Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. április 4.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2012. április 06. péntek, 03:02; Megbeszéljük

3. oldal / 6

Nem a letétbe helyezett felmondásokat darálták
Bősze Ferenc ügyvéd

Bolgár György: - Mitől ilyen bátor ember?

Bősze Ferenc: - Magától ezt a kérdést nem vártam. Ugyan az elmúlt hónapokban nagyon sokan feltették ezt a kérdést, és tényleg elcsodálkozom, hogy 2012-ben, a demokratikus váltás 22. évében ezt a kérdést valaki még komolyan gondolja. De akkor elgondolkozom.

- Hát igen, én félig komolyan gondoltam, de azért nem állítom, hogy nem volt benne egy kis provokáció, kétségtelenül. Én is úgy gondolom, hogy a demokrácia 22. évében nem volna szabad félni. Néha kell, meg néha nem árt arra gondolni, hogy na, most mi történhet akkor, ha én írok egy nyílt levelet Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak, és lényegében meghazudtolom őt, amikor a nyilvánosság előtt a Rezidens Szövetség vezetőjével együtt ledarálta a rezidensek felmondó leveleit, amelyeket letétbe helyeztek abban az ügyvédi irodában, ahol Ön dolgozik. Márpedig Ön azt írja ebben a nyílt levélben, hogy ezeket a leveleket felbontás nélkül továbbra is ott őrzik, vagyis amiket ledaráltak, nem lehettek a letétbe helyezett levelek. Azért ehhez mégiscsak – azt mondom és komolyan mondom – kell bizonyos bátorság.

- Nézze, miután Amerikából azt a választ kaptam az Amerikai Egyesült Államok elindított perem apropóján, hogy veszélyeztetem az Egyesült Államok szuverenitását – ez az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának álláspontja egy egyszerű magyarországi polgári perről –, akkor ezek után ennél nagyobb veszély vagy fenyegetés szerintem már nem érhet.

- Mi volt az a bizonyos amerikai ügy?

- Reagáltam a chicagói perre, amelyik ennyi év után a magyar állam felelősségét kívánja feszegetni. A MÁV és a Nemzeti Bank elleni per. És úgy gondoltam, hogy ha a jogellenes cselekmények sorát – amíg nem évültek el, mert valóban nem évültek el – anyagi megfontolásból is bolygatjuk, és nemcsak a történelem vagy a morál tanulsága szempontjából tesszük az utókor számára ismertté és fontossá, hanem anyagilag is el akarunk számolni valóban, akkor tegyük teljessé, és akkor vonjuk be azokat a genfi konvenciót sértő háborús cselekményeket, valamennyit teljes körűen, amelyeket a második világháborúban a győztesek követtek el.

- Vagyis azt mondta, hogy akkor az amerikaiak is számoljanak el azokkal az okozott károkkal, amelyeket a világháború alatt ők okoztak.

- Igen, és azóta is okoznak a világban, Afganisztánban, Irakban és Iránnal való fenyegetésükben. Én azt gondolom, hogy ezzel a világnak foglalkozni kell, de a világ ezzel nem foglalkozik. Nem gondolom, hogy a terrorizmus válasza a helyes válasz. Helytelennek és nagyon rossz válasznak gondolom. De helytelennek gondolom a hőbörgést, az autóborogatást, mindenféle olyan demonstrációt, amely erőszakba torkollik. Úgy gondolom, hogy a jognak megvannak az eszközei a válaszadásra, és aki tud arabusul, az szólaljon meg arabusul, aki tud úszni és ismeri a vízipóló szabályait, az ugorjon a medencébe és játssza le a meccset. És ugyanennek a szellemnek a mentén született az a gondolatom ennek kapcsán, hogy amikor szembesülök azzal, hogy egy nagyon komoly munkával tavaly tavasszal kidolgoztuk azt a jogi feltételrendszert, amelynek alapján az orvos kollégák érvényesíteni tudják azt a katasztrofális egészségügyi helyzet javítását célzó szándékukat, amelyet a Rezidens Szövetség felvállalt és meghirdetett, a kutyát nem érdekelte ennek a felmondásnak a jogi relevanciája, tartalma, hogy egyáltalán mi mentén lehetett ezt tartalmilag kidolgozni. Mindenkit ennek a letéti része érdekelt, holott ebben a letéti rész volt a legkevesebb. De sokkal nagyobb érdem volt, amint tudjuk, hogy az igazsághoz vezető útnál mindig a megtaláláshoz kell nagy bátorság, nem pedig a kimondásához. Ebben az esetben is úgy gondolom, hogy ez volt a szép dolog, hogy felvállaltuk, kidolgoztuk, megoldottuk. És én úgy gondolom, hogy maguk a letétbe helyezett felmondások mint egy időzített bomba ketyegtek, nem szolgálhattak többet és mást, mint eszközt a cél elérése érdekében. És ha a célt kihirdették – márpedig már másodszor tették ezt meg, mert december végén kihirdették, hogy fel van függesztve, most meg kihirdették, hogy eredményes volt a tárgyalás a minisztériummal –, akkor a célt elértük, az eszköz használata okafogyottá vált. És úgy gondolom, hogy annál a dolog sokkal súlyosabb, hogy olcsó propagandafogásként, sajtóeseményként és szelepként viselkedjenek egyébként komoly emberek. Ebben nem volt hajlandó az ügyvédi iroda részt venni semmilyen formában. És miután megtettük a figyelemfelhívást, hogy ezt ne tegyék, mert a letéti szerződések alapján ezek nálunk vannak, nincs mit ledarálni, felhívtuk Szócska úr figyelmét, hogy államtitkár úr, ne menjen el. Nem kell oda elmenni. A Rezidens Szövetség tartson egy sajtótájékoztatót, tartott már jó párat, nekik szükségük is van a sajtó nyilvánosságra, a figyelem felkeltésre. Egyrészt fiatalok, másrészt küzdenek.

- Na de erre szolgált ez az egész ledarálás. Megtetszett Szócska államtitkárnak is, megtetszett Papp Magornak is, hogy jaj de jó.

- Azt én nem tudom.

- Ugye érdekes kifejezés, és még be is lehet mutatni, ez a televízióban remekül mutat. Hát akkor learatjuk a politikai sikert.

- Én ezzel nem értek egyet és ebben én nem vagyok hajlandó semmilyen formában közreműködni. Én a munka komoly részében szívesen segítettem a rezidenseknek. Örömmel nyugtáztam, hogy sikerrel jártunk, sikeres akcióban működtünk közre. Örültem, hogy nem kellett a „fenyegetettséget” megjeleníteni. Mert akkor derült volna ki itt igazán, hogy mit ért ez a mozgalom, ha benyújtják a felmondásokat. A puding próbája elmaradt, de a cél, maga a puding az elkészült. És én azt gondolom, hogy ennek örülni kell, ennek hangot kell adni, nem pedig olcsójánosként kiülni és darálni a semmit. Mert, miután az ügyvédi iroda elzárkózott az elől – hiszen nem erre szólt a megbízásunk az orvosoktól –, hogy sajtó előtt ezt csinálja… hiszen le van írva világosan az általunk szerkesztett okiratban, hogy mire kérik fel az ügyvédi irodát, mikor és hogy szolgáltathatjuk ki a papírokat, és ez egyértelműen csak és egyetlen célt szolgálhatott, beadni a munkáltatóhoz. Minden más esetben a felhasználásától eltiltottuk magunkat, így szerkesztettük ezt az okiratot. Tehát én azokat árultam volna el, ha felmegyek darálni a nálunk lévő papírokat. Nem erre szólt a feljogosítottságom.

- A rezidensek, akik letétbe helyezték a felmondó levelet…

-… Nemcsak a rezidensek Bolgár úr. Osztályvezető főorvos is csatlakozott. Nagyon komoly orvosdoktorok csatlakoztak ehhez. Nagyon szép célt értek el a rezidensek.

- És jelentkezett bármelyikük Önnél, hogy akkor kéri vissza ezt a felmondó levelet, köszöni az eddigi közreműködést, de most már okafogyottá vált és elviszi?

- Bolgár úr, bontsuk külön. A Rezidens Szövetségnek ahhoz volt joga, hogy megbízott bennünket, hogy folyamatosan tájékozódjunk, hogy alakul ez a gyűjtés, név és egyéb adatok nélkül, melyik kórház, melyik terület, milyen módon milyen sikereket értek el. Létszámról és névsorról ugye nem beszélünk.

- De ők beszéltek, hogy körülbelül háromezer. Önöktől kapták a létszámot?

- Nem. Ezt is világosan elmondtam, én nem szolgáltattam ki senkinek adatot.

- Se nevet, se számot.

- Én nem szolgáltattam adatot. Tehát én nem vagyok arra jogosult, hogy erről beszéljek.

- Akkor honnan vették ezt a számot?

