2002. február 1. - Megnyílt a 33. magyar filmszemle
- Részletek
- 2010. február 02. kedd, 12:22
- Mihancsik Zsófia
8 éve, ezen a napon…
…elkezdődött a február 5-éig tartó 33. magyar filmszemle
2002. február 1.
Megnyílt a 33. magyar filmszemle
Népszabadság
„Szabó István köszöntőjével tegnap este megnyílt a 33. Magyar Filmszemle a pesti Corvin Budapest Filmpalotában. Böjte József, a szemletanács elnöke életműdíjat adott át Csőke József és Ember Judit rendezőnek, Gera Zoltán színésznek, Köllő Miklós forgatókönyvíró-producernek és Schuller Imre rendező-operatőrnek. A kitüntetettek munkásságát Koltai Lajos operatőr, a játékfilmzsűri elnöke méltatta. Ezután Jankovics Marcell vezette be Ének a csodaszarvasról című filmjét, amelyet levetítettek a megnyitó közönségének.”
2002. február 3.
Beszélgetés a Klubrádió legelső Hétzáró című műsorában Salamon András filmrendezővel
(Részletek)
Mihancsik Zsófia: –A tavalyi filmszemle botrányoktól volt hangos. Ha jól emlékszem, a rendezők több film vetítése előtt is felolvastak szövegeket, hogy tiltakozzanak a kormány Filmcentrum-tervezete, gyakorlatilag a filmgyártás központosítása ellen. Milyen az idei játékfilmszemle?
Salamon András: -- Ebből a szempontból botránymentes. Nincsenek petíciók, ami nem azt jelenti, hogy teljesen megszűnt volna a félelmünk, hogy a kormány esetleg újra előveszi a Filmcentrum vagy a Film RT. ötletét. Ugyanis nem hallgatták meg a javaslatunkat arról, hogy már most, a Magyar Mozgókép Közalapítvány [MMK] idei döntéseihez biztosítani kéne egy kétmilliárd forintos gyorssegélyt a filmszakmának. Nem hallgatta meg a politika a segélykiáltásunkat abban az ügyben sem, hogy a szakmának azonnal filmtörvényre volna szüksége, ami biztosíthatja a filmkészítés forrásait.
-- Most önkény van? A filmkészítés forrásainak biztosításához azért kell törvény, mert most önkény van a pénzelosztásban?
-- Pénztelenség van. Nagyon röviden, néhány számmal hadd érzékeltessem ezt a pénztelenséget. Ma minden hiteles szakember és pénzügyi forrás megerősítheti, hogy egy átlagos költségvetésű magyar film 200 millió forintba kerül; azaz ennél kevesebből nem lehet ma egy moziba szánt magyar filmet megcsinálni. Ehhez képest az MMK -- amely mégiscsak a magyar filmgyártás legfőbb támogatója -- a mostani pályázatán összesen 250 millió forintot tud szétosztani 85 pályázó között. A 85 forgatókönyv összigénye 3,5 milliárd forint. Ez az igény -- tételezzük fel, hogy az igények megalapozott -- áll szemben 250 millió forinttal, amiből ezek szerint nem egészen egy teljes meg egy fél filmet lehetne megcsinálni. Ez tarthatatlan helyzet. Miközben tavaly elindult egy nagyon szerencsétlen finanszírozási szisztéma: a központi filmek finanszírozásának logikája. Ez a kulturális kormányzat részéről úgy nézett ki -- és ne felejtsük el, hogy most 250 milliót lehet adni 85 filmnek --, hogy ők azt mondták, adunk a Széchenyi-filmnek 1,7 milliárd forintot. Ez érthető feszültségeket gerjesztett a szakmában. Mi azt mondtuk, úgy lehetne tisztába tenni a finanszírozást, ha a parlament létrehozná végre a filmtörvényt. Azt a filmtörvényt, amelyet a szakma konszenzussal alkotott meg és tárt a minisztérium elé. Ez mindeddig nem történt meg. Tehát visszatérve arra a kérdésére, hogy van-e botrány, a válaszom az, hogy nincs. Vihar előtti csend van.
-- Ezzel együtt sem rossz a statisztikája az idei filmszemlének, mert 30 nagyjátékfilmet mutatnak be. A Heti Világgazdaság szerint a költségek megoszlása úgy nézett ki, hogy a 250 milliós kerettel rendelkező MMK összesen 528 milliót adott ezekre a filmekre, a minisztérium 800 milliót, külföldi koprodukciós partnerek 500 milliót, a kereskedelmi televíziók 400 milliót és 180 milliót adott az ORTT -- tehát az Országos Rádió és Televízió Testület. Vagyis a Kulturális Minisztérium adta a legtöbb pénzt. Az azonban ebből nem derül ki, hogy a minisztérium milyen alapon támogat egy filmet. Az alapítványnál tudom: a szakma által delegált kuratórium tagjai elolvassák mindegyik forgatókönyvet, összeülnek és többségi szavazással döntenek.
-- Éppen ez a probléma, hogy nem tudható, milyen alapon támogat a minisztérium. A minisztérium által pályázaton kívül elosztott 800 millió, fogalmazhatunk úgy is, hogy a zsebből zsebbe adott, folyosón kikönyörgött finanszírozás. Ennek a legnagyobb veszélye az, hogy totálisan szét tudja zülleszteni egy szakma morálját. Nem az a baj ezzel, hogy a pénzek rossz helyre mennek. Nincs okom feltételezni, hogy ez az egyébként rossz módszerrel működtetett finanszírozási rendszer egyszersmind rossz filmeket hozna létre. Nincs okom feltételezni, hogy a Széchenyi- vagy a Bánk bán-film rossz lesz azért, mert a szakma által helytelennek tartott finanszírozási logika szerint készül el. A probléma az, hogy egyfelől van egy totálisan kiéheztetett, térdre kényszerített szakma, hiszen -- ismétlem -- egyetlen játékfilm költsége áll rendelkezésre 85 filmhez. Másfelől van egy gigantikus méretű finanszírozás, amelynek a logikáját, rendszerét, érdekviszonyait lehetetlen feltérképezni. Ez egyenesen vezet ahhoz, hogy a szakma moráljának eddig nagyon tiszteletreméltó állapota, illetve az eresztékei elkezdenek recsegni.
-- Amikor eddig a minisztériumot bírálták a filmesek, valóban legtöbbször erről az 1,7 milliárd forintról esett szó, amelyet -- ahogy a szakma nagy része fogalmaz -- önkényesen ítélt oda a minisztérium Bereményi Géza Széchenyi-filmjének. A Bánk Bánnak 767 milliót adott a tárca, a „Sacra Coroná”-ra 280 milliót és a Jankovics-filmet -- amelyet most mutattak be a filmszemlén, a "Rege a csodaszarvasról"-t, -- teljes egészében a minisztérium finanszírozta 245 millióval. Ezt a bizonyos 800 milliót viszont -- amelyet beletett a most bemutatott 30 nagyjátékfilmbe -- nem szokták emlegetni. Egy: miért? Kettő: azok a rendezők, akik a minisztériumtól támogatást kaptak, mit tettek azért, hogy megkapják ezt a pénzt? Mit kellett tenniük?
-- A személyes kapcsolataikat kellett felhasználniuk -- Várhegyi Attila ex-államtitkárral. Ilyen egyszerű; ez így működik. Hadd tegyem hozzá, hogy én nem vagyok hajlandó egyetlen kollégámat még csak bíráló megjegyzéssel sem illetni emiatt. Egy filmrendezőnek leginkább az a dolga, hogy filmet rendezzen. Sokkal inkább, mint az, hogy nyilatkozatokat tegyen, politizáljon vagy másokat felelősségre vonjon. Én tehát -- aki most abban a helyzetben vagyok, hogy beszélhetek saját szakmám moráljának állapotáról vagy a minisztérium finanszírozási módszeréről -- feltétlenül szeretném visszatartani magam attól, hogy bárkire bíráló megjegyzést tegyek. Kétségtelen azonban, hogy létrejön egy olyan térdre kényszerített helyzet, amelyben egy jó rendező zsigerei egy ponton elkezdenek működni, és ha szembetalálkozik leküzdhetetlen akadályokkal, akkor felemeli a telefont, és egyszer csak ott találja magát egy államtitkári előszobában. Így osztották ki ezeket a millió forintokat. Nem az a bűnös, nem az a hibás, nem azt kell bírálni, aki bement ezért a pénzért, hanem azt vagy azokat, akik létrehozták azt a helyzetet, hogy be kell menniük. A közpénzt nem szabad így kiosztani. Az már csak végállomás, amikor egy jó szándékú ember nem a saját, hanem a filmje érdekében bekopogtat -- alamizsnáért kuncsorogva. Úgy gondolom, hogy egy jó film végül mindent igazolhat, tehát szeretnék megengedő lenni; ha jó a film, akkor minden rendben van. Más kérdés, hogy nem mindannyian járunk be minisztériumi előszobákba. Ez ügyben ugyanis reggel a tükörrel van elszámolni valónk, és mi nem akarjuk egymást bántani.
Egyébként gyakran lehetett hallani tavaly, hogy a szakmai egység megszűnt, és egymás ellen fordultak a filmesek. Ez marhaság. A filmesek soha olyan egységesek nem voltak, mint abban az ügyben, hogy meg kell őrizni a szakma függetlenségét és morálját. Főként abban egységesek, hogy Filmcentrumnak, ennek a jelképnek és ennek az őrült logikának és ötletnek az elutasításával kell kifejezni a szakmai egységet. Ez a helyzet mind a mai napig fennáll, még akkor is, ha néhányan bejárogattak, és néhány milliót elhoztak. Hisz nem maguknak hozták, hanem a filmeknek. Mindezt egy olyan országban, ahol egyébként, mint tudjuk, emberek tíz- és százmilliókat hazavisznek.
-- Hogy érti, hogy hazavisznek?
-- Úgy értem, hogy ellopnak. Úgy értem, hogy ebben az országban -- mint tudjuk -- létezik korrupció, mint minden országban. Ebben az országban azonban létezik olyan korrupció is, amelytől nem teljesen mentes az állami vezetők szférája. Úgy gondolom, semmi okunk sincs azt mondani, hogy tisztességtelen a nyílt forrásokat megkerülve pénzért kuncsorogni.
-- Ezt a logikát nem értem. Azt mondja, hogy ha némelyek csinálják, ezzel mások is felhatalmaznak rá?
-- A logika az, hogy ezek a kikuncsorgott, kijárt pénzek legalább a vászonra kerülnek. Borzasztóan félek attól, hogy ezeknek a tényeknek az ismertetése után majd esetleg a filmrendezők lesznek megbélyegezve. Holott ők szegények, és legalább a vászonra teszik azt a pénzt; legalább a közönségnek mutatják be a produkciót. Legalább közkincs lesz a közpénz. Tehát ezek a pénzek, a közhiedelemmel ellentétben, nem hoznak létre vagyonokat. Krőzusok nem lesznek filmrendezőkből. A filmrendező az esetek óriási többségben nem gazdagszik meg.
[…]
– Ide kapcsolódik még egy hír: „Hat ismert zenekar, az Anima SoundSystem, a Kimnowak, a Kispál és a borz, a Másfél, a Nyers és a PUF (Pál utcai fiúk) mától nem járul hozzá, hogy a Pannon Rádió lejátssza a dalait. A zenekarok ezt bejelentő közleményükben azt nyilatkozták, hogy így tiltakoznak a Pannon Rádióban tapasztalható kirekesztő, nyíltan rasszista, antiszemita hangnem miatt. Egyébként a hat együttes akciója nyílt, bármelyik előadó, bármelyik zenekar csatlakozhat hozzá.
