NYT – Scheppele: A magyar kormány Jokere a szabad sajtó ellen
- Részletek
- Szemle
- 2012. március 17. szombat, 03:00
- Galamus-csoport
Paul Krugman Nobel-díjas közgazdásznak A The New York Timesban vezetett blogjában (Egy liberális lelkiismerete) tette közzé Kim Lane Schepelle princetoni alkotmányjogász újabb írását: Magyarország szabad sajtója.
A magyarok március 15-én nagy nemzeti ünnepet ülnek meg: az 1848-as forradalomra emlékeznek, amely a Habsburg-birodalomtól való függetlenségért harcolt. Azon a napon a forradalmárok a pesti Landerer és Heckenast nyomda gépein kinyomtatták híres 12 pontjukat, és az egész városban osztogatták. S hogy mi volt az első követelés a 12-ből? A sajtó szabadsága és a cenzúra eltörlése!
A magyar szabad sajtó napján tehát helyénvaló feltenni a kérdést: létezik-e sajtószabadság ma Magyarországon?
A Fidesz-kormány azt mondja, igen. Jöjjenek el Magyarországra és nézzék meg saját maguk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök januárban az Európai Parlamentnek.
A bírálók azonban azt mondják, nem létezik. Nemrégiben a The Washington Postban Mark Palmer, Haraszti Miklós és Charles Gati egyenesen a Szabad Európa Rádió újbóli beindítását javasolták, hogy megint pontos híreket sugározzon Magyarországra.
A miniszterelnöknek igaza van – látszólag. A külföldiek, ha Budapestre érkeznek, csak mély benyomásokra tehetnek szert, ha a médiatájat vizsgálják. Egy kis nyelvet beszélő kis országhoz képest már pusztán a széles sajtókínálattól megszédül az ember.
A napilapok és folyóiratok lefedik a politikai spektrumot. A legnagyobb példányszámú napilap, a Népszabadság a kormány rendszeres bírálója. A Heti Világgazdaság szintén olyan híreket közöl, amelyek pontosak, és amelyeket a kormány nem kedvel. Sok magyar két online portálról szerzi értesüléseit: az index.hu-ról és az origo.hu-ról, amelyeknek nincs szembeötlő kormány-stichjük. És még sok más lap is a listára kívánkozik.
Természetesen a kormányt támogató publikációk is ott vannak mindenütt: a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap egy olyan lista élén áll, amelyet oldalakon át lehetne sorolni.
Amikor nemrég Budapesten jártam, nem hagytak élni az újságírók, bár nem túlzok, ha azt mondom, hogy nem vagyok a kormány kedvence. A kamerák egész sorfala fogadott az előre bejelentett nyilvános megjelenéseimen, velem készült interjúk jelentek meg számos magyar újságban és folyóiratban. Nem is tudtam igent mondani az összes interjú-kérésre, amelyet kaptam, amíg Budapesten voltam.
Hogyan lehetséges ez, ha a média nem szabad? A média bizonyosan szabadnak látszik. És sok orgánum szabadon cselekszik.
A médiaszabadság valóságos, mert a sajtó továbbra is közöl kemény riportokat, amelyek dokumentálják a Fidesz-hatalom konszolidációját. Ha az emberek tudni akarják, mi történik Magyarországon, megtudhatják a magyar médiából
De a sajtószabadság egyben illúzió is. Azok az újságírók, akik nem hajlandók követni a párt vonalát, jogi és pénzügyi fenyegetés alatt dolgoznak. A bizonytalanság és félelem légkörében közlik a cikkeiket.
Az elektronikus média szinte teljes egészében kormánypárti orgánumokból áll. Egy Fidesz-párti magántelevízió-birodalmat – mint amilyen az Egyesült Államokban a Fox News – a hatalomra jutás után a közszolgálati csatornák feletti Fidesz-ellenőrzés követte. Az elektronikus médiában csak a meglepően liberális ATV – Pat Robertson és 700-as Klubjának tulajdona –, és a független, a frekvenciaengedélye körüli örökös háborúban, sugárzási lehetőségének elvesztése miatt folytonos veszélyében működő Klubrádió nincs a kormány zsebében.
