Szapáry nagykövet újabb levele és Kim Lane Scheppele válasza a The New York Times Krugman-blogjában
- Részletek
- Szemle
- 2012. január 02. hétfő, 14:06
- Galamus-csoport
Az alábbiakban előbb Szapáry György washingtoni magyar nagykövet levelét közöljük Kim Lane Scheppeléhez, majd a jogászprofesszor válaszát, amely ismét Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász The New York Times-beli blogjában jelent meg Magyar diplomáciai tiltakozás címmel.
A Szapáry-levélhez a következőket kell tudni. A levél hivatalos, hiszen a nagykövet ebbéli minőségében írta és írta alá, de ő maga nem hozta nyilvánosságra. Nyilvánosságra Balogh S. Éva Hungarian Spectrum című blogjában került, a blog bizonyos „kormos” nevű állandó hozzászólója révén, december 30-án. A fordítás alapjául ez a levél szolgált. De hogy a levél megérkezett a címzetthez, és azt tartalmazta, ami a Hungarian Spectrumban olvasható, az nemcsak Kim Scheppele itt közölt válaszából derül ki: a jogászprofesszor megerősítette a Galamusnak, hogy valóban megkapta a levelet, s a tartalma megegyezik azzal, ami a „kormos” által közzétett szövegben olvasható. Azt is elmondta, ő is magánlevélben akart válaszolni, de három nappal az után, hogy megkapta a nagykövet emailjét, a Szapáry-szöveg „kiszivárgott” az interneten, így ő is a nyilvános válasz mellett döntött.
Szapáry György nagykövet levele Kim Lane Scheppele-hez
Kedves Schepelle asszony,
Érdeklődéssel olvastam elemzését Paul Krugman blogjában, a New York Times-ban. Magyarország egyesült államokbeli nagyköveteként fel kell hívnom a figyelmét a benne előforduló ténybeli tévedésekre és helytelen értelmezésekre. Az ön írásai hibákat és félreértelmezéseket tartalmaznak, így engedje meg, hogy a következő észrevételeket tegyem.
Elsőként a legitimitás kérdéséről. Ön pontosan világít rá, hogy az Orbán Viktor vezette jelenlegi kormány szabad és tisztességes választások eredményeként kétharmados többséggel rendelkezik a parlamentben. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a magyar vegyes választási rendszerről szóló törvény a közvetlen oka annak, hogy az ellenzéki szocialista párt relatíve még mindig nagy számban képviselteti magát az országgyűlésben. Ha a magyar választások a „győztes mindent visz” elve alapján mennének végbe, ahogy Nagy-Britanniában, illetve az Egyesült Államokban, nem pedig az úgynevezett „vegyes rendszer” alapján, akkor a Szocialista Párt mindösszesen két parlamenti helyet szerzett volna a 176 egyéni választói körzetből. Az új választójogi törvény, amelyet Ön bírál, megtartja ezt a vegyes rendszert. A választókörzetek újraszabására azért volt szükség, hogy lehetővé váljék a parlamenti képviselők létszámának csökkentése, 386-ról 199-re. Ez a létszám sokkal inkább megfelel egy olyan kis országnak, mint Magyarország, s egyben kiegyensúlyozza az alkotmányellenesen egyensúlytalan körzeteket, amelyek a korábbi törvény alapján léteztek. Az Ön állítása, miszerint „az új választói körzeteket úgy alakították ki, hogy a Fidesz mellett valószínűleg egyetlen más párt sem győzhet a választásokon”, azt az érzést kelti az emberben, hogy ez elsietett és érzelmeken alapuló vélemény. Azok az elemzőintézeti adatok, amelyekre hivatkozik, ellentétben állnak más intézetek számításaival. Minden ilyen számítással az a probléma, hogy feltételezik, az emberek ugyanúgy fognak a jövőben is szavazni, ahogy korábban tették. Ez meglehetősen merész feltételezés bármely ország, de különösképpen Magyarország esetében, ahol a hat parlamenti választás során ötször történt kormányváltás. A pártok nem a választási rendszer következtében nyerik meg vagy veszítik el a választásokat, hanem a választóknak küldött választási üzeneteik alapján.
Másodszor, nem helytálló az a kijelentése, miszerint a választóknak fogalmuk sem volt a választásokat megelőzően arról, hogy a Fidesz jelentős változtatásokat fog végrehajtani az alkotmányban. Magyarországon régóta konszenzus volt a jelentősebb pártok között arról, hogy a jelenlegi alkotmány alapos felülvizsgálatra szorul. Magának az alkotmánynak a szövege is kifejezetten azt állítja, hogy ez pusztán átmeneti alkotmány volt. Ebből következően, széles egyetértés volt alkotmányjogászok és különböző politikai szereplők között arról, hogy bárki szerzi is meg a szükséges többséget, foglalkozni fog és foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel. Emlékezhet rá, hogy az utolsó kétharmados többséggel rendelkező magyar kormány, a szocialista-liberális koalíció a kilencvenes évek közepén, valóban meg akarta változtatni az alkotmányt, ám a két koalíciós partner képtelen volt megállapodni egymással arról, hogyan történjen ez. Ráadásul a legutolsó választásokon éppen a szocialista párt helyezte a kampánya középpontjába ezt a kérdést, amikor azt mondta a választóknak, ha a Fidesz kétharmados többséget szerez a parlamentben, akkor új alkotmányt fog létrehozni. A szocialista párt ezen állításáról széles körben tudósított a média, és a Fidesz sosem cáfolta ezt. Tény, hogy Orbán a kampányban nyilvánosan is kijelentette: „Kis többség, kis változás; nagy többség, nagy változás”.
Harmadszor, tisztelettel megkérném, hogy alaposabban vizsgálja meg az igazságszolgáltatást és az ezt szabályozó új törvényt. Ön azt mondja, hogy a bíróságok növekvő mértékben függnek a kormánytól – ám az ön állítása a „mi lenne akkor, ha” feltevések gyűjteménye. Egyetlen olyan törvényről sem tudok, amelyet ne lehetne megszegni. Ám előítélettel viseltetni a reformok végkimenetelével kapcsolatban, ez annyi, mint megtagadni a bírók szakmai függetlenségét és kétségbe vonni személyes integritásukat. Ez nemcsak az újonnan kinevezett bírókkal, hanem ezernyi magyarországi bíróval szemben is túláltalánosító sértés. A kibővített létszámú Alkotmánybíróság – amelyet ön gyakorlatilag halottnak nevez – épp a minap törölte el az új Büntető Törvénykönyv néhány intézkedését és teljes egészében megsemmisítette az egyházügyi törvényt. Ez nehezen nevezhető olyan bírók döntésének, akik pusztán politikai bábok lennének.
Ugyanígy, miért feltételezi, hogy az új Költségvetési Tanácsnak az a szándéka, hogy megbuktasson egy nem Fidesz-kormányt, ahelyett, hogy a dolgát végezné, vagyis erőfeszítéseket tenne a tökéletesen felelőtlen pénzügypolitika megakadályozására, amelyet a megelőző két szocialista kormány követett?
Negyedszer, meglepve olvastam az ön gyanúsítgató célzását arra, hogy nem demokratikus az egyes közhivatalokba kinevezettek ciklusokon túlnyúló mandátuma. Mint bizonyára tudja, valójában nagyon is gyakori a demokráciákban, hogy bizonyos magas beosztásoknál a kinevezések elválasztódnak a parlamenti ciklusoktól, éppen azért, hogy biztosítsák függetlenségüket és a politikai nyomásoktól való szabadságukat. Ugyanez a helyzet az Egyesült Államokban és más demokratikus országokban.
Mindezek után: Ön néhány tárgyi tévedést is elkövetett. Az Állami Számvevőszék vezetőjének kinevezése mind a régi, mind az új törvény alapján 12 évre szól. Ebben tehát nincs változás. A Költségvetési Tanács esetében azonban éppenséggel megrövidült a kinevezés időtartama: a korábban törvény szerint ez kilenc év volt, az új törvény alapján 6 évre szól.
Semmi kifogásom nincs a tisztességes és tényszerű kritikákkal szemben, ám közgazdászként az a meggyőződésem, hogy az elsők maguk a tények. Ha megvizsgálja a tényeket, akkor általában jó és ártalmatlan magyarázatokat talál a Fidesz kezdeményezéseire. Ténybeli tévedések és előítéletek azonban aláássák az Ön érvelésének hitelességét azoknak a szemében, akik tisztában vannak a tényekkel, ugyanakkor félrevezeti azokat, akik nem ismerik a tényeket, azaz az Ön olvasóinak nagy többségét. Kétlem, hogy ez volna az Ön szándéka. Azzal egyetértek, hogy a változások sebessége és mélysége nyomasztó lehet, még Magyarország olyan tapasztalt megfigyelőinek is, mint ön. Ám a Fidesz minden lépésének becstelen szándékot tulajdonítani, az maga a bulvárújságírás, nem pedig tudományos igényű munka.
Tisztelettel,
Szapáry György
Magyarország nagykövete
Washington, 2011. december 27.
***
Kim Lane Scheppele válasza Szapáry Györgynek
Paul Krugman „előszava” az íráshoz: „Válaszként arra, amit kollégám, Kim Lane Scheppele ebben a blogban írt, Magyarország egyesült államokbeli nagykövete neki küldött levélben vitatta néhány állítását. A levél ezen a linken, Kim Lane Scheppele válasza az alábbiakban olvasható.”
2011. december 30.
Tisztelt Szapáry nagykövet úr,
Köszönöm a levelét. Mindig szívesen tudok meg többet arról, ami Magyarországon történik. Miután Ön felajánlotta, hogy felvilágosít a tényekről, talán megengedi, hogy feltegyek néhány kérdést Önnek.
Először is: az új választási rendszerről. Az ezzel kapcsolatos bírálatomnak nincs köze sem az arányos képviselet és az egyéni választókerületek kevert rendszeréhez, sem ahhoz, hogy nagyobb választókerületeket a parlamenti mandátumok számának csökkenése miatt kell kialakítani. Ezzel szemben bíráltam azt a módot, ahogyan a körzetek határait kijelölték. A Haza és Haladás elemzése kimutatja, hogy ezekkel a választókerületekkel a Fidesz mindhárom legutóbbi választást megnyerte volna, noha a választókerületek jelenlegi rendszerében a három választás közül kettőt más pártok nyertek meg. Ön megemlíti, hogy más elemzői intézetek szerint az új választókerületek nem hoznának ilyen eredményt, de én nem láttam egyetlen más elemzést sem, amely erre a következtetésre jutott volna.
Megmondaná, kérem, hol találhatnám meg ezeket az elemzéseket? És hogy vajon ezek eredményeit is fel lehetne-e tenni az internetre, a módszertan világos kifejtésével, mint azt a Haza és Haladás tette? Amennyiben ezekről a tényekről valós vita zajlik, jó lenne látni a konkrét bizonyítékokat arra, hogy a Haza és Haladás-elemzés valamit végzetesen elrontott.
Korábban sok tisztségviselő újrarajzolta a választókerületek határait a saját javára, tehát a Fidesz eljárása ebből a szempontból nem szokatlan. Nem tudok azonban más rendszerről, amely megengedné, hogy egy hatalmon lévő párt a sajátos választókerületi határokat úgy foglalja törvénybe, hogy a megváltoztatásuk kétharmados többséget igényel, és amelyben ne lenne megfelelő független testület elsősorban annak megállapítására, hogy a választókerületeket tisztességesen jelölték-e ki. Magyarország mindkét megoldás tekintetében kívül esik az összehasonlító választójog keretein.
Értem az Ön felvetését, amely szerint a választók bármikor megváltoztathatják a véleményüket, és hogy a választási csalásra építő kerületek nem mindig hoznak hatalmas fordulatokat a szavazói preferenciákban. Ám az újonnan kijelölt kerületek alapján a magyar kormány egyszer sem változott volna a Fidesz 1998-as első győzelme óta. Igaz, a 2002-es választások eredménye szoros volt, de a 2006-os választásoké már nem, csakhogy az új választókerületek 2006-ban is a Fidesz javára döntötték volna el a választást. Ezért gondolják a nemzetközi megfigyelők, hogy az új kerületek tisztességtelenek, mert egy újabb kormányváltáshoz szinte elképzelhetetlen változásnak kellene bekövetkeznie a választói preferenciákban.
Másodszor, hogy tudniillik a választópolgárok vajon tudták-e, hogy az alkotmány megváltoztatására szavaznak, amikor a Fideszre szavaznak. Mint Ön is elismeri, a Fidesz nem egy új alkotmány ígéretével kampányolt. Orbán miniszterelnök közvetett kijelentése a „nagy változásokról” nem arról szólt, hogy az egész alkotmányos rendszert radikálisan átalakítják. Tekintettel arra, mennyire népszerűtlenek voltak a szocialisták a legutóbbi választások idején, sok ember kétségtelenül a vezetés radikális megváltozását akarta – minél nagyobb a változás, annál jobb. Ez azonban nem ugyanaz, mint új alkotmányt írni, anélkül, hogy az ellenzéki pártok hozzátették volna a magukét, vagy hogy népszavazás megerősítette volna, valóban ez az, amit a lakosság akar. Amennyiben Ön rendelkezik bármilyen konkrét idézettel bárhonnan, ahol a Fidesz kifejezetten azt ígérte, hogy megválasztása esetén újraírja az alkotmányt, nagyra értékelném, ha tudatná, hol találhatnék ilyen bizonyítékot.
A legutóbbi, 1995–1996-os alkotmányozási folyamat egyik szakmai tanácsadója voltam, így tudom, hogy az új alkotmányról hosszú ideje vita folyik. Ám 1995-ben az alkotmányt úgy módosították, hogy a parlament négyötödös többségét követelték meg egy új alkotmányozási folyamat megkezdéséhez. A folyamat megkezdése után pedig az alkotmányelőkészítő bizottság által elfogadott szabályok az akkori parlamentben jelen lévő hat párt közül ötnek az egyetértését követelték meg bármilyen változtatáshoz. Csakhogy amikor a Fidesz tavaly hivatalba lépett, az egyik első dolga volt az alkotmány módosítása, a négyötödös követelmény eltörlése, ami aztán lehetővé tette, hogy a kormány új alkotmányt írjon az ellenzéki pártok bármelyikének támogatása nélkül. Mi több, az új alkotmányozási folyamatban semmiféle szabály nem létezett, amely megkövetelte volna bármelyik ellenzéki párt egyetértését bármelyik változtatáshoz. Mindkettő jelentős eltérés a legutóbbi alkotmányozási folyamatban alkalmazott eljáráshoz képest.
Miért távolította volna el a Fidesz a négyötödös követelményt az alkotmányváltoztatási hajsza megkezdése előtt, ha valóban volna politikai konszenzus arról, hogy azonnal szükség van új alkotmányra? Mivel a Fidesz eleve a parlamenti mandátumok 68 százalékával rendelkezett, biztosan meg tudta volna szerezni a képviselők további 12 százalékának egyetértését az új alkotmány megírásához, ha valóban olyan konszenzus állt volna fenn, amint Ön állítja. És miért nem tartotta magát ahhoz a szabályhoz a Fidesz, amelyet az 1995–1996-os folyamatban még alkalmaztak, hogy minden egyes változáshoz a parlamentben jelenlévő politikai pártok minősített többségének a támogatása szükséges?
Én nem láttam erőteljes követelést egy új alkotmányra, sem a választók, sem egyetlen ellenzéki párt részéről, de a választások előtt magától a Fidesztől sem. Megmagyarázná, kérem, miért gondolja, hogy az új alkotmány széleskörű támogatást élvezett, amikor a Fidesz megkezdte a folyamatot? Vagy miért gondolja, hogy az épp most életbe lépett új alkotmány széleskörű támogatást élvez? A Fidesz-kormány, megválasztása óta, elvesztette az őt hatalomra juttató szavazók felének a támogatását. Ez esetleg az új alkotmány támogatásának a hiányát is jelezheti?
Harmadszor: a bírósági rendszer. Mélyen tisztelem a magyar bírókat, és mivel négy évig voltam kutató az Alkotmánybíróságon*, közelről ismerhettem meg számos kiváló magyar bírót. Ám bírósági rendszer függetlensége nem a bírák magatartását jelenti, hanem az intézményi berendezkedés egyik vonása. A bíróságokról szóló új törvény lehetővé teszi, hogy a jelenleg valamelyik bíróságon dolgozó bármely bírót, kizárólag az Országos Bírói Hivatal vezetőjének döntése alapján, áthelyezzenek. Megmondaná, kérem, milyen eljárások állnak egy ilyen bíró rendelkezésére, ha az új rendszer értelmében hozott döntést vitatja? Rá tudna mutatni, milyen kritériumokat köteles az Országos Bírói Hivatal vezetője alkalmazni az ilyen áthelyezéseknél? Amennyiben nincsenek ilyen kritériumok és eljárások biztosítva, akkor egyáltalán nem irreális azt feltételezni, hogy politikai vagy egyéb, nem helyénvaló kritériumokon alapulhatnak az ilyen áthelyezések. Mi akadályozza meg, hogy ilyesmi megtörténjen? És mit tehet egy bíró, ha úgy véli, hogy politikai okokból helyezik át? Sem az új alkotmány, sem az új bírósági törvény nem tartalmaz ilyen normákat és eljárásokat. Van másik törvény, amely megteszi ezt? Megint csak örülnék, ha ebben a kérdésben felvilágosítana, mert én a meglévő törvényekben nem találtam semmiféle ilyen garanciát.
Ráadásul a ma (pénteken, december 30-án) elfogadott alkotmány-kiegészítés lehetővé teszi mind az Országos Bírói Hivatal, mind a főügyész számára, hogy bizonyos eljárásokat az ország bármelyik bírája elé utaljon. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az ilyenfajta kormányzati részvétel az ügyek és bíróságok kijelölésében alkotmányellenes, és azt gyanítom, éppen emiatt döntött úgy az Ön kormánya, hogy ezt lehetőséget egyenesen magában az alkotmányban rögzíti. Ám ha egyszer politikai tisztségviselők választhatják ki, hogy melyik ügyet melyik bíró tárgyalhatja, akkor vége a bírói függetlenségnek.
Az Ön kormánya azt hozta fel érvként, hogy az ügyek kiosztásának ez az új rendszere a peres eljárások idejének lerövidítéséhez szükséges. Lehet, hogy az Önök tisztségviselői csak a legmagasabb szintű hatékonysági normákat követik majd ebben a kiosztásban, így minden ügyet gyorsabban zárnak majd le, de itt is magába a törvénybe beépítve kellene lenniük olyan garanciáknak, amelyek a politikai befolyás ellen védenek. A leggyorsabb bírósági eljárások azok, amelyekben egyáltalán nincs szükség bizonyítékokra. A megfontolt döntés és az adott ügy összes tényének bemutatása időigényes dolog. Ha több eljárást osztanak ki a leggyorsabban dolgozó bírókra, ez vajon mit jelent majd a bírósági eljárás elvárható minősége szempontjából?
Ha állami tisztségviselők – mint az Országos Bírói Hivatal és a főügyész – osztják ki az ügyeket, az további fontos kérdéseket vet fel a peres eljárás pártatlanságát illetően. Ha egy bűnügy vádlottja vagy egy polgári eljárásban a peres fél kifogást emel a bíró ellen, akire az ügyét kiosztották, milyen lehetőségei vannak, hogy megtámadja magát a kijelölést? És mivel ugyanaz a bírókijelölési szabály vonatkozik az elsőfokú és a fellebbviteli bíróságokra, mi a garancia arra, hogy egy bűnügy vádlottja vagy egy polgári peres fél valaha is olyan bíró elé kerül, aki valóban független?
Negyedszer: a kiemelt tisztségviselők kinevezése egy választási periódusnál hosszabb időre. Igen, egyetértek Önnel, a demokráciákban megszokott, hogy bizonyos nem politikai tisztségeket a választott tisztségviselők mandátumánál hosszabb időre töltenek be. De az is megszokott, hogy az ilyen kiemelt tisztségviselőket többpárti megegyezéssel választják vagy más eszközökkel biztosítják, hogy ne egyetlen párt uralja ezeket a hivatalokat. Németországban például az alkotmánybírákat úgy választják, hogy a testület tagjainak a fele a baloldali, másik fele a jobboldali pártokhoz kötődik. Így tehát garantált, hogy a bíróság minden szenátusa 50-50 százalékban kötődjön a kormányzó és az ellenzéki pártokhoz. Az Egyesült Államokban minden ilyen magas tisztség szenátusi megerősítéshez van kötve, és a törvényhozói kisebbségeknek lényeges vétójogaik vannak. Magyarországon a régi alkotmányos rendben voltak garanciák arra, hogy a fontos tisztségeket ne szerezhesse meg egyetlen párt. Az alkotmánybírák jelöléséhez a parlamenti pártok többségének támogatására volt szükség, és a jelölteket kétharmados többséggel kellett megválasztani. A Fidesz első hivatali évében kiiktatta az első lépést, így most egyetlen párt is, megfelelő parlamenti többséggel, berakhatja a bíróságra kedvenc jelöltjeit úgy, hogy ehhez nincs szükség egyetlen másik párt támogatására sem.
