rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. április 6.

A szigetszentmiklósi gimnázium ügyéről
Varju László országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója


Bolgár György: - A témánk a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium igazgatóválasztása vagy kijelölése, és azért kerestem meg Önt, mert Ön abban a térségben járatos, szinte otthon van, úgyhogy ismerheti a helyi viszonyokat és eseményeket. A hallgatók is nagyjából tudnak annyit, hogy volt egy igazgatói pályázat, aztán érvénytelenítették, viszont kinevezték a két pályázó közül azt, aki az elmúlt négy évet nem az iskolában töltötte – bár korábban volt ott tanár –, hanem külföldön, még csak nem is tanítással foglalkozott. Ellenben a sikeres és elismert másik pályázót, aki mindeddig az iskola igazgatója volt, egyszerűen félretették, emiatt aztán a szülők is meg a tanárok is szinte egyöntetűen tiltakoztak. Hogy történhetett ez? Hozzáteszem, hogy elterjedt az a hír, hogy az ideiglenesen kinevezett igazgató Kövér László jó ismerőse vagy barátja volt, amit a házelnök cáfolt. De hogy történhetett mindez, hiszen egy jól működő gimnázium jól működő igazgatóját tették félre, vajon miért?

Varju László: - Egy kicsit még korábbra is visszavezethetők azok az okok, amelyek elvezettek egészen idáig. Az ország húsz legjobb középiskolája között lévő intézményben volt korábban egy Gerencsér László nevű igazgató, aki látva a kialakuló politikai körülményeket, nem adta be a pályázatát, és ő inkább lelépett a színpadról. És így árván maradt – az egyébként eredménytelen pályázat után – az iskola. Pest megye mint fenntartó Czita Zoltán urat nevezte ki megbízott igazgatónak, aki korábban az iskola igazgató-helyettese volt, úgyhogy jól ismeri a helyzetet, ő vezeti ma is az iskolát.

- Szóval ez egy kétmenetes történet, aminek csak a második menetébe kapcsolódott be – ezek szerint – az országos nyilvánosság.

- Igen, pontosan.

- No de akkor az Ön tudomása szerint mi magyarázhatta azt, hogy az ismeretlenebb – és sem a szakma, sem a szülők, sem a diákok támogatását nem élvező  – jelöltet hozták helyzetbe?

- Március elején már egy nagyon heves vita bontakozott ki, amely személyeskedésig is elment. A város polgármestere, Szabó József úr és az egyébként akkor már megbízott igazgatóként tevékenykedő igazgató között vita alakult ki, hogy kik lehetnek az igazgatóhelyettesek, és a probléma igazából ezen robbant ki.

- Vagyis a polgármester akart valakit favorizálni, például azt, aki most lett az igazgató.

- Igen. És ráadásul úgy, hogy a polgármester úrnak igazából sok köze nincs ehhez az intézményhez, mert ez megyei fenntartású intézmény, közvetlen beavatkozási lehetősége nincs, de megyei közgyűlési tagként közreműködik ebben oly módon, hogy a megyében az a szokás, hogy az éppen regnáló erős frakció a helyi véleményt figyelembe véve azt támogatja, amit éppen az mond. Ebben az esetben a Fideszes Szabó József polgármester véleményét erősítve azt igyekeznek végrehajtani, hogy olyan személy kerüljön oda, aki a polgármester úrnak is megfelel.

- Az ember eddig azt képzelte volna, hogy viszonylag távol van a döntő hatóság, ez a megyei kormányhivatal, nem ismeri a szigetszentmiklósi viszonyokat, és persze valamilyen okból, ki tudja miért, akár politikai, akár nem, akár személyes, akár más indokból és okból kinevez valakit, akit a helyi közvélemény nem fogad el. De ezek szerint a helyi polgármester javaslatára vagy nyomására történt mindez, akinek pedig ismernie kellett, hogy mi a vélemény az ő jelöltjéről.

- Ez pontosan így van, az ő nyomására történt ez, ráadásul itt köthetjük össze ismét Kövér László úrral, akinek a helyi hatalma és befolyása megjelenik a polgármester úr képében.

- Milyen a helyzet most? Hallottuk, hogy volt tiltakozás, fordultak szakszervezethez, segítséget kértek, panaszt tettek, de most mi a helyzet, csillapodtak a kedélyek?

- Két dolog történt. Az egyik egy kicsit korábbi, bár kevésbé oldotta meg a helyzetet, hogy én egy levélben, még március első felében, a miniszter úrhoz fordultam, éppen az érvénytelen pályázat és a várható, kialakuló helyzet miatt, hogy ezt próbáljuk megelőzni. Erre a miniszter úr egy kellően semleges választ küldött, és nesze semmi, fogd meg jól módon eltolta magától ezt a problémát. Mára ez odáig eszkalálódott, hogy lényegében a féllegálisan kinevezett vagy felkért igazgatót a rendőrség védi a gyerekektől és a szülőktől. Ez történt a minap ezen a tüntetésen, ahol majdnem negyven rendőr volt kint, akik mind ezt a helyzetet próbálták kezelni.

