Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. február 27.
- Részletek
- 2012. február 29. szerda, 04:39
- Megbeszéljük
Bolgár György kérdései 2012. február 27-ei műsorban
Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Orbán Viktor illegálisnak minősítette az Európai Bizottság eljárását, amellyel javasolta az uniós támogatások egy részének felfüggesztését Magyarország számára. Kard ki kard?
Kósa Lajos a Fidesz ügyvezető alelnöke pedig becsület nélküli embernek nevezte Andor László uniós biztost, amiért nem képviselte Magyarországot a bizottság ülésén. Inkább lett volna esküszegő? Tudniillik a biztosoknak nem szabad országuk érdekeit képviselni a bizottságban.
Következő témánk, hogy Boros Péter volt miniszterelnök szerint a 20. század parancsa: soha többé baloldali kormányt Magyarországon. Íme egy józan jobboldali polgári demokrata?
Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Demokrata című hetilap főszerkesztője szerint büdös szájú proli, akinek nem tetszenek a Kerényi Imre által megrendelt festmények az új alaptörvényhez. Képzőművészeti kritika megfogalmazása előtt fogmosás?
Mi a véleményük továbbá arról, hogy a Washington Post című igen tekintélyes amerikai lapban is megjelentette felhívását Charles Gati, Mark Palmer volt budapesti nagykövet, valamint Haraszti Miklós a Szabad Európa rádió újraindításáról. A nyugati típusú demokrácia magyarországi hanyatlásával eljött az ideje, hogy az Egyesült Államok ismét elkezdje a SZER magyar nyelvű adásait. Fennáll a veszélye annak, hogy Budapest a putyini ideológia előretolt helyőrsége lesz – írják. Tényleg ennyire súlyos a helyzet?
És végül beszéljük meg, hogy a Fidesz nem volt hajlandó megszavazni a parlamentben az állambiztonsági akták nyilvánosságra hozatalát, amit az LMP javasolt. Kinek mitől van félnivalója?
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Ángyán József hozzáértéséről
Horváth Gábor a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára
Bolgár György: - A mai napon megjelent Ángyán József, nemrégiben lemondott vidékfejlesztési államtitkár köszönő levele a különböző zöld szervezeteknek, amelyek támogatásukról biztosították őt, és megpróbálták elérni Orbán Viktor miniszterelnöknél, hogy megtartsa Ángyán Józsefet posztján. Ez a kísérletük nem járt sikerrel, Ángyán József távozott, viszont most megírta a zöld szervezeteknek, hogy miért. Legalábbis hát meglehetősen politikai ízű fogalmazásokkal utalt arra, hogy mi az ő baja. úgy fogalmazott, hogy „az évtizedek alatt kialakult ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar, a földtől az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig, a vidéki helyi közösségek, családok elől”. Ő nyilván a vidéki közösségeket, családokat védi, és itt vannak például feltételezésem szerint a mezőgazdasági szövetkezők és termelők, akik országos szövetségben tömörülnek, és azok meg nyilván vinni akarnak mindent a földtől az erőforrásoktól a támogatásokig. Szóval kik között van háború? Kik között húzódik az árok vagy a lövészárok?
Horváth Gábor: - Hát ez egy nagyon jó kérdés, én is izgalommal olvastam ezt az újonnan megjelent szemetet. Hát fejtsük fel vagy próbáljuk felfejteni.
– Erre gondoltam, hogy megkérem Önt.
– Próbáljuk meg felfejteni. Hát ugye ez egy politikai ízű üzenet, én is így gondolom. Csak hát honnan fúj itt a szél vagy a politikai szél? Hát mindenekelőtt a szóhasználat ugye, mert újfent zöldbárókról beszél. Ez a fogalom foglalt. Ezt a fogalmat a már egyszer-kétszer csúnyán megbukott kisgazdák alkották, mégpedig azokra a szövetkezeti vezetőkre, akik annak idején nem voltak hajlandók szétverni a szövetkezetet. És uram bocsá, ma is munkát adnak a faluban, meg exportot meg árualapot.
