Szabó László nem az, aki belülről bomlaszt




Hétfőn reggel az MTVA kommunikációs igazgatója, Szabó László nyilatkozott a Klubrádióban annak kapcsán, hogy néhányan változatlanul folytatják az éhségsztrájkot a közszolgálatinak nevezett tévécsatornák hírmanipulációs gyakorlatai ellen.

A kérdésre, hogy mit szól a sztrájkolók kitartásához, azt válaszolta: „Hajrá”.

A műsorvezető, Neuman Gábor ekkor fölvetette, hogy ami a Híradónál történt, az nem szakmai, hanem sokkal inkább politikai hiba. Szabó László ezzel nem értett egyet.

A kérdésre, hogy akkor mégis hogyan reagálnak a helyzetre, az volt a válasza, hogy a rendszer jó, csak „vannak még működési nehézségek”. („Elvtársak! Vannak még hibák, de már dolgozunk az elkerülésükön, és érdemeik elismerése mellett más pozícióba helyeztük mindazokat, akik ügyetlenségei miatt ezek kiderültek” – mondták hatalmi elődei, a hatvanas-hetvenes évek táján.)

Szabó szerint az volt a feladatuk, hogy összevonják, egy kézbe vegyék, ami addig többféle módon és több összetevővel működött, vagyis az addigi sokféleséget – amit ő egyértelműen dezorganizáltságként értékel – nekik „egybe kellett integrálni”.

Neuman itt nem hívta föl Szabó figyelmét a „nem igaz, nem kellett, ez nem volt szükségszerű” opció létezésére, így arról nem kaptunk információt, hogy az miként reagált volna a szembesítésre. Így aztán nem tudtuk meg, hogy vajon nyíltan vállalja-e az egyirányúság képviseletét a pluralizmussal szemben, vagy nem is érti, hogy erről van szó, illetve hogy mitől olyan evidens számára a gazdasági kényszerszűkítések azonossá tétele a politikai egyirányúsítással és a „mindenhová Fidesz-kádert” parancsolatával. Azon a részterületen tehát sötét maradt a kép, ahol ráláthattunk volna, hogy a szóban forgó vezető merő cinizmusból vagy valódi elkötelezettségből vesz-e részt egy pártos és parancsuralmi rendszer fenntartásában. (A kérdésnek van jelentősége, mert a későbbiek során, amikor reményeink szerint mégis lesz szabad és szakmai alapon működő média, meghatározhatja majd, hogy Szabó Lászlónak lesz-e benne és hol lesz bármilyen funkciója.) Ott azonban, ahol az általuk kiépített médiarendszerrel való azonosságát kellett feltérképeznünk, teljes volt a bevilágítás: Szabó Lászlóra abban, hogy belülről bomlasszon, s esetleg demokráciát csempésszen bele a fennállóba, akkor sem számíthatunk, ha mi magunk egyébként nem feltétlenül hiszünk a belülről bomlasztás és a becsempészett demokrácia hatékonyságában.

Összegezve tehát annyi történt, hogy valahol ötvenedszer is megkérdeztek egy monóra beállított rendszert a sztereóhoz való viszonyáról, mire az ötvenedszer is monóban válaszolt.

Aki a rendszeren belül marad és véletlenül szabadságpárti, annak természetesen most is lehetősége nyílik a Kádár-korban már unalomig begyakorolt taktikák alkalmazására. Választhat, hogy az itt-ott előálló repedésekbe teszi-e be a lábát, vagy a régi emberi kapcsolatokat használja-e ki. Eldöntheti, hogy inkább a figyelmetlenségeket, a vezetői gyengeségeket próbálja kijátszani, vagy cinikusan mások helyezkedési, túlélési törekvéseire épít. Amire Szabó László valószínűleg ugyanazt mondaná, amit a fent már idézett módon az éhségsztrájkra is mondott: „Hajrá!”. Még folytathatná is azzal, hogy „lássuk, uramisten, mire megyünk ketten. Lehettek ti a mi kijátszóink, mi meg a ti csicskáztatóitok, amíg csak bírjuk. Végtére ezen múlik a sajtó szabadsága, vagy nem?”

Vagy nem, de ez már egy másik téma, én most csak egy interjú közvetlen tanulságait tettem közzé.

(Lévai Júlia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!