rss      tw      fb
Keres

Késői figyelmeztetés

Ésszerűen nem lehet azzal számolni, hogy az alkotmány elveit semmibe vevő, nyíltan rasszista politikai szervezeteket az értelmiség megvetése kíséri és a magára valamit adó szakember nem áll szóba velük. Hanem, ha teheti, kinyilvánítja megvetését és azt is, hogy ez miért fontos az ország demokratikus jövője szempontjából. A Jobbiknak nem csak szégyellnivalóan sok szavazója lesz, nem pusztán számos diplomás jelöltje támadt, hanem valószínűleg jelentős számú szakember segíti működését.


flickr.com/Kevin H

Minap egy reggeli televízióműsorban Morvai köztársasági elnökjelöltet a súlyos jogtalanságok feltárásában szakmai támogatásáról biztosította egyik egyetemi kollégája. Ne tévedjünk: a jövő generációit oktató szélsőjobboldali jelöltek, aktivisták, egyetemi oktatók körül minden valószínűség szerint nem fagy meg a levegő, nem válnak jobb társaságban szalonképtelenné. Nincs olyan közélet, amely támogatná azokat, akik a demokratikus értékek és nem mellesleg a jó ízlés nevében kikérnék maguknak, hogy ilyen politikai elveket valló személyekkel dolgozzanak együtt. Azok kerülhetnek kellemetlen helyzetbe, akik mégis szóvá teszik azokat az értékeket, amelyek 20 évvel ezelőtt annyira fontosnak tűntek. Ők érezhetik magukat kellemetlenül, ők kerülhetnek kényelmetlen helyzetbe, ha az emberi együttélés elemi szabályaira figyelmeztetnek. És ha ez így van, akkor ne várjunk senkitől különösebb hősiességet! Nagyon rövid időn belül teljesen szalonképessé, elfogadottá válik a szélsőjobboldali nyelvezet, érvelés, no meg a jelképrendszer és öltözék.

Tudom, hogy az egyetemi hallgatói közösségek egy része hatékonyan termelte ki a jobbik vezető garnitúráját, és jelentős utánpótlás is látszik. Mégis azt állítom, hogy megfelelő időben kellett volna Morvai Krisztinát kitessékelni az egyetemi polgárok köréből. Megérte volna a botrányt és a konfliktusokat, mert talán kevesebb tanult és így jelentős károkat okozó követője támadna. Ezen túlvagyunk, jó időre védekező pozícióba szorulnak a demokraták. Mit lehet ajánlani? Tegyünk úgy, mintha létezne egészséges közélet, és hívjuk fel a figyelmet a demokratikus elvek és beszédmód jelentőségére. Érezzék rosszul magukat, mielőtt többségbe kerülnek!


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!