Örvendetes korrekció
- Részletek
- Napi apró
- 2012. január 09. hétfő, 04:07
- Lendvai L. Ferenc
Éppen csak hogy megjelent a múltkori „napi apróm”, amikor kiderült, hogy már okafogyottá és idejétmúlttá lett. Ott azon morgolódtam, hogy ha az alternatív párt válogat a kendermagban, s az egyik (régi, hagyományos) szociáldemokrata párttal hajlandó együttműködni a jó célok érdekében, ám a másik (új, modern) esetében ezt kizárja, éspedig annak vezetője miatt, hát akkor éppenséggel a másik oldalról is kifogást lehetne emelni az ő egyik vezetőjük korábbi viselt dolgai miatt. Mindenesetre azt javasoltam, hogy a múlt semmire sem vezető fölhánytorgatása helyett nézzenek inkább a jövőbe, s ha nem is szeretik (ami nem kötelező), de kölcsönösen viseljék el egymást. Vagyis tanúsítsanak toleranciát.
Nem gondolom ugyan, hogy az én intelmeim hatására, de kétségtelen, hogy az említett politikus az ezt követően adott legújabb nyilatkozatában a régi szociáldemokrata párttal történő mielőbbi politikai programegyeztetést sürgette (teljes joggal), majd hozzátette: ezt a lehetőséget az új szociáldemokrata párt esetében sem zárja ki. Örvendetes korrekció, meg vagyok róla győződve, hogy kedvező fogadtatásra is talál. Úgyhogy most magam is örvendezve teszem meg itt a saját korrekciómat.
(Lendvai L. Ferenc)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!