– Na de ők az állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók. Igaz, nincsen nevesítve az a tizenkét állami gazdaság, amit annak idején pályáztatás nélkül értékesítettek még 2002-ben…
– Igen, de hát mondjuk a kisgazdák szóhasználatával ugye az egy kategória volt. Aztán most, ha végignéztem az elmúlt időszaknak a személyhez kötődő gondolatait, hát elég nagy meglepetés nekem, mert hisz Jávor Benedek volt az, aki január 19-én, hogy mondjam, könnyeket hullatott az államtitkárért, és az a szóhasználat, ami itt most megjelenik, nagyon hasonlít ahhoz, amit Jávor Benedek közreadott. Ő ugye azt mondja, mondta annak idején, I. hó 19-én Jávor, hogy győzött az Ángyán által maffiaként is emlegetett nagygazdálkodói kör. Hát ezek a szavak meg a tartalom az rendkívül hasonló.
– Abszolút ugyanaz. Igen. Végül is az LMP zöld pártnak is definiálja magát, úgyhogy rendben van.
– Igen, csak a zöldség meg a gazdasági racionalitás, meg a tőke, szóval ezek nagyon keverednek.
– Zöldség és zöldség között van némi különbség.
– Igen. Nagyon jellemző volt egyébként ez a volt államtitkárra is. De hogy a politikai szálat végigvegyem, és aztán már el is távolodok ettől a gondolattól, január 20-án, amikor Ángyán úr bejelentette a nemes szándékát, akkor megjelent a Jobbiknak egy közleménye, és amint olvasom, hát megint a szavak, de a gondolat is teljesen ugyanaz. Azt mondja, hogy a kormány, Ángyánnal ellentétben, a profitérdekeket szolgáló tőkés gazdaságokat részesíti előnyben. Na kérem szépen, három politikai irányzat meg Ángyán József azért eléggé egy húron pendül.
– De hát a dolog pikáns, hogy az LMP-től a Jobbikig és az Orbán-kormány volt államtitkáráig. Na de akkor nézzük meg, valójában mit csinál a Fidesz, vagy mit csinál a Fidesz-kormány vidékfejlesztési minisztériuma, ami miatt Ángyán József úgy gondolta, hogy neki le kell mondania?
– Én ennél picit előbb kezdeném. Most én azt gondolom, hogy talán elindul egy racionális munka ebben a minisztériumban Ángyán úr távozásával. Hogy Orbán Viktor elfogadta a lemondást, az engem nem lep meg. Hisz nem az első konfliktus ez a mostani. Én pontosan emlékszem, amikor a minisztérium létrejött, akkor összerakta az Ángyán úr a minisztérium struktúráját. Kilencven embert rendelt maga alá. Bocsánat. Rendelt volna. Ha egy fontos minisztériumi vezető nem mondja azt, hogy nem.
– Mert különben mennyi járna egy államtitkárnak?
– Hát ez egy ilyen tizenegynéhányas létszámú apparátus szokott lenni.
– Akkor nevezzük őket minisztériumi kistermelőknek. Belőlük sok kell, nem? Kilencven.
– De ugye volt már egy ilyen ember, nem emlékszünk már rá?
– Na. Kire gondol?
– Hát volt egy ilyen talán kisgazda államtitkár, aki most pereskedik, vagy talán már ítélet is volt.
– Volt. Volt.
– Mert tudniillik nagyon nagy a hasonlóság, az is az egész minisztériumot irányítani akarta. Ja, van még egy hasonlóság. Hogy mindegyik elküldött mindenkit, aki a minisztériumban már egy napot eltöltött. És ezek után ők akarták írni a programot. De menjünk tovább. Ugye lassan elfelejtjük, itt volt ez a csúnyán végződött GMO kukorica-ügy. Ugye kiszántani, kitárcsázni azt, ami egyébként akkora már mint egy ember, nem is lehet kitárcsázni. De ő még ugye arról beszélt. A gyakorlatban egy napot nem töltött el. Milyen csend van róla. Néhány milliárd forint kárt okozott.
– Na de megvédtük a GMO mentességünket nem?
