Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. április 10.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. április 12. csütörtök, 04:19
- Megbeszéljük
A jobbikos tiszaeszlári felszólalásról
Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Magyarország norvégiai nagykövete
Bolgár György: - Azért kerestük meg Önt, mert ha nem is láttam az eredeti írást vagy levelet, de Lipták Béla, az amerikai magyar lobbi vezetője levelet intézett Orbán Viktorhoz, és ebben idézi Önt, méghozzá igen részletesen, ezzel a bizonyos jobbikos parlamenti felszólalással összefüggésben. Ugye egy Baráth Zsolt nevű jobbikos képviselő azt találta mondani a parlamentben, hogy ez a tiszaeszlári vérvád nincs jogerősen vagy érdemben megcáfolva. Tulajdonképpen annak idején is azért döntött úgy a bíró, ahogy, mert a nemzetközi zsidó pénzügyi körök nyomást gyakoroltak Magyarországra, és ugyanezek a körök kényszerítenek most minket bizonyos politikai állásfoglalásra, vagy bizonyos beállásra a sorba. Úgyhogy nyilvánvalóan összekapcsolta a százharminc évvel ezelőtti antiszemitizmust, a vérvádat a mai zsidóellenes politikai fellépéssel. Ön pedig ez ellen nagyon élesen kiállt és kikelt, Lipták Béla Önt idézve kérte a miniszterelnököt egy ötpárti közös nyilatkozat megszövegezésére. Hova írta ezt a bizonyos levelet vagy megjegyzést, amit Lipták Béla idéz, és miért?
Jeszenszky Géza: - Igen. Először is azzal kezdeném, hogy vannak bizonyára hallgatók és nézők, talán nem ennek a rádiónak a hallgatói között, akik azt mondják, hogy már megint valami zsidó ügy. Hát ez nem egy zsidó ügy, nem Izraellel van kapcsolatban, ez egy magyar ügy. Alapvető véleményem – és ezt történészként, politikusként, köztisztviselőként is vallom és remélem, hogy nagyon sokan vallják –, hogy Magyarország lakossága, népessége a legkülönbözőbb származású emberekből tevődött össze tizenegy évszázad alatt. Árpádig senki nem tudja visszavezetni a családfáját. De éppen olyan magyarok voltak a múlt század és a 20. század szörnyű tragédiáját átélt zsidó származású honfitársaink, mint a 18-19. században ide került, bevándorolt, letelepített németek vagy a svábok, szerbek, románok, és még sorolhatnánk a nációkat. Tehát itt a magyar állampolgárok egy jelentős csoportját érintő elképesztő történelmi tudatlanságot és ugyanakkor valamiféle hihetetlen felelőtlenséget tanúsító nyilatkozatról van szó. Én erről szerdán értesültem, több külföldön élő magyar küldte el azt a videót, amit nem tudom, hogy ki tett fel.
- Valószínűleg ez a parlamenti közvetítésből valakinek feltűnt, és utána elkezdett terjedni.
- Igen. Ez szerintem tényleg minden józan és tisztességes embert felháborít. Ugye a parlamentben ez napirend után hangzott el, emlékeim szerint ilyenkor igen kevesen tartózkodnak az ülésteremben, az a nagyon szórványos taps, ami azután a felszólás után elhangzott, nyilván a felszólalásra készülő párttársaitól hangzott el.
- Igen. Mintha látszott is volna, hogy a mellette ülő két jobbikos képviselő tapsolt.
- Igen. Hogy én miért írtam erre? Ez rossz szokásom talán, hogy reagálok történtekre. De itt úgy éreztem, hogy először is ez egy baráti, ismerősi felszólítás volt, hogy mit szólok hozzá. De az ember tisztában van azzal, hogy amit ma az interneten, akár egy magánlevélben közöl, az közkinccsé válhat.
- Ez magánlevél volt ezek szerint? Valakinek megírta a véleményét?
- Így van.
- Áhá. Azért nem találtam az eredetit.
- Ez az eredeti, amit Lipták Béla is közölt. Tehát ez szó szerint egyezik azzal.
- És semmi baj nincs vele, gondolom, Ön sem tartja bajnak, ha magánlevélben ezt a határozott és nagyon egyértelmű véleményét vállalta, akkor ezt megteszi a nyilvánosság előtt is.
- Természetesen így van. Ez persze független az én jelenlegi posztomtól, de azt hiszem, hogy semmi okom, hogy bánjam vagy pláne, hogy restelljem, hogy ez nyilvánosságot kap. Úgy gondolom, hogy ezzel mindenkinek egyet lehet és kell érteni.