Mindazonáltal a Klubrádió éppen ma megnyerte a jelenlegi frekvenciájának megtartásáért folyó bírósági csata legutóbbi fordulóját. Decemberben a magyar médiavilágban teljesen ismeretlen tulajdonosok teljesen új médiatársasága nyerte azt a pályázatot, amelyet a frekvenciára a kormány írt ki, azzal, hogy többet kínált, mint a Klubrádió. Most egy közigazgatási bíróság úgy döntött, hogy annak a pályázatnak a nyerteseit diszkvalifikálni kell, mert pályázatukban technikai hibák vannak. Ez a második helyen végzett Klubrádiónak juttatja a frekvenciát. Így a Klubrádió még egy ideig sugározhat. Ennek ellenére súlyos pénzügyi problémái vannak, és adományokat gyűjtött, hogy az éterben maradhasson.
Az elektronikus médián kívül valódi médiapluralizmus létezik, amely úgy tűnik, nem küzd folyamatos kihívással. De még a legnagyobb nyomtatott és online sajtóorgánumoknak is kisebb a közönsége, mint amekkora, saját állítása szerint, az elektronikus médiáé. Magyarország médiatáképe olyan, mint Oroszországé: a kormány az őt bíráló (kicsi költségvetéssel és korlátozott példányszámmal működő) orgánumokra mutogatva ott is azt mondja, hogy a sajtó szabad, miközben szinte totális ellenőrzést gyakorol a legtöbb embert elérő média felett.
Orbán Viktor kormánya nem vesztegette az időt, amikor 2010 tavaszán hatalomra jutott, hogy megszerezze a média feletti ellenőrzést. A Fidesz-kormány újraírta a médiatörvényeket, és azóta mind kül-, mind belföldről egyfolytában megalapozott és széles körű bírálat éri.
Az új médiatörvények létrehoztak egy teljhatalmú Médiatanácsot, amelynek tagjai között egy sincs, akiről a független sajtó iránti rokonszenvet lehetne feltételezni. A testület elnökét a miniszterelnök nevezte ki, és tagjait a Fidesz által dominált parlament megbízható kétharmados többsége választotta meg – mindannyiukat 9 éves időtartamra. Még ha a 2014-ben esedékes következő választásokon más párt kerülne hatalomra, az új kormánynak is a kizárólag Fidesz-hívekből álló médiatanáccsal kellene kormányoznia.
A Médiatanács messzemenő felügyeletet gyakorol az egész médiaszektor felett. Fennhatósága kiterjed az elektronikus és nyomtatott, állami és magánkézben lévő, de még az online médiára is. Ellenőrzi az összes frekvencia kiosztását, a média egész területén figyeli a tartalmakat, és felhatalmazása van rá, hogy a szabályok megsértése miatt nagy bírságokat rójon ki. Ő írja elő, hogy a hírmédiának az állami felügyelet alatt álló MTI hírszolgálat híreit kell közölni, amely csak csínján ad hírt a kormányt érő bírálatokról.
A Médiatanács homályos normákkal szabályozza a médiatartalmakat. Konkrétan minden sajtóorgánumnak átfogó politikai „kiegyensúlyozottságot” kell tanúsítania a hírszolgáltatásában. És a „kiegyensúlyozottságot” egy olyan Médiatanács határozza meg, amely maga politikailag nem kiegyensúlyozott.
Emellett a média nem sértheti azoknak az emberi méltóságát, akikről tájékoztat, és „nem szíthat gyűlöletet egyetlen nemzet, közösség, nemzeti, etnikai, vallási, vagy más kisebbség, vagy többség, egyház, vagy vallási csoport ellen” sem. Európában nem szokatlan, hogy arra kérik a médiát, tartsa tiszteletben a sebezhető kisebbségeket, de a többséget megvédeni? Ez újdonság.
