Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. február 17.
- Részletek
- 2012. február 21. kedd, 03:54
- Megbeszéljük
Bolgár György kérdései 2012. február 17-ei műsorban
Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy az Európai Parlament tegnap súlyos aggodalmát fejezte ki a magyarországi demokrácia állapota miatt. Na és?
Másik témánk, hogy Pintér Sándor belügyminiszter a Corvinus Egyetemen vitázott Vona Gábor Jobbik-elnökkel. Szabad-e, érdemes-e beengedni a normális közéleti vitákba a szélsőségeseket? Mellesleg a vitán Pintér egy hallgatói kérdésre megismételte, hogy meg lehet élni negyvenhétezer forintból, ha valaki megtermeli a saját ellátásához szükséges élelmiszereket. És mondjuk a VIII. kerületben?
Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy baloldali pártvezetők kerekasztalt hoztak létre az MSZP-n kívül, például benne van a Thürmer-féle Kommunista Munkáspárt is. Szabad-e, érdemes-e, kérdezem ebben az esetben is.
Mi a véleményük arról, hogy Budai Gyula elszámoltatási biztos volt titkárnőjét nevezték ki az úgynevezett Leader kistérségi fejlesztési program egyik szervezetének élére, bár egyelőre a hölgynek csak érettségije van? Nem a papír számít?
És végül beszéljük meg, hogy egy zavaros kölcsönüzlet miatt lemondani kényszerült a német köztársasági elnök. Tanulság?
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
A Baloldali Kerekasztal a Változásért nevű képződményről
Balogh András, az MSZP elnökhelyettese
Bolgár György: - Azt olvasom a Népszabadságban, hogy megalakult a BAKA, a Baloldali Kerekasztal a Változásért. És ez a nem tudom, mennyire szervezet, de mondjuk szerveződés gyakorlatilag az MSZP-n kívül olyan baloldali pártokból áll, amelyek azért jelentőségükben és nagyságukban nem mérhetők az MSZP-hez. Például itt van a Thürmer-féle Magyar Kommunista Munkáspárt, a Vajnai Attila-féle Munkáspárt-2006, a Kapolyi László- és Schmuck Andor-féle Magyarországi Szociáldemokrata Párt, aztán a Zöld Baloldal. A kérdésem pedig az, hogy miért is?
Balogh András: - A kérdésre lehet nagyon egyszerűen és nagyon bonyolultan is válaszolni. Az egyszerű válasz az, hogy jelenleg olyan helyzet van, amikor nemcsak egyszerűen baloldaliak, hanem demokraták úgy érzik, hogy gyökeres változásokra van szükség. Jelenleg a társadalomban, a politikában tekintélyuralmi tendenciák vannak, szélsőséges erők jelentek meg, a gazdaságban egyszerűen kilátástalan állapotok vannak, négymillió ember létminimum körül vagy alatta él, tehát nyilvánvalóan valamit a baloldaliaknak és demokratáknak kell tenni. Különböző kísérletek voltak – és ez már a bővebb kérdés –, ezek a kísérletek fél sikert hoztak, hiszen teljesen világos, hogy egyedül az MSZP nem képes a változtatásokat végrehajtani, és jóllehet, nagyon messze vannak még a választások, de arra kell fölkészülni, hogy csak egy széles összefogással lehet kormányt alakítani, széles összefogással lehet a jelenlegi rezsimet elküldeni. Ennek az összefogásnak az egyik tápja az, hogy azok fogjanak össze, azok próbáljanak együttesen kialakítani stratégiát, valamiféle politika körvonalait próbálják meghatározni, amelyek képesek és készek a változtatásra. Jelenleg mi úgy ítéltük meg, hogy jóllehet ezek a különböző baloldali csoportok, pártok valóban nem képeznek különösen nagy erőt, de együttesen azért a társadalom különböző rétegeiben jelen vannak, hatást gyakorolnak, és ha nem is szavaznak rájuk az emberek nagyon nagy számmal, azért nagyon sokan odafigyelnek. Mi arra gondoltunk, hogy első lépésként egy szűkebb összefogást fogunk létrehozni a baloldali pártok között, méghozzá úgy, hogy teljesen nyitott a csatlakozás. Mi senkit nem akarunk a szárnyaink alá venni, mi nem paternalista módon kívánjuk a jövőt építeni, hanem azt mondjuk, hogy ha bizonyos alapelvekben meg tudunk állapodni, akkor legyünk együtt, próbáljunk együttesen gondolkodni és mindenfajta ilyen nyitottság másokat is vonzani fog.