- Akkor idézek belőle egy-két mondatot, már csak azért is, mert nem biztos, hogy minden hallgató olvasta. Tehát ezt írta: „Nemcsak hazug, gyűlöletre serkentő, hamis volt a felszólalás, nemcsak sértette élő és halott honfitársaink jelentős csoportját, de sértette a legszebb magyar hagyományokat, a 19. század legnagyobb magyarjainak örökségét, a felmentő ítéletet hozó független magyar bíróság becsületét, a nagy pert hitelesen bemutató kiváló író, Eötvös Károly emlékét. Mindenekfölött pedig sértette a mai magyar országgyűlés, sőt az egész magyar nemzet becsületét, jó hírét. Alátámaszt hazánkkal szembeni kételyeket, gyanúkat, muníciót ad azoknak, akik jó- vagy rosszhiszeműen Magyarországot bűnös eszméktől fertőzött országnak tartják. A tiszaeszlári tragikus esetről így szólni nem egy vélemény, nem is egy rég tisztázott, lezárt ügy felmelegítése, hanem provokáció a nemzet és Európa ellen.” Nagyon világos szavak, és azért is idézem őket, meg azért is beszélek Önnel, mert furcsa módon az az érzésem, mintha nem értenék sokan a kormánypártban vagy a jobboldalon, hogy miről van szó. Magyarország tekintélyéről, presztízséről, jó híréről, és egyáltalán a magyar társadalom normális védelmi képességeinek fenntartásáról, az immunrendszerének erősítéséről, ezért az ilyesmit nem volna szabad megengedni. Miért van az, hogy csak egy történész, jobboldali politikus látja ezt ilyen világosan?
- Azért nem csak. Legjobb tudomásom szerint a kormány másnap kiadott egy nyilatkozatot erről, az most nincs előttem.
- Az egy közigazgatási és igazságügy minisztériumi nyilatkozat. De miért egy minisztériumra szignálják ki ezt a feladatot, ha már, akkor a kormánynak kellett volna egyet kiadnia. És én is beszéltem Kósa Lajossal a múlt héten itt a műsorban, egyértelműen elítélte ezt a kérdésemre. De ez mégsem ugyanaz. Nyilván Lipták Béla is ezt érezte, amikor Orbán Viktorhoz írt nyílt levelet, hogy neki kellene kezdeményeznie valami hatásosat, ami megmutatja, hogy jobboldalon, baloldalon, középen a magyar társadalom ennek az elutasításában egységes.
- Igen, ezt én is így gondolom, hogy így van, és remélem is, hogy ez meg is fog történni valamilyen formában. Ez az egész incidens, ez a nyilatkozat szerdán vált ismertté, még akkor is nagyon szűk körben. Jöttek a húsvéti ünnepek, ünneprontó megjegyzés volt ez persze. Tehát eddig nem volt nagyon alkalom tudomásom szerint erre reagálni. És én gondolom és feltételezem, hogy nem csupán mi beszélgetünk erről és ítéljük el, hanem aki szembesül ezzel, annak a reakciója csak egyértelmű lehet, amennyiben józan, tisztességes, és amennyiben odafigyel arra, hogy mi van a történetírásban, mi van a könyvekben.
- Jelenlegi oslói nagykövetként, volt washingtoni nagykövetként, egykori külügyminiszterként nyilvánvalóan rengeteg tapasztalata van arról, hogy a nyugati világ, az európai és az amerikai hogyan tekint egy ilyen eseményre és arra, hogy ha a magyar kormány az elvártnál talán óvatosabban vagy halkabban, vagy visszafogottabban reagál rá. Valóban megvan a veszélye annak, hogy a magyar kormányt ezzel a szélsőséges véleménnyel azonosítsák, vagy éppen az a gyanú vetődik fel, hogy ezek szerint nem zavarja annyira, mint amennyire kellene, hogy zavarja őt ez.
