Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. március 28.

• Nyomtatás

Részletek

2012. március 30. péntek, 04:57

Megbeszéljük

Schmittnek le kell mondania
Solymosi Frigyes akadémikus

Bolgár György: - A magyar tudományos élet reprezentatív személyiségei mintha ódzkodnának attól, hogy véleményt nyilvánítsanak Schmitt Pál plágium-ügyében. Ön viszont vállalta a beszélgetést. Mert mit mondana a ki nem mondott kérdésemre?

Solymosi Frigyes: - Na most szerkesztő úr engedje meg, hogy bevezetésként azért megemlítsem, már nagyon vártam a hívását, már egy éve elhanyagol. Tulajdonképpen egy éve írtam…

– Komolyan?

– Egy éve írtam Önnek, július 18-án egy levelet, amiben nehezményeztem, hogy elmarasztalták a jobboldali értelmiséget, hogy soha nem mer kritikai hangon megszólalni és hát.

– Itt a műsorban marasztaltuk el?

– Nem, hanem a sajtóklub hétfőjében. A jobboldali értelmiséget, hogy nem mer megszólalni és hát ezt próbáltam bizonygatni, hogy ez nem egészen igaz.

– Itt van például ez a Solymosi akadémikus, aki mer rendszeresen, és ezt én készséggel aláírom. De ha azt mondta, hogy én levelet kaptam Öntől, nem kaptam.

– Na majd elküldöm újra. Megtaláltam. Na akkor tessék mondani mi is a kérdés tulajdonképpen?

– Hát hogy mit szól ehhez a plágium ügyhöz?

– Na most szerkesztő úr, éppen egy órával ezelőtt írtam levelet a konzervatív barátaimnak, amelyben kifejtettem, hogy én is hozzájuk hasonlóan sok erőt kívánok jeles olimpiai bajnokunknak és jelenlegi köztársasági elnökünknek ebben a nehéz helyzetben. Ugyanakkor kifejtettem azt is, hogy itt nincs más teendő, amennyiben nem akarjuk, hogy itt kritizáljanak bennünket kormányt, országot stb., nincs más teendő, mint tudomásul venni a tényeket, és a köztársasági elnök úrnak visszavonulni. Tulajdonképpen ha nem ezt teszi, akkor a támadások, a kritikák tovább folytatódnak. Van nekünk elég bajunk, sok-sok olyan intézkedést hozott a tisztelt kormányunk, amellyel kiváltottuk a fél világ ellenérzéseit. Abszolút nincs arra szükségünk, hogy ezt egy ilyen üggyel még színesítsük és újabb támadásokat váltsunk ki magunk ellen. Tehát borzasztó egyszerű a dolog.

– Válaszoltak már a konzervatív barátai?

– Egy órával ezelőtt írtam.

– Hát az emailben gyorsan megy az ide-oda válasz.

– Gyorsan megy. Na de különféle nézetek vannak, most nem akarom ismertetni, én elolvastam ennek a bizottságnak a határozatát, ezt a háromoldalas határozatát, és ebben szépen pontokba szedte a tisztelt bizottság, hogy milyen gondok vannak a disszertációval. Ez egy nagyon elismerésre méltó munka. Az utolsó részt nem egészen értem, hogy tulajdonképpen ugye a dolgozat szerzője azt hihette, hogy az értekezés megfelel az elvárásoknak. Hát ez azért félreértésre ad lehetőséget, mert mindenféle doktori értekezésnek – sokfajta doktori címet lehet ma szerezni – az elsődleges célja, hogy új tudományos eredményeket kell tartalmaznia. Ha hivatkozunk mások munkájára, azt úgy kell megtenni, hogy ott legyen a pontos hivatkozás. Lehet hivatkozni, sőt még támaszkodni is kell mások munkájára, azt kell folytatni, kibővíteni, még jobbá tenni, csak azt nem tehetjük meg, semmilyen területen, hogy nem hivatkozunk, hát azt meg pláne nem tehetjük meg, hogy esetleg mások tanulmányával próbáljunk magunknak bármilyen fokozatot megszerezni.

– Ráadásul ugye Schmitt Pál nem az a frissen végzett egyetemista volt 92-ben, aki még a való világban az életben semmilyen tapasztalatot nem szerzett, nem hallotta, hogy mennek ezek a dolgok. Hanem az egyetemi diploma megszerzése után még gyorsan szerzett egy kisdoktorit, hátha nem volt elég tájékozott. Bár ugye ez sem igaz, mert amikor valaki egy kisdoktorira készül, akkor megmondják neki a tanárai, hogy mit kell csinálni, hogy kell csinálni, milyen szabályok érvényesek. De eltelt közben huszonöt év, a közgazdasági egyetemen szerzett diplomát, hát tudnia kellett arról, hogy ez nem egyszerűen egy már létező munka lefordítása vagy kettőé és annak összerakása.