- Ha bizonyos alapelvekről ejt szót, akkor nekem rögtön szöget üt a fejembe, hogyan tudnak alapelvekben megegyezni a Thürmer-féle Kommunista Munkáspárttal, amelyik lényegében elveti a kapitalizmust? Ugyan számot vet azzal a realitással, hogy most egy szocialista berendezkedésű országot nemigen lehetne megcsinálni, de a kapitalizmust úgy, ahogy van, nem szereti, és legalábbis minimálisra szeretné visszaszorítani. Az MSZP pedig, látva a kapitalista rendszer hibáit, azt mondja, hogy ez nem helyettesíthető mással, és még csak történelmi törekvés sem lehetséges arra, hogy a kapitalizmust, pláne Magyarországon valamiféle más típusú gazdasági és társadalmi berendezkedéssel helyettesítsék?
- Igen. Szerkesztő úr, nekem erre kétféle válaszom van. Egyrészt az, hogy nem olyan egyszerű a világ, hogy azt mondjuk a kapitalizmusra, hogy igen vagy nem, legalábbis mi az MSZP-ben sokan úgy látjuk, hanem azt mondjuk, nyilvánvaló, hogy ez a kapitalizmus a jelenlegi történelmi időszakban nem váltható föl valami jobbal. De látnunk kell, hogy azért nem működik tökéletesen, legalábbis a magyarországi kapitalizmus itt és most nagyon sok változtatást igényel, és hozzáteszem, hogy semmiféle bűnt nem látunk abban, hogy nagyon alapos reformokat tudunk elképzelni, hiszen közismert, hogy a kapitalizmus a fejlődéstörténetében több száz éven keresztül különböző kontinenseken nagyon különböző formákat öltött, hiszen egy skandináv típusú kapitalizmus nem hasonlítható ahhoz, amit mondjuk a délkelet-ázsiai országokban kialakítottak. Ez tehát az egyik része a válaszomnak, a másik pedig az, hogy az alapelvek nyilván nem a társadalom gyökeres átalakítása, a piacgazdaság, a magántulajdon eszméinek a fölszámolása, hanem olyan kérdések körül vannak, amelyek, ha úgy tetszik, nem a fundamentális kérdések, hanem számunkra szintén létkérdések. Tehát, hogy meg tudunk-e szabadulni egy tekintélyuralmi rezsimtől, képesek leszünk-e demokratikus alternatívát nyújtani, képesek leszünk-e egy tisztességes, konstruktív együttműködő társadalmat kialakítani, és aki ebben partner, azzal nyilván rövidebb vagy hosszabb ideig együtt tudunk működni. Melyek ezek az alapelvek, amelyeket mi elfogadunk? Nyilván nem a tőke természetéről szóló politikai gazdaságtani fejtegetések alapján alakítjuk ki ezeket az elveket, hanem nagyon is gyakorlati megfontolások alapján. Vagyis a következőket mondtuk ezen az első komolyabb találkozón tegnap este a Parlament Caféban. Azt mondtuk, hogy egy teljesen egyértelmű, fenntartás nélküli elkötelezettség a demokratikus alapelvek mellett, mégpedig világossá tettük, hogy ezek liberális demokratikus alapelvek.
- És erre a kommunisták is igent mondtak?
