Kapkodás és kiútkeresés
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2010. máj. 26. szerda, 04:27
A szocialista párt magatartásában kétségtelenül megfigyelhető egyfajta kapkodás, új – ellenzéki – szerepkörének keresése közben. Ez nem puszta véletlen, és nem is egyszerű szubjektív hiba. A párt, illetve annak vezetői kettős követelménynek szeretnének megfelelni, és persze kellene is, hogy megfeleljenek: egyrészt visszahozni a pártot népszerűtlenségi mélypontjáról népszerűségi csúcspontjára, másrészt azonban elvi politikát is folytatni. A kettő együtt nehezen megy. Az eddig követett fő irányvonal, a modern szociáldemokrácia lehetőségeinek keresése elvileg – szerintünk legalábbis – helyes volt ugyan, de a modernizáció alapkövetelménye egyrészt eltérítette a pártot az eredeti baloldali követelésektől és a liberális értékekhez vitte közel, másrészt totálisan népszerűtlennek bizonyult. Eközben a „baloldali” (lényegében populista) követeléseket a jobboldal sajátította ki, amivel mostanság számos képviselője kifejezetten henceg is – hogy azután hosszabb távon mit fognak velük kezdeni, majd kiderül: szerintünk semmit. Egy radikálisabban baloldali kiútkeresés talán eredményezhetne egy olyan politikai alakulatot, mint amilyen a német Balpárt, de – meggyőződésünk szerint – ez zsákutca lenne: amilyen mértékben ugyanis a Balpárt sikereket fog elérni, olyan mértékben lesz majd kénytelen föladni „szocialista” koncepcióját, és visszatérni a szociáldemokráciához. Ugyanakkor Magyarországon egy szociáldemokrata pártnak jelenleg a liberális demokrácia értékeit is képviselnie kell (legalábbis a föltétlenül szükséges mértékig) éppen azért, hogy azt meghaladhassa – ma ugyanis nem létezik magyar liberális párt. (Az új alternatív párt nem fogja betölteni ezt a szerepet.) Az elvi kiútkeresés igényével egyelőre csak a volt szocialista pártelnök és miniszterelnök lépett föl.
A választási vereséghez vezető helyzetet világosan látja: az emberek a 2002-es pénzeső után várták a 2003-ast is, majd persze még inkább a 2006-ost. Mivel ehelyett a modernizációs program jött, méghozzá a korábbi osztogatások miatt szükségszerű megszorítások formájában, a választók úgy érezték, nem erre adtak fölhatalmazást, „a választók jelentős része az osztozkodó nemzeti vízióban gyökerező álmaik elárulásaként szembesült modernizációs kísérletünkkel”. A szocialista párt nagy népszerűségvesztése ekkor következett be, nem az őszödi beszéd hatására, amikor – a jobboldali randalírozások következtében – a népszerűség még erősödött is némileg. A 2010-es kampány viszont azért volt sikertelen, mert a párt nem tudta eldönteni, mit vállal föl a múltból és mit képvisel a jövő lehetőségeiből – vagy még inkább: mik egyáltalán a jövő lehetőségei. A hagyományos törzsszavazók, a pártnak, ún. holdudvarának és értékválasztó szimpatizánsainak szavazatai nem elégségesek – és a jövőben egyre kevésbé lesznek elégségesek – a választási sikerhez. „Tagságunk fogyóban, a tagok fele-harmada egzisztenciálisan a politikából él. Legtöbbünk beszédmódja ódivatú, tagságunk és értelmiségünk javarészt az ötven feletti korosztályokat képviseli, nem vagy alig érti, használja a digitális, internetes világ önkifejezési, közösségszervezési lehetőségeit. Nyilvánosságunk beszűkült, időnként poros és unalmas. A baloldalhoz kötődő üzletemberek jó része nem hozzátenni, hanem kivenni szeretne a közös lehetőségekből, […] nem adni, hanem kérni szeretne. […] Nemcsak nem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál, de még ügyetlenebbnek és ostobábbnak is látszunk [ellenfelünknél], rosszabb esetben azok is vagyunk.”
Egy lehetséges megújuláshoz vezető lépéseket a szerző a következőképpen vázolja föl: 1. egyértelművé tenni a zavarosnak látszó profilt, 2. a vezetés távozása, 3. hatékony irányítás, demokratizmus és fegyelem, 4. a mai roncsoló pártfinanszírozás megszüntetése, 5. mivel a baloldal belső tartalékai fogytán vannak, kívülről kellene építkezni.
