Semjén buzgólkodik
- Részletek
- Napi apró
- 2011. november 14. hétfő, 03:41
- Huszár Ágnes
Magyarország koldussá és katolikussá tételén buzgólkodik Semjén Zsolt, az Orbán-kormány miniszterelnök-helyettese. „Magyarországot először koldussá, aztán katolikussá és végül németté teszem.” Ezeket a szavakat – politikai ellenfele, II. Rákóczi Ferenc szerint – Kollonich Lipót (1631–1707) győri püspök, kalocsai, majd esztergomi érsek, államminiszter mondta. Ha nem mondta is, tette bizony tűzzel-vassal, ez volt az egyik oka a Rákóczi-féle szabadságharc kitörésének.
Most viszont mintha a teológiai doktorátussal rendelkező miniszterelnökhelyettes tenne lépéseket az első két cél érdekében. Kecskeméten arról nyilatkozik a sajtónak, hogy a kötött árfolyamú végtörlesztés miatt „nemzetközi támadás folyik Magyarország ellen”. De „mi a magyar embereknek vagyunk felelősek, nem Brüsszelnek, nem a bankoknak, nem a különböző érdekeltségeknek és az osztrák államnak … kivezetjük az embereket és az önkormányzatokat az adósságcsapdából”. A kurucos hevülettel előadott mózesi küldetéstudat, amellyel a kormányzó erő az adósságcsapdából szándékozik „kivezetni” embereket, meggyőzhet egyeseket a szándék szilárdságáról, ám sikerességéről aligha. De nem is ez Semjén célja. Azzal a kijelentésével, hogy az előző kormányt „nagyon súlyos bűn terheli az eladósodás miatt” – egy szimbolikus térben saját pártját nemzetmegmentő Szent Györgyként helyezi el, az előző kormányt pedig a magyar érdekeket eláruló, az osztrák bankokat lakáj módjára kiszolgáló nemzetárulóként. Majd megfenyegeti a labanc bankokat és honi cinkosaikat: Magyarország „győztesen kerül ki ebből a csatából”.
Ezt a szimbolikus politizálást folytatja Semjén Esztergomban, az Európai Unió néppárti képviselőcsoportja által szervezett Vallások közötti párbeszéd 14. konferenciáján. A nemzetközi összejövetelen Semjén kifejti, hogy helytelen az egyház és a társadalom szétválasztása, együttműködésük ugyanis az egész társadalom javát szolgálja.
Ennek a megfogalmazásnak így sok értelme nincsen, hiszen az egyházakat a társadalom egészével ma is sokfelé kötelék köti össze. A polgári forradalmak annak idején az egyház és az állam szétválasztásáért küzdöttek sikeresen. A rendiség meghaladása, az élet minden területén megnyilvánuló egyházi túlhatalom megtörése viszont megnyitotta az utat a korszerű államiság és a gazdasági fejlődés előtt.
„Célunk, hogy a vallásszabadság a legszélesebb mértékben megvalósuljon, beleértve az egyháznak azt a küldetését és jogát, hogy közéleti kérdésekben is tanítást adjon. Célunk, hogy minél inkább együtt tudjon működni az állam és az egyház az egész társadalom javára.”
Amikor a miniszterelnökhelyettes a vallásszabadság megvalósulásáért küzd, nyitott kapukat dönget. Magyarországon szabad vallásgyakorlás van. Ez azonban nem jelenti azt – mint Semjén rabulisztikus érvelése elhitetni próbálja –, hogy mi, magyar állampolgárok mindannyian elfogadnánk az „egyháznak azt a küldetését és jogát, hogy közéleti kérdésekben is tanítást adjon”.
Felvethetnénk a kérdést: mi a célja a miniszterelnökhelyettesnek az efféle beszédekkel? A rendiség visszaállítása? És egyáltalán: milyen „egyházról” is beszél így, egyes számban? Arról a tizennégyről, amelynek a törvény ezt az elnevezést adományozta? Vagy csak a legnagyobbról, a hozzá legközelebb álló katolikus egyházról?
Kérdezhetnénk, de minek. Semjén nem érvel, hanem kinyilatkoztat. Ebben a teológiai diskurzusban pedig nincsenek argumentumok és ellenargumentumok, csak feltétel nélküli hit: „Credo quia absurdum est”.
(Huszár Ágnes)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