-- Hát megdobbant a szívem a hír olvastán! Borzasztóan rokonszenves dolog! Nagyon-nagyon szép és fontos emberi gesztus. Ha bármelyik filmemet játszaná a Pannon Rádió, csatlakoznék a zenészekhez. Egyébként az említett "Közel a szerelemhez" című filmem zenéjét az Anima szerezte, és éppen Prieger Zsolt, az Anima SoundSystem vezetője nyilatkozatában hallottam, hogy nem szívesen veszi, hogy a zenéi gyűlöletkeltő, rasszista…
-- …felolvasom, jó? "Tűrhetetlen, hogy a magyar médiában zenék között gyűlöletkeltő beszéd hangzik el. Nem igazán szeretjük, amikor cigányoznak, buziznak, zsidóznak, mert ez a popzenétől, a fiataloknak szóló zene lényegétől teljesen idegen.". Ezt mondta Prieger Zsolt.
-- Ugyanezt érzi, úgy gondolom, valamennyi filmes, aki egyébként abban a nehéz helyzetben van, hogy… És itt muszáj egy rövid félmondatos kitérőt tennem. Szóval -- miközben fejet hajtok a zenészek kezdeményezése előtt, és megismétlem, hogy nagyon-nagyon rokonszenves -- szomorúan meg kell jegyeznem, hogy az utóbbi időben a Magyar Televízió bizonyos műsorai nem mentesek attól a fajta gondolkodástól, amelyiktől én és szerintem a legtöbb filmkészítő kollégám is, élesen szeretnénk magunkat elhatárolni. Mi minden egyes megnyilatkozásunkban és minden kockában, amit leforgatunk, azt fejezzük ki, hogy a meggyőződésünk, a magatartásunk és az értékeink élesen távol állnak attól a szellemiségtől, amely mondjuk a Panoráma című műsorban vagy a Hét című műsorban vagy a Híradó szellemiségében tapasztalható. Nem akarom kisajátítani vagy átvenni, utánozni a zenekarok kezdeményezését, de annyit szeretnék elmondani: ha a magyar filmeseket nem kötnék nagyon-nagyon kemény szerződések -- mármint a tekintetben, hogy bizonyos filmjeik, amelyeket a Magyar Televízió közreműködésével készítettek, természetesen nem tilthatók le --, tehát ha ezek a szerződések nem lennének ilyen kemények az alkotókra vagy a producerekre nézve, akkor azt hiszem, ez a tiltakozási akció egy pillanat alatt nagyon-nagyon kiszélesedne. És a filmesek, úgy gondolom, örömmel csatlakoznának hozzájuk.
-- A Magyar Televíziót bojkottálva?
-- Pontosan. Szerintem ugyanis mi ugyanazt éljük át, amikor az említett műsorokban elfogadhatatlan nézeteket, elfogadhatatlan szellemiséget tapasztalunk. Ugyanazt a keserűséget éljük át: miért vetítik előtte vagy utána a mi filmjeinket? Nincs közünk ehhez a fajta magatartáshoz. És ezt ugyanakkor keserűen mondom itt, mert én, aki közpénzből csináltam filmet, nem tehetem meg, hogy a Magyar Televíziónak írok egy levelet, hogy márpedig a filmemet nem játszhatják le. Az Anima SoundSystem zenéje nem a Pannon Rádió pénzéből készült el, tehát ők ebből a szempontból könnyebb helyzetben vannak. Én most csak -- hogy is mondjam -- az éter hullámain keresztül megszorítom a kezüket ebben az ügyben.
A 2001-es filmszemle
Előzmény:
2000. december 20.
Várhegyi Attila: A politika már nem irányít, lehetőséget ad
Híd a jövőbe · Minden a helyére kerül, ha közösen, szakma, politika és közönség akarjuk
(Részletek)
„Két év előkészítő munkája után körvonalazódik a kultusztárca konkrét elképzelése a nemzeti filmművészet megújításáról.”
„A szakmában a francia modellre szoktak leginkább hivatkozni, s ebben van is valami. Mi azonban áttekintettük a dán, az angol, sőt a skót modellt is, hiszen a mi feladatunk, hogy a tapasztalatok alapján ugyan, de magunknak alakítsuk ki a magunk rendszerét.”
Filmközpont Részvénytársaság
Egy sok száz oldalas interjúkötet készült a szakma képviselőivel, s szinte valamennyien két elvárást fogalmaztak meg az elosztási rendszer megújításával kapcsolatban. Az egyik – inkább javaslat –, hogy jöjjön létre a Filmközpont, míg a másik, hogy ez ne jelentse a politikai beleszólás növekedését, sőt éppen ellenkezőleg. Átlátható elosztási szempontokat kell kialakítani – mondták többen. Ekkor kellett dönteni a Filmközpont formájáról, hiszen lehetne például költségvetési intézmény is, s némi magyarázatra szorul a részvénytársasági forma.” „Hogy honnan lesz pénze? A játékfilmekre – mint említettem – különféle források állnak rendelkezésre. Értelemszerű, hogy e központ csak azon forrásokra számíthat, amelyek jövőre adottak lesznek a költségvetésben. Ilyen pénz mindenekelőtt a kulturális tárcánál található (milliárdos millenniumi keret, Mozgókép közalapítványi és kulturális alapbeli támogatás). S ez egészíthető ki megfelelő koordinációval más szervezeteknél meglévő forrásokkal. …Viszont a központnak fel kell vállalnia azokat a funkciókat, amelyeket eddig az állam nem létezőnek tekintett, viszont a politika büszkén hangoztatta, hogy az esetleges sikerek az ő tevékenységének sikerei. Ilyen a fesztiválokon való megjelenés vagy éppen új fesztivál létrehozása, a nemzetközi szervezetekben a tagdíjak fizetése és a képviselet ellátása, s még sorolhatnánk tovább.”
„A múlt ismert, a jövő körvonalazódik. A kulturális miniszter rövidesen megalapítja a Filmközpont Részvénytársaságot kétszázmillió forintos tőkével, a Mafilm Rt. belekezd a fóti fejlesztésekbe, a Mokép kidolgozza hosszú távú koncepcióját a magyar filmek forgalmazásának elősegítésére, az Országgyűlés elé kerül a filmtörvény tervezete, az ÁPV Rt. rendezi a tulajdonában lévő stúdiók jogait és működését, megrendezik a visegrádi országok filmfesztiválját, s a politika e téren is háttérbe vonul, vagyis nem irányít, hanem lehetőséget ad a működésre és az alkotásra. Helyét átveszi a szakma és a közönség. Az egyik dönt, a másik ítél. Végül is minden a helyére kerül. Ha közösen, szakma, politika és közönség akarjuk.”
2001. január 24.
Kivonul a filmszakma
Sok helyszín, sok botrány
Index
„Harmincegy évig jól megvolt előnév nélkül, egyszerű sorszámmal a Magyar Filmszemle: idén nem kerülhette el a kormánypántlikázta díszzászlók sorsát. A ma délelőtt a Mamut moziközpontban tartott sajtóbeszélgetésen a Szemletanács vezetői a hivatalos nevén immár ’Millenniumi 32. Magyar Filmszemlé’-ről adtak tájékoztatást.”
„…öröklődnek a szemle körül dúló financiális viharok is. Nehézséget okozott az előkészítés során, hogy az eddigi támogatók közül az ORTT még csak válaszadásra sem méltatta a Szemletanács levelét, és az állam támogatása is sokáig kétségesnek tűnt. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma végül is 50 millió forinttal járult hozzá a költségekhez, és az Országimázs Központ is részt vállal a szemle lebonyolításában. Az illetékesek - azon túl, hogy egyelőre még nincs aláírt szerződés a Szemletanáccsal - egyebet nem árultak el a kormányzati támogatás mértékéről és formájáról. Az mindenesetre tudható, hogy a sebtében kifundált új „millenniumi”arculat kialakításában a Happy End Kft. kulcsszerepet játszott. Informátorunk szerint a cég csak a legutolsó hetekben bukkant fel a Szemle körül – a hirtelen jött támogatás miatt rengeteg kinyomott plakát vált fölöslegessé.”
Az eredeti plakátterv és a Happy End „millenniumi” plakátja
2001. január 29.
Botrány a filmszemle előestéjén
Index
„Forró hangulatú rendkívüli közgyűlést tartott szombaton a Magyar Filmművészek Szövetsége: határozatot nem hoztak, de közfelkiáltással elvetették a filmtörvény NKÖM által kidolgozott koncepcióját. A rendezvényről távol maradt Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter, aki nem látván esélyt ’érdemi’ vitára, inkább néhány kiválasztott filmművészt fogadott hivatalában. A közgyűlésen éles hangú felszólalások sora kifogásolta a Nemzeti Filmközpont Rt. felállításának tervét: központosító és a filmszakma megosztását célzó hatalmi törekvésekkel vádolták a kulturális kormányzatot. Szóba került a héten kezdődő ’Millenniumi’ 32. Magyar Filmszemle esetleges bojkottja is: mindenesetre a közgyűlés tiltakozó nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyet a vetítések előtt kívánnak felolvasni.”
Bacsó Péter az Indexnek azt nyilatkozta: nem volt vita a közgyűlésen, ugyanis „a minisztérium tervezetét egységesen elvető hangulat uralkodott el. Az elutasító véleményt olyan indulatosan, hisztérikusan exponálták, hogy az ellenvélemény nem mert megjelenni. Pedig a szakma nem egységes a kérdésben. A másként gondolkodók közül többen ott sem voltak. Szerinte: „A magyar filmgyártás ma olyan nyomorúságos állapotban van, hogy megsegítése 3 milliárd forinttal nagyon is támogatandó gondolat. De az egészet olyan szerencsétlenül és tehetségtelenül kommunikálták, hogy a dolog az ellenkező hatást váltotta ki.”
Az Indexnek arra a kérdésére, hogy pusztán rossz PR-munkáról van-e szó, vagy a közpénz elosztásának a módja a tét, így válaszolt: „Én még viszonylag ahhoz a körhöz számítok, aki ismerte a terv részleteit, de én is annyira kevéssé, hogy nem tudtam volna megvédeni a vitában. Részt vettem néhány informális beszélgetésen, de teljes homályban maradt a számomra, hogy milyen forrásokból kívánják finanszírozni a megemelt támogatást és mi fogja garantálni a folytonosságot. Szó volt millenniumi pénzekről, a kormány valamiféle hosszú távú szerződéséről egy bankkal, ilyenekről. De az egész valahogy nagyon kidolgozatlan. A részvénytársasági formát sem látom összeegyeztethetőnek a tervezett filmközpont hatósági jogosítványaival.”
Az MMK játékfilmes kuratóriumát, illetve a pénz elosztásának kuratóriumi rendszerét „gyermeteg és áldemokratikus dolognak” nevezte. A kérdésre, hogy a Nemzeti Filmközpont Rt. gondolata, amelynek igazgatósági többségét az alapító, vagyis a miniszter egymaga nevezné ki, demokratikusabb lenne-e, így válaszolt: „Az általam ismert terv szerint három intendánshoz fordulhatnának a pályázók, akik külön-külön rendelkeznének egy bizonyos kerettel: a filmkészítőknek három különböző ízlésű szakembernél lehetne esélyük a támogatás elnyerésére.” Az intendánsok állítólag „a szakmából kerülnének ki. De a dolog legsebezhetőbb pontjának azt tartom, hogy még a beavatottaknak sincs világos képük arról, hogy ez miként történne.”
2001. február 1.
A kulturális kormányzatnak megoldást kell találnia
Rózsa Miklós interjúja Sós Mária filmrendezővel, a Szemletanács tagjával
Index
„- A Szemletanács 2000. december 17-én kapott értesítést arról, hogy az állam 25 millió forinttal támogatni kívánja a 32. Magyar Filmszemlét, három nappal később pedig megjelent Várhegyi Attila emlékezetes cikke a Magyar Nemzetben. Van összefüggés a két dátum között?
- A két dolog véletlenül esett egybe. Abban ugyanakkor nagy a kulturális kormányzat felelőssége, hogy a szakmailag nagyszerűen előkészített filmtörvényt nem tárgyalták meg a kétéves költségvetés elfogadása előtt, amelynek ugye a pénzelosztáshoz köze van. Az elfogadott költségvetésben nem lehet rámutatni, hogy itt és itt van az a hárommilliárd forint, amit a kormány játékfilmekre most megígért. Van egyszer négyszáz millió a Mozgókép Közalapítványnak, és egy hatszáz millió forintos összeg. A maradékot feltehetőleg a milleniumi pénzek teszik ki: a Széchenyi-filmre fordítandó egy milliárd, és állítólag Káel Csaba rendezésében készülne egy Bánk bán-operafilm, kettő milliárd forintért. Az utóbbival kapcsolatban egyébként az is aggályos, hogy pont erre van-e szüksége akár a magyar filmművészetnek, akár a közönségnek, különösen ennyi pénzért, miközben egy átlag magyar játékfilm költségvetése 150-200 millió forint.”
„- A Filmközpont a kiválasztott film tervezett költségvetésének legfeljebb ötven százalékát adhatja majd támogatásként. Miközben összevonják azokat a pénzalapokat, amiket egyáltalán filmre lehet fordítani, nem igazán tudom, hogy honnan lehet a másik ötvenet megszerezni. Ugyanakkor a Filmközpont két játékfilm elkészítését pályázat nélkül is támogathatja, ami nem túl demokratikus megközelítése a dolgoknak.”
„- Helyesnek tartja azt az elképzelést, hogy a támogatásokról egy, a miniszter által kinevezett három fős grémium fog dönteni?
- A Filmközpont szuperlektori szerepet játszó főigazgatói funkciója mindenképpen visszaállamosítás jellegű elképzelés. Ugyanakkor lehetetlennek tartom, hogy szakmai egyeztetés nélkül nevezzenek ki kurátorokat.”
2001. február 2.
A filmesek szervezett kampánnyal tiltakoznak a filmtörvény ellen
Index
A csütörtökön menyílt 32. Filmszemlén a vetítések mellett csendben elkezdődött a szakma ellenkampánya is. Péntek délelőtt a 32. Filmszemle helyszínéül szolgáló Mammut Bevásárló Központot szórólapok árasztották el. A fekete-fehér fénymásolat …a Magyar Filmművészek Szövetségének tiltakozó nyilatkozatát tartalmazza, a Szemle eredeti, Bagossy Levente tervezte logója kíséretében. A szöveg szerint a filmművészek ellenzik a Nemzeti Filmközpont Rt. létrehozását, és nem tartják elfogadhatónak a filmtörvény tervezetét… A szöveget minden játék- és dokumentumfilm bemutatója után a rendezők fogják felolvasni a közönség előtt.”
2001. február 3.
Joszif Visszarionovics és a film
Jancsó Miklós a belpolitikai botránnyá dagadt Filmszemléről
Hetek
„Ezek a gyerekek, úgy látszik, kiszesek voltak, mert a pénz meg a hatalom ugyanúgy elbutította őket, mint a Rákosi időben az elvtársakat. Azt is megtanulták már az elmúlt tíz évben, ha lopnak és zsebre teszik, semmi bajuk nem lesz, akkor sem, ha megbuknak. Azután is élik világukat. …Ezek már régóta csak azért dolgoznak és csak azért élnek, hogy újra kormányra kerülhessenek. Mert érzik nagyon jól, ezt a sok balhét nem viszik el szárazon. Tehát azt mondja a vidéki expolgármester, ez a Várhegyi vagy hogy hívják - aki ellen büntetőper folyik legalább két éve -, azt mondja: adnak három milliárdot akkor, ha egy központba kerül minden. Egyáltalán mi az, hogy adnak. Ez nem az ő pénzük. A kormánynak annyi pénze van, amennyit tőlem, tőled, meg a másiktól elvesz.
„…ezek a mai újbolsik - mindegy mit mondanak magukról; arra, amit csinálnak csak azt tudom mondani: újbolsik - részvénytársaságot akarnak csinálni, aminek lesz egy elnöke. Így minden egy ember akarata, pénze, ideológiája, őrülete szerint csinálódna meg. Akarnak például harminc dramaturgot - nem tudom, honnan vesznek ennyit -, akik ellenőrizni fogják a forgatókönyveket, amiket beadnánk. Ezt a szisztémát akarják föntről lefelé végig. Mondom: ez rendben van akkor, ha Goldwin úr a pénzéből még több pénzt akar keresni, és rendben van akkor, ha olyan piaca van a filmnek, amilyen piaca egy amerikai filmnek már akkor volt. De egy tízmilliós országban ezt megcsinálni semmi mást nem jelent, mint azt, hogy az alcsúti miniszterelnök mindent saját kezében tudjon. Ez úgy hülyeség, ahogy van. Mármint ez az őrült centralizáció.”