- Negyven rendőr az iskolánál?

- Benn a teremben tíz rendőr volt, és még a környéken többen. Természetesen a rendőrökre semmi szükség nem volt, csak az igazgató úr volt egy kicsit megrémülve, bár hozzáteszem, hogy erre semmi oka nem volt. Így ez a szituáció jól írja le azt, hogy körülbelül milyen a hangulat most. Talán szerencsésnek is lehet mondani, hogy éppen tavaszi szünet van az iskolában, ez bizonyos szempontból jó, bizonyos szempontból nem. Jövő hétre mind a tanárok, mind a gyerekek többféle demonstráción törik a fejüket, de ennél jobb lenne, ha éppen az oktatás érdekében valamilyen megoldás születne. Egyelőre azt gondolom, hogy patthelyzet van kialakulóban, mert a tanároknak és a gyerekeknek partnere kellene hogy legyen az igazgató, viszont pillanatnyilag nem tud az lenni, és egy ilyen helyzetben mintegy hatszáz kiváló felkészültségű, tehetséges gyerek iskolai előmenetelét akadályozzák ebben a formában politikai befolyással.

- Azt lehet tudni, hogy mi a fő kifogás az új ideiglenes igazgatóval szemben, tehát mit mondanak a tanárok, mit mondanak a diákok és a szülők? Szakmailag nem alkalmas, emberileg nem alkalmas, nem ismeri a helyszínt, a gyerekeket, a kollégáit vagy a politikai kötődései nem tetszenek a többségnek? Mi a baj vele?

- Én azt hiszem, hogy inkább a tantestület véleményéből érdemes kiindulni, akik talán mindezt összegezték, és kevésbé kerestek ebben politikai felhangokat, viszont a tantestületből összesen ketten támogatták, amikor erről titkos szavazást kellett vagy lehetett tartani, és ebben maga az érintett is benne volt.

- És lehet tudni, hogy mik azok a szakmai vagy emberi problémák, amik miatt ilyen egyöntetűen fordulnak ellene? Vagy egyszerűen csak nem ismerik, mert nem volt ott, és úgy gondolják, hogy valakit ráültetnek a nyakukra vagy föléjük ültetnek.

- A mondat második része biztosan igaz, hogy most már egyértelműen az az érzés, hogy rájuk ültetik. Egyébként ez a miniszter úr leveléből is következik, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy a nevelőtestületnek nem egyetértési, hanem véleményezési joga van az intézményvezető és vezetői programja szempontjából.

- Magyarán ugrálhatnak, de azt csinálnak, amit akarnak, mert csak a véleményüket mondhatják el, nem kötelező azt figyelembe venni.

- Így van. És most éppen az iskolák államosításával gyakorlatilag mindenütt ez lesz a helyzet az országban. Ott, ahol automatikusan, a törvény erejénél fogva ezek a vezetői kinevezések megszűnnek, és itt éppen ezért majd a minisztérium fogja eldönteni, hogy kinek a vezetői programját fogják elfogadni, függetlenül attól, hogy a tantestület, a helyben lévők pontosan mit gondolnak erről. Jelenleg ez a kialakult helyzet és így próbálnak meg majd tanítani a jövő héten Szigetszentmiklóson a Batthyány Gimnáziumban.

- Az érettségire készülők hogy élik ezt meg? Mert most már abszolút a célegyenesben kellene hogy legyenek, és akkor azzal foglalkoznak, hogy tüntetés, tiltakozás, mi lesz a sorsunk, mi lesz az iskola vezetésével, holott itt sok gyereknek az érettségi most már a lényeg.

- Igen, a jelenben van néhány személyes élményem, kifejezetten ezen a tüntetésen nem vettem részt személyesen éppen azért, hogy ne lehessen ráfogni erre – mert hajlamos erre a politikai ellenfelünk –, hogy ennek politikai háttere van. Semmi köze nincs ehhez, nem pártpolitikai kérdés ez, itt egyszerűen arról van szó, hogy több száz gyerek, több száz szülő oktatásba vetett hite és reménye van abban, hogy mindaz, amit az elmúlt években elvégeztek, értelmesen le tudják zárni egy érettségivel. Igen magas felkészültségű tanárok munkájának eredményeként az ország első iskolái közé küzdötte fel magát egy Budapesten kívüli iskola, azt gondolom, hogy ez mindenképpen dicséretes. Én csak abban tudok bízni, hogy a gyerekekben lesz annyi erő, tartás, hogy a pedagógusoktól megszerezett tapasztalatot, ismeretet felhasználva az érettségit nem fogja befolyásolni a mostani helyzet.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái