Mindnyájunk érdeke az államcsőd!
- Részletek
- Napi apró
- 2011. december 25. vasárnap, 03:00
- Csabai Tamás
„…elkerülése… Nem így akarta mondani?”
Köszönöm a jóhiszemű kiigazítást, de nem!
És nem olajmezőn ücsörögve, nem valamely ciprusi luxuslakosztályban, újra és újra töltve magamnak, de még csak nem is egy kitömött fejaljra oda-odapillantva írom mindezt.
Ronda munka, jól tudom. Nagyot szívok, nagyot szívsz, nagyot szív. Mi is, ti is, ők is.
Ráadásul jobb, ha minél hamarabb megesik. Mert holnapután már nem nagyot szívunk, hanem nagyon nagyot. Te is, én is, mind. Taszilóné nyilván nehezen szánja rá magát, hogy megmondja Agenornak, hogy akkor se adjon többé kölcsön a férjurának, ha az, több kölcsönadó nem lévén, felteszi a kastélyt is a kártyán. Jobb csupán földönfutóvá válni, mint földönfutóvá és adósrabszolgává is válni egyben.
Jó lett volna, ha hat a szép szó. Naná, hogy a csalánnal verés csíp! De ugyan mi téríthetné észre a Nagy Sallerosztót? Aztán helyettesét, a Katolikus Egyház Lándzsájának Hegyét? Nem is beszélve az élő Szentjobbról! Akik úgy egzecíroztatják reménybeli kölcsönnyújtójukat, ahogy Chaplin Hinkele A diktátorban: „Epstein? Az valami zsidó? Legyünk nagyvonalúak. Fogadjuk el tőle.”
És az időnként békülékenyre váltó hangnemből sem kérek többet. Azt sem vezérli más szellem, mint ami Hinkelt is, aki tanácsadója szerény közbevetésére: „De tekintettel a politikánkra…”, ezzel a módfelett elmés fordulattal felelt meg: „Megváltoztatjuk. Schultz szüneteltesse a zsidóüldözést, amíg megkötjük az üzletet.”
És nem utolsósorban: mi téríthetné észre a kétharmados tébolyda hátországát? Rezignáltan veszem tudomásul, hogy amíg a krumplileves krumplileves, addig semmi. Az sem, ha a krumplilevest úgy kell megennie, hogy közben belenyomják a fejét a tálba. Na de ha egyszer kiderül, hogy a krumplit már felerészben csicsókával pótolják ki, előbb legörbül a szája, majd vérbe fordul a szeme fehérje!
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még áldani fogom a nagy szerencsénket, hogy nyakig el vagyunk adósodva. Bele sem merek gondolni abba, mi lenne itt, ha valóban úgy állna a dolog, hogy mi, mintegy veteránjai a gazdasági szabadságharcnak, húsz évre elegendő burgonyakészlettel rendelkeznénk.
Jöjjön hát, aminek jönnie kell!
Van, aki azzal üzeni meg a lakosságnak, hogy ideje elzavarni a kormányukat, hogy bevonul az országba. Ehhez képest emezek úgy csinálják, hogy az maga az imponáló szerénység: alázattal elismerik, hogy mi nyertünk, tisztelegnek a szabadságharc győztesei előtt, majd szemlesütve, nyakukat behúzva sunyulnak el, aktatáskájukat maguk elé tartva hárítják el a feléjük cikázó „Olli rém nekünk nem királyunk” szóvillámokat, a kifutópályán lestoppolnak egy éppen induló fapadost, s míg kifújják magukat, máris ünnepélyesen megfogadják, hogy a magyarokkal többé nem packáznak.
Se tankok, se puskaropogás.
Idehaza eközben a barikádok mögött nagy halmokban gyűlnek a csicsókagumók.
*
Utóirat: A szerző töredelmesen beismeri, hogy csupán a kétes értékű retorikai fogás érdekében becsmérelte a csicsókát, maga igen kedveli, különösen a pirított szezámmagos csicsókaleves formájában. Ezzel mindjárt le is leplezte magát, hogy tudniillik nehezen tudja átérezni a krumplilevesért minden áldozatot meghozók fájdalmát, tovább szítva ezzel az alaptézis felállításával már eleve jogosan kiváltott népharagot.
A csicsóka magas ásványianyag-tartalmú, édeskés gumós zöldség, amely magas rosttartalmának köszönhetően az elhízás és a cukorbetegség elleni terápia fontos része. Fő hatóanyaga, az inulin nevű rost, fokozza a szervezet öngyógyító képességét.
(Csabai Tamás)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