„Térjünk vissza a hárommilliárdra. Honnan lesz ez a pénz, mint lesz ez a pénz, azt ugye mi nem tudjuk, nekünk nem mondják, lehet, hogy ők tényleg tudják, hiszen több százmilliárdot elszórtak és lenyúltak már eddig is. Az meg, hogy a Széchenyi-filmre 1 milliárd 800 milliót költenek, egyszerűen hazaárulás. Azt is mondja, bízzunk nyugodtan a szavukban, bízzunk abban, hogy odaadják majd. Hogyhogy bízzunk a szavukban?! Ha a szívünkre hallgatunk, akkor nem rájuk hallgatunk, az biztos.”
„Ne haragudj, hogy kicsit szenvedélyesebb vagyok a szokottnál, de úgy látom, minden formális ezek számára, csak egy dolog nem: a zsebüket megtömni. És pimaszkodni mindenkivel.”
2001. február 5.
Libération: Szigorúan ellenőrzött filmvásznak
Népszabadság
„Budapesten ellenőrzés alá vonják a filmvásznat című cikkében számolt be a Libération a 32. Magyar Filmszemle lebonyolításának szokatlan körülményeiről, és arról az elégedetlenségtől, amelyet szakmai körökben keltett a fesztivál állami kisajátítása, a kormányzati irányítású Filmközpont felállításának terve.
A francia liberális újság budapesti munkatársa a lap hétvégi számának cikkében azt írta, hogy a hagyományos helyszínről, a Kongresszusi Központból idén azért helyezték a Mammut bevásárlóközpontba a filmszemle vetítéseit, hogy a jobboldali kormány által ’Millenniumi parknak’ elkeresztelt majdani múzeum még építés alatt álló termeiben rendezhessék meg a fesztivál szakmai vitáit.
További elégedetlenségek forrása az is, hogy a fesztivál rendezőbizottsága helyett két magánvállalkozás kapta a megrendezésre szánt 50 millió forintos állami támogatást. Egyikük, a Happy End Kft. irányítja a kormány kommunikációs propagandáját. Janisch Attila filmrendező, a szemle szervezőbizottságának tagja úgy nyilatkozott, hogy ’a bizottságot falhoz szorították, és kényszerítették arra, hogy olyan emberekkel működjön együtt, akik egyáltalán nem értenek a filmszakmához’. A tudósítás szerint zúgolódást okoz a filmesek többsége körében az a hivatalos terv is, hogy a jövőben a szubvenciókat egy új Filmközpont osztaná el. ’A kommunista rezsim bukása óta ez a Magyar Filmalapítvány hatáskörébe tartozik. Az alapítványban a különböző szakmai testületek mellett az állam is képviselteti magát, de nem rendelkezik szavazattöbbséggel’, írta a francia újság. ’A tervbe vett új Filmközpontban viszont 95 százalékos arányú lesz az állami tulajdon, az intézmény a filmipar finanszírozásnak kizárólagos forrása lesz. A kormány azt ígéri, hogy ez az átszervezés előnyös lesz a filmgyártás számára, és a korábbinál nagyobb támogatást helyezett kilátásba. Az érdekeltek azonban kételkednek ebben. Tavaly decemberben már-már lázadáshoz vezetett, amikor kiderült, hogy a kormány egy jelentéktelennek tűnő költségvetési módosítás leple alatt próbálta meg létrehozni a központot, a felháborodás nyomán azonban visszakozni kényszerült’.
Grunwalski Ferenc rendező szerint ’A tervezett Filmközpont a centralizáláshoz és államosításhoz való visszatérést jelentené. Ez a terv és az állam által alkalmazott módszerek a Rákosi-korszakra emlékeztetnek - idézte a rendező véleményét a lap.”
Kampányplakát 2002-ből
2001. március 7.
Filmszemle 2001
Elkészült a proteszt-kisfilm
„’Mi mindannyian azt akarjuk, hogy maradjon meg a magyar film függetlensége’ - ez az üzenete annak az ötperces rövidfilmnek, amit eddig mindössze egyszer láthatott a publikum azon töredéke, mely bezsúfolódott a 32. Szemle záróünnepségére. A nagy szimpátiát kiváltó etűd mostantól vágatlan verzióban tölthető le a filmhu eszpresszó rovatában.
Mint ismeretes a Filmművész Szövetség január 27-én tartotta közgyűlését, melyen elutasították a Filmközpont Rt. levegőben lebegő tervezetét. Ennek megerősítésére határozatot hozott a közgyűlés: megbízták a Játékfilmszakosztály vezetőségét, hogy a Filmművészek álláspontját képviseljék a Szemlén. Ennek egyik formája volt az a Mammutban kiállított kamera, mely elé beülve bárki, legyen az szakmabeli vagy éppen szimpatizáns diák, nevét adhatta egyetlen hosszú, ötpercesre kiterjesztett mondathoz - a magyar film függetlenségének érdekében. Mintegy háromszázan vállaltak így közösséget, melyből úgy százötven-kétszázan kerültek bele a filmbe. A zene Yonderboit dicséri, akinek igen rosszul esett, amikor kiderült számára, hogy a Szemle főcímzenéjének szerzőjeként egy olyan dolog részese lett, amellyel a legkevesebben szimpatizáltak. Mint azt Bollók Csaba, a Játékfilmszakosztály vezetőségi tagja a filmhunak elmondta, a kisfilm teljesen apolitikus szándékkal készült, csak bizonyítani akarták: a szakma többsége képes egyként felsorakozni, hogy a magyar film jövőjének érdekében demonstráljon. Hát töltsetek!” (Sajnos a kisfilm már nem található meg a filmhu honlapján.)
2001. április 28.