– Óh, kérem szépen. Ez a néhány milliárd forint kár azóta nagyon csendet parancsolt. Itt azért a háttérben valami történhetett.
– Na, mi a sejtése? Vagy mi az információja?
– Durva hibákat vétett a minisztérium, és kénytelen volt, azt gondolom, megegyezni azokkal, akiket most jelzőkkel illet, hogy legalább legyenek csendben.
– Magyarán politikai okokból csinált egy cirkuszt, és technikailag meg gyakorlatilag nem tudta a dolgot elintézni.
– Hát nem is lehetett, mert szakmai hozzá nem értéssel álltak hozzá. Hát egyszer elkiabálták, hogy leszántani, letárcsázni, és hozzá nem nyúlni. Aztán eltelt egy hét vagy kettő, akkor mondták, hogy silózzák le, aztán majd óvatosan, hogy el ne szóródjon, meg lehetne etetni az állatokkal. Kérem szépen, hát bocsánatot kérek. Nem tanult meg itt mindenki, azt gondolom, a szakmát, aki belebeszél az agráriumba. De nézzünk egy másik vetületet. Szóval most úgy tűnik, mintha tényleg maffiahálózat buktatta volna meg az Ángyán urat. Nekem az a véleményem, hogy a saját klientúrája buktatta őt meg.
– No. Azok kicsodák?
– Hát Ángyán úr ugye mást se csinált, mint, ő mondta, járta az országot. És hergelte önmagát leginkább, meg a társait. Másfél év óta mást se hallott az ember az elmúlt időben, mint hogy van hatvanötezer hektár föld, amit majd elveszünk a maffiától, és szétosztjuk a családi gazdaságoknak. Kérem szépen. Másfél év eltelt. Ez a hatvanötezer hektár Ángyán felügyelete alatt ma is rendezetlen. Szóval ezt egy rendes paraszt nem engedi meg a földjével. Ángyán úr alatt ez történt. Ja, miért történt ez? Mert az élettől elrugaszkodott feltételeket szabott. Ugye emlékezzünk csak a programjának a legfontosabb részére. Demográfiai földprogram. Nem tetszik emlékezni rá?
– Igen, igen, nagyon érdekes volt.
– Ugye tetszik emlékezni mit tartalmazott?
– Nagyívű, erre mondja az ember azt, hogy nagyívű.
– Aha, igen, csak a részleteiben elég világos ám, hogy azt tartalmazta, hogy majd kitelepítjük a fiatalokat a még egyébként nem létező tanyákra, vagy majd összetákoljuk nekik azt, amelyik létezik, és előírjuk neki, hogy két-három gyereket neveljen fel. Kérem szépen! Ki, oda a világ végére, infrastruktúra nincs, kultúra nincs.
– Tudás nincs, tapasztalat nincs, hiszen ezek a fiatalok mit tudnak arról, hogy lehet megélni önállóan egy tanyán.
– És hogy fogják a gyerekeiket a 21. században…
– Igen. Hogy fognak iskolába járni. Óvodába.
– Kérem szépen. Ennél kiszolgáltatottabbá tenni embereket nem lehet. Ez volt ennek a programnak a lényege. És a mai napig azért nincsen jó kezekben és gazdálkodói kezekben ez a föld, mert neki ez volt a mániája. Na most nekem igazából van egy személyes élményem is vele kapcsolatosan, tudniillik a programja a legfájdalmasabb dolog, mint látom most is. Amikor ez a program megjelent, 2011 elejét írtuk, akkor a mi szervezetünk az elnök úr aláírásával írtunk egy udvarias levelet neki, hogy szívesen látjuk a nagytermünkben, összehívjuk ide az embereket, mondja el, és hallgassa meg mások véleményét. Hát kérem szépen, válasz a mai napig nem érkezett. Nem szeretném ezt faragatlanságnak nevezni, de azért talán egy kormányembertől...
