rss      tw      fb
Keres

Schmitt Pál lemondott – részlet a beszédből




Az országgyűlés hétfőn egy órakor kezdődő ülése Schmitt Pál felszólalásával indult. Kövér László méltatlannak nevezte, hogy az ellenzék ott ülhet az országgyűlésben.


Schmitt beszéde első részében lényegében megismételte, amit előző beszédeiben hallottunk, majd így folytatta:

Dolgozatát jóhiszeműen adta be, az előopponens nem figyelmeztette a hiányosságra, holott ez lett volna az utolsó pillanat, amikor még módosíthatott volna. Akik ma vétkesnek tartják, a mai PhD szigorúbb feltételei alapján minősítik annak. Az ő lelkiismerete tiszta. Maga a tényfeltáró bizottság is arra a következtetésre jutott, hogy a dolgozat megfelelt az ekkori előírásoknak [felolvassa az adott passzust a jelentésből, amelynek az a lényege, hogy a Testnevelési Egyetem felelőssége a dolog, és a dolgozatíró – Schmitt – jóhiszemű lehetett].


Hasznos ismereteket nyújtott a kisdoktorijával

„Ilyen figyelmeztetést nem kaptam, tehát nem élhettem azon minden hallgatót megillető javítás jogával, amivel kijavíthattam volna azokat a részleteket, amelyeket ma szakmai, etikai kritériumnak állítanak be. Ennek tudatában jó érzéssel emlékszem vissza húsz évvel ezelőtti kisdoktori munkám értelmére és hasznára, amelyekkel újszerű és hasznos ismereteket tártam fel a magyar sport számára.”


A Semmelweis szenátusa etikátlan és jogszerűtlen döntést hozott, fellebbez ellene

"Az esemény folytatása, hogy az egyetem, miután megkapta a miniszter úrtól a tényfeltáró bizottság engem lényegében igazoló és minden vád alól felmentő végzését, gyorsított eljárással, néhány órán belül, az én meghallgatásom nélkül olyan határozatot hozott, amire nem volt törvényi felhatalmazása, és a doctor univ. címemet visszavonta [taps az ellenzéki padsorokban]. Az eljárás etikátlan volt és jogszerűtlen. A szenátusnak tudnia kellett, hogy a törvényi rendelkezések értelmében az oklevelet visszavonni a Magyar Akkreditációs Bizottság indítványára, a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezésére kizárólag a bíróság jogosult. [zaj az ellenzéki padsorokban] Ezen döntés ellen természetesen fellebbezéssel fogok élni, és ha kell, bírói úton bizonyítom be igazamat. [nagy zaj az ellenzékben] Néhány ember számára ez politikai kérdés, számomra pedig becsületbéli ügy.”


Hetvenévesen egy PhD-vel bebizonyítja, hogy a nehezebb előírásoknak is meg tud felelni

"Tisztelt Elnök úr, tisztelt Ház!

Több mint húsz évvel ezelőtt személyes indíttatásból, sem anyagi, sem más érdektől nem vezérelve elhatároztam, hogy szüleim emlékére az akkor számomra elérhető legmagasabb fokozatot, az egyetemi doktorátust megszerzem. Munkámat mint a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB magyar tagja és az olimpiai bajnok kellő tudására alapoztam. Most viszont függetlenül a szenátus és a bíróság későbbi döntésétől, bejelentem, hogy követve az élethosszig tanulás eszméjét [nevetés az ellenzéki padsorokban] PhD-fokozat megszerzésére teszek kísérletet, bebizonyítva, hogy hetvenévesen is képes vagyok megfelelni a mostani, lényegesen nehezebb előírásoknak. Bizonyítani kívánok magamnak, és mindazoknak, akik az országban, sőt a határon túlról is a szeretet és a bizalom energiáit küldik felém. […]"


Befejezi szolgálatát

"Tisztelt Elnök úr, tisztelt Miniszterelnök úr, tisztelt Ház!

Elnöki munkámat az alaptörvény rendelkezései szerint a legjobb tudásommal, alázattal végeztem. Isten akarata és az Önök bizalma nagy feladat elé állított, amelynek maradéktalanul eleget tettem. Magyarország alapörvénye szerint, amelyet magam láttam el kézjegyemmel, az államfő kifejezi a nemzet egységét. Ezen rendelkezés számomra azt jelenti, hogy ebben a helyzetben, amikor személyes ügyem szeretett nemzetemet inkább megosztja, mintsem egységesíti, kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem, elnöki mandátumomról lemondjak. [taps, hangos tetszésnyilvánítás az ellenzéki padsorokban] Isten áldását kérem Magyarországra és az Önök munkájára." [nagy taps, a kormánypárti képviselők felállva tapsolnak, Schmitt odamegy Orbánhoz, kezet fog vele, Semjén meghatott arccal kezet nyújt, Lázár ádáz arccal tapsol, Kövér dermesztő arccal ül a pulpituson. Orbán kikíséri Schmittet a teremből, vastaps mellett]

***

Kövér László házelnök megjegyzése az elnöki beszéd után

"Tisztelt Ház!

Szeretném a jegyzőkönyv számára rögzíteni, hogy kizárólag a Köztársasági Elnök úr iránti tiszteletből, az ő beszédét félbe nem szakítva, nem utasítottam rendre a tőlem balra lévő nemcsak képviselő hölgyeket és urakat, hanem azokat, akik az ő jóvoltukból a mögöttük lévő páholyban helyet foglaltak [éljenzés és taps a kormánypárti padsorokban]. Engedelmükkel hozzátenném azt, ha már az elmúlt napokban a méltóságról és a méltatlanságról hosszú vita kerekedett a sajtóban, hogy az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyűlésben."* [ováció és taps a kormánypárti padsorokban, a Demokratikus Koalíció és az MSZP egy része kivonul az ülésteremből]

___________

* Érdekes módon működik némely magyar újságíró agya. Az Index tudósítója, bizonyos Szily László szerint „Kövér László láthatólag kikészült, és azzal vágott vissza, hogy az a méltatlan, hogy a tőle balra ülők (nyilván a DK tagjaira gondolt) itt ülhetnek a Parlamentben.” Szily László előbb-utóbb valószínűleg bele fog őrülni a DK létezésébe. Ugyanis Kövértől balra ül az MSZP-frakció, az LMP és a Jobbik is. És egyik sem Kövér házelnök szíve csücske. Sajátos házelnöki gondolatolvasás tehát, kizárólag a DK-ra vonatkoztatni a megjegyzést – m. zs.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!