Képtelen analógiák

Hátborzongató bája volt annak, ahogyan Demcsák Zsuzsa néhány nappal ezelőtt Retkes Attilát faggatta az MDF-SZDSZ-együttműködés jövőjéről a Mokka stúdiójában. Demcsák – akárcsak egy jól nevelt angolkisasszony – újabb és újabb oldalról próbálta kideríteni, hogyan jöhetett létre elvi, politikai és gyakorlati szinten ez a különös kettős. Mint aki a legszemenszedettebb helyzetekben is a jólneveltségben, a jó modorban bízik. Retkes pedig megátalkodott derűvel tért ki minden felvetés elől. Tömören annyit válaszolt: az MDF és SZDSZ éppúgy megfér egymás mellett, mint ahogyan  a sokféle platformból szerveződő RMDSZ is hatékony tud lenni. Utóbbiban ugyanis – állítja Retkes Attila – a liberális és konzervatív politikai erők mindent alárendelnek a magyarság képviseletének. Nem tudtam eldönteni, hogy Retkes tudatlan, vagy nagyon is tudatos. Nem tudja, hogyan működik az RMDSZ, milyen a kisebbségi politikai szervezetekben működő demokratizmus, pluralizmus? Vagy nagyon is tudja, és amit mond, az nem más, mint egy előre bejelentett gyilkosság, amelynek két áldozata biztosan lesz: az MDF és az SZDSZ. Az RMDSZ-nek ugyanis – elvileg – valóban több platformja van (van demokratikus új baloldal, és van szabadelvű kör, nők a nőkért és vannak nemzetépítők – zamatos címkék gazdag kínálata). A szervezet mindennapi működésében azonban ezek a platformok nem tetten érhetők. Sőt, az erdélyi magyar politikában az ideológiai hovatartozás kérdése mára illetlen, nem kívánatos kérdéssé vált. Azt, aki politikai meggyőződését a magyarság egységes képviselete elé helyezi (mert ebben a konstrukcióban a magyarság képviseletét és a politikai sokféleséget nyilván nem tartják összeegyeztethetőnek a struktúra fenntartói),  jó eséllyel minősítik széthúzónak, sőt, mi több, árulónak. Az RMDSZ kétségtelenül biztos szervezet, húsz éve állja a sarat, és most újra, immár sokadszor kormányon van. De annak az egységnek, amelyet Retkes Attila példaértékűnek és követendőnek tekint, nagy ára volt. Ez a szervezet leszoktatta magát arról, hogy ideológiai értelemben fejlődjön. Működése csak a szavazatmaximálásról, a politikailag megszerezhető státuszokról, a mindennapi alkuról és haszonról szól. Nincs különút, nincsenek önálló preferenciák, ki- és elszólások, laza együttműködés, saját vélemény. Pártfegyelem van, nem is akármilyen. Nem szabad lebecsülni ezt az antidemokratizmust: sok-sok év tapasztalata van mögötte. Sok-sok, áldozatokkal járó, hatalmi harc. Egyetlen szervezetben ennyiféle akarat csak így tartható össze hosszú távon.

Mindaddig, amíg el lehet adni azt, hogy ez a politikai kiürülés, elsivárosodás a magyarság  érdekeit szolgálja, addig igazolható az RMDSZ léte. A „magyarság érdekeire” való hivatkozás azonban Romániában egész másként hangzik, mint bármely, Magyarországon  megidézett egységelv. Az RMDSZ ugyanis etnikai szervezet, etnikai politikát gyakorol etnikai szempontok szerint, egyetlen nemzetközösségre hivatkozva. (Más kérdés, hogy ez, hosszú távon, jó-e vagy sem annak a közösségnek, megvédi vagy éppen gettósítja a románokkal szemben). Az MDF-SZDSZ szövetsége mögött azonban hol van ez az egység, amellyel minden kompromisszum igazolható? Amely szentesíti ezt az eszközt? A liberálisok nem a liberális politika túlélését várják Retkestől? (Megengedem most magamnak ezt a költői kérdést.) Márpedig, ha az RMDSZ típusú szövetséget ígér számukra Retkes Attila, akkor ott mindenre van esély, csak arra nem, hogy a platformok szintjén megmaradhassanak a külön utak. Lehet így képviselői helyeket szerezni, sőt lehet vesztes helyzetből akár nyertes helyzetbe is kerülni: kormányt alakítani, státuszokról alkudozni, pártot hosszú távon fenntartani egy (fiktív) közösségre hivatkozva. Ez a (fiktív) közösség azonban nem a liberális szavazók közössége lesz. Számukra csak annyi ígérhető, hogy a politikai túlélés érdekében az első feladható kompromisszum az maga a liberális (konzervatív) politika feláldozása lesz. Ha Retkes analógiájában gondolkodunk, akkor a Fidesz (és a rivális pártok) töltik be „a” románok szerepét, akikkel riogatva, akikre hivatkozva ki lehet kényszeríteni a magyarságukat (politikai identitásukat) féltő szavazatok voksát.  (Olyan ez, mint egy politikai agárverseny, madzagon rángatott műnyúllal). Könnyen meglehet, hogy a magyarországi „pót-románok” nagyon hamar tanulnak az igaziaktól. És nem lesznek hajlandók felvállalni a mumus szerepet csak azért, hogy szavazásra ösztönözzék Retkes reményvesztett szavazóit. Sőt, az is meglehet, hogy – hosszabb vagy közép távon - betöltik azt az ideológiai űrt, amelynek betöltését – az eddigi jelek szerint – a jelenlegi SZDSZ-vezetés nem vállalja.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!