Erkölcsi szabályok is szerepelnek a médiakorlátozás listáján. A média nem közvetíthet szexet vagy erőszakot, illetve olyan programokat, amelyek félelmet keltenek a fiatal nézőkben, korlátozott helyzetektől eltekintve. Konkrétan soha nem sugározhatók olyan műsorok, amelyek „komolyan veszélyeztetik a kiskorúak fizikai, mentális, vagy erkölcsi fejlődését”. A sajtóorgánumoknak „olyan magatartást kell tanúsítani, amilyet a jóhiszeműség és a tisztesség megkövetel”.
Magyarország egyedül áll az Európai országok között a tekintetben, hogy egy pártos médiaszabályozó által kiszabható büntetés terhe mellett megköveteli a sajtótól, hogy tartsa tiszteletben az egyensúly, az emberi méltóság, a jó szándék és a tisztesség értékeit. Ezek természetesen mind csodálatos értékek. De egyben eléggé általánosak ahhoz, hogy széles teret hagyjanak az értelmezésnek, és e homályos normák értelmezése a kizárólag Fidesz-hívekből álló Médiatanács kezében van. Amennyiben egy sajtószerv megsérti a szabályokat, kihágásonként mintegy 100 ezer dollárnak megfelelő bírsággal sújtható. És ezeket a bírságokat nem lehet rendes bíróságnál megfellebbezni.
Az Alkotmánybíróság 2011. decemberi döntésében alkotmánysértőnek minősítette a tartalmi megszorításokat a nyomtatott sajtóra érvényes formájukban, kimondva, hogy ezek egyet jelentenek a sajtószabadság jogtalan korlátozásával. Ám a testület csupán a „jövőre nézve” minősítette alkotmánysértőnek a törvényt, ami azt jelenti, hogy ez az alkotmányellenes jogi keret hatályban maradhat 2012. május végéig, hogy a kormánynak legyen lehetősége az átdolgozásra.
Azóta a Médiatanács felhatalmazásai közül néhányat átruházott a nyomtatott sajtón, online médián és reklámiparon belüli önszabályozó testületekre. De a Médiatanács fenntartja magának a jogot, hogy visszavonja ezt az átruházást, és visszavegye felhatalmazásait, mindössze 30 napos felmondási idővel azoktól, akiket szabályoz.
Ez az átruházás üdvözlendő, de nem nyújt hosszú távú választ arra, hogy mit fog tenni a kormány, hogy megfeleljen az Alkotmánybíróság döntésének, amikor a törvény májusban hatályon kívül kerül. Sajnálatos módon azonban az Alkotmánybíróság az új alkotmány 2012. január 1-jei hatályba lépésével elvesztette felhatalmazását arra, hogy ilyen módon vizsgáljon törvényeket. Ennek következtében, ha a parlament egyszerűen újra elfogadja ugyanazt a törvényt, és ezzel újra felhatalmazza a Médiatanácsot, hogy ugyanilyen bizonytalan módon ruházza át a hatalmat (vagy akár megtartsa a hatalom egészét), az Alkotmánybíróság nem tudná egykönnyen újra alkotmánysértőnek minősíteni a törvényt.
Bármilyen fontosak azonban a médiatörvények, a történetnek csupán egy részét teszik ki. A független média túlélése szempontjából talán még fontosabb az a pénzügyi nyomás, amely alatt működnek, miközben a kormány (másféle) szabadságra biztatja őket.
A free (szabad) angol szónak két jelentése van: jelentheti a korlátozások hiányát, de a készpénz hiányát is. A magyar média talán nem teljesen szabad abban, hogy mit publikálhat, de elvárják tőle, hogy pénz nélkül működjön.
A legtöbb független magyar sajtóorgánum alig képes a túlélésre pénzügyi téren. Bizonytalan gazdasági helyzetüket azonban nem a szabad piac hozta, hanem a politikai nyomás.
A 2010-es választásokat követően a hirdetésekből származó bevételek hirtelen csökkenése mért csapást a független médiára. Hogy miért érinti a kormányváltás a hirdetéseket? A legtöbb nyugati demokráciában a kormányváltások nem járnak ilyen hatással, de Magyarországon ezek a következmények jelentősek voltak.
