Viktor goes to London
- Részletek
- Szemle
- 2013. október 09. szerda, 06:04
- (mzs)
Azaz: Viktor Londonba megy – ezzel a címmel közölt képzelt levelet kedden a brit gazdasági-politikai folyóirat, a The Economist Eastern Approaches című blogrovata A.L.B. monogrammal.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök holnap Londonba érkezik. Délelőtt beszédet mond a Chatham House-ban, a külpolitikára szakosodott elméleti háttérintézetben a következő címmel: „A hagyományos értékek szerepe Európa jövőjében”. Délután találkozik David Cameron brit miniszterelnökkel. Az Economist megszerzett egy bizalmas feljegyzést Cameron stábjától, amelyben felkészítik őt Orbán látogatására. (Legalábbis ahogy cikkírónk elképzeli.)
David Cameron részére
Küldi: Alistair McBride különtanácsadó
Orbán rossz ajtón kopogtat. Ő nem konzervatív a szó általunk ismert értelmében. Inkább egy felülről lefelé irányított, túlcentralizált államot épít, amely a jóléti szocializmus és a nacionalista retorika elemeit ötvözi.
Legutóbbi politikai húzásai és kijelentései alapján sokkal otthonosabban érezné magát, ha az idejét Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője és Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) első embere között osztaná meg. Miliband is, Orbán is háborút akar folytatni a nagy energiacégek ellen. Miliband megígérte, ha a Munkáspárt nyeri a következő választásokat, 2017-ig befagyasztják az energiaszámlákat. Ez a folyamat Magyarországon már elkezdődött, ahol a kormány csökkentette a közműszámlákat. További csökkentések várhatók a következő általános választás előtt, amelyre 2014 tavaszán kerül sor. Az állam most megvásárolta a német energiacég, az E.ON gáztároló egységeit. A cél az, mondta Orbán, hogy „az árakat állandó ellenőrzés alatt tartsuk”.
Múlt hónapban Orbán kulcsfontosságú beszédet tartott pártja, a Fidesz kongresszusán. A Fidesz azt állítja magáról, hogy ő jobbközép párt, és természetes szövetségese a brit konzervatív pártnak és az Ön kormányának. Talán kellene erre egy pillantást vetnie, mielőtt Ön is kijelenti, hogy hasonlóak az értékeink és a törekvéseink.
Orbán szeme előtt egy olyan Magyarország képe van, amelyet gonosz külső erők ostromolnak, amelyet a saját pártja jól fogad. Ez lehet „hagyományos érték” Budapesten, de mi ezt nem osztjuk. „Bülbülszavú bankárok, mohó multinacionális cégek, az őket kiszolgáló brüsszeli bürokraták és az ő hazai apródjaik” egyesülnek Magyarország ellen, figyelmeztetett. „De mi nem leszünk sem Európa, sem a bankok, sem a nagyvállalatok szolgái.”
Az ilyesfajta beszéddel amely felülről érkezik, nem csoda, ha a legújabb szitokszó Magyarországon a „multi” – a „multinacionális” köznapi változata –, még akkor is, ha a multinacionális vállalatok, számos magyarországi munkaadóval ellentétben, megfizetik az adókat és a társadalombiztosítási járulékokat. Ráadásul Orbán, a kormánya tagjaihoz hasonlóan, pontosan tudja, hogy ezek nélkül a külföldi beruházások nélkül a gazdaság elsorvadna. Ezért aztán a külvilág felé a kormány nagy hangon új külföldi beruházási projekteket hirdet meg, mint a „stratégiai partnerséget”, amely kiszámítható és profitábilis környezetet ígér.
Orbán elitellenes retorikája épp ilyen zavarba ejtő. Közhely, hogy a jó kapcsolatokkal rendelkező üzletemberek új osztálya erősödött meg a Fidesz kormányzása alatt. A megfelelő pártkapcsolatok és politikai elkötelezettség eldöntheti és el is dönti, hogy egy vállalkozásnak siker vagy kudarc lesz a sorsa, különösen ha közbeszerzésekről vagy állami szerződésekről van szó. Tavaly a Transparency International, a korrupcióellenes civil szervezet azt mondta, „egymással szimbiózisban van a politikai és gazdasági elit”, és hogy a magyar állam „magán érdekcsoportok fogságába került”.
Noha Orbán kormánya bevezetett egy sor családbarát adóváltozást, nem sikerült jelentősen csökkentenie a szegénységi szakadékot, amely az 1990-es rendszerváltás óta létezik. Az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának egyik 2013. januári vizsgálata szerint a magyarok 31 százaléka az elszegényedés és a kirekesztés kockázatával él együtt, ami azt jelenti, hogy a rendelkezésükre álló jövedelem kevesebb mint az országos átlag 60 százaléka. Az ország keleti és északi részén, azokon a területeken, amelyeket elkerültek a fent említett „bülbülszavú bankárok, mohó multinacionális cégek, az őket kiszolgáló brüsszeli bürokraták”, ezek az adatok sokkal rosszabbak, és az elszegényedés is sokkal durvább.
Noha a kormány gyakran kérkedik roma stratégiájával, alapjában ez sem hozott változást. Sok roma szintén a létfenntartáshoz szükséges szint alatt él, inkább a harmadik világra, mint a modern európai demokráciákra jellemző körülmények között, kalyibákban laknak, megosztva az áramtól, folyó víztől, a csatornahálózattól. A rendőrség viszonya a gyűlöletbűncselekményekhez évtizedekkel van lemaradva, vonakodik attól, hogy üldözze az uszítást.
A magyar kormány felülről lefelé irányuló, centralizáló megközelítése, egy örökösen tolakodó állammal megtetézve, erőteljesen eltér a mi felfogásunktól, amely a kisebb államot és a decentralizációt részesíti előnyben. Jellemző példa a dohányipar idei tényleges államosítása. A dohányárusító helyek száma 42 ezerről 5 ezerre csökkent, amivel családok ezreit fosztották meg a megélhetésüktől. Számos vád látott napvilágot arról, hogy politikai részlehajlás döntött az új engedélyekről, amit a kormány határozottan tagadott. Az eladott cigaretta mennyisége lezuhant, ami jó lehet az ország egészségének – eltekintve attól, hogy a dohányosok most a virágzó feketepiacon vásárolják meg a cigarettájukat, amely kriminalizálja a szenvedélyüket.
Talán a leginkább említésre méltó aspektusa az Orbán-kormány megítélésének az, hogy a miniszterelnök milyen szorosan lezárta a pártját. Gyakorlatilag nem szivárog ki semmi ezektől a mogorva képviselőktől, nem alakulnak párton belüli frakciók a neogótikus magyar parlament folyosóin, nincsenek kisúgások a potenciális utódoktól – mert nincs egyetlen potenciális utód sem. Lehet, hogy lecke ez mindannyiunknak?