– Igen, hát Önök mégiscsak léteznek. Nem is keveseket képviselnek. De próbáljon nekünk…
– Egy pillanat türelmet kérek, Bolgár úr. És akkor képzelje el, hogy Dombóváron van egy tanácskozás, ahol véletlenül részt veszünk. És elhangzik az üzenet. Azt mondja, itt is arra hivatkozik, hogy társadalmi vita zajlott. Ő mondja: zajlik a társadalmi vita. De nem MOSZ-fórumon, mert nem megyünk el közéjük. Jöjjenek ők ide. Majd mindjárt halkabbak lesznek ezek az urak.
– Na akkor mégiscsak jól éreztem, hogy Önöket kell megkeresnem. Biztos Önök azok a maffia családok, spekuláns nagytőkés oligarchák volt tsz-es, állami gazdaságos, nagybirtokos zöldbáró és így tovább.
– De kérem szépen. Magyarországon a mezőgazdaság…, de egyszerűsítsük le: a földnek közel a felét társasági formában működő szervezetek művelik. Ezeknek a többsége, a 99 százaléka kis- és közepes gazdaság. Ugye ezek többségében a szövetkezetek után létrejött kft-k. Miért kft-k? Mert annak idején üldözték a szövetkezeti formát. A mezőgazdasági termelés több mint a felét ők adják. Ők az exportálók. De hogy Ángyán úrnak a gondolkodása meg a racionalitás milyen messze van egymástól, erre egy példa. Magyarországon az élelmiszeripar által is elfogadott biotejet két közepes méretű részvénytársaság állítja elő, mind a kettő a MOSZ tagja.
– Szóval nem azok a kis ideális családok a tanyákon meghúzódva száz és ezerszámra, akik bizony nem alkalmaznak se műtrágyát, se növényvédőszereket, se gyógyszereket az állatok megvédésére és így tovább, tehát abszolút biomódszerrel csinálnak mindent, és beletesznek munkát, energiát, az égvilágon mindent. Ezek fogják majd fellendíteni a magyar gazdaságot. Hát ezek szerint mégsem?
– Az egyik az, hogy ezek az emberek bizony szegény emberek maradnak addig, amíg egyáltalán képesek talpon maradni. A másik az, hogy…
– És nem lesznek képesek versenyképessé válni. Tehát maximum saját magukat az éhezéstől mentik meg, de versenyképes mezőgazdasági termelésre nem képesek.
– Hát a piacra ezeknek a termékeknek a nagy része nem vihető el. Nem azért, mert ezek az emberek nem lennének képesek rá, de az összes körülmény miatt, ami kell a mezőgazdasághoz, pénz kell, tudás kell, jó minőségű föld kell, piacismeret kell, minőség kell, szóval ezeknek nem lehet eleget tenni. Ezek már akkora igények, hogy ehhez bizony egy komoly szakembergárda és technikai háttér kell. De a gondolatilag is baj van ezzel. Ángyán úr azt mondta ezen az ominózus fórumon, és én azóta is berzenkedem és őrzöm ezt az irományt, amit ott jegyzeteltem, azt mondta ott a gazdáknak, hogy hát ez a piac, ez egy mese. Az első és a legfontosabb a hazai piac. Azt mondja. Majd a felesleg elmehet exportra. Jézusmária. Magyarország, ahol az adottságok megvannak, ahol még mindig két-három milliárd eurót termelnek, exportegyenleget, többletet mint amit behozunk.
– Tehát nem ennyit exportálunk, hanem ennyivel többet exportálunk, mint amennyit importálunk. Márpedig az import is folyamatosan nő.
– Így van. Szóval erről le akarunk mondani? Szóval tényleg azt gondoljuk, hogy ezeket az embereket oda lehet vezényelni, és az év elejétől a végéig görnyedve kapálni, kézzel kukoricát szedni? Szóval itt nekem az igaz bajom az, hogy aki ezt a gondolatot – azon kívül, hogy sose látott mezőgazdaságot – másra rá akarja erőszakolni, az ezeket az embereket kiszolgáltatja, szociális értelemben hátrányos helyzetű réteggé teszi, hisz nem véletlenül egész Európában a népesség néhány százaléka, egytől három-négy százalékig, foglalkozik a mezőgazdasággal, magas technikával, ahol a fizikai munkától, amennyire csak lehet, mentesítik nagukat, és bizony a technika összes vívmányát alkalmazni kell ahhoz, hogy időben, jó minőségben a piacra kerülhessenek az áruk.