– Szerkesztő úr, mindnyájan elkövetünk az életben kisebb-nagyobb hibákat. Vannak olyanok, akik mondjuk kapitális hibát is elkövetnek. Én borzasztóan tisztelem az olimpiai bajnokainkat, borzasztóan tiszteltem Schmitt elnök urat is. Itt elkövetett egy hibát, azt most nem tudjuk, hogy íródott ez a disszertáció, mert ugye ennek a körülményei sem tisztázottak. Itt vagy valaki beugratta, vagy ő nem tudott ellenállni a csábításnak. Beadta ezt a disszertációt. Na most ugye az opponensek, ugye két opponens van. Az opponensek nézik az anyagok. Na most opponenseknek esetleg észre kellett volna venni, hogy kevés hivatkozás van, vagy nincsen ott a pontos hivatkozás.

– Meg kellett volna kérdezniük, hogy ha hivatkozol Georgiev dolgozatára, akkor jelöld meg, hogy mit vettél át.

–  Úgy van. De mondjuk az a helyzet, hogy sok esetben az opponenstől nem várható el, hogy azt az egész területet ismerje. Én a HVG-ben írtam egy kis glosszát arról, hogy nekem a hatvanas évek végén volt egy ilyen ügyem, amikor nagyhatalmú ember, a központi párttitkár akart kandidátusi fokozatot megszerezni. Na most véletlenül rájöttem arra, hogy ismerős volt a disszertációnak egy lényeges része, és nem fogadtam el a disszertációt, ami egy kicsikét azért kockázatos volt, mert azért 69-ben, a hatvanas évek végén nem volt olyan nagyon előnyös dolog, ha az ember egy nagyhatalmú párttitkárral hát összecsap. Na a lényeg az, hogy ellenben a tudományos minősítő bizottság volt annyira okos, hogy ha én nem fogadtam el a disszertációt, nem adta meg neki a kandidátusi fokozatot, és nem lett kandidátus. Tehát előfordul nagy ritkán ilyen eset.

– Szóval ezt még 69-ben is meg lehetett, mert meg merte csinálni.

– Hát igen. Így van. Tehát most gyakorlatilag előfordulhatnak ilyen turpisságok, mert mondom, gyarló emberek vagyunk, de hát ha mondjuk jelen esetben sajnos ez egy nagyobb turpisságnak tekinthető, úgy tűnik, vagy valaki beugrasztotta az elnök urat. Na mindegy, ezt ragozhatjuk.

– Mindegy. Hogy hibát követett el ez nyilvánvaló.

– Igen.

– Hogy itt plágium volt, az is nyilvánvaló. Az a döbbenet, és Ön azt is mondja és ebben Önnek teljesen igaza van, hogy ha nem mond le, ezzel további súlyos kritikákat von nemcsak saját magára, hanem inkább az országra és a kormányra is, és ezt nemigen engedhetnénk meg magunknak.

– Pontosan. Gyakorlatilag ebben az állapotban nem lehet húzni-halasztani. Most miért jó az, ha hónapokig vagy hosszú ideig tulajdonképpen állandóan felvetik ilyen, amolyan oldalról, hazai viszonylatban, külföldi viszonylatban, hogy a köztársasági elnökünk stb., stb. Erre nincs szükség. Neki se, a kormánynak se és az országnak se.

– De milyen következményei lesznek ennek a magyar tudományos életben és a felsőoktatásban? Ugye most hallani, hogy egyetemisták ülősztrájkot kezdtek a Semmelweis egyetem rektori hivatala előtt. De hát ez persze csak egy friss demonstráció, lehet, hogy holnapra már elmúlik. De azért tartós következmények is lehetnek.

– Hát pontosan. Van három doktoranduszom, aki már három éve nagyon keményen, reggeltől estig dolgozik, hogy megszerezze a doktori fokozatot. Tehát ez borzasztó rossz következmény, rossz példa, és ráadásul ugye nem egy egyszerű ember követte el ezt a hibát, hanem egy jelentős funkcióban lévő államférfi. És szerintem követni kellene a németek példáját. A németek, mint a villám, ugye lemondatták a köztársasági elnököt, aki másmilyen hibát követett el, lehet, hogy kisebbet, mint ez, én nem tudom megítélni. Tehát abban az esetben, ha azt akarjuk, hogy ez a téma minél hamarabb lezáródjék, akkor nincs más megoldás, mint a miniszterelnök úrnak javasolni kellene a köztársasági elnöknek, hogy kedves elnök úr, itt ebben az esetben az a megoldás, a kormánynak, az országnak az az érdeke, hogy visszavonulsz, és utána lezárjuk ezt az ügyet. Én már a barátaimnak azt is írtam, hogy tulajdonképpen kit javasolnék új köztársasági elnöknek, felvetettem, hogy az egyik legjobb megoldás lenne az akadémiánk jelenlegi elnöke. Jó kapcsolatban vannak a kormánnyal is és minden szempontból kiváló emberek.