- Úgy gondolom, hogy azt kell kérdezni, aki számot mondott. A Bősze magyar ügyvédi irodát nem.

- De ezek szerint nem kaptak Öntől számot, hogy hány felmondólevél van ott letétbe helyezve. Jól értem?

- Tőlem számadat e vonatkozásban nem hangzott el, nekem az elhangzott számadatokhoz nincs közöm, és nem is tartom fontosnak. Azt tartom fontosnak, hogy a decemberi helyzetben a kormány úgy ítélte meg – és remélem, hogy a felmondások számától függetlenül, mert nem ezt tartom fontosnak –, hogy az egészségügyben valamit tenni kell. Mert a levelemben azért azt is leírtam, hogy ez nem színházjegy, nem jókedvünkből kerülünk a kórházba, hanem valamilyen baj történik velünk. Betegség vagy baleset. És nem mindegy, hogy ebben az esetben engem milyen tárgyi és személyi feltételekkel lát el egy kórház, és én ezért éreztem ezt fontosnak.

- Mert ennek a nyomásgyakorlásnak Ön szerint is fontos és hasznos társadalmi következménye lehet.

- Az a lényeg, hogy ők azt választották, hogy gyűjtsünk felmondásokat letétbe. Ez egy taktikai eleme volt ennek. Nem ez a lényeg. Nem a felmondások voltak ebben a lényegesek, hanem az, hogy ez a nyomásgyakorlás történt, ha már a kormánynak magától nincs annyi esze vagy nincs olyan fontossági sorrend érzéke, hogy az egészségügy hol helyezkedik el abban a rendszerben, amelyben stadion épül vagy kulturális rendezvény színhelye készül el. Én azt gondolom, hogy az egészségügy helyét a kormánynak kellett felismerni, de mint tudjuk, Hegel óta, az érdek felismerhető szükségszerűség, és valószínűleg a kormány nem ismerte fel ezt a helyes lépést. Ezért a Rezidens Szövetség segítette őket abban, hogy felismerjék. De ehhez nem kell cirkusz. Tehát ez nem a városligeti elemek része, ez sokkal komolyabb. Az az orvosi kör, amelyik minket felhívott, megkérdezte, hogy ügyvéd úr, akkor mi ez, mihez csatlakozom? Mik a garanciák? Igen ügyvéd úr, akkor küldöm. Ilyen komoly emberek komoly dokumentációját én sem jogosult nem voltam kiadni, sem pedig azonosulni nem tudok azzal, hogy ezzel bohóckodjunk, és eljátsszuk, mert ez nem volt más, mint hogy eljátsszuk a ledarálást.

- Amióta ezt a nyílt levelet közzétette és amióta kapott erre nyilvánosság előtti választ is az államtitkártól…

-… Nem kaptam választ.

- Valahol azt mondták, vagy ő, vagy Papp Magor, erre már pontosan nem emlékszem, hogy ugyan már, ez csak egy szimbolikus ledarálás volt.

- Ja, értem. Ez a válasz.

- Ez volt a válasz. Igen.

- Azt hittem, hogy nekem küldött valaki választ. Én nem kaptam választ. De ez nem válasz, Bolgár úr. Ez a válasz, hogy ő mást darált le, és akkor másról beszélünk.

- Ez így van. De azt akartam kérdezni, hogy amióta ez lezajlott, tehát Ön megjelentette a nyílt levelet és kapott rá nem közvetlenül, hanem a nagy nyilvánosságnak szánt reakciót, azóta a letétbe helyezők közül bárki jelentkezett-e, hogy hű, kezd kínossá válni, akkor mit csináljak?

- Nem. Én ilyet nem kaptam. Bolgár úr, gondoljon bele, én milyen tartalmú leveleket vagy telefonokat kaptam.

- Milyeneket?

- Köszönőt. Hogy ügyvéd úr, köszönjük, hogy így állt hozzá. Köszönjük, hogy a felmondásunkat nem használta fel bohóckodás céljára. Köszönjük, hogy jól gondoltuk, hogy megbízhatunk Önben. Ugyanis kiderült a letétbe helyezők számára, hogy mi úgy jártunk el, ahogy megállapodtunk. Ez a mi kettőnk jogviszonya, a felmondást letétbe helyező orvosé és az ügyvédi irodáé.

- Egy ügyvéd ennél többet nem tehet, mint hogy a megbízóival szemben korrekt és tisztességes, és nem csapja be, nem játssza ki őket.