- Én biztos vagyok benne, hogy mindenkit zavar. Nyilván vannak, akik számolgatnak, hogy most egy milyen hangsúlyú, milyen széleskörű elítélést érdemel meg. Mert ugye azt is lehet mondani, hogy jó, ez egy jelentéktelen párt végül is, a parlamentben képviselve van, de a bázisa vitatható, hogy jelenleg növekszik-e vagy csökken. De amellett, hogy magyar állampolgárként és történészként ilyen elítélő véleményem van, valóban számomra, aki könyvet írt „Az elveszett presztízs” címen Magyarország külföldi, nyugati megítéléséről, és aki ismeri azt, hogy a világsajtó és a világközvélemény hogyan foglalkozik különböző kérdésekkel, vannak vitatható kérdések. Politikai ügyek, erkölcsi ügyek, világnézeti ügyek. De vannak kérdések, amelyekről nem lehet vitázni. Nem lehet vitázni arról, hogy volt egy holokauszt, nem lehet vitázni arról, hogy a kommunizmus bűnei megtörténtek és nem lehet arról sem vitázni, hogy ez a vérvád képtelenség. Sokan nyilván nem is tudják, és jó, ha nem tudnak róla, de az ilyen felszólalások mégiscsak szükségessé teszik, hogy nézzünk ezzel szembe. Azt, hogy ártatlan emberek, gyermekek vérét veszik azért, hogy a húsvétot megünnepeljék, és kovásztalan kenyeret süssenek, józan ésszel felfogni sem lehet, és hogy ezt egy felnőtt ember, ráadásul egy országgyűlési képviselő a magyar törvényhozás hajlékában elmondja, hát tényleg megáll az ész, hogy hol él ez az ember. Ez az egyik oldal. A másik pedig az, hogy Magyarországról ma valóban nagyon sok vita van a világban. Itt nagyon sok olyan nyilatkozat, vélemény, állásfoglalás, vezércikk hangzik el, amit sokan megalapozatlannak, túlzottnak, vagy esetleg kifejezetten rágalomnak tartunk.
- De ettől még a hírünk most kifejezetten rossz. Vagyis ebben a helyzetben még inkább súlyos volna…
-… Így van. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy ezek a bírálatok ösztönzést kapjanak és alátámasztást nyerjenek azzal, hogy kérem szépen, ez van Magyarországon is. Ha ezt egy külföldi olvassa, akkor nem azt fogja megállapítani, hogy ez egy elítélt és egyedi vélemény, hanem azt fogja mondani, hogy ez az az ország, ahol a parlamentben ilyenek hangoznak el. Látom már a reflexiókból is, hogy nem azt tudják, hogy ez hány ember előtt hangzott el, hanem azt, hogy miért nem volt azonnal általános felzúdulás a parlamentben, amikor ez elhangzott. Azt sem tudják, hogy ez egy napirend utáni, késő esti felszólalás volt. Tehát nekünk nagyon kényesnek kell lennünk. Ahogy egy asszony is kényes a jó hírére – legalábbis régebben ez így volt – egy nemzet a jó hírére természetes, hogy kényes legyen. És azoknak a sokaknak, akiknek rosszul esik és igaztalannak tartják a Magyarországgal szembeni támadásokat, bírálatokat, kellene a legérzékenyebbnek lenni erre, hogy most valami látszólag igazolja vagy alátámasztja ezeket.
- Az aggodalmaira kapott már akár nem hivatalos visszajelzést kormánykörökből?
- Nem is jutott el oda. Azonkívül én nem is kerestem meg őket. Pláne, miután Lipták Béla válaszolta azt – és talán mások is –, hogy értesítsék erről ismerőseiket, barátaikat, pontosabban volt még egy megszólalás azonnal, szinte pár órával az én levelem után, Horváth Jánostól, a magyar országgyűlés korelnökétől, aki Fidesz-párti képviselő.
- Tulajdonképpen ő volt az, aki a legnagyobb hangsúllyal és a legnagyobb hatással nyilatkozott meg, lehet, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy a magyar parlament korelnökéről volt szó. Csak az ember elvárta volna, hogy megszólaljon a házelnök, vagy adott esetben éppen a miniszterelnök és a kormány.
- Ez rájuk tartozik, és ebben nekem tényleg nincs még álláspontom sem, hogy a magyar országgyűlés egy ilyen felszólalással mihez kezdjen. Ugye az lett volna a helyénvaló és a normális ügymenet, ha az éppen ülésvezető elnök elhatárolja magát, vagy akár megvonja a szót tőle. De hát ez az elnök jobbikos volt. Talán ez is egy kiszámított dolog volt. Én nem tudom, hogy így időzítették-e a felszólalást, mert feltételezem, hogy más elnök nem hagyta volna így, szó nélkül.
- Egyelőre még nem kapott sem hivatalos, sem nem hivatalos választ az aggodalmaira. Meglátjuk az eseményekből, hogy kap-e.
- Így van. Remélem, mindenesetre.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