- Igen, ők is rábólintottak, tudniillik tudják jól, hogy számukra hol van a nyereség. Először is, elvileg kikerülhetnek egy teljes elszigeteltségből, a másik pedig, hogy aki közülük komolyan veszi a saját elképzelését, az nagyon jól tudja, hogy a továbbiakban, ha bármit akar tenni, azért mégiscsak egy plurális demokrácia sokkal nagyobb lehetőséget nyújt. Tehát tulajdonképpen ez egy akcióegység, ez bizonyos kérdésekben együtt tud működni. Ez nem teljesen új gondolat, hiszen a múlt század harmincas éveiben a kommunisták is rájöttek arra, hogy együtt kell a demokratákkal működni. A másik ilyen alapelv, amiről megint csak úgy érzem, hogy nem ráoktrojáltuk a többiekre, hanem fölvetettük, hogy kérem, ezekhez kellene csatlakozni, ez pedig úgy hangzott, hogy mindenfajta szélsőséges nézet – sőt nevén neveztük a gyermeket – a fasizmus megállítása és mindenfajta fasiszta jellegű szerveződés elutasítása és a fasizálódás elkerülése mellett foglalunk állást. Meg kell mondani, ez megint egy olyan alapelv, ami talán nem a szorosan vett nagyfilozófiai premisszák körül alakult ki, de azt hiszem, mindenki tudja, hogy ennek a jelentősége milyen manapság, mit jelent ez. Össze tudunk fogni, egy humanista, tisztességes, toleráns rendszert tudunk kialakítani, ez pedig föltétlenül az antifasizmust jelenti, és azt mondjuk, hogy bármennyire is kinyitjuk a kapukat – és ki akarjuk nyitni – van egy határ, ez pedig az, hogy semmiféle szélsőjobboldali szervezettel még akcióegységet sem alakítunk ki. Tehát ez a második alapelv.
- Ez rendben van, de a kommunisták jelenléte és részvétele ebben nem kompromittálja Önöket? Nemcsak azért, mert nagyon könnyű lesz propagandaszempontból ráhúzni az MSZP-re, hogy nahát, a Thürmer-féle kommunistákkal kötnek szövetséget, hanem azért is, mert – ahogy mondja – a kommunisták közül, aki komolyan veszi a saját elméletét és céljait, az is úgy gondolja, hogy demokráciában ezt könnyebb megvalósítani. Igen ám, csak a történelem azt mutatja és azt tanúsítja, hogy egészen odáig, amíg a demokratikus lehetőségeket, kereteket ki lehetett használni, kihasználták, aztán amikor hatalomra jutottak, megszüntették ezeket a kereteket. Ez nem egy fenyegető veszély? Függetlenül attól, hogy a magyarországi kommunisták ma jelentéktelenek és erőtlenek.
- Én azt hiszem, hogy most éppen egy gyakorlati összefogásról van szó nagyon konkrét célok érdekében. Például, hogy a választásra való fölkészülésben együttesen tudunk haladni egy csomó területen. Egy olyan szakaszban vagyunk, amikor kommunista elveket vallókat is befogadunk, ami teljesen természetes, hiszen, ha mi azt hirdetjük meg, hogy aki ezeket az elveket deklaráltan, egyértelműen elfogadja, arra mi nem mondhatjuk azt, hogy akkor közöttük szelektálunk valamilyen alapon, még akkor sem, ha tudjuk, hogy bizonyos elvek és az eddigi történelmi gyakorlatok nem igazolták. De szeretném megjegyezni, hogy azért nagyon komoly változásokban lehet hinni, ha már ilyen nagy történeti összefüggésről beszélünk, hiszen azért nézzük meg, hogy az Olasz Kommunista Pártból először egy eurokommunista, később pedig egy szociáldemokrata képződmény lett. Most nem tudjuk, hogy mi lesz, de ebben a szakaszban mi kétségkívül azt akarjuk demonstrálni, hogy minden tisztességes emberrel együtt akarunk működni.