Az öreg hölgy pénze
Nagy N. Péter írása, Népszabadság
„Ez megy most. Amikor a kormány számára nem kívánt futballszövetségi elnököt távolítaná el, ígér 20 milliárdot, ha a közgyűlés elküldi a páriát. Elküldi. A MÁV sztrájkjakor a miniszter sok tízmilliárdnyi kormánypénzt ígér, ha együttműködő közeget talál. Ott nem talált. Amikor Orbán Viktor 250 milliárd forintnyi közlekedésfejlesztési támogatást villant meg a főváros előtt, az ajánlatban lévő kellő homály világossá teszi, hogy erre Budapest akkor számíthat, ha a Fidesz nyer, és Demszky megy. Lehet választani. De tényleg. Más is fog ígérni.
A kegyetlenebb ajánlat a filmeseknek szólt. Ha elfogadják az állami irányító filmközpont ötletét, kap a szakma évi hárommilliárd forintot, dolgozhatnak. Ha nem fogadják el, megdermed a hazai filmgyártás. Ez történik, mert nem fogadták el. De a pénz dolgozik. Azok a milliók nem okoznak etikai bonyodalmakat, amelyekből a miniszterelnök közszerepléseit is megörökítő ezüsthajós Káel Csaba készíthet Bánk bán operafilmet. A képlet világos. Nem úgy, mint a nagy millenniumi Széchenyi-film tervének megítélésekor. A Hídember költségvetésével a teljes hazai filmipar ellene tán egy évig is. Tekinthető ez millenniumi ajándéknak is. Bereményi Géza, a rendező mögött tiszteletre méltó pálya áll, ha ő csinálhat méregdrága filmet, az messze nem azonosítható mondjuk az 1993-as Atilla, Isten kardja színpadi megaprodukcióval, melynek szövegét Lezsák Sándor, akkori MDF-elnök írta. Még az sem baj önmagában, hogy a címszereplő, Eperjes Károly immár a harmadik központi millenniumi programfilm húzóembere. Csak így együtt, az engedetlen magyar filmipar éheztetésének idején keletkezhet olyan érzés, mintha átok teljesedne be itt. Mintha csak rossz megoldás létezne.”
2001. június 27.
Hadat üzentek a filmszakmának
Varsányi Gyula interjúja Szomjas Györggyel, a filmművészszövetség főtitkárával
Népszabadság
„A közelmúltban többször kezdeményeztük a filmszakma és a kulturális tárca közötti dialógus felújítását, de a tárcavezetés mereven elzárkózik ettől a kapcsolatfelvételtől. Ez abszurdum - mondja Szomjas György filmrendező, a Magyar Filmművészek Szövetsége főtitkára abban az interjúban, amelyben a filmszakma körül kialakult vitákról kérdeztük.”
„– … a tárca valóban hadat üzent a filmszakmának. A minisztérium - mint halljuk - már évekkel ezelőtt belekezdett egy saját finanszírozási rendszer kidolgozásába, majd belevágott a millenniumi filmek támogatásába. Most két szuperprodukciót pénzel. A filmszakma két utóbbi közgyűlése egyöntetűen elutasította a Nemzeti Filmközpont Rt.-ről szóló kormányzati elképzeléseket, és fölsorakozott a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a meglevő elosztási rendszer védelmében, hozzátéve: emellett el tud képzelni más finanszírozási megoldásokat is. A tárca által kiemelten finanszírozott produkciók - A Hídember és a Bánk Bán - kapcsán viszont kitört a botrány, és a vezetők egyre agresszívebb hangot ütnek meg a közalapítvánnyal szemben.
- Mi a következménye, hogy a minisztérium nem járul hozzá a tavaly megválasztott közalapítványi elnök, Koltai Lajos operatőr bejegyzéséhez?
– Őt a tárca politikai államtitkára javasolta erre a posztra, és mi elfogadtuk. Egy év eltelt, és még mindig nincs kinevezve, ami most már komoly problémákat okoz a közalapítvány működésében. Nem közismert, hogy Koltai kinevezésével együtt a tárca tavaly alapszabály-módosítást is kezdeményezett.”
„– Várhegyi Attila politikai államtitkár a Kritika című folyóirat legutóbbi számában fölteszi a kérdést: ’Mitől antidemokratikus, ha a választások eredményeként, a választópolgárok akaratából odahelyezett miniszter dönt és ezért vállalja is a felelősséget?’ Nos, az Európai Unióban az államnak tilos közvetlenül beavatkoznia a filmiparba - mondhatnám, ettől antidemokratikus. Az a gyakorlat, hogy politikusok döntenek filmtervekről, az ötvenes éveket idézi.”
„– A kormányzati kultúrpolitika irányítói azt is mondják, a finanszírozás megváltoztatásával elsősorban a közönség érdekeit képviselik, mert a mozgókép-közalapítvány ’művészfilmjeire’ gyakran alig kíváncsiak a nézők.
– Ez távol van az igazságtól. Az utóbbi évek legnagyobb közönségsikert elért filmjeit, például Tímár Péter Csinibaba és 6:3 című művét vagy Koltai Róbert Sose halunk meg című vígjátékát a közalapítvány is támogatta. Ugyanakkor a televíziók műsorában ma már szinte csak a filmszakma által készített filmek képviselnek ’minőségi hazai terméket’. Ezek a ’művészfilmek’ a tévében sok százezres nézőszámot érnek el. Majd meglátjuk, hogy a tárca finanszírozásában készülő produkciók mennyire ’közönségfilmek’. Rám mint filmrendezőre senki nem mondhatja, hogy mellőzöm a közönségszempontokat vagy a nemzeti hagyományt, ezért mondhatom, hogy ezt nem úgy kell megoldani, ahogy a minisztérium akarja. Valóban fontos, hogy készüljenek népszerű történelmi filmek, de ezek műfaji és szakmai-technikai szempontból egyaránt problematikusak. A magyar filmgyártás jelenleg nem ilyesmire van berendezkedve. Ahhoz, hogy ilyen filmek a multiplexekben és a fiatalok szívében fölvegyék a versenyt a külföldi szuperprodukciókkal, nagyon hatásosnak és hitelesnek kell lenniük. Ehhez azonban szakmai összefogásra lenne szükség: komoly pályáztatásra, zsűrizésre, dramaturgiára. És ez nélkülünk nem fog menni, hiába próbál a tárca saját klientúrát verbuválni.”
