A gimnázium mint világmetafora
- Részletek
- Napi apró
- 2011. november 09. szerda, 04:05
- Huszár Ágnes
Van Pápán egy iskola, a Türr István Gimnázium. Pár évtizede, mikor magam is a tanulója voltam, némileg autoriter légkörű, de a tehetséget fejleszteni tudó, jó szellemiségű iskolának látszott. Sokan jártunk ide, fiúk és lányok, katolikusok és reformátusok, zsidók (nagyon kevesen, Pápa háromezres zsidó közösségét csaknem teljesen kiirtották), és felekezethez nem tartozók. Voltak közöttünk jó tanulók és rosszak, szorgalmasok és lusták, bátrak és gyávák. Valamint egészen kiválóak is. Ahogy egy régi pápai diák írta: „Ilyenek is jártak Pápán iskolába”. (Kozma Andor: Karthágói harangok) A megyei és országos tanulmányi és sportversenyeken a türrös diákok általában jól szerepeltek, a többiek tisztelték őket ezért, és iparkodtak maguk is.
A régi türrösök sokféle területre kerültek. Lett belőlük képzőművész és zenész, vezérkari főnök, diplomata, egyetemi tanár és persze kétkezi dolgozó is. Nem kis számban kerültek ki a gimnáziumból politikusok. Iskolatársunk a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc (1979-ben érettségizett) és a Magyar Országgyűlés jelenlegi elnöke, Kövér László is (1978-ban érettségizett).
Mi, türrösök büszkék vagyunk iskolánkra és egymás sikereire is. Nem veszítjük el egymást szem elől, figyeljük a volt iskolatársak életének alakulását és megnyilatkozásait. Most éppen azt, amit Kövér László a hódmezővásárhelyi gimnazistáknak tartott rendhagyó történelemórán mondott 1984-es első nyugati útjáról: „Gyurcsány Ferenc barátaitól és korosztály-társaitól és elvtársaitól kellett pöcsétet kérni az útlevélkérő lapra”. Majd azt, amit a Fidelitas Országos Választmányának ülésén közölt az 1990-ben egy kicsit megtorpanó szocialistákról. Ők később „a nemzetközi tőke szolgálatába” szegődve „fosztották, rabolták ki, adósították el, lakták le, amortizálták le, terrorizálták és vetették szolgaságba az országot”. Következésképpen: „a mi kudarcunk nem tud politikai ellenfeleink sikere lenni. A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben”.
Az ütött-kopott vidéki gimnázium ezzel világmetaforává nemesült. Belőle szálltak ki a nemzet megsemmisítésére a pokol pusztító démonai és a velük harcba induló héroszok, akik még azt is kockáztatják, hogy „elvéreznek a szabadságharcban”.
Én szívesebben gondolok az alma materre mint haza-metaforára. Annak idején a szűk udvarban, a bencés templom tornyának árnyékában valamennyien elfértünk: fiúk, lányok, különböző ízléssel, szimpátiával és értékválasztással. Nem látszott ott senki sem sátánnak, sem nemzetvédő hérosznak.
Néha elképzelek egy nagy iskolatalálkozót a poros – azóta már lebetonozott – iskolaudvaron. Egy vidám és szomorkás összejövetelt, ahol még egyszer kezet fogunk egymással. Hogy átkozódás, kardcsörtetés és egymás legyőzése helyett megpróbáljunk együtt tenni valami hasznosat.
(Huszár Ágnes)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
