Le Monde-interjú: Orbán Viktor, aki megijeszti Európát
- Részletek
- Szemle
- 2012. február 06. hétfő, 02:57
- Galamus-csoport
„A Le Monde-nak adott exkluzív interjúban a magyar miniszterelnök elmagyarázza pályafutását és politikai irányultságait. Megvédi a módszereit, amelyeket Európában hevesen bírálnak” – kezdi a Le Monde az Orbánnal készült interjút. Címe: Orbán Viktor: „A demokrácia bajban van Európában”, készítette Budapesten Sylvie Kauffmann és Yves-Michel Riols. [Szögletes zárójelben a Le Monde szerkesztőségének megjegyzései]
Le Monde: – 1989-ben Ön a kommunista diktatúra elleni harc csodált alakja volt. Ma azzal vádolják Önt, hogy diktátor. Miben különbözik az az 1989-es Orbán Viktortól?
Orbán Viktor: – Ma öt gyerekem van, ez az alapvető különbség! 1989 az eszmék és a nagy lendületek időszaka volt. A vita még nem a reálpolitikáról szólt. Félúton voltunk a politika és az irodalom közt. 1989 után felmerült a kérdés: visszatér-e ki-ki a saját foglalkozásához egy szabad társadalomban, vagy belép a politikai életbe. Én úgy döntöttem, elindulok a választásokon. Ettől kezdve már nem arról volt szó, hogy meg kell szervezni a nemzeti felszabadítási mozgalmakat, hanem el kellett dönteni, hogyan kormányozzunk.
– Változott-e Ön ideológiai szempontból?
– Az ideológia már nem érdekel, az értékek számítanak. Ezek nem változtak. Ez a nemzet szabadságharcosok nemzete, az 1848-asoké, akik a Habsburg uralom ellen harcoltak, és az 1956-osoké, akik a szovjet megszállás ellen harcoltak. Én ehhez a tradícióhoz tartozom. A nemzeti szuverenitás is nagyon fontos, még ha a gyakorlatban bonyolult is, mert a kölcsönös függőségek világában élünk. Az elkötelezettség egy másik fontos érték. Nem szeretem az elitista és arisztokratikus politikát. A plebejus megközelítést szeretem. Az embereknek részt kell venniük a politikai életben. Ez nagyon fontos.
– Politikailag hogyan határozza meg önmagát?
– Annak a politikai csoportnak megfelelően határozom meg magam, amelyhez tartozom, és ez az Európai Néppárt [amely az európai jobboldal főbb pártjait fogja össze], amelynek alelnöke vagyok. Ez kereszténydemokrata orientációt, a szabadsághoz, az egyéni felelősségvállaláshoz, a nemzeti szuverenitáshoz való ragaszkodást jelent. Nyugati terminológiával ez a jobbközép, amely mélyen gyökerezik az értékekben. Némelyek közülük hagyományosak, mint a kereszténység, a család, a szabadság. Mások inkább progresszívek, mint a részvétel és a társadalmi mobilitás. Én jobboldali plebejus vagyok, ez a legnyersebb leírása a dolognak. Ezt kétségkívül nagyon nehéz megérteniük a franciáknak, sőt egyenesen rémisztőnek tűnhet a Le Monde-olvasók számára.
– Ön populista?
– Ezt nehéz meghatározni. Ha a populista azt jelenti, hogy azt mondjuk az embereknek: „Azért vagyok itt, hogy jobbá tegyem az életeteket”, akkor igen. Ha, mint Ábrahám Lincolnnál, a nép által és a népért való kormányzás akarását jelenti, akkor igen.
– Lehet az ember egyszerre populista és demokrata?
– Mi szeretjük a demokráciát, mert az értékeken – a szabadságon, az emberi méltóság tiszteletén stb. – alapuló rendszer. De a demokrácia eredményeket, sikereket is jelent. És Európában eladósodott társadalmaink vannak, csökkenő népszaporulat van, a társadalmi integráció kudarca, a szélsőségesség növekedése. Ez gyengíti a mi demokratikus rendszereinket. A demokrácia bajban van Európában, és előbb vagy utóbb kénytelenek leszünk szembenézni az olyan országok képviselte kihívással, amelyek nem demokratikusan szerveződnek, de sikeresebbek – Kína, az ázsiai társadalmak. Nézzék meg ma Obama elnököt, a Csendes-óceán, az Atlanti-óceán térsége felé fordul. A történelmi perspektíva szempontjából ez hatalmas kihívás. Arra kell ösztönöznünk Európában az értelmiségünket és a politikai osztályainkat, hogy gondolkozzanak szabadabban a demokrácia jövőjéről.
– Az Ön szándéka, hogy bebetonozza a „Fidesz-államot” azáltal, hogy leblokkol minden ellenhatalmat, nyugtalanságot kell Magyarországon és Nyugaton. Megérti ezt a nyugtalanságot?
– Én azt látom, hogy Közép-Európában a szomszédaink szolidárisak velünk. Ez a félreértés tehát nem egész Európával áll fenn. Ezzel együtt is megértem, hogy vannak becsületes aggodalmak, amelyek politikailag nem motiváltak, mert a nyugati társadalmi és történelmi kontextus nem ugyanaz, mint a miénk. Nyugat-Európában volt diktatúra, fasizmus, megszállás. De Önök nem ismerték sem a kommunizmust, sem a posztkommunizmust. Amikor Magyarország, mindössze másfél év alatt, 365 új törvényt fogadott el, és egy új alkotmányt is, végrehajtotta a közigazgatás, az önkormányzatok, az egészségügy, az iskolarendszer, az igazságszolgáltatás, az adórendszer gyökeres reformját, nagyon is megértem, hogy Nyugaton az emberek azt mondják: de hát mi az ördög történik ott? A kommunizmusnak vége, miféle történelmi kihívásra kell nekik ott válaszolniuk? Mindez tökéletesen érthető.
– A gyanút, hogy Ön rá akarja tenni a kezét az államra, ez a törvényhozási „sokkterápia” táplálja. Az a benyomás Önről, hogy bulldózerként reformál, és közben eltiporja a demokratikus eljárásokat.
– Nem akarom felidézni de Gaulle-t, aki iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetek, de vannak pillanatok társadalmaink történetében, ahol hasznos rá hivatkozni. Az Önök kérdése tehát azt jelenti: ésszerű magatartásról van-e szó. Hogy válaszolni tudjunk rá, számításba kell vennünk az ország állapotát. És fel kell tennünk a kérdést, van-e sürgős szükség, vagy nincs. Másfél évvel ezelőtt, amikor újból hatalomra kerültem, a szakadék szélén voltunk. Nemcsak a makroökonómiai számok alapján – több mint 7 százalékos költségvetési hiány, a GPD több mint 80 százalékát kitevő eladósodottság. Magyarországon három tényező tette különösen nehézzé ezt a helyzetet. Az országban 2,6 millióan adóztak a 10 millió lakosból. Tragikus volt a helyzet. Nem volt vesztegetni való idő. Minden demokratikus eszközt fel kellett használnunk ahhoz, hogy – mint Önök mondják – időről időre bulldózer módjára közelíthessünk. De a mi bulldózerünk mindig betartotta a KRESZ-t. Még ha olykor meg is próbáltam megváltoztatni ezt a szabályzatot, mindig gondosan ügyeltem a törvénytiszteletre. Képzettségem szerint jogász vagyok, nagyon is értem, miért van szükség a jogállam tiszteletére. Ma 3,8 millió magyar fizet adót. Másodszor: ez az ország adósrabszolgaságban élt. Ez durván hangzik, de ez a valóság. Kiutat akartam találni az eladósodottságból az állam,, a vállalatok és a háztartások számára. A nemzetgazdaság a kijárat felé közeledik, mert az államadósság már csak a GDP 77 százaléka körül van, és 2014-ig el kell érnie a 70 százalékot. A háztartások „bóvli” pénzügyi termékek miatt adósodtak el, külföldi devizában felvett jelzáloghitelekkel. Ez egymillió családot érint, azaz legalább hárommillió embert. Kötelességem volt tehát megoldást találni a problémára. Ma már 200 ezer családot nem fojtogat az ingatlanhitele. Nem kértem az adósságok törlését, nem vagyok Spartacus! Egy rögzített kamatokon történő visszafizetés átütemezéséről tárgyaltam a bankokkal. Politika pályám legkeményebb csatája volt. Az egész nemzetközi bankárközösség állt velem szemben. Harmadszor: szegénynek lenni Franciaországban és szegénynek lenni Magyarországon nem ugyanaz. A kommunizmus miatt az embereknek nincs vagyonuk. És húsz év alatt a lakosságnak nem volt elég ideje, hogy felhalmozzon olyan tartalékokat, amelyek lehetővé teszik, hogy kemény helyzetekkel szembenézzen. Ha az ember orvos vagy tanár, és elveszíti az állását, nincs alatta védőháló. Az én politikám tehát a középosztály megerősítésére irányul. És sietnem kell, mert tudom, hogy minden nap több száz középosztálybeli kerül rendkívül kényes helyzetekbe. Azt hiszem, a nagy veszély elmúlt. A mentőakció után most már át kell lépni a konszolidációs szakaszba. Nyugodtabbak leszünk, több idő lesz a konzultációra.
– Ön a nemzeti szuverenitásról beszél. Hogyan egyezteti össze ezt a követelést azzal a ténnyel, hogy Önök az EU-hoz tartoznak?
– Semmiféle problémánk nincs az EU-val, amely értékközösség. A magyarok már a kommunista rezsim alatt is ezeket az értékeket osztották: akkoriban azt mondtuk, hogy épp azért nem szeretjük a kommunizmust, mert mi európaiak vagyunk. Vannak persze nehézségeink olykor, mert látjuk, hogy ha mi az értékek hagyományosabb megközelítését védelmezzük, mint a kereszténység, a nemzet vagy a család, időről időre ellenséges reakciókba ütközünk. Ilyenkor azt mondják nekünk, hogy a mi magatartásunk nem európai. Még ha a nyugat-európai országoknak eltérő is az érzékenységük ezekre az értékekre, nem érdemeljük meg, hogy úgy kezeljenek bennünket, mintha nem lennénk méltók rá, hogy részesei legyünk az európai párbeszédnek. Amikor nálunk az emberek azt hallják, hogy az Európai Parlament vitáiban Magyarországot Észak-Koreához hasonlítják, ez aláaknázza az európai intézmények tekintélyét.
– Mit hajlandó Ön változtatni, hogy helyreállítsa a bizalmat?
– Világos, hogy sértettük az üzleti világ bizonyos szereplőinek érdekeit. Másfél éve arra kényszerítettem őket, hogy vegyenek részt a helyreállítási erőfeszítésekben [a nagyvállalatokra kivetett „váslágadókkal”]. Cserébe, ezt megmondtam nekik, övék lesz Európa legversenyképesebb gazdasága, hála a munkatörvénykönyv és az adórendszer reformjának.
– A bizalom helyreállításához nem a központi bank függetlenségének tiszteletben tartásán át vezet az út?
– Amikor hatalomra kerültem, egyik első kijelentésem az volt, hogy megmondtam, nem váltom le a központi bank elnökét, akit az előző szocialista kormány nevezett ki, noha az, amikor megnyerte az 1994-es választásokat, olyan nyomást gyakorolt a pozíció betöltőjére, hogy végül lemondott. Elfogadom, hogy az infláció miatt a kamatlábak megemelkedtek, jelenleg 7 százalékon állnak. Márpedig mi a növekedést akarjuk ösztönözni, és ehhez nem drága hitelek kellenek. Olyan vita ez, amely más európai országokban is megtalálható. A jegybank monetáris tanácsában a pénzügyminisztérium képviselője részt vehet a vitában, de szavazati jog nélkül. Ez így van húsz éve. Az Európai Bizottság erre azt mondja nekünk, hogy ez jogellenes. Én azt mondtam a Bizottságnak, hogy ha ezt jogellenesnek gondolja, OK, módosíthatjuk ezt a szabályt!
– Az ellenzéki Klubrádió frekvenciájának megújítása szintén hozzájárulhat a bizalom helyreállításához?
– Ezt az ügyet a nyugatiak úgy fogják fel, mintha itt a szólásszabadság volna a tét. A valóságban a magyar média kilencven százaléka magánkézben van, kétharmad része küföldiekében. Én sohasem találkoztam ezeknél a csoportoknál olyan vezéigazgatóval, aki azt mondta volna nekem, hogy nehézséget okoznak neki a mi médiatörvényeink. Ami a Klubrádiót illeti: fogalmazhatok durván? Politikai pályámon ez az első eset, hogy egy nagyhatalmú ország minisztere, jelen esetben az amerikai állam külügyminisztere [Hillary Clinton] arra buzdított, hogy szegjem meg a törvényt, amikor arra kért, hogy biztosítsak frekvenciát a Klubrádiónak, miközben a frekvenciák elosztása szigorú eljárás alapján történik. A Klubrádió ajánlata 30 millió forinttal [100 ezer euró] kevesebb volt, mint az ugyanerre a felhívásra jelentkező másik pályázóé, így a Klubrádió vesztett.* Ha az amerikaiak vagy bárki más támogatni akarja a Klubrádiót, adjanak pénzt ennek a rádiónak, hogy megerősíthesse a pénzügyi lehetőségeit.
– Ön helyesli, hogy február elsejétől a szélsőjobboldali Jobbikhoz közel álló színészt, Dörner Györgyöt nevezték ki Budapest egyik színházának az élére?
– Az ő kinevezése nem az én hatásköröm, hanem Budapest polgármesteréé [akit a Fidesz támogatott]. Dörner neves színész, de nem tervezem, hogy részt veszek első darabjának a bemutatóján.
______________________
* A másik jelentős francia napilap, a Libération, honlapján tette közzé az AFP hírügynökség videóját, ahol Kiricsi Karola, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szóvivője azt mondja: „A Klubrádió az objektív pontszámok alapján a legalacsonyabb összpontszámot érte el. Ez egyfelől azért volt így, mert nagyon alacsony díjajánlatot tettek, és nem is vállaltak annyi helyi közéleti műsort, mint a nyertes.”
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!