Spekulánsok
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2012. január 11. szerda, 04:08
Kevés bejelentés váltott ki mostanában akkora közröhejt (pedig elég sok mindenhez hozzászoktunk már az utóbbi időben), mint a kormánypárt szóvivőjének az a közlése, hogy a forint árfolyamának iszonyatos zuhanását az újabb spekulációs támadások okozták – január 2-ig minden rendben volt, de akkor a brókerek visszatértek a szilveszteri buliból, s rögtön támadásba lendültek ellenünk. Nem firtatom, vajh’ a szóvivő hölgynél vagy az ő köreiben az-é a szokás, hogy szilveszterkor két napig buliznak, s ezért tételezi aztán föl ezt a brókerekről is, azt azonban megjegyzem, hogy igazán tudhatná: a modern kommunikációs technika eszközeivel a gonosz brókerek akár a szilveszteri bulizás kellős közepén is támadhatták volna hazánk, Magyarország – alaptörvényben is rögzített módon – egyetlen törvényes fizetőeszközét.
Ám az igazi baj nem ez. Az igazi baj az, hogy amit mond, az sajnos a magyar kormányzat hivatalos kommunikációjának a kvintesszenciája is. A kormány szerint ugyanis ők nagyszerűen viszik az ügyeket, s mindig hozzáértő módon kezelik a fölmerülő gazdasági problémákat, minden baj okai kizárólag a külső támadások, így a galád spekulánsok, akik tönkre akarják tenni a forintot, hogy piszkos kezeiket dörzsölve jót nyerészkedjenek az üzleten.
Adam Smith egyhelyütt azt írja, hogy bizonyos értelemben minden ember kereskedő. Abban az értelemben tudniillik, hogy saját jól fölfogott érdekei szerint jár el a világ ügyeiben, s tudja, hogy ha szeretne valamit kapni, akkor azért neki is adnia kell valamit. Én meg most azt mondom, hogy bizonyos értelemben minden normális ember spekuláns. Abban az értelemben tudniillik, hogy gondosan figyeli a világban zajló eseményeket, fölkészül a dolgok ilyen vagy olyan alakulására, s a bekövetkező fordulatokat (amennyiben ugyanis jól spekulált) igyekszik a maga és környezete javára hasznosítani. Persze a fordulatok ilyetén kihasználását lehet jól és kevésbé jól is csinálni. A legenda szerint Nathan Rothschild, a család angliai ágának feje azzal alapozta meg bankházának nagyságát, hogy postagalambok segítségével tartotta a kapcsolatot kontinentális, például brüsszeli partnereivel, s így Londonban mindenki másnál egy nappal előbb értesült a waterlooi csata kimeneteléről. Információja birtokában ragyogó üzleteket kötött a tőzsdén, anélkül, hogy bárkinek kárt okozott volna. Egy kiváló, magyar származású amerikai üzletembert viszont (aki mindenesetre többet tett a magyar kultúráért, mint a magyar újgazdagok együttvéve) egy bíróság elítélt, mivel bizonyítva látta, hogy egyik spekulációs üzletével – bár nem biztos, hogy szándékosan – kárt okozott egy magyar banknak. Az illető annak rendje és módja szerint tisztességesen ki is fizette a megítélt kártérítést.
De akár így, akár úgy: a spekuláns csak ilyen vagy olyan módon kihasználja a lehetőségeket, nem maga teremti őket. Nem Rothschild intézte úgy, hogy Napóleon elveszítse a waterlooi csatát, elvesztette ő azt magától is. Éppen így: a forint ellen nem spekulál senki. Egy spekuláns, ha a forinttal kapcsolatban spekulál, annak árfolyamerősödését vagy árfolyamgyöngülését igyekszik számításba venni, természetesen a maga javára, végül is mi másra?! De ő maga nem tudja előidézni, hogy a forint gyöngüljön, s éppúgy azt sem, hogy erősödjön. Fölmerült már néhányszor a gyanú, hogy a magyar kormányzat egynémely embere, aki tudta, hogy fecsegése nyomán a forint árfolyama zuhanni fog, egynapos előnyét – Rothschildhoz hasonlóan kihasználva – jó üzleti manővereket hajtott végre a tőzsdén.
Én azonban csak egy dologra vagyok kíváncsi. Ha február 2-án a budapesti Állatkert medvéje – kialudván a szilveszteri bulit – előjön a barlangjából, s azt látja, hogy a főváros tömegközlekedése összeomlott, mert csődbement a közlekedési vállalat: nos, vajon őt, esetleg valamelyik külföldi brókert fogják majd ezért felelőssé tenni?
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
