Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. január 20.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. január 23. hétfő, 03:23
- Megbeszéljük
A polgárháború elkerüléséért
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke
Bolgár György: - Hosszú cikkben ír választ Németh Péternek, a Népszava főszerkesztőjének, amiben kifejti politikai álláspontját arról, hogy mit kellene most tennie az ellenzéknek, és hogy miért nem követeli hangosan, ellentmondást nem tűrően Orbánék leváltását. Miért nem?
Gyurcsány Ferenc: - Ha röviden kell válaszolni, akkor azért, mert Orbán leváltása nem végcél. Az is rendkívül fontos, kikerülhetetlen közbenső állomása egy olyan ország közös megteremtésének, ami remélem, hogy Magyarország többségének álma, a demokraták álma. Ez még pokoli kihívás, iszonyatos felkészültséget igényel az Orbánnal szemben álló demokraták részéről, és azt látom, hogy ennek a munkának, a felkészülésnek egyelőre a kisebbik felét végeztük csak el. Szerintem a könnyebbik felét. Az tudniillik, hogy kimondjuk szenvedélyesen, hangosan, hogy Orbánnak mennie kell, ez szerintem eddig rendben van. Utána jön a nehezebb fele, a másnapért való közös aggódás és felszólítás arra, hogy gyerünk drága barátaim, kezdjük el azt a munkát is, mert akkor lennénk legnagyobb bajban, ha holnapra összedőlne ez a parlamenti többség, és nekünk kellene szembenézni az ország iszonyatos állapotával. Vajon van-e már annyi intellektuális, politikai, társadalmi erőnk, támogatottságunk, beágyazottságunk, hogy az átalakítással járó konfliktusok sokaságát mondjuk egy demokratikus ellenzékből összeálló új kormány végre tudná hajtani?
- A cikkben részletesen kifejti, hogy tulajdonképpen káosztól tartana, ha Orbánnak úgy kellene mennie, hogy közben nem áll föl egy társadalmi többség arra, hogy kit állítson a helyébe, és hogy milyen politikát folytasson ez az új többség?
- Ahogyan Ön mondja, mit állítunk helyébe? Nagyon könnyű odáig eljutni, hogy megnevezünk egy miniszterelnök-jelöltet, persze lennének viták, mindenkinek lehetnek jelöltjei, de olyan azért még nem volt sehol a demokratikus világban, hogy előbb-utóbb ne lett volna miniszterelnök-jelölt, nem szoktunk újsághirdetésben miniszterelnök-jelöltet keresni. De utána mi történik, vajon meg tudunk-e állapodni, hogy a pokoli helyzetben lévő egészségügyben mit kell csinálni, hogyan lesz arra pénz, hogy ne meneküljenek el az orvosaink és nővéreink? Vajon készek vagyunk-e, és ha igen, mennyire, belenyúlni a saját zsebünkbe, vagy közvetlenül, vagy nagyobb adók révén? Mit fogunk csinálni azzal a felsőoktatással, amelyre most brutális tandíjat vet ki Orbán, és amely felsőoktatással már nem tudunk oda visszamenni, ahol mondjuk 2010-ben voltunk, ahol a felsőoktatás jelentős része ingyenes állami képzést nyújtott a hallgatók számára? Meg tud-e állapodni az LMP, az MSZP, vagy bárki más abban, hogy ott mi a feladat? És folytathatnám a dolgokat, emlékeztetek mindenkit, hogy 2002-ben Medgyessy Péter kormánya pár hetes sem volt még talán, amikor elfoglalták az Erzsébet-hidat és bojkott alá vették. Az én kormányom nem volt pár hetes sem, amikor Orbán már júniusban meghirdette az ellenállást, amelynek a vége szeptemberben a pokoli erőszakos, kormánnyal szembeni demonstrációhoz vezetett. Nem gondolom, hogy elnézőbbek lennének a jobboldal egyes csoportjai egy új demokratikus, liberális, balliberális polgári kormánnyal szemben. Nekünk meg az a feladatunk, hogy őrizzük az ország stabilitását, békéjét. Az is része a kormányzásra történő felkészülésnek, hogy van arra válaszunk, mi van, ha megint az indulat, a harag fog szembefordulni a demokratákkal?