– Akkor ő kettejüknek biztos nem szabad most megszólalniuk, mert akkor úgy értékelné valaki, hogy na bejelentkeztek a posztra.

– Nem, ugye előre kell szaladni, mert ugye nem olyan könnyű kiválasztani. Én nagy pártolója voltam a korábbi köztársasági elnöknek, akit ugye nem választott még egyszer újra a kormány, vagyis hát akkor nem is a kormány, hanem a parlament.

– Hát még meg lehetne próbálni újból. Képzelje el azt a fordulatot.

– Meg lehetne próbálni. Az világos, hogy ő lenne, jogászként, az elsőszámú jelölt, csak hát ő, az az érzésem, hogy azért megbántódott némiképp, és nem hiszem, hogy most hajlana erre. De ez a legfontosabb dolog, mondom, hangot adtam ennek, a kormány, az ország érdekében és Schmitt Pál elnökünk érdekében is. Ha ezt az ügyet a lehető leggyorsabban lezárnák.

– Ön most abszolút egyértelműen fogalmazott, mit gondol, lesznek Önnek követői?

– Na most az a helyzet, hogy szerintem ugye itt különböző vélemények vannak, tehát én mondjuk csodálkozok azon a konzervatív barátomon aki fagyasztani akarja vagy pedig abban bízik, persze vannak sokan ilyen, abban bízik, hogy ne történjen semmi. Majd csak elhal ez a téma. Az a helyzet, hogy ebben nem lehet bízni. Nem a tudomány érdeke, nem a kormány, az ország érdeke, hogy abban bízzunk, hogy hátha elfelejti az ország, a világ. Hát ugye most már lassan elindul majd a külföldi kritika. Hát már eddig is elindult, már azért tegnap már azért több…

– És túl egyszerű. Egyetlenegy szóban összefoglalható, hogy mit csinált a köztársasági elnök, tehát rajta ragad.

– Úgy van. Tehát elnökünknek is, őneki olyan érdemei vannak, mint kiváló olimpiai bajnok érmet szerzett csapatban…

– Sportdiplomata.

– Tehát gyakorlatilag az lenne az érdeke, hogy elfelejtődjön az egész dolog, és őrá úgy emlékezzünk, mint aki olimpiai aranyérmet szerzett. Itt elkövetett egy kapitális hibát, mindnyájan követünk el hibát, és ezt el felejtsük el. De most, ha nem ezt csinálják, szerkesztő úr, akkor ennek nincs vége. Nincs vége. Ráadásul rossz példát mutat itt a fiataloknak, mindenkinek, hogy tulajdonképpen ilyen módon is lehet ilyen-olyan doktori fokozatot szerezni, ami mondjuk elszomorító lenne a tudományosság számára, és hát mindenki számára. Tehát ez egy egyszerű gond, tulajdonképpen könnyen megoldható. Könnyen megoldható. És a bizottság nagyon szépen felsorolta a véleményét, csak hát ugye én a konklúzióval nem egészen értek egyet, ez az volt, hogy tulajdonképpen a jelölt, az elnök úr ugye nem gondolta…

– Hogy ez szabad.

– Megfelel az elvárásoknak. Hát itt egy hibát követett el, mindenki ezt mondja, mert az elvárás az, hogy új tudományos eredményeket kell tartalmazni a disszertációnak. Ez az elvárás. És ha hivatkozunk, ha másoknak a munkáját is beépítjük, mások munkáját is használjuk, mint ahogy mindig használjuk, mert azokra kell építeni, akkor azokra megfelelő módon kell hivatkozni. És utána be kell mutatni azt, hogy mi az új tudományos eredmény, amelyet mi találtunk, mi értünk el.

– Amiért megírtuk ezt a disszertációt.

– Hát pontosan. Tehát ilyen szempontból olyan egyszerű ez, mint a csuda.

– Csak más ezt az egyszerűséget valahogy még szavakba sem tudja önteni.

– Hát mondjuk én nem örültem, tegnap a hallottam a tévében, rádióban mondjuk a kormánypolitikusoknak a nagyon rövid nyilatkozatát, amelyben úgy érzik, hogy ezzel most már tiszta az ügy. Ezzel nem tiszta az ügy, hanem most kellene tisztába rakni, és itt kellene picikét biztatni a köztársasági elnököt, mert csak egy biztatást igényel, és ő, ahogy hallom a feleségemtől, a déli híreket hallotta otthon, az elnök úr nem egészen ebben a formában nyilatkozott. Valahogy olyan nyilatkozatot tett ami mondjuk…

– Hát ennek tökéletesen ellentmondó nyilatkozatot tett.

– Igen. Hát még ez, ami elszomorító, tehát itt kellene őt azért meggyőzni arról, hogy mi az ő, vagyis az ország érdeke, és hát azok tudják, tudnák meggyőzni, nem nagyon ismerem, kétszer találkoztam vele, akik közel vannak hozzá. Azoknak kellene tulajdonképpen hatni rá.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >