Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. január 31.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. február 02. csütörtök, 03:55
- Megbeszéljük
A külföldi sajtó és a magyar nagykövetek
Paul Lendvai, Bécsben élő publicista, közíró
Bolgár György: - A mai Der Standardban megjelent egy cikke, és ebben felhívja a figyelmet egy nagyon érdekes, nemrég megjelent német tanulmánykötetre, amit a német kelet-európai tanulmányok társasága adott ki. Márpedig ezt a társaságot egy CDU, tehát egy kereszténydemokrata uniós politikus, méghozzá tekintélyes politikus vezeti. Vagyis a német jobboldalhoz sorolható, és ez a Magyarországról szóló tanulmánykötet mégis rengeteg tanulsággal szolgál az Ön olvasata szerint. Miért fontos vagy miért érdekes ez?
Paul Lendvai: - Ez azért fontos, mert ez az Osteuropa című folyóirat hatvan éve létezik, valaha, talán negyven éve tőlem is közölt egyszer Kelet-Európáról egy vezércikket, minden évben vannak kongresszusok, konferenciák. Ez a legtekintélyesebb Kelet-Európával foglalkozó intézmény, annak a német társaságnak a kelet-európai kutatásaival foglalkozik, amit úgy hívnak, hogy Gesellschaft für Osteuropakunde. És ez az Osteuropa most témafüzeteket hoz, legutóbb egy nagyon érdekeset hozott Lengyelországról. És itt megkértek egy egész csomó embert, Kristina Turnertől, Ungváry Rudolftól, egy nagynevű német történésztől kezdve, benne vannak az Andrássy egyetemről – ők kicsit enyhébben fogalmaznak –, még az Ablonczy Balázs is benne van, de benne van Győri László, Richter Sándor, Örkény Antal, Vásárhelyi Mária, szóval nagyon-nagyon változatos és minden kérdéssel foglalkozik. Négyszáz oldalon, térképeken leközlik a magyar alkotmány gyönyörű bevezető részét is. Szóval ez egy hallatlanul fontos kiadvány.
- Quo vadis Magyarország? Hova megyünk? Merre tartunk?
- Erről szól. Elég pesszimista bevezetése van a két kiadónak – két német történész, nem ismerem őket –, hogy hova megy Magyarország. A lényege az tulajdonképpen, hogy itt volt egy ország, amelyik példa volt a reformoknál egészen 1990-ig, és hogy mi történik most az elmúlt másfél-két évben. És ebből a szempontból én azért említettem meg külön a külügyminisztereknek és főszerkesztőknek, illetve asszisztenseiknek, hogy nézzék meg, mert akármelyiket elolvassák, abból is láthatják, hogy a dolgok másként állnak, mint ahogy ezt a hivatásos szépítők terjesztik Zürichtől Varsóig.
- Az rendben van, hogy Lendvai Pál azt ajánlja mondjuk a német külügyminiszternek vagy a franciának meg a többinek, hogy olvassák el, vagy legalább a szakértőik olvassák el. De hát annyi más olvasnivalójuk van, pont egy Magyarországról szóló négyszáz oldalas tanulmánykötetet vesznek a kezükbe? Épp elég rosszat tudnak rólunk ahhoz, hogy még ezt is a nyakukba kapják.
- Ez nem rossz, ez tulajdonképpen nem rólunk, illetve nem Magyarországról szól, ez a politika legkülönbözőbb dolgairól, az alkotmánytól kezdve, Trianontól az energiáig, a magyar irodalomról, a romakérdésről szól. Szóval ez egy hallatlanul fontos kiadvány. Én azért írtam külön róla, mert azért a Standardot többen olvassák, mint az Osteuropát és talán akkor a kollégák és mások is a kezükbe veszik. Mert az ember már úgy érzi, ha ír, állandó támadások vannak. A magyar külügyminisztériumot én tulajdonképpen önvédelmi minisztériumnak nevezném, mert már direkt rossz lelkiismeretem van, hogy ha egy cikket írok, akkor ez rögtön leveleket fog kiváltani.
- Igen. Rögtön a bécsi magyar nagykövet megmondja, hogy miért nincs igaza.
- A szegény bécsi magyar nagykövetet nagyon sajnálom, mert majdnem minden héten ír. Ő nem hivatásos újságíró és általában kétszer olyan hosszú leveleket ír. Aztán vannak bizalmas levelek, mondjuk tíz oldal az ORF-nek, hogy milyen hülyeségeket mutatnak Magyarországról. De a lényeg az, hogy ez egybeesik azzal, ami megjelenik. Még volt nagykövetek is, például a volt svájci magyar nagykövet mondja, hogy milyen rosszul jelent a bécsi tudósítójuk.
- Ön is úgy látja, úgy érzi, hogy ez egy abszolút Budapestről, a kormányzat részéről irányított kampány a kormány megvédésére külföldön?
- Én nem hiszem, hogy csak a kormány. Mint a kommunista rendszer idején, itt is vannak lelkes amatőrök. És én valaha – nem tudom emlékszik-e, Magyarországon persze nem lehetett kapni – írtam egy könyvet azzal a címmel, hogy „Az igazság bürokráciája”. Angolul írtam, megjelent franciául és németül is. Megírtam azt, hogy a kommunista országok médiája hogyan menedzseli a híreket, és abban Magyarország viszonylag jobban szerepelt, mint akkor, a 80-as évek elején Csehszlovákia vagy Lengyelország. De nagyon sok dolog emlékeztet arra, amikor ez történt, és néhányan azok közül, akik ezt csinálják vagy vezetik és a külföldi hazaárulókat vagy idegen szívű publicistákat támadják, annak idején ugye ennek a rendszernek dolgoztak. Nem akarok itt neveket mondani. De az egész olyan, hogy természetesen hirtelen megjelennek levelek, vagy például Lengyelországban egy hírhedt antiszemita, aki annak idején a Spirót támadta és mindenkit, a Mária nevű rádióadás igazgatója, szervez valamit, azt elküldik a lengyel nagykövetnek, aki véletlenül egy nagyon haladó ember, és csak nevet rajta, de nagyon sokan el is hiszik, amiket ír.
- Arra alkalmas, hogy azt a képet nyújtsa vagy mutassa, hogy lám, legalább annyian támogatják külföldön az Orbán-kormányt, mint amennyien bírálják.
- Szóval Martonyi külügyminiszter írt január 9-én – én ezt megkaptam bizalmas úton valakitől, nem kémektől, Ausztriában – minden külügyminiszternek egy ilyen enyhén fogalmazó, inkább védekező, kulturált levelet. De vannak ugye a szélsőjobboldali magyar emigráns szervezetek, a szervezett kommentek, amiket nekem a feleségem megtiltotta, hogy olvassak. Ezek, ha megjelenik egy cikk, egy órán belül már ott vannak az interneten. De nemcsak ellenem, ugyanígy Dalos ellen vagy a Konrád Gyuri ellen. De a Konrád talán nem olvassa ezeket a dolgokat olyan részletesen. És a lényeg az, hogy Magyarországon tulajdonképpen a dolgok rendben vannak, minden a múlt, vagy a külföldiek értetlensége. Néhány technikai hiba volt a gyorsaság miatt. És azokat, akik írnak, a művészek, mint Fischer Ádám vagy Konrád György, vagy a filozófusok, őket lepénzelik. És most megjelent ugye Semjén miniszterelnök-helyettes úrnak egy interjúja – csodálattal láttam, hogy a magyar közvéleményben nem váltott ki nagy visszhangot –, gyakorlatilag azt mondta, hogy sokkal radikálisabban, agresszívabban kell fellépni és le kell pénzelni – úgy, mint annak idején a Horthy-rezsim tette, de ezt ő nem mondta – a külföldi újságírókat.
- Azt mondta, hogy az ő ellenfeleik és ellenségeik fizetik meg az újságírókat, mert ugye ezek a szocialisták, akik mostanában már alig élnek meg, meg az egyébként már nem is létező liberálisok, annyi pénzt tudnak költeni arra, hogy a New York Timestól a Die Weltig lefizessék a külföldi újságírókat, akik persze ebből élnek, hogy Magyarországról lefizetik őket. Maga a mentalitás döbbenetes, hogy ezt így képzelik
- Ez ugyanaz a mentalitás tulajdonképpen, ahogy látom a Vásárhelyi Mária tanulmányában, hogy például hat hét alatt csak kétszer említették meg a külföldi kritikát a közszolgálati rádiókban vagy televíziókban. Én ezt már évek óta tudom, mert engem például – nem vagyok megsértve – az ATV-n, a Klubrádión és az újságokon kívül egyik ilyen közszolgálati rádió sem interjúvolt meg. Ugyanakkor Önnél meg az ATV-ben állandóan fellépnek a Fidesz barátai is.
- Sőt, szeretném ha többet lépnének fel.
- Én megmondom egészen őszintén, hogy ezekhez képest a kommunista támadások annak idején kezdők voltak. Szóval itt úgy összefognak mindent. Például azt írják, hogy a „vitatott múltú” Konrád.
- Mintha azt írta volna, hogy gyanús múltú Konrád.
- Igen. És aztán lesz belőlünk vagy lepénzelt, vagy ügynök, vagy minden. Szóval ezek alapjában véve abszurd dolgok. Azt hiszem, Talleyrand mondta egyszer, hogy minden, ami eltúlzott, az jelentéktelen. És ezeknél a túlzott támadásoknál azt kérdezik az emberek, hogy mi van ezzel a Charles Gátival vagy a Paul Lendvaival? Miért lettek egyszerre hazájuk ellenségeivé? Vagy én írtam egy ötszáz oldalas könyvet Magyarországról, tíz nyelven jelent meg, akkor senki se kritizált, ugye? Szóval itt valami történt, és szét kell törni a tükröt, amelyik mutatja, hogy mi van. És ez nagyon szomorú, mert az ukrajnai vagy az orosz nagykövet nem ír megközelítőleg sem annyi levelet, mint a magyarok.
- Igen. Pedig az orosz kormányt meg Putyint is nagyon sok támadás éri külföldön. Visszatérve erre a német kelet-európai tanulmányok társaságára és a kötetre, az a tény, hogy Rita Süssmuth, volt Bundestag elnök, CDU-politikus ennek a társaságnak az elnöke, jelent valamit? Tehát van ennek valamiféle politikai súlya?
- Ennek van politikai súlya, mert ezt azért nagyon sokan olvassák. Hogyne lenne. Azonkívül, elmondhatok még egy bizalmas információt, én éveken keresztül a Bertelsmann-alapítvány különböző csoportjainál dolgoztam, ahol Inotai András is időnként. És Rita Süssmuth a Bertelsmann-alapítvány elnökségének tagja. Azonkívül Rita Süssmuth ott volt 2009-ben, amikor a húszéves évforduló volt a parlamentben, amit a Fidesz bojkottált még a választások előtt. Ott volt Schüssel kancellár, Plassnik volt osztrák külügyminiszter is. És ez természetes, nem szólnak ebbe bele. De én azért direkt megemlítettem őt, és gratuláltam a két szerkesztőnek és kiadónak is, mert én egy ilyen alapos, ilyen részletes, ilyen jó ismeretterjesztő kiadványt Magyarországról talán azóta nem láttam, amióta Rudolf trónörökös finanszírozta a magyar-osztrák monarchia történetében a Magyarországról szóló részt.
- A német kereszténydemokraták és Merkel kancellár tulajdonképpen az, aki legelőször az ember eszébe jut, hogy óvakodnak attól, hogy nyíltan, a nyilvánosság előtt fejezzék ki aggodalmaikat, aggályaikat vagy kritikájukat. Ez azért van, mert lényegében nem találnak semmi kivetnivalót az Orbán-kormány belpolitikájában, vagy azért van, mert más módszereket próbálnak alkalmazni a meggyőzésükre?
- Szerintem egyrészt más módszereket, másodsorban pedig annyi minden történik, annyi mindennel kell foglalkoznia Merkelnek is és a német kormánynak is. A török kérdéssel, a franciákkal való viszonnyal, aztán felrobbant valami Macedóniában…
-… És felrobban az euró Európában.
- Persze. De ugyanakkor persze jól ismerik, mindenki jól ismeri Orbánt. A nagy lengyel publicista, Adam Michnik is ismeri, én is ismerem. Arra, hogy megváltozott és más lett, vannak történelmi példák, melyeket nem akarok itt részletesen idézni. Ez egy tény és ezt azért ők is tudják. Vannak olyan fontos emberek, mint például Elmar Brock, a CDU rangidős embere az Európai Parlamentben, szerintem ők is tudják. De az az igazság, hogy van egy alapvető vonal, ezt nevezik ők baloldali-liberális-zöld összeesküvésnek, benne van a Guy Verhofstadt, aki belga miniszterelnök volt, tehát nem nullákról van szó, de ők visszatartják magukat. És ezt a lemezt játssza természetesen Bécsben is és Berlinben is és másutt is a magyar diplomácia. Tulajdonképpen azt írta most a nagykövet az egyik válaszában, hogy a bankok közül sokkal többet szenvedtek azok, amelyeknek magyar tulajdonosaik vannak, mint a külföldieknek. De azért két-három év után egyre nehezebb lesz mindent a múltra fogni. Ez arra emlékeztet engem, hogy voltam egyszer egy gyárban, mint tudósító, Debrecen közelében. Egy vegyi petrokémiai gyárban. A vécé borzalmas állapotban volt, és amikor ki akarta nyitni az ablakot az igazgató, a kezében maradt a kilincs. És akkor megkérdeztem tőle, hogy van ez, hogy még ilyen dolgok vannak itt Magyarországon, mire azt mondta, hogy Ön elfelejti, uram, hogy évszázadokig itt voltak a törökök. Tehát a törökök miatt nem volt angol vécé vagy nem csinálták meg az ablakot. Erre emlékeztetnek néha az ellentámadások Konrád György, Heller Ágnes vagy én ellenem.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