- De ezt nem biztos, hogy Önöknek kell demonstrálniuk. A kommunistáknak kéne azt mondani, hogy mi egyébként változásra vagyunk hajlandók és másképp is gondoljuk ma, mint tegnap vagy tegnapelőtt gondoltuk, az olasz kommunistákból is azért lettek eurokommunisták.
- Így van. Ezt mi nagyon szeretnénk, de hozzáteszem, hogy a jelenlegi stádiumban maga az, hogy ők elfogadják a demokratikus alapelveket, elfogadják azt, hogy a jelenlegi piacgazdaságon és magántulajdonon alapuló társadalom körülményei között tevékenykedünk, föltétlenül egy belépőjegyet jelent azzal együtt, hogy természetesen szó sincs arról, hogy mi bárkitől azt kérhetnénk – mitőlünk sem lehet azt kérni –, hogy akkor változtassuk meg az alapvető téziseinket, szervezeteinket, és így tovább. Tehát ebből következően – ahogy Ön is mondta – egyelőre jelentéktelen befolyású, létszámú pártokat is befogadunk, sőt hozzáteszem, az alapelvek közé tartozik az, hogy nemcsak pártokat, hanem civil szervezeteket, szakszervezeteket, sőt magánszemélyeket is be akarunk fogadni, akik ezekkel az alapelvekkel egyetértenek.
- És mi van azokkal a parlamenti pártokkal, amelyek a középtől balra állnak? Demokratikus Koalíció, Lehet Más a Politika?
- Mi nagyon szeretnénk, ha mások is részt vennének ebben, viszont megint csak nem valamiféle tiszta filozofikus, vagy ha úgy tetszik, elvi alapon dőlt el, hogy ebbe az irányba teszünk egy lépést, hanem arról van szó, hogy hosszú hónapokon keresztül megpróbáltunk valamiféle egységfrontot létrehozni. Különböző demokratikus koalíciókat, kerekasztalokat, és így tovább. Mint közismert, nagy sajnálattal vettük észre, hogy ugyanaz bekövetkezett a demokratikus kerekasztal-törekvésünknél, ami a II. kerületi választásoknál is. Tulajdonképpen a számunkra természetes szövetségesnek tűnő LMP nem volt hajlandó ilyen irányba menni. Tehát itt nem arról van szó, hogy mi utasítottunk el bárkit, sőt utána is azt mondjuk, hogy nyitva van a kapu, ezen alapelvek mellett. Egyébként még hadd egészítsem ki az alapelveket azzal, ha már így belekezdtünk, hogy ebben egy sokkal erőteljesebb szociális elem is van, tudniillik teljesen nyilvánvaló, hogy egész addig nagy tömegbefolyásra szert senki nem tud tenni, amíg a magyar lakosság döntő többségét olyannyira érzékenyen érintő gazdasági kérdésekkel, szociális kérdésekkel nem foglalkozunk érdemben és komolyan. Na most, ilyen értelemben ezek a kis baloldali pártok kétségkívül mutatják talán azt a törekvést, amit az MSZP az utóbbi időben nagyon határozottan megfogalmaz, hogy igenis, nekünk vissza kell szereznünk a hagyományos bázisunkat, ha úgy tetszik, a munkásbázisunkat, vissza kell menni a diákokhoz. És tulajdonképpen egy nagy lökést adott ezekhez a törekvésekhez az, amit tapasztaltunk az elmúlt héten, amikor a Miskolcról induló éhségmenet megérkezett Budapestre. Nem voltak sokan, ellenben az úton mi azt tapasztaltuk, hogy több százezer ember fejezte ki – néha megható módon – a szimpátiáját. Egyszerűen fölhívták a figyelmünket arra, hogy igen, értjük, hogy ti valamit csináltok a parlamentben, bár nem teljesen világos, hogy ott mi folyik, de mi azt akarjuk, hogy igenis legyen valami. És hozzáteszem még, szerkesztő úr, ami igazán meghatónak tűnt, hogy a szörnyű hidegben végigmentek ezek az emberek, akik nagyon egyszerű emberek, többségük valóban kétkezi ember, egy részük olyan, aki éhbérért dolgozik, egy részüknek már megszűnt a munkaviszonya, vagy a lakását akarják éppen elvenni, na most ezek az egyszerű emberek elképesztően komoly, jó beszédeket tartottak, szerveztek spontán módon. Vagyis egy olyan helyzet alakult ki, amikor világossá vált, hogy ezek az értelmiségiek által nagyon sokszor lebecsült, nem túlzottan iskolázott és rettenetes létkérdésekkel küszködő emberek megtanultak szervezni, megtanulták azt, hogyan lehet a társadalmat mozgósítani.