Nem tudok más olyan alkotmányos rendszerről, amelyben ilyen sok hosszú időtartamú állami tisztség volna, és ahol az ilyen tisztségekbe való megválasztás nem követel többpárti megállapodást vagy a független ellenőrzés más formáját. De talán figyelmen kívül hagytam valamit. A Fidesz tényleg tett volna kísérletet arra, hogy bármely ellenzéki párttal megállapodásra jusson, mielőtt megválasztotta bármelyik ilyen hivatal betöltőit, az alkotmánybíráktól a legfőbb ügyészig, az Országos Bírói Hivatal vezetőjétől a Számvevőszék elnökéig, a Költségvetési Tanács elnökétől a médiahatóság elnökéig, vagy bármely más, több választási perióduson áthúzódó tisztségig? Az új törvények bármelyike is biztosítja-e, hogy a független intézmények irányító testületeiben, például a választási bizottságban, vagy a Médiatanács tagjainál meglegyen a többpárti képviselet? Az új törvények bármelyike is biztosítja-e, hogy az egyszemélyi irányítás alatt álló független testületek – mint az Országos Bírói Hivatal, az Állami Számvevőszék vagy az Ügyészség – vezető tisztségviselőit többpárti megegyezéssel válasszák ki, és legyen garancia e testületek pártatlan vezetésére? Ismétlem: örülnék, ha ezekben a kérdésekben felvilágosítana, mert én semmiféle ilyen garanciát nem találtam az új törvényekben, noha azok a magyar jogszabályok, amelyeknek a helyére kerülnek, tartalmaztak ilyen garanciákat.
Végül: ami a tényszerű tévedéseket illeti. Amint látja, minden pozíció hivatali időtartamát pontosan soroltam fel. Némelyek időtartama változatlan maradt, némelyekben meghosszabbították, másokban lerövidítették a hivatali időt. Némelyik tisztség teljesen új, és a legtöbbnek a korábbiakhoz képest jelentősen kibővítették a hatáskörét, így ma mindegyik nagyobb hatalommal rendelkezik, mint korábban, ezért ma még jobban számít, ki ül az adott tisztségben. Nem volt helyes a korábbi írásomba belevenni, hogy minden ilyen pozíció hosszabb megbízási periódust jelent; azt kellett volna mondanom, hogy mindegyik hivatal hatalma megnövekedett. Az ügyész mostantól bármelyik bíróságra kiszignálhatja az ügyeit. Az Állami Számvevőszék vezetője az eddiginél szélesebb körben vizsgálódhat. Az új Költségvetési Tanács megvétózhatja a költségvetéseket, aminek lehetséges következménye a parlament feloszlatásának követelése. A Médiatanács elnöke mérhetetlen hatalmat gyakorol a frekvenciák kiosztásában, illetve azoknak az újságíróknak a megbírságolásában, akik a médiatörvény homályos előírásait nem kellően követik. Az Országos Bírói Hivatal elnökének tisztsége teljesen új, de hatalmában áll az egész bírósági rendszer átalakítása.
Ha Ön nem lenne a kormányzó pártban, ezeket a tisztségeket és a velük járó új hatalmat áttekintve igazságosnak érezné ezeket az új alkotmányos szabályozásokat?
Az alkotmány megváltoztatása radikális lépés egy kormány számára. Új alkotmányt előterjeszteni és elfogadni, kizárólag az egyetlen kormányzó párt szavazataival, kiváltja azt a nemzetközi bírálatot, amelyben Magyarországnak része volt. Ám ha a Fidesz-kormány valóban együttműködött a politikai ellenzékkel egy igazán konszenzusos alkotmány kidolgozásában, úgy ez az én figyelmemet és másokét is elkerülte. De mindannyian örülnénk, ha ilyen fejleményről tájékoztatást kapnánk.
A legjobbakat kívánva
Kim Lane Scheppele
______________
* Lásd az Origo interjúját Kim Lane Scheppelével: Ez túlmegy azon, ami demokráciában szokás
Előzmények a Galamusban:
– Paul Krugman rövid blogbejegyzése Magyarországról: „Hajmeresztő” és „jobb távol maradni Budapesttől” – amerikai apróságok Magyarországról
– Krugman írása a The New York Times véleményrovatában: Paul Krugman: A közvetlen veszélyt a Fidesz jelenti
– Krugman-blog – Kim Lane Scheppele: Magyarország alkotmányos forradalma
– Kim Lane Scheppele újabb írása – A Paul Krugman-blog újra Magyarországról szól
– Szapáry György olvasói levele a The New York Timesban: Nagyköveti válaszok Magyarországot bíráló cikkekre
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!