- Nekem holnapután is ezt a bizalmat kell ébresztenem más ügyekben. Úgy látszik, nekem már csak ilyen jellegű ügyek jutnak így hatvan év fölött, de ezt én nem bánom. Ez rendkívül fontos bizalmi elvre épül. Tehát nagyon fontos, hogy én ezt a bizalmat érezzem azoktól, akik rám bízzák a jogi ügyeiket. Tehát ez nagyon fontos volt számomra. És egy nagyon fontos dolgot hadd mondjak el, Bolgár úr. Kérdezte tőlem ma valamelyik újságtól valaki, hogy most akkor végül is hogy van ez, ügyvéd úr. Akkor most mit őriznek, mi maradt Önöknél? Mármint a bizalmon kívül, mert ugye a bizalom az megmaradt, hála Istennek. Ez a lényeg. Bolgár úr, a decemberben be nem adott tavalyi felmondások, illetve a március 30-áig be nem nyújtott idei felmondások olyan papírokká degradálódtak, amelyeknek nincs jogi relevanciája. Ezek úgy szóltak, a tavalyiak ugye, hogy december 30-án benyújtott, február 29-ére szóló felmondások. Az ideiek úgy szóltak, hogy a március 31-én benyújtott, május 31-ével, tehát a két hónapos felmondási időtartam lejártával megszűnő munkaviszonyra vagy közszolgálati jogviszonyra vonatkozott. Magyarul nem azért nincs benyújtás, mert kevés vagy sok a meghatalmazás, hanem azért, mert a célt elértük. Megegyeztünk a kormánnyal, persze ez annak a felelőssége, aki megállapodott, hogy ez valóban a cél elérése vagy egy közbülső állomás, de ez megint nem ide tartozik. Megint nem a felmondások tartalmi köre. Magyarul, ebben az esetben ezek a papírok olyanná váltak – én úgy fogalmaztam ma –, mint amikor készítünk egy adásvételi szerződéstervezetet, egy társasági szerződést, amit végül is nem írnak alá. Nem nyújtunk be. Nem jön létre a társaság, nem jön létre az adásvétel az ingatlanra, mert a felek végül is másképp döntöttek. De maga az okirat, amely a célt szolgálta volna, elkészült. Az itt van nálunk. De úgy döntöttek a felek, hogy nem kell benyújtani.

- Nem használják fel semmire. Bedarálásra sem.

- Semmire. Ez a lényeg. Nem használjuk fel, ugyanis felhasználhatatlan tartalmú okirattá vált. Nem fűződhet hozzá joghatály. Nem nyújthatom be április 5-én azt, ami március 31-étől venné kezdetét, hiszen április 5-étől június 5-ére szólna a két hónap. Nem gyerekjáték egy ilyen jogi irat. És nem gyerekjáték az, hogy x számú orvos részt vesz ebben. Még egyszer mondom, köztük voltak szolidaritásból főorvosok, akik elméletileg, mint főorvosi kar, nem vehettek részt ebben, de személyként sok hiteles ember, sok városból, sok neves intézetből juttatta ezt el hozzánk. És volt egy fontos mondata Rácz Jenőnek, amit üzenet formájában kaptunk, de teljes mértékben egyetértettem a főigazgató úrral, amikor azt mondta, hogy arra hívnám fel a tisztelt orvoskollégák figyelmét – a közelség okán értelemszerűen elég sok volt a veszprémi a felmondások között –, hogy akkor is meg kell találni ám az ügyvédi iroda címét majd, amikor a beadott felmondásra igen választ adok, és bejelentem, hogy ez a dolog irreverzibilis módon rendeződött, az Ön munkaviszonyát megszűntnek tekintem. A munkavégzés alól felmentem, február 29-re befejezte a működést. Tessék azt komolyan venni, hogy ha én igent mondok az Ön felmondására, akkor utána vissza kell majd menni, ha mégis másképp tetszik valaki gondolni, hogy az ügyvédi iroda akkor mit tud tenni ebben, hogy ez a munkaviszony megszűnt. És ezt a figyelemfelhívást azért tartottam fontosnak, hogy mindenki fontolja és gondolja meg, mit cselekszik. Nyilvánvaló, hogy ez azt a célt szolgálta, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy ez nem játék, senki részéről. Az intézmény részéről sem, és a dolgozók részéről sem. Hiszen ennek vesztese vagy nyertese a tízmillió magyar állampolgár.

- Meg a kormányzat részéről sem szabad, hogy az legyen.

- Bocsánat, persze. Igen.

- Igen. Ez volt az Ön megnyilvánulásának az üzenete.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!