- Megtanulták kifejezni a saját érdekeiket a különböző modern keretek között.
- Így van. És erre nagyon nagy szükségünk lett volna, és talán sokkal hamarabb meg kellett volna tenni. Beszélek én arról, hogy természetesen a piacgazdaság viszonyait mi elfogadjuk, de hát mekkora különbségek vannak, senki nem vitathatja, hogy a jelenlegi kormány is a piacgazdasági keretek között működik...
-… Csak éppen a gazdagok és szegények közti szakadékot mélyíti.
- Pontosan. De ez belefér egyébként a kapitalista modellbe.
- Belefér a kapitalizmusba, de lehet figyelmeztetni rá, hogy ez nem a jó út.
- De nem abba a kapitalizmusba, amit mi szeretnénk.
- Ebből az elvi politikai szempontból, aminek nagyon is gyakorlati következményei vannak, és abban a pillanatban, ha ezeket a tömegeket mozgósítani tudjuk, akkor lesz, aki a demokratikus értékeket meg tudja védeni, mert egyébként csak a kifinomult, magasan képzett értelmiségi réteg nem képes ezeket megtenni. Egyébként ki volt az az MSZP-ben, vagy milyen testület volt az, amelyik megbízta Önt azzal, hogy üljön le ezekkel a kisebb-nagyobb baloldali pártokkal, szerveződésekkel egy baloldali kerekasztalra?
- Az MSZP elnöksége. Nyilván azt is figyelembe véve, hogy én magam mindig azt az álláspontot képviseltem, hogy próbáljunk adni kapitalizmuskritikát is, próbáljunk balra nyitni, ami nem azt jelenti, hogy bármit föláldoznánk a demokratikus elkötelezettségünkből vagy a pluralista meggyőződésünkből.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Tárgyalása Dörnerrel
Galkó Balázs, az Új Színház volt tagja
Galkó Balázs: - Még tagja vagyok az Új Színháznak!
Bolgár György: - Még az vagy? De azt olvastam a napokban, éppen a te beszámolód nyomán, hogy Dörner György, az új igazgató azt mondta, hogy rád nincs szükség.
- Igen, de még a felmondólevelem nem kaptam meg, nyilván, ami késik, nem múlik, viszont még játszom a szerepeimet.
- Szóval akkor még az is lehet, hogy arra a jobb belátásra bírja az élet, a világ, a nyilvánosság Dörner Györgyöt, hogy megtartsa Galkó Balázst és ne írja meg a felmondólevelét?
- Én ezt nem hiszem. A vele való beszélgetésem után már legalábbis nem. Előtte gondoltam erre, mit tagadjam, hiszen azzal indult a dialógus, hogy megkérdezte, hogy mit akarsz? Mondom, hogyhogy mit akarok? Menni, vagy maradni.