– Ezek a zöld szervezetek amelyek Ángyán József mögött álltak és állnak, vajon ennyire naivak? Nem ismerik a mezőgazdaságot és csak egy ideális világképet rajzolnak maguknak?
– Sajnos nekem bizony az a véleményem, hogy ezek a zöld szervezetek hasonlóan vannak, mint Ángyán úr, hogy a mezőgazdasági gyakorlatot nem látták. Nagyon szépnek és kényelmesnek tűnik az a kép, hogy majd ott elsétálgat valaki a zöld természetben, de miből él meg? Ki lesz, aki megfizeti? Még a városi ember is tudja, hogy a kertben a zöld nagyon szép. De vagy tolni kell a fűnyírót, és akkor még nem termelt semmit, vagy kell a kertész. Úgy egyébként a magyar mezőgazdaság az elmúlt húsz évben hát nem megvédte az összes természeti adottságunkat? Tessék bemutatni, hogy mi az, amit a magyar mezőgazdaság tönkretett. Ők védték meg. Hát valóban ők azok, akik naponta ott vannak kint, télen nyáron, ha esik, ha fúj.
– És éppen a rendszeres termeléssel valamennyire rendben tartják a földet, amelyik különben elvadulna, gondozatlanná válna és ki tudja.
– Meg lehet nézni azt a néhány körzetet, ahol a mezőgazdasági szövetkezeteket annak idején, ugyanazzal az energiával, amivel Ángyán elő szokott adni, szétverték. Valóban a kirándulónak se érdemes oda elmenni, mert azt gondolja, amikor kilép a faluból vagy éppen belép a faluba, hogy az oroszlán is kinéz bármelyik utcasarkon. Na most addig, amíg a magyar vidéknek nincs érdemi gazdasági háttere, legyen az a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó más tevékenységek, de ez önmagában nem elég, addig nem kell abban reménykedni, hogy lehet egy olyan vidéket csinálni, amelyik mindenkinek, a falusinak is meg a városinak is egy jó perspektíva. Szóval nekem van egy nagyon nagy bajom ezzel a zöldfilozófiával kapcsolatosan. És ez ugye azt gondolom, hogy mondjuk a gödöllői egyetemen talán ezt megtaníthatták volna.
– Ahol Ángyán úr tanít.
– Talán ezt megtaníthatták volna. És tényleg olyan egyszerű szabály, hogy a mezőgazdaságban az egyszerű erdőkerülő is tudja, hogy a természet szelektál. Az életképtelent, a gyengét, az elkóboroltat, aki nincs összhangban a természetével, azt a természet szelektálja. Hát Ángyán esetében azt kell mondanom, hogy még időben.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
A CET-beruházás sorsáról
Tüttő Kata, az MSZP fővárosi frakcióvezető-helyettese
Bolgár György: - A CET-ről szeretnék Öntől érdeklődni, lehet, hogy persze Ön sem tud többet arról, mint ami megjelent talán tegnap a hvg.hu-n, de ott az van, hogy sem lenyelni, ez a cikk címe, sem kiköpni nem tudják a pesti üvegbálnát, a napokban ugyanis az illetékes főpolgármester-helyettes kérésére a IX. kerület megszüntette a tavaly április óta folyó használatbavételi engedélyezési eljárást. Vagyis a főváros nem akarja, hogy használatba vegyék ezt a rendkívül izgalmas, talán legérdekesebb budapesti modern építményt, a közraktárra épült kulturális intézményt, amit CET-nek hívnak, nem akarja eladni sem, nem akarja üzemeltetni sem. Ott fog állni úgy mint a Gödör a Nemzeti Színház helyén?
Tüttő Kata: - Hát erre azt mondanám szívem szerint, hogy remélem nem. De sajnos minden jel arra mutat, hogy ennél a helyzet még rosszabb.
– A gödörben csináltak legalább valamit.