- Ezek szerint Ön valóban attól tart, hogy ha nem is polgárháborús helyzet alakul ki, de veszélyes és esetleg kontrollálhatatlan helyzet alakulhatna ki, ha Orbán távozására nem állna föl egy jelentős társadalmi háttérrel és többséggel bíró ellenzéki társaság. Ez pedig a jelenlegi helyzetben egyrészt nincs meg, másrészt azt látjuk, hogy Orbán mögött ott van, ha nem is az a kétharmados parlamenti többséget eredményező eredeti választói támogatás, de a kétharmados parlamenti többség mindenképpen, sőt még egyelőre a legnagyobb parlamenti pártnak is mondható Fidesz, a közvélemény-kutatások alapján is. Vagyis a helyzet csak valamiféle éles összeütközést eredményezhetne, ha most történne drámai változás?
- Nem akarok én adatokat elemezni, mert ez nem az én dolgom. Nem ebben vagyok nyilván a legjobb, ehhez kutatók kellenek, de az első ránézésre is nagyjából látszik a különböző kutatásokból, hogy Orbán pártjának támogatottsága mára nagyságrendben körülbelül annyi, mint a három demokratikus parlamenti ellenzéki párt támogatottsága. A mai helyzetben bárki is győzne, nagyon picike többsége lenne. Képzeljük el azt a kívánatos helyzetet, hogy mi győzünk. Vajon készen van-e arra a forgatókönyv, hogy egy kis többséggel rendelkezve hogyan állítjuk helyre a 2010-es alkotmányosságot, hogyan fogunk érvényt szerezni annak az álláspontunknak, hogy minden, ami az új alkotmány szerint történt kinevezés, az illegitim, ahogy az egész rendszer illegitim? Hogyan fogunk tudni megbirkózni azzal a rengeteg feladattal, ami itt van előttünk, ráadásul úgy, hogy ne idézzük elő a mai helyzet egyszerű inverzét, amikor is az ország egyik fele kitaszítottnak, kirekesztettnek érzi magát? Egyébként pedig mindenki úgy érzi, hogy szegény, mert egy új kormánytól nyugalmat várna, gyarapodást, miközben azt érzékelem, hogy ha holnap lenne kormányváltás, hirtelen nem lehetne több pénzt adni sem a nyugdíjasnak, sem a nővérnek, sem a tanárnak, nem lehetne visszaadni az elvett magánnyugdíjpénztári pénzeket. Vajon tudja-e az ország lakossága, hogy mit várhat egy következő kormánytól, vagy újra illúziók rabjaként belemenekül mondjuk a mi karjainkba, mi pedig pár hónap múlva azt kell hogy mondjuk nekik, hogy ezek a vágyak illúziók voltak, és nem reális programmal megvalósítható tervek? Azaz nem mi magunk lennénk-e a forrásai egy újabb csalódásnak? A csalódásból pedig destabilizáció jön, a destabilizációból pedig békétlenség az országra, legrosszabb esetben – Isten ments – polgárháborús hangulat. Ezért óvom magunkat mindig a kemény szavaktól, a diktatúra emlegetésétől, mert könnyen előhívja azokat a reflexeket, hogy bármit meg lehet tenni a fennálló rendszerrel szemben. Én hallottam ezt sokszor Orbán szájából, hogy miellenünk bármit meg lehet tenni, de itt nem revansot kell venni, hanem normális demokratának, hazafinak kell mutatkozni.
- Pedig egyre többen érzik, gondolják, sőt mondják, írják azt, hogy amit Orbán csinált a demokrácia szétverésével, ellenfelei megalázásával, fenyegetésével, az olyan, amit nem lehet majd kinyújtott kézzel fogadni, még akkor sem, hogyha az ellenzéknek esetleg biztos többsége lesz a következő választáson, hanem ezért meg kell fizetni. Ön pedig mintha nem ezt az utat látná járhatónak, sőt kifejezetten óv ettől, azt mondja, hogy mindannyiunk országa kell hogy legyen ez az ország, jobb- és baloldali egyaránt.