2001. december 8.
Miért érdekli O. V.-t a film?
Marx József, Népszabadság
„A Fidesz - a millennium örve alatt - változtatott a kormányzati magatartáson. A filmszakma főbb posztjaira Fidesz közeli kádereket állított, majd kormánybiztost nevezett ki a szakma ügyeinek átvilágítására, jelezve, hogy figyelme a legapróbb részletekre kiterjed. Orbán Viktor az átvilágítás eredményével feltehetőleg nem volt elégedett. … Látványos eredményt kell produkálni, igen, ez lett e helyütt is a kormányzati ideológia. Ezt jelezte a "millenniumi" filmszemle arculatába való durva beavatkozás, és ezt jelzi, hogy a budapesti Uránia mozi elodázhatatlan felújítását a kormányzat "nemzeti filmszínház" címszavával finanszírozza. A kormányfő megjelenését 2000-ben a filmszemle egyik előadásán még tekinthetjük kedvenc színésze (és lábteniszpartnere) iránti figyelmességnek is, az azonban már korábbi kormányzati szerepek vállalása, hogy a Széchenyi-film rendezőjét magához kérette egy olyan beszélgetésre, amelyet Bereményi Géza úgy értékelt: a miniszterelnök ’vizsgáztatta’, vajon képes lesz-e a film terheit elviselni.”
„A 2000 decembere óta eltelt időszak legfőbb pozitívuma, hogy az atomizált filmszakmát az események képesek voltak újra többé-kevésbé egységes állásfoglalásra és cselekvésre bírni. Természetesen a hatalommal való huzakodás fogásait a szakma jobban ismeri, mint a mai hatalom. Ebben az előny a filmszakmánál van, a játszma azonban mégis vesztésre áll. Mintha a kormányzat rájött volna arra: a parlamentben fölösleges exponálnia magát filmügyben, hiszen akaratát törvény nélkül is akadálytalanul tudja érvényesíteni. Mivel ’felvette’ a filmet is azon kulturális javak közé, amelyeket a polgároknak ajándékként nyújt át, úgy gondolja, jogosult eldönteni az ajándék tartalmát és csomagolását egyaránt. Az idő kereke - mint látható - visszafelé forog.”
2002. január 24.
Megalkuvások sorozata
Interjú Koltai Lajos operatőrrel, a filmszemle zsűrielnökével
Varsányi Gyula, Népszabadság
„- A mozgókép közalapítvány elnökeként kérték fel a filmszemle zsűrielnöki posztjára?
- Már nem vagyok a közalapítvány elnöke. Két év óta nem iktatott be hivatalosan a minisztérium, és a filmszakma számára jobbnak láttam, ha visszaadom ezt a megbízást.
- De miért? Hiszen annak idején Várhegyi Attila még hivatalban levő kulturális politikai államtitkárként kérte fel, és meg is választották.
- Így igaz. De eltelt egy év, és azt mondták, a formaságok elhúzódnak. Csakhogy a közalapítvány alapító okiratában semmi sem változott, csak az elnök személye. Nem értettem, miért olyan bonyolult beírni az én nevemet. Aztán éppen a Népszabadságban jelent meg, hogy bizonyos közalapítványi átszervezéshez kötötték a beiktatásomat, amiről szó sem volt, amikor fölkértek. Tavaly már éreztem, semmi remény a megoldásra, és jobbnak láttam, ha félreállok. Legyen olyan személy az alapítvány elnöke, akivel nincs gond. Én építő feladatra vállalkoztam, arra, hogy segítsek rendbe tenni a filmszakmát. Meg is tettem, amit tehettem, ellenszolgáltatás nélkül. Alapítványi elnökként egyetlen fillért sem vettem fel.
- Rebesgetik, hogy támadt egy ’gond’ önnel a Bánk bán című, kiemelt kormánytámogatású operafilm kapcsán...
- Jó lenne ezt egyszer s mindenkorra tisztázni. Az terjedt el, hogy megpróbáltam lebeszélni az Amerikában élő Zsigmond Vilmost arról, hogy elvállalja e film operatőri munkáit. Ebből politikai ügyet gerjesztettek - nyilván azok, akiknek ez érdekében állt.
- Talán Káel Csabára, a film rendezőjére és Wermer András producerre gondol?
- Nem akarok személyeskedni, nincs is rá bizonyítékom. De tény, mindössze ezt a ’vádat’ lehetett fölhozni ellenem, miközben a szakmában és azon túl is egyöntetű megbecsülés övez. Lépten-nyomon megállítanak ismeretlen emberek és megköszönik, amit a magyar film hírnevéért tettem. Soha sem vétettem senki ellen, politikával nem foglalkoztam, mégis ellenséget próbáltak kovácsolni belőlem.
- Lebeszélte Zsigmond Vilmost?
- Nézze, én nagyon tisztelem, szeretem őt. Jó barátok vagyunk. Sokat köszönhetek neki. Miután a tengerentúlon él, tájékoztattam a Bánk bán-film készítésének itthoni körülményeiről, hogy ezek ismeretében döntsön. Azt hiszem, egyedül én vagyok Magyarországról, aki ezt megtehette. Ő sohasem állította, hogy lebeszéltem.
- Elég szomorú, de jellemző, hogy emiatt nem tudja betölteni a magyar filmszakma legfontosabb szervezetének elnöki tisztét.
- Bizony, szomorú. De hát ettől még teszem a dolgom, a magyar filmért is.”
(Összeállította: m. zs.)