– Igen, történik ott valami. A CET sorsa ennél sokkal rosszabb kilátásokkal kecsegtet, ha mondhatom így. Ugye nagyon hosszú története van, nem mennék bele a részletekbe, mert bonyolult és jogilag is elég cifra. De ugye az alprobléma az, hogy a városvezetés már eleve úgy vette át magát a projektet is és a város vezetését is, hogy az egész CET-projektet, az egész kulturális központ létesítését egy ilyen ellenséges projektként kezelte. Az első pillanattól kezdve. Tehát nagyjából a hivatalba lépésük napjától kezdve kimondták, hogy itt vizsgálatot kell elrendelni, felül kell vizsgálni. És hát tudni kell, a nevében is benne van, hogy ez egy PPP-konstrukció, aminek az alapja a partnerség. Magánbefektető és a köz, jelen esetben a Fővárosi Önkormányzat együttműködésén alapuló kulturális beruházás, ez maga a CET.
– Aminek az indoka és magyarázata az volt, hogy természetesen a fővárosnak nem volt pénze erre sem, viszont az egy nagyon jó, látványos és hasznos beruházásnak ígérkezett. Ebben látott is fantáziát a beruházó, így aztán meg lehetett állapodni ebben a közös fővárosi önkormányzati és magánvállalkozásban.
– Ez így van. Partnerségben, én azt mondanám erre, mert tényleg a partnerség fontos szó, mert akkor működhet, ha a felek partnerei egymásnak. És hát láthatjuk, minden budapesti láthatja, hogy az épület elkészült. Az épület valóban dísze a fővárosnak, valóban alkalmas megjelenésében is arra, hogy a kitűzött célt egyébként betöltse. Nemcsak látványelemként, hanem nyilván megnyitása esetén annak a kulturális vonzó közösségi térnek a megteremtésére is alkalmas, amire ki lett találva, amire létre lett hozva. Pont az volt a lényege a konstrukciónak, hogy a fővárosnak erre nem volt forrása, keresett egy olyan szakmai partnert, aki mind a kivitelezésben, mind pedig később az üzemeltetésben, hiszen ez egy külön szakma és nem fővárosi önkormányzati közvetlen feladat, meg tudja valósítani. És ebből a partnerségből lett egy háborús viszony. És amit szerintem mindenki tud, legalábbis megtanulta a tanulmányai során, hogy egy háborúnak nincsenek nyertesei. Ugye akkor járt volna mindenki jól, a budapestiek, a Fővárosi Önkormányzat és a vállalkozó is, tehát a magánpartner ebben az esetben, ha ez az épület minél előbb elkészül és ki is nyit. Ugye az épület elkészült, ezt mindenki láthatja, a megnyitása az, ami körül a huzavona most már több mint egy éve tart.
– De vajon miért? Csak azért, mert a jelenlegi fővárosi fideszes vezetés meg a Fidesz-kormány is eleve ellenséges ezekkel a PPP beruházásokkal szemben, és ezért elvi alapon elutasítják az egészet, vagy azért, mert úgy gondolják, hogy itt nekik nem termett semmi, nevezzük babérnak, tehát nem termett babér, és akkor inkább bukjon bele az, aki ezt csinálta, kivitelezte, üzemeltetné, meg aki az egészet eltervezte?
– Én nem tudom, hogy volt-e ilyen típusú megfontolás mögötte. Egyre inkább azt kell hogy lássam, hogy a Fidesz kormányzati tevékenységét leginkább a dilettantizmus és nem az ilyen értelemben előre megfontolt szándék vezérli. Tehát úgy nyúlnak hozzá az ügyekhez, hogy ez lesz a vége.