- És akkor te nem mondtad azt, hogy menni akarsz. De ez egy érdekes és valóban súlyos erkölcsi dilemma, hiszen rólad tudni lehet, hogy mi a politikai véleményed, tudni lehet, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban is számos kormánnyal szemben kritikus vagy kormányellenes tüntetésen, demonstráción részt vettél, a hangodat hallattad, itt a műsorban is. Amikor nem volt demonstráció, csak véleményt kellett mondanod, akkor is megtetted, szóval nem rejted véka alá azt, amit gondolsz, és ez szögesen ellentétben áll mindazzal, amit Dörner György képvisel. De ha így van, akkor vajon miért nem mondtad azt kapásból, hogy ilyen új színházi vezetés alatt én nem fogok, nem tudok és nem akarok dolgozni?
- Azért, mert nincsen munka.
- Még csak magyaráznod sem kell, mert ennél súlyosabb érv persze nincsen.
- Persze, nincsen. Tizenöt évvel ezelőtt fényesen megéltem abból, hogy rádiókban, televíziókban, szinkronokban, filmekben dolgoztam, játszottam, ma ez nincs.
- Ezért aztán egy pillanatig sem volt az számodra dilemma, hogy mit csinálj?
- De persze, hogy az volt és most is az, hogy helyesen tettem-e, hogy azt mondtam, hogy maradni akarok, de így döntöttem.
- Hogy döntöttek a többiek, vagy hogy döntöttek a többiekről az új vezetők?
- Igen, ez a helyesebb kifejezés, hogy döntöttek a többiekről. Gáspár Sándor és Pokorni Lia felmondtak, de nekik is játszaniuk kell a szerepeiket a szezon végéig.
- Igen, hiszen a szerződés erre kötelezi őket. És a többiek ugyanúgy viselkedtek, mint te, vagyis bementek az igazgatóhoz, az megkérdezte őket, hogy mit akarnak, és azt mondták, hogy maradni szeretnénk?
- Ezt nem tudom, mert nem voltam ott, de jórészt igen, akikkel beszélgettem, azok ezt csinálták.
- Végül is, amikor a te kis naplójegyzeted nyilvánosságra került, akkor valószínűleg azok is, akik nem beszéltek veled a színházban, megtudhatták, hogy zajlott ez, és talán tettek is valami megjegyzést vagy mondtak róla valamit, hogy velem is pontosan ez történt vagy nem, velem egész más, nem?
- Nem. Sára Dénesen kívül – akinek szintén azt mondták, hogy úgy szerződtetik, ha lesz neki való szerep – másról nem tudok, hogy vele így történt volna. A vicc az a dologban, hogy azt egyik kollégámnak sem mondták meg, hogy milyen feltételekkel kívánják őket szerződtetni. Ez nem így van, március vagy április elsejéig kell megtörténnie a törvény szerint annak, hogy itt milyen státuszban, milyen helyzetben kívánnak szerződtetni.
- A társulatban Eperjesnek van a legnagyobb politikai és részben szakmai háttere. Ő például hogyan éli meg ezeket a heteket, hónapokat? Nem nagyon szerepelt a nyilvánosság előtt.
- Nagyon érdekes kérdés. Karácsonykor volt egy társulati ülés, társulati fotózás, ami látható volt néhány helyen. Erre a Szami – Eperjes Károly, Szami a beceneve – nem jött el. Az új vezetés első társulati ülésére eljött, ezen a héten, szerdán játszottunk először együtt a Fösvényben, van egy közös jelenetünk is. Amikor kijöttem a tárgyalásról, azonnal küldtem Eperjes Karcsinak egy SMS-t, hogy Szami, a Döriék kirúgtak.
- Szami a Szamóca.
- Igen. Szerdán, a jelenet előtt találkoztunk a folyosón. Nagyon érdekes volt, hogy ő sokáig úgy jött be a színházba, most is, hogy ne kelljen találkoznia senkivel.
- Tényleg?
- Igen.
- Na de ezt ő vereségként éli meg vajon?
- Gyuri, hívd fel! Megmondjam a számát?
- Hívtuk mi már annak idején, de mondd meg azért, viszont ne itt a nyilvánosság előtt, nem akarom, hogy bárki hívja.
