A városból a természetbe
- Részletek
- 2011. december 17. szombat, 04:17
- Huszár Ágnes
A városból a természetbe vezető sugárút gondolatát először Kossuth Lajos vetette fel a Pesti Hírlap 1841. évfolyamának 18. számában. Így ír: „Mi szép és kényelmes leend a budapestiekre nézve ez árnyas fasorok között a Lánchídtól kezdve egész a Városerdőig (a Városliget akkori neve) mintegy parkban sétálni és kocsizni.”
Több politikus, például Széchenyi is támogatta a tervet, de a legtöbbet Andrássy Gyula tette érte. Miután az országgyűlés megszavazta a tervet, az 1872 és 1877 közötti páratlanul rövid idő alatt, lényegében a mai formájában felépült a Sugár út. Nevét később a támogató gróf iránti tiszteletből Andrássy útra módosították. Ezt viseli ma is – egy rövid Népköztársaság úti intermezzo után.
Az egykori Sugár út, 1895-től Andrássy út (1896) – Wikipedia
A kossuthi koncepció – a városból a természetbe vezetni a sétálókat – megvalósult. Lemondtak építészeti megfontolások alapján a Lánchíd pesti hídfőjéről mint kiindulópontról, így a séta az akkori és mai belvárosból, az Erzsébet térről indul és vezet a Városligetig. A koncepció alapján az első, zárt beépítésű szakasz a kereskedelem és a bankok világáé lett. Ezt követi a színházaké és a mulatóké. Az olasz reneszánsz stílusában tervezett Operával szemben úgy áll a keleties, szecessziós elemeket felvonultató Drechsler-palota, mint „királynővel szemben a szépséges udvarhölgy”. Az akkor még fiatal építészek, Pártos Gyula és Lechner Ödön mondták ezt, így fejezve ki tiszteletüket a nagy mester, Ybl Miklós előtt. Az Oktogon után kezdődött az útnak kettős fasorral és lovaglóúttal (ma: kerékpárút) jellemezhető szakasza. Itt kaptak otthont a művészetek: a (régi) Zeneakadémia és a (régi) Műcsarnok, ez utóbbi ma a Képzőművészeti Egyetem épülete. A Bajza utca után kertes villák készítik elő a sétálót a város legnagyobb parkjának, a Városligetnek a látványára.
Az Andrássy út méltó építészeti befejezést kapott a huszadik század első évtizedeiben felépült Hősök terében. Megcsodálhatjuk azt az építészi zsenialitást, amellyel a tér építői – Schickedanz Albert és Herzog Fülöp – tökéletesen szimmetrikusnak látszó kompozíciót alkottak egy szabálytalan alaprajzból. Csak bizonyos szögből látható, hogy a lényegesen kisebb tömegű Műcsarnok jóval közelebb van a tér mértani középpontjához, mint a Szépművészeti Múzeum épülete. A tér két felének aránytalanságát használják ki a szélsőjobb rendezvények szervezői azzal, hogy mindig a Műcsarnok előtt rendezik akcióikat, így azok népesebbnek, jelentősebbnek látszanak.
Az Andrássy út a Millenniumi Földalattival és a Hősök terével együtt 2002-től a Világörökség része lett. Bár némely épülete siralmas látványt nyújt, például a csendben romladozó Drechsler-palota vagy az évek óta feldúcolt, a bűnügyi hírekben szereplő 47-es ház, de nagyjából-egészéből szép látvány a budapestieket és a vendégeket a belvárosból a természetbe vezető sugárút.
A Drechsler Palota (Állami Balettintézet) – Wikimedia
Most azonban kezdünk aggódni. Aggodalmunk kiváltója – mint nem egyszer már – a távlatos politikusi gondolkodás. Ezt a nagyralátó államférfiúi vizionálást, mint már oly sokszor, most is a pénz szaga, eurómilliárdok megszerzésének lehetősége váltotta ki.
Szőcs Géza államtitkár fejéből pattant ki az „Andrássy-negyed” terve, amely magában foglalja az Andrássy úton, a Hősök terén és a Városligeten kívül még a Budai Várat is. Az államtitkári fantáziát nem korlátozza még az az – építészeti szempontból értelmezhető – háromszázharminc méteres folytonossági hiány sem, amely a tervezett negyed közepén végigfolyó Duna révén keletkezik. A fantasztikus vízió fényében földhözragadt érvelés lehet szójelentésre utalni, mégis megteszem. Városnegyednek a városnál kisebb területű, annak részeként keletkezett, azonos földrajzi adottságokkal és építészeti, valamint funkcionális hagyományokkal rendelkező beépített területeket szoktak nevezni. Hegyvidék és sík terület, folyómeder és utcák-terek beépített tere szemantikailag nem tartozhatnak egy negyedhez.
De, úgy látszik, igen. A voluntarizmusában a szibériai folyók folyásirányát megváltoztató tervhez hasonlító (rém)álom további részletekkel gazdagodik Baán László segítségével. A Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria gyűjteményeinek egybevonása révén a Budai Vár más (vajon milyen?) funkciókat kap. A magyar alkotók művei pedig jó helyen lesznek az Ötvenhatosok terére tervezett új épületben.
A Szépművészeti Múzeum (1910) – egykor.hu
A minden múzeumi tárgy begyűjtése egy helyre – a tervezők nem is titkolják – turisztikai célokat is követ. Könnyebben kivitelezhetők azok a távol-keleti utazásszervezői megrendelések, amelyek az „Ismerd meg egy hét alatt Európát” keretében hazánkra háromnegyed napot szánnak. A múzeumi üzletekben – nyugati nagyvárosok példájára – pedig matyómintás népviseletbe öltözött kínaiak vagy japánok szolgálhatják ki a kedves vendégeket, akik nem hajlandók drága idejüket a helyi bennszülöttekkel való társalgásra pocsékolni.
Egyetértek Kálmán C. Györggyel (A nagy gyűjtemény), a gyűjtemények összevonása „a sietős turista vagy a minden kultúrkincset egy kupacba söpörni akaró kapzsi parvenü igényeit szolgálja.”
És nem mellesleg összezavar egy majd másfélszáz éves, lendületes koncepciót. A városból a természetbe vezető út végén találhatók a művészetnek szentelt épületek. A sugárra merőlegest szerkesztő koncepció, amely, nem mellesleg, jókorát kiharap a Városliget amúgy is fogyatkozó területéből, a nemzeti, s – papírunk van róla – a világörökséghez tartozó kultúrkincset teszi csúffá.
Féltjük az Andrássy utat az Andrássy-negyedtől. Egyetlen reményünk, hogy a terv – a mai, még az Unió számára is forráshiányos időkben – nem valósul meg, stílusosan szólva: vízbe esik.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