Elsősorban is, a legnagyobb hirdető maga a kormány. A magyar kormány a turizmus, a tömegközlekedés, a nemzeti színházi produkciók, a nemzeti lottó és még sok más hirdetéseivel régebben támogatta a nyomtatott és az elektronikus médiát éppen úgy, mint a köz- és magántulajdonban lévő sajtóorgánumokat. A kommunizmusból kivezető fordulat óta az erős médiaszíntér lényegében jelentős állami támogatással működött. A sajtószabadság a legtöbb demokratikus országban nem támaszkodik ennyire a kormány hirdetési támogatására, de Magyarországon a magánmédia támogatása állami hirdetésekkel 20 éven át magától értetődő volt.
Ha a kormány általában akarja leválasztani a sajtót a köztámogatásról, az érthető lehetett volna ezekben a nehéz költségvetési időkben. De a Fidesz-kormány csak azoktól az orgánumokról vonta meg a hirdetéseket, amelyek kritikus hangot ütnek meg a kormánnyal szemben. A Fidesz-barát médiának továbbra is nagy összegű reklámbevételeket juttat. Mi több, a privatizált, s most a kormányközeli szövetségesei által irányított vállalatok, mint például az OTP Bank, vagy a Mol olajtársaság szintén csökkentették jelentős hirdetéseiket a független médiában.
A független média talán képes lett volna túlélni a közpénzek megvonását. De elapadt a független sajtóhoz magánforrásokból áramló pénz is. Legutóbbi budapesti látogatásomon sok vezető üzletemberrel és újságíróval beszéltem, akik mind ugyanazt mondták: nem számíthatnak állami megrendelésre azok a magáncégek, amelyek a független sajtóban hirdetnek.
Ahol a GDP közel 2 százaléka származik az EU „kohéziós alapjából” (amelyet helyben állami szerződésekkel osztanak el), és ahol ezen kívül is az állami pénzekből él a gazdaság jelentős része, ott a magáncégek számára szinte lehetetlen azt mondani, hogy letesznek az állami megrendelésekről. Így vagy beszüntetik a reklámozást a nem jóváhagyott médiában, vagy azt kockáztatják, hogy feketelistára kerülnek.
Hogy a kormány hogyan tudatja, hol megengedhető hirdetni, vagy reklámozni? Mindenki ismeri a Joker-szabályt.
A Joker az állami kézben lévő szerencsejátékok egyike. És a Joker-szabály azt mondja, hogy a magáncégek biztosra mehetnek, ha ott hirdetnek, ahol a lottó hirdet. Lottó-reklámok korábban mindenhol voltak. De ma már a Fidesz-barát médiára korlátozódnak. Ha tehát a cégek olyan sajtóorgánumokban hirdetnek, amelyekben nincs lottó-hirdetés, akkor ezzel saját magukat veszélyeztetik.
Amikor Budapesten jártam, úgy gondoltam, megkérdezem erről a szabályról a kormányt. A Dr. Kovács Zoltánnal, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral február 1-jén folytatott beszélgetés során ő nem szállt szembe a Joker-szabály működéséről előadott leírásommal, noha gyakorlatilag minden mást cáfolt, amit mondtam. Ez nem megerősítés. De nem is cáfolat.
Nyilvánosan persze a kormány azt mondja, azt akarja, hogy a sajtó szabad legyen. A független médiát arra biztatják, hogy legyen szabad, de nem annyira abban az értelemben, hogy működjön korlátozások nélkül, hanem inkább abban az értelemben, hogy bevételek nélkül ténykedjen. És éppen ez az, amiért a kormánynak nem kell nyíltan bezárni a független sajtó orgánumait, vagy vállalnia a nyílt cenzúra ügyetlen taktikáját. A médiatanács fenyegetései a gyakorlatban nagyrészt megvalósítatlanok maradtak.
