Orbán győzött
- Részletek
- Napi apró
- 2012. január 19. csütörtök, 03:49
- Mihancsik Zsófia
Tévedés, Orbán Viktor nem „fújt visszavonulót” Strasbourgban, az Európai Parlament vitájában, mint azt Tabajdi Csaba gondolja. Fenntartom, amit szerdai hírösszefoglalónk címében írtam: A magyar kétharmad megkönnyebbült. Orbán szerintem ezért jelentkezett be a vitára, ezért volt magabiztos, és nem egy merő görcs, mint tavaly januárban (lásd: Cohn-Bendit, Schulz és Orbán vitája Strasbourgban), ezért nem esett nehezére eljátszani a toleráns, felvilágosult, ám határozott európait, ezért söpörte le az EP-frakciók összes bírálatát (kivéve néppárt, merthogy annak nem volt): abban a pillanatban, amint kiderült, hogy az Európai Bizottság három jogi probléma miatt indít kötelezettségszegési eljárást, Orbán tudta, hogy nyert ügye van.
Nincs jelentősége ugyanis, hogy enged-e a három kérdésben (szerinte egyébként, mint Strasbourgban kétszer is elmondta, a Magyar Nemzeti Bank ügyében közte és az Európai Bizottság közt csak abban van vita, hogy a jegybank vezetőinek le kell-e tenniük az esküt az új alkotmányra. És senki sem cáfolta meg). Önismétlés, de muszáj újra elmondanom, amit A különbség neve: Orbán Viktor című írásban leírtam. Ezt a játékot már eljátszották – ő meg az EU –, például a médiatörvénnyel. Nagy dérrel-dúrral, megfelelő mennyiségű önérzetes ordibálás után Orbánék végrehajtották a kért módosításokat, és Orbán kezében ugyanannyi hatalom maradt a média fölött, mint amennyit eredetileg is szeretett volna. Ezután jött a tisztogatás minden létező közmédiában, abszolút törvényesen, majd a Klubrádió frekvenciapályázata, szintén abszolút törvényesen, a többiekkel meg nem kell foglalkozni, mert abszolút törvényesen úgyis éhen halnak. Kicsit lassúbb a folyamat, kicsit több munkát és rafinériát igényel, de az van bőven Orbánnak, bárcsak tisztessége lenne annyi.
Így aztán Orbán valóban végighazudta az EP-vitát, csak másik szájjal, mint amit itthon szokott használni a népmegtévesztéshez. Ott a felvilágosult demokratát játszotta – rég kitanulta a nyelvüket, már ezt is elmondtam –, itthon a jobbágyaiért aggódó feudális főpapot szokta eljátszani. És ott ezúttal nem volt ellenfele. Az Európai Néppárt semmiben sem különbözik bármelyik másik párttól: mit nekik elv és érték, megvédik az almot, bármi történjék is. A többi európai párt meg meg van lőve: elveket és értékeket szembeszegezni egy már berendezkedett autokráciával – halottnak a csók.
Úgyhogy megint magunkra maradtunk. Az Európai Unió tehetetlen, a nyugati sajtó figyelme és cikközöne el fog halni, a piacok, úgy látszik, nem keresik a rögvalóságot a szép szavak mögött, mi meg itt ülünk, végleg bezárva Orbán markában, és nézzük, ahogy a főnökünk virul Európában, a szélsőjobb meg Budapest utcáin európai zászlót éget.
(Mihancsik Zsófia)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!