rss      tw      fb
Keres

Karácsonyi áfium



A kétharmados többség zsarnoksága által (hogy Tocqueville kifejezésével éljek) uralt magyar országgyűlés karácsony után úgymond „módosított formában” újra elfogadta az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített egyházügyi törvényt. A módosítás a szokásos módon történt: néhány szó megváltoztatása mellett a lényeg ugyanaz maradt. Az ugyanis, hogy az állam dönt róla: melyik vallásos közösség számít egyháznak, és melyik nem. Erre nézve már egy korábbi cikkemben (Vallásszabadság) megírtam: Ha a cél az ún. „bizniszegyházakkal” kapcsolatos visszaélések megszüntetése, akkor a probléma gyökere abban van, hogy amennyiben az egyházak különféle előnyöket élveznek, megéri bizniszegyházakat alapítani, viszont ha ilyen előnyök nincsenek, akkor bizniszegyházak sem lesznek. Hagyni kellene tehát a vallási közösségeket úgy működni, ahogyan akarnak, magukat úgy nevezni, ahogyan nekik tetszik, s ha azután közülük némelyek tevékenysége csakugyan erőteljesen szolgálja a köz javát (a műemlékvédelemtől a beteggondozásig), akkor nekik lehet – természetesen pályázati úton – állami támogatást is adni.

Az egyik, magát „kereszténydemokratának” minősítő képviselő azonban kijelentette: Magyarország nem Amerika, ahol szabadon virágozhat minden virág. Bizony, igazat mondott. Magyarország valóban nem Amerika, minek folytán az emberek itt közel sem olyan vallásosak, s még kevésbé tisztelik a vallások erkölcsi tanításait úgy, mint amott. Ha már az imént Tocqueville-t emlegettem, idézek híres, Az amerikai demokrácia című könyvéből: „Az Egyesült Államokban szekták megszámlálhatatlan sokasága működik. Valamennyi különbözik a másiktól a Teremtő kultusza tekintetében, de az emberek egymás iránti kötelességét illetően mind egyetértenek. Vagyis minden egyes szekta a maga módján imádja Istent, de egytől-egyig ugyanazt az erkölcsöt prédikálja Isten nevében. […] Amerika az az országa a világnak, ahol a keresztény vallás a legtöbb valóságos hatalmat őrizte meg és fejti ki a lelkekre; és mi sem mutatja jobban, mennyire hasznos és természetes az ember számára, mint hogy az az ország, ahol manapság a legnagyobb uralmat gyakorolja, egyszersmind a legfelvilágosodottabb és a legszabadabb ország is.”* És az, hogy az állami politikától a maguk részéről ők is éppúgy távol tartják magukat, mint az állam az ő működésüktől, természetesen nem akadálya annak, hogy fontos társadalmi kérdésekben felelősen megnyilatkozzanak.


flickr/wilhelm
 

Ilyesmire a magyar egyházak, illetőleg vezetőik is igényt tartanak, különösen mondjuk karácsony alkalmával. Nagyon helyes, más kérdés, hogyan csinálják. Az egyik vezető például kijelentette: nem kell különféle pénzügyi adatoktól vagy statisztikáktól megijedni, hiszen lehet, hogy ezek csak azt jelzik, miszerint az emberiség elérkezett egy fenyegető vég közelébe. Nos, a Biblia szerint egy ilyen végnek egyszer csakugyan el kell majd jönnie, az azonban aligha helyénvaló, ha a véges emberi értelem próbálja meg ennek jeleit verifikálni. Meg van ugyanis írva: „Ne kísértsd az Istent!” Egy másik egyházi vezető viszont úgy vélte: Isten jól tette, hogy nem hallgatott a szakértőkre, akik leminősítették a betlehemi jászolt. Nem vagyok benne biztos, bár tartok tőle, hogy a hasonlat már önmagában véve kimeríti a szentségtörés fogalmát. Azt azonban biztosan megkérdezhetjük a jeles férfiútól: honnan tudja, hogy voltak ilyen szakértők? Netán prófétai sugallatot kapott?

Ha úgy véli, hogy igen, akkor fölhívom a figyelmét, hogy annak idején a nagy próféták közel sem támogatták országuk vezetőit a jóval erősebb korabeli nagyhatalmakkal folytatott „függetlenségi harcukban”. Ellenkezőleg. Tudták ugyanis, hogy ez az esztelen harc csak a nép és az ország tönkremeneteléhez és pusztulásához fog vezetni. És ha ma valaki nem erre az intő példára figyel, hanem a politika szolgálatára használja a nagy ünnep által adott alkalmat is, akkor ezzel csak annak a régi tételnek az igazolását segíti elő, amely úgy hangzott: a vallás a nép ópiuma. Ehhez csak az kell, hogy valaki karácsony alkalmával sem Isten igéjével, hanem a politika áfiumával töltekezzék.

________________

* Az 1993-as magyar kiadásban a 416-417. oldalon.



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!