Mi több, a kormány még mutogathat is a pénzügyileg támolygó független médiavállalatokra, azt bizonygatva, hogy a független média piaca kicsi. És a Fidesz azt mondhatja, hogy a kommunizmus utolsó csökevényeitől szabadítja meg Magyarországot akkor, amikor elveszi a reklámtámogatást a magánkézben lévő sajtóorgánumoktól. Közben a kormány a színfalak mögött széles körben ismertté teheti a Joker-szabályt, hogy eltűnjenek a független sajtó reklámbevételei. És ha ezek az orgánumok idővel csődbe mennek, a kormány majd a szabadpiacot vádolja.
A magyar médiapolitikát illető európai bírálatok mindeddig a médiatörvényekre koncentráltak. De a magyar kormánynak még akkor is lesz egy Joker a mandzsettájában, ha netán az európai nyomás rákényszeríti ezeknek a törvényeknek a megváltoztatására.
_______________________
Kim Lane Scheppele a Galamusban:
– Krugman-blog – Kim Lane Scheppele: Magyarország alkotmányos forradalma
– A Paul Krugman-blog újra Magyarországról szól
– Szapáry nagykövet újabb levele és Kim Lane Scheppele válasza a The New York Times Krugman-blogjában
– NYT – Kim Lane Scheppele: Az alkotmánytalan alkotmány
– Kim Lane Scheppele: Valahol Európában
– NYT: Scheppele írása arról, hogyan játssza ki a magyar kormány az európai és jogállami szabályokat
– Vita a Princetoni Egyetemen a magyar politikáról
– Kim Lane Scheppele újabb írása a Krugman-blogban (a magyar igazságszolgáltatás átalakításáról)
***
Mint korábban hírt adtunk róla, Lipták Béla arra szólította fel a Hungarian Lobby tagjait, hogy írjanak kommenteket Kim Lane Scheppele tanulmányához (a magyar igazságszolgáltatás átalakításáról), és levelet is írt a Princeton Egyetem tanárának. Az akció nyilván nem bizonyult sikeresnek, mert újabb felszólító levél született (betűhív közlés)
„KRUGMAN-SCHEPPELE
A New York Times Nóbel díjas közgazdásza változatlanul rendelkezésére bocsájtja Dr. Kim Lane Scheppele tanár asszonynal „blog”-jának fórumát, melyről ő változatlanúl terjeszti az MSZP véleményét képviselő írásait. Legújabb cikkét a magyar médiaszabadságról írta, természetesen azt állítva, hogy cenzúra van Magyarországon:
http://krugman.blogs.nytimes.com/2012/03/14/hungarys-free-media/
A cikkre eddig 54 válasz érkezett és megint kérem az HL résztvevőit, hogy a világ minden részéről írjanak. Többen írták, hogy a múlt heti Krugman-Scheppele akció leveleink eredménytelenek voltak, mert a honlap „moderált” (cenzúrázott) és ezért leveleinket kiszűrték. Ez így igaz. Viszont azt is tudnunk kell, hogy erről az eljárásról tudomást szereztek az arra illetékesek és az eredményt már a mostani 54 cikk hozzászólásaiban láthatjuk, mert azok között több, kitünő és igaz írás is megjelent. Ezért kérem az HL 1,452 résztvevőjét, hogy írjanak a Krugman blogra tömör, 1,500 betünél rövidebb, vitathatatlan adatokat. Ilyen adatforrás példáúl a World Press Freedom Index (egy független nemzetközi szervezt által összeállított rangsor) mely szerint Magyarország sajtószabadság tekintetében megelőzi az Egyesült Államokat, mert Magyarország 40 míg az USA 47 és pontszámban pedig Magyarország Grade 10 és Amerika grade 14. Persze adjuk meg az adatok forrását is, hogy az olvasók ellenőrizhessék azokat:
http://en.rsf.org/IMG/CLASSEMENT_2012/CLASSEMENT_ANG.pdf
Kérem tehát, hogy minél többen írjanak (angolúl) az alábbi címre:
http://krugman.blogs.nytimes.com/2012/03/14/hungarys-free-media/”
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!