– Lehet, hogy nem is ezt akarták, csak annyira…
– Nekem a Gödör példája, a Zöld Pardon esete, a Tűzraktér esete jut eszembe, és néha arra a következtetésre jutok ezek kapcsán, hogy a Fidesz úgy áll a kulturális feladatokhoz meg a színházi támogatáshoz, hogy nagyjából ez náluk kimerül a futballstadion-építésben és a FIFA kongresszus és a foci támogatásban. Tehát nagyjából a kulturális projektek általában is, konkrétan a színházi tevékenységek is háttérbe szorulnak vagy kimerülnek számukra a futball támogatásban. És az ellenségként való kezelése a másik félnek, szerintem ez a legnagyobb baj. Az európai kapcsolatokban is látható, hogy minden korábbi partnerséget felváltott egy háborús hadüzenet-kép, hadi költségvetés, hadi állapotok. Folyamatosan Magyarország elleni támadásról beszélnek. Uniós elnökként is arról beszélt a miniszterelnök, hogy megvédi Magyarországot Brüsszeltől. Ugyanez a hozzáállás jellemző a fővárosban az egyes projektekhez. Aminek ez a vége.
– És akkor most a fővárosiakat megvédik ettől a nagyon látványos, nagyon izgalmas, az elmúlt húsz év talán kiemelkedő építészeti emlékművétől, hogy ezt bárki használhassa, bárki bemehessen és bárki jól érezze magát ott? Ennek mi értelme van? Ennek a politikai haszna nulla, a kár annál nagyobb, azonkívül valószínűleg anyagi kára is van. Nem értem például, hogy ha egyszer az üzemeltető megvette volna – vételi ajánlatot tett az önkormányzatnak –, akkor miért nem örültek neki, hogy hú, vigye, hát hála Istennek, legalább nem lesz vele semmi bajom. Nem?
– Mivel a tárgyalási folyamatok zárt ajtók mögött zajlanak, mi, ellenzéki képviselők is főleg a sajtóból tájékozódunk. Tehát elég kevés jut el hozzánk. De valóban ez a kérdés azért felmerülhet. Nyilván nem tudjuk, hogy egyáltalán milyen hangulatú tárgyalások voltak. Az biztos, hogy egy ilyen háborús helyzetben már nagyon nehéz normálisan, épeszűen megállapodni. És így van, az egész projektet arra hivatkozva rúgták fel és küldtek hadüzenetet, mert pénzügyi elszámolási vita volt a felek között. Csakhogy mára ez a kár sokkal nagyobb. Tehát az épületben keletkezett feltételezhető kár az, hogy nem is nyitott meg az épület, az vélhetően nagyságrendekkel nagyobb, mint az a pénzügyi vita, amivel a városvezetés az egész projektet elkezdte aknázni.
– Nem tud az MSZP valamit csinálni? Én tudom, hogy nincsenek többségben a fővárosi közgyűlésben, de nem lehet ütni valamilyen asztalt, hogy ez egy gyalázat? Itt van egy fantasztikus épület. Remekül ki lehetne használni. Vagy ha mégsem használják ki remekül, akkor majd azt az üzemeltető bánja, de az ő dolga, hogy jól hasznosítsák. Itt fog ránk rohadni, dőlni, repedezni, szétrozsdásodni, nem tudom micsoda. Hát minden budapesti úgy gondolná, hogy ha már egyszer van, akkor tessék vele valamit csinálni. Ennél népszerűbb asztalverési akcióba nem is kezdhetnének. Nem?
– Tökéletesen egyetértek. Tudom, hogy nem annyira látszik, de igyekszünk minden ilyen lehetőséget megragadni. Tehát gyakorlatilag másfél éve beszélünk erről a kérdésről, hogy nem elég hatékony, ebben nyilván igaza van. Tökéletesen egyetértek azzal, amit elmondott. Valóban vérlázító, ami ebben az ügyben történik. Az, hogy nem nyithat meg, hogy készen van, hogy ott áll, és az a vége, hogy elönti a víz, szétfagy a szerkezet. És a végén összeomlik anélkül, hogy ezt valaha akár egyetlen budapesti is igénybe vette volna. Valóban, nekünk mint ellenzéki pártnak az egyetlen eszköze a nyilvánosság, amivel élhet. Ezen keresztül tudjuk a városvezetés figyelmét is felhívni egyes ügyekre és a nyilvánosságét is. Ezzel lehetne kikényszeríteni döntéseket, de úgy látom, hogy erre immúnis mind a városvezetés, mind a kormány.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!