- Most már nagyon sokadik ciklus óta az történik, hogy bal- és jobboldali kormányok esetén az ellenzékben lévő oldal, és nemcsak a politikai pártok hivatásos politikusai, hanem a mögöttük álló politikai közösség is hazátlannak érzi magát. Én vagyok a legutolsó talán, vagy a legutolsók között, aki azt kívánja, hogy egy nappal is tovább kormányozzon Orbán, mint amennyit megérdemel. És őszintén szólva sokat nem érdemel meg ez a kormány, hogy hivatalban maradjon. De azt nagyon határozottan gondolom, hogy semmit nem ér a kormányzás, ha közben az ország polgárainak jelentős része, több millió ember – gondolkodjon bárhogy is – nyomorultnak, meggyötörtnek, alávetettnek érzi magát. Kell találnunk olyan megoldást, ami nem az alapvető demokratikus polgári eszmények feladásából fakad, de mégiscsak élhető világot teremt Magyarországon valamennyi polgár számára. A mostani hangulatban, amikor pedig sokan jogos felháborodásból diktatúrát említenek, és ezzel a belső szándékkal, hatalmas erővel fordulnának szembe a ma hatalmon lévőkkel, nagyon könnyű eljutni odáig, hogy a mi oldalunkon teremtődnek meg az indulatok, amelyekkel nem lehet békét teremteni. Én nem akarok indulatos Magyarországot.
- Tehát a diktatúrát csak elsöpörni volna szabad minden indulattal és minden következményével együtt, de Ön éppen ettől óv, ezért nem is nevezné diktatúrának, ami van, csak fenyegetőnek, amely akár odáig is vezethet?
- Nem kétséges, hogy ez, ami az országban van, már nem demokrácia. Mi nagyon sokszor mondtuk azt radikális jobboldali csoportoknak, hogy óvatosan a durva, kemény szavakkal, mert a kemény szavakból előbb-utóbb cselekvés lesz, erőszak lesz. De ez fordítva is így van, ha mi használunk nagyon kemény szavakat, még esetleg akkor is, amikor talán tudományosan, szakmailag ezek a szavak megállják a helyüket, tudnunk kell, hogy a sokaság számára ezek a szavak felmentést adnak vagy adhatnak a demokratikus normák betartása alól. Én meg attól nagyon-nagyon óvnám magunkat, hogy a demokrácia nevében, az alkotmányosság nevében demokráciaellenes és alkotmányellenes eszközöket akarjon bárki is bevetni, mert ahogy Orbánnak nem lehetett volna felhatalmazása még demokratikus választásokkal sem, hogy lebontsa a demokráciát, úgy nem lehet a jogállamot nem jogállami eszközökkel visszaállítani. Én tudom, hogy sokan ennél keményebb szavakat szeretnének tőlem hallani. Nagyon határozott, kemény kritikusa vagyok Orbánnak...
-… És a legkeményebb kritikákat és vádakat kapja arról az oldalról.
- Persze. Én ezért inkább használom az önkényuralom kifejezést, amely persze nem áll messze a diktatúrától, bizonyos értelemben a szinonimája, de hangulatilag, érzelmileg talán sugárzódik belőle egyfajta nagyobb demokratikus felelősség, és az az intés, hogy barátaim, nem Orbán eltávolítása a végcél, a végcél egy nyugodt, demokratikus, fejlődő Magyarország, és ha ezt így csináljuk, akkor talán Orbán nem jön vissza. Ha úgy csináljuk, hogy a jobboldal megalázottnak, sértettnek fogja érezni magát mindazért, amit mi teszünk, és úgy gondolja, hogy alkotmányellenes eszközökkel ütöttük őket ki a hatalomból, akkor nem teszünk mást, mint megágyazunk a következő hatalmas küzdelemnek, ahol az lesz a kérdés, hogy politikai értelemben ki gyilkolja le a másikat. De én nem ilyen országot akarok, ahol egymást legyilkolásszuk, hanem olyat, amelyben együtt tudunk élni, időnként balközép, liberális, polgári kormánnyal, időnként meg jobbközép polgári konzervatív kormánnyal, mert ez az élet normális rendje.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