Vegyük sorra. (1) A profil egyértelművé tétele – a föntebbiek alapján – az alapkövetelmény. Ha a párt nem tudja magát jól „pozícionálni” a választók számára, soha nem lesz újra sikeres. Viszont egy teljesen ellentétes profil fölvállalása a siker érdekében, ez olyan machiavellista eljárás, amit hagyjanak csak meg a machiavellistáknak a másik oldalon. (2) A vezetésnek tényleg meg kellene újulnia, de ennek útja nem valamely fiatalítási mánia: „Egy párt nem akkor fiatalos, modern, ha harmincasok vezetik, hanem ha eszményei, nyelve, eszközei modernek. […] Nem az életkor számít, hanem az emberi, politikai tisztesség és tehetség.” Hogy ez mennyire igaz, arra nemrégiben láttuk a példát egy kecskeméti ifjúszocialista tündöklése és bukása kapcsán. (3) A vezetésben bizony csakugyan fecsegő öregasszonyok módjára folyt a civakodás és pletykálkodás, tagjainak nagy része a népszerűség és a kapcsolatok érdekében újságíróknak továbbított híreket, sokan a cselszövés mesterei voltak: „Ahogy egy kosár almát is tönkre tud tenni pár férges gyümölcs, úgy teszi tönkre párak jellemtelensége, önzése, korrupciója a magyar baloldalt.” De szögezzük le: megint nem puszta személyi hibákról van szó, hanem a versengő platformok stb. rendszere ezt a szituációt törvényszerűen hívta elő. (4) A pártfinanszírozási törvény kudarca ugyan nem a szocialistákon múlt, de a zavaros helyzet itt is visszaélésekre ad alkalmat: „Hogy szürkepénzek nélkül nem lehet fenntartani a pártot? Nem hiszem. Legfeljebb másként kell működtetni. Nem mások pénzével, hanem a magunk tehetségével, önkéntes hozzájárulásával, személyes részvételével. […] a tisztességnek nagyobb az ereje, mint a pénznek.” (5) Éppen ehhez kapcsolódik azonban az a nehezen teljesíthető követelmény, hogy a parlamenten kívüli politizálás fontos lenne, csakhogy ehhez nincs erős civil háttér és utcai mobilizálhatóság. A föladat tehát a baloldali társadalmi háttér újraszervezése: közéleti körök, klubok, „a szabadság kis körei” révén; a lokálpatriotizmus és a karitatív szolgálat erőinek megmozgatásával; tanfolyamok, kirándulások, blogok segítségével. Bár az elképzelés e pillanatban bizonyos naivitásról látszik árulkodni, meglehet, hosszabb távon sikerrel járhat.
Hosszabb távon mindig csak egy elvi politika járhat sikerrel. Ha a szocialista párt most mindenféle népszerűséghajhászó, populista lépésekre szánná el magát, az a végleges vesztét okozná. Inkább maradjon egy darabig még népszerűtlen, de alapozza meg a jövőt egy következetes elvi politikával. És ez alapjában véve továbbra is egy nyugodt és mérsékelt szociáldemokrata politikát jelenthet: a liberális szabadságeszmények vállalása mellett „[a]z igazságtalanságot nem pénzzel, hanem rendszerreformokkal lehet csökkenteni…” Ez segíthet annak a rossz helyzetnek a fölszámolásában is, hogy „[a] tipikus balliberális értelmiségi a jobboldal politikáját megveti, viszont a miénket sem szereti. […] Ellenük küzd, de bennünket sem támogat, nem véd”; s ez vezethet a föntebb (5) pontként jelzett követelmény esetleges megvalósulásában. A baloldal túléli a válságot – mondja a szerző –, a kérdés, hogy vajon a szocialista párt bázisán-e? Ő ad a pártnak még egy esélyt, hiszen a baloldaliságra van igény. Kérdés, hogy milyenre és milyen formában. Qui vivra, verra.
A Szocialista Párt és a magyar baloldal lehetőségeiről lásd még:
Mihancsik Zsófia: Egy másik szótár
Bitó László: Hova tovább MSZP: megújulás, fiatalítás vagy újjászületés?
Lengyel László: Balsors
Lánczos Vera: Gyurcsány Ferenc röpiratát megírta