- Meg fogom mondani.
- Annak idején hívtuk, már csak azért is, mert tudni lehetett, hogy ő más színházakra is pályázott, tehát vannak ilyen ambíciói. Ha mindenképpen váltani akart a főváros vagy a kormány, akkor ő lett volna a kínálkozó válasz erre, nem?
- Igen, de mind emberileg, mind politikailag olyan zűrös az egész, hogy hihetetlen. Hiszen maga Csurka István – Isten nyugosztalja – írta le, hogy ezt a színházat neki meg kellett kapnia.
- Igen. Szóval másról volt itt szó, nem Eperjesről.
- Tényleg csak még annyit a történetről, hogy a jelenet előtt a folyosón találkoztunk, és akkor odajött hozzám Karcsi, és azt mondta, hogy Balázs ne haragudj, de én nem tehetek róla, hogy ez történt, nekem is ma volt velük egy nagyon nehéz tárgyalásom. Mondtam neki, hogy Karcsi, hát hogy a bánatba mondhatod azt, hogy nincs közöd az egészhez? Azt felelte, hogy de igen, van, én azért szóltam a Dörnerék mellett. Mondtam, hogy jó, akkor befejeztük, nekünk egymással a színpadon kívül beszélgetnivalónk nincs.
- Ezek után a színpadon hogyan játszotok?
- Ugyanúgy, nem úgy van az, sőt, ettől még jobban.
- Nincsenek gesztusok, nincsenek pillantások?
- Nem, Isten ments, dehogyis! A színpad egy másik dolog, egy nagyon furcsa hely, mert amikor belép a színpadra, ott az ember tébolyult hasmenése is elmúlik egy pillanatra, aztán amikor kijön a színpadról, akkor tér csak vissza.
- Hát még a politikai hasmenés, ugye? Az még könnyebben elmulasztható. A hangulat ezek után változatlan? Ha még Eperjesnek is nehéz tárgyalásai voltak állítólag?
- Ezt nem merem állítani, feszült a légkör. Napközben kong a büfé, a társalgó az ürességtől, nem mennek be az emberek.
- És a közönség?
- Közönség van és nagyon szereti az előadásokat, tombol ugyanúgy, mint eddig. A Fösvény rock siker, fiatalok nézik, hordják őket az iskolákból, üvöltenek, sikítoznak és dobognak a végén.
- Lehet, hogy például ez a közönség nem is tudja, hogy egyébként itt lezajlott az igazgatóváltás, hiába volt erről szó hónapokig, hogy még ennyi időnk van, még annyi időnk van, és aztán Márta föláll?
- Ez a közönség biztos hogy nem tudja. Olyan kevés az, amiről nemcsak ez a közönség, hanem általában a közönség tud. Az emberek már egyre kevésbé érdeklődőek, egyre inkább hazamennek, leülnek a televíziójuk elé, nézik a szemetebbnél szemetebb műsorokat, isszák az olcsóbbnál olcsóbb, rosszabbnál rosszabb alkoholokat és nem akarnak találkozni a világgal.
- Úgyhogy jól jön egy kis Fösvény. És mit fogsz csinálni, ha eljön a most már nagyon valószínű vég az Új Színháznál?
– Nem tudom, de ha tudsz valamit, akkor szólj! Egyszer sok évvel ezelőtt a József Attila Színháznak voltam néhány hónapig tagja, ott próbáltam, és mikor úgy éreztem, hogy olyasmi vár rám, amit nem szívesen csinálok, akkor elmentem taxisofőrnek. A Pepitánál voltam másfél évig másodállásban taxisofőr, főállásom nem volt, de most elmenni taxisofőrnek sem életbiztosítás a mai viszonyok között.
- Azért remélem, hogy maradsz a színpadon, és telefonálóként is, meg lehet, hogy valamelyik színháznál, valamelyik sikered után fogunk majd hívni.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!