It’s been a Hard Day’s Night
- Részletek
- Napi apró
- 2011. december 12. hétfő, 02:47
- Hanák András
Nem voltam ott Brüsszelben december 8-án, csütörtök este. Történetesen Budapest egyik remekre átalakított francia éttermében – egy szívmelengető Gigondas társaságában – beszélgettünk Trianonról és Charlemagne-ról. A régi időkben, amikor ügyvédi gyakorlatomban az egyik komoly ügylet követte a másikat, gyakran dolgoztunk egész éjjel, akár hajnalig, amikor kakasszóra ébredt a város. Ismerem a hajnalig tartó munka és tárgyalás hangulatát. Most elégedetten nyugtáztam, hogy végre hónapok óta a bennünket szolgáló miniszterek, elnökök éjszakáznak, hogy megoldást találjanak Európa fiskális gondjaira. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben.
Nem kívánom azt a látszatot kelteni, hogy tudom, értem, mit kellene, mit lehetne tenni ebben a helyzetben. Vannak ugyan meglátásaim, tapasztalataim az Európai Uniót illetően, most mégsem erről írnék. Az bizonyos, hogy akik egyszerűen csak azt ismételgetik, hogy az Unió egységesnek tűnő monetáris politikája mellé egy koordinált fiskális politikát és fegyelmet kell illeszteni, mint bokrétát Isten kalapjára, azok leegyszerűsítik a feladat horderejét. Akik viszont úgy látják, hogy mindez sziszifuszi munka életünk Európájában, azok elfelejtik azon Sziszifuszokat, akik ugyan nem jutnak fel a csúcsra, de sohasem a szikla fenekéhez csúsznak vissza. Egy kicsit mindig feljebb kötnek ki, bár nincs kizárva, hogy egy hibás mozdulat esetén ismét lezuhannak a szikla tövébe. Ám miként a rómaiak szerint hajózni kell, az európai egységen munkálkodóknak ezt a sziklát kell görgetniük.
A magyar válaszról és álláspontról nem érdemes sokat beszélni. A téma többnyire a magyar közvéleményt foglalkoztatja, európai szinten jószerivel érdektelen. Teljesen irreleváns volt, hogy mit mondott Orbán Viktor péntek hajnalban, és miként táncolt vissza a magyar „splendid isolation” álláspontjától. Sarkozy elnök és Merkel kancellár szóra sem méltatták a miniszterelnököt. Valaki üzent valakinek, hogy valaki végre mondja már meg neki, hogy nem otthon van, ez itt most komoly emberek komoly gyülekezete. Valóban „showtime”, ahol ripacsokat nem látnak szívesen. Elég nekik a rosszkedvünk telét hihetően prognosztizáló brit miniszterelnök, aki – jól vagy rosszul – eldöntötte, hogy nem enged a Merkel–Sárközy-duó „take it or leave it” unszolásának. De aligha kívántak az angolok a kalandozó magyarok oldalán kikötni, álláspontjukat a Financial Times „Mésalliance” blogjegyzete tükrözi.
Sarkozy elnök és Merkel kancellár kétségtelenül megértette, hogy a tettek mezejére kell lépniük, ezzel szemben a magyar miniszterelnök majdhogynem a lettek mezejére tépett. A „Merkozy”-kettős részéről nyilván nem ez az utolsó állomás, egy állandóan mozgó célpontról van szó, amely előbb-utóbb feltehetően egy sajátos európai föderalizmushoz vezet el. Amit most eldöntöttek, arról ők is tudják, legalább is tudniuk illene, hogy nem lesz elég. De láthatóan fontolva, nagyon fontolva kívánnak haladni. És valóban nem árt az egészséges megfontoltság ebben a folyamatban.
A Merkozy-duó részéről az igazi trouvaille vagy Wunderwaffe mégis az lett volna, ha sikerül becserkészniük az angolokat egy olyan korlátozottan föderális unióba, amely mindhárom dudás számára elfogadható. Ez egyelőre nem sikerült. David Cameron a londoni City és néhány, évszázados angol intézmény védelme érdekében onnan nézve felelős döntést hozott. De már éppen a City bankár, kereskedő, üzletember szakmai elitje kezd kételkedni abban, hogy jó lesz-e ez így Angliának. Úgy kétszázötven évvel ezelőtt a brit birodalomból kivált egy konföderáció, amely – az ipari forradalom hajnalán – hamarosan egy új szövetségi rendszert alakított ki. Az sem ment gondok, harcok, ellentétek nélkül. Ma nyilván sokkal nehezebb megoldást találni egy igen eltérő kultúrájú, rendkívül sokszínű Európában. A kísérletek egy része valóban fejcsóválásra ad okot, de ne legyünk borúlátók: kedvezőbb széljárással, (New) York napsütésével és a hét szűk esztendő elmúlásával még több lehetőség is visszajöhet. Ebben a világban méltó szerephez juthatnak azok a felelős kisállamok is, amelyek nemcsak a markukat tartják, hanem adni is tudnak. Európa nem veszett el ezen a borongós csütörtöki estén.
(Hanák András)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
