és átáll a felkelőkhöz. Megfigyelők az inflációs klauzula és az euró-dollár valutakosár összetételének kérdésében heves utóvédharcokra számítanak a forradalom dél-budai idegközpontjában.

Az ellenségeskedések a diplomáciai képviseleteket sem kímélik. A Budapestről érkező hírek, valamint egészen a nagyköveti rezidencia nappalijáig előrenyomuló forradalmi előörsök láttán a washingtoni magyar nagykövet a követségi Mercedesen menekült a követség épületéből, s bár feleségével együtt rövid időre egérutat nyert a Macy’s luxusáru-osztályán, végül a Kennedy repülőtérről az American Airlines 268 járatának első osztályán távozott az Egyesült Államokból. Hazaérve – miután családját súlyos áldozatok árán biztonságba helyezte a Four Seasons bisztrójában – a Külügyminisztériumban megadta magát, de a várakozásokkal ellentétben a semleges Svájc ajánlata helyett a Wallis igazgatótanácsának menedékjogi ajánlatát fogadta el; díjazásáról az ENSZ menekültügyi kódexének megfelelően a cég semmilyen tájékoztatást nem adott. A sors fintoraként közben a külügyminiszter is menekülni kényszerült, miután eredménytelenül kérte a felkelők külügyekért felelős vezetőjét a minisztérium tizenöt kötetből és hat konténernyi mellékletből álló átvételi jegyzőkönyvnek aláírására; információink szerint jelenleg a Rózsadombon bujkál.

A kubai kormány a hírek szerint azt fontolgatta, hogy elismeri a forradalmi kormányt, ugyanakkor a menekülő külügyminiszter egyik utolsó intézkedéseként kilátásba helyezte, hogy Magyarország megosztja Kubával a piacgazdasági áttérés során szerzett tapasztalatait; ezzel a diplomáciai életben szokatlanul súlyos fenyegetéssel sikerült elhárítania a rezsim  diplomáciai összeomlását. A szárazföldi ostromzár egyébként bezáródni látszik a Bem-rakpart körül; a stratégiai fontosságú épületet ma már csak a Duna felőli bejáraton lehet megközelíteni, melyet a legendás hírű folyami flotta őriz. Parancsnoksága állítólag bécsi száműzetésbe készül, ahol tavaly katonai delegációnak álcázva jól védhető hídfőállásokra tett szert a Schwedenplatz környéki éjszakai lokálokban.

Úgy hírlik, a Dior-divatház a forradalom utáni hétfőn mutatja be direkt az utcai harcokra készült kollekcióját. A cégnek a Váci utcai harcállásponton nyilatkozó képviselője szerint a ház kétrészes, merész szabású, könnyű tavaszi anyagokból készült kosztümje test test elleni harcban is elsőrangúan érvényesül; ettől várják, hogy a gyengébbre sikerült 2009-es év után ismét stabilizálódik a cég helyzete.

A harcok vasárnapra kissé alábbhagytak, miután a felkelők egyik vezetője úgy nyilatkozott a BBC tudósítójának, hogy az Alabástrom étterem sörözőjét vasárnap bekerítő hadtestük rendelettervezete szerint vasárnap nemcsak a bevásárlóközpontokban, hanem a harctereken is tilos lesz a munka. Az adóhivatal hétvégén nyilvánosságra került közleménye szerint a hétfőn esedékes elektronikus bevallás határidőit a forradalom semmilyen formában nem befolyásolja. A közlemény azt is leszögezi, hogy forradalmi cselekmények kizárólag érvényes eseti munkavállalói könyv birtokában végezhetők, ideértve gyújtó hangú beszédek megtartását is. Az AP kérdésére a szóvivő azt is megerősítette, hogy a forradalom nem halasztó hatályú a C. Mátyás ellen folyó, elhúzódó eljárásra, akinek Fekete Sereg elnevezésű szervezete már önmagában megalapozza  az illegális munkavállalás gyanúját.

Tudósításunk folytatódik az ostromlott Budapestről. Maradjanak bekapcsolva.


Endrődi Gábor, közgazdász, cégvezető

Korábbi írásai a Galamusban:
Pista bácsi öregszik
Számtanóra kezdőknek és haladóknak
A magyar nyelvtörvény
Kilátás a hajóból


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!