rss      tw      fb
Keres

Vendégszerzőink írásai

Az induló tanévben minden más lesz

„Egyetlen fenntartó, egyetlen intézményvezető sem tudhatja, hogy az új tanévben az intézményi létszámból hány foglalkoztatottat ismer el az állam finanszírozott létszámként. Az e körön kívül esőknek saját forrásból kell előteremteni a bérét, vagy el kell küldeni őket.”

Mindenben az SZDSZ-nek volt igaza

„Amit állítok, az tehát ’csak’ annyi, hogy a felsorolt ügyekben a szabaddemokraták képviselték a legkövetkezetesebb módon a helyes álláspontot, továbbá az, hogy 2013-ból visszatekintve éppen ezek az ügyek minősíthetők sorsdöntőnek.”

Kell a tragédia?

„A szétesett, megosztott, frusztrált, tehetetlen és a gyűlölettől egyre jobban átitatott társadalomnak nincsen semmiféle közös célja. Ebből a szempontból Magyarország kétségtelenül, legalábbis európai viszonylatban, mindenkinél jobban teljesít.”

Az előválasztás hátulütője

„Amit Mesterházy javasolt, talán helyesebb lenne fél-választásnak nevezni, hiszen a négy legnagyobb párt közül kettőt állít szemben egymással, míg a másik kettő – a Fidesz és a Jobbik – röhög a markába.”

Az Úr színe előtt

„Örömünket némiképp beárnyékolja az a keresztény teológusok által egyöntetűen vallott tény, hogy Isten szeme mindent lát. Így feltételezhetően az sem kerülte el a figyelmét, hogy 2012-ben Magyarország történelmének legnagyobb kamatterhét fizette ki úgy ezerháromszáz-milliárd forint értékben.”

Szent Orbán

„Népünk nagy vezérének közismert tulajdonsága az alázat. Éppen úgy, ahogyan azt Pál apostol a Filippibeliekhez írt levelében megírta: ’senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.’ Orbán, te kínosan ügyelsz arra, hogy ’ne mi nyerjük a legtöbbet’.”

A népet igenis le lehet váltani

„A nép sokkal jobban tenné, ha elgondolkozna azon, mije van, s ebből rögtön fel is mérhetné, mennyit is ér. Akkor talán jobban megbecsülné a nemzeti együttműködés rendszerét, amely lehetővé tette, hogy ő… az úttestnek ugyanazon oldalán járhasson és ugyanazt a levegő szívhassa, mint a nagyok.”

Új „család”

„…a párhuzam óhatatlan: az ’első ember’ ott is, itt is új elitet akar, olyat, amelyik neki tartozik, nem pedig fordítva. De ez egyáltalán nem a történet vége, sőt. Putyin tíz évvel Orbán előtt találta ki, hogy a választott helyi vezetőket kinevezettekkel kell felcserélni.”

Barbárok a kapuk előtt

„Ha leszokunk arról, hogy megértsük a sorsunkat formáló folyamatokat, ha nem rendelkezünk azokkal a gondolati eszközökkel, amelyekkel elemezni tudjuk a dolgok hátterében zajló történéseket, akkor befolyásolható zombik leszünk.”

Vezérkultusz

1939-40: „Hadvezéri erényeivel, az áttekintés és előrelátás ritka adottságával sikerült a válságos időkben is megtalálnia a kivezető utat és megakadályozta, hogy… a fejünkkel akarjunk sziklát törni, vagy a csüggedő megalkuvás sivatagjában eltévedjünk.”

Egykor és ma

„Mi a különbség a diktatúrának nevezett ántivilág és Orbán maffiaállama között? A saját zsebre dolgozó maffia költséghatékonyabb eszközöket talált ki, mint a szocialista állam.”

A hazugság szövedéke

„Justinianus presztízsokokból folytatott rengeteg háborúja irdatlan pénzeket emésztett fel. A pénzszerzésben sem volt válogatós: egyszerűen megvonta a ’közalkalmazottaktól’ a korábbi illetményt, a községi adókat pedig saját magának utaltatta át.”

Mikorra lesz kém Bajnaiból?

Endrődi Gábor


A vég kezdete – az Európai Parlament épülete Strasbourgban (Wikipedia/Coli Caranica)

„Jogrendszerünk fejlődése ma még nem tart ott, hogy egy szimpla egyéni képviselői indítvánnyal megszüntessük a Európai Bizottságot vagy feloszlassuk az Európai Parlamentet, de a kezdő lépéseket azért megtehetjük.”

Egy hétköznapi baleset tanulságai

„Egy aprócska öreg néni fekszik egy magas tolóágyon. Kérdem, mi a baj. Két órája fekszem itt, senki rám se néz, nem is tudom, mi lesz velem. Megpaskolgatom a kezét, majdnem elsírja magát, aztán nemsokára el is sírja: nem, nincsen unokája, gyereke volt kettő, de meghaltak.”

A gumiparagrafus

„Mostanában mintha megritkultak volna a jó erkölcsre való hivatkozások az uralkodó kétharmad retorikájában. Noha folyik a földbérletek és a dohánykoncessziók odaítélése, amelyben sok ember, család kerül a gazdasági csőd szélére.”

Hős vagy áruló?

Domány András


Wojciech Jaruzelski, 1968, 2009
Wikipedia, latecoldwar.blogspot.com

„…sikerült bebizonyítania, hogy a kommunistaellenes harcosok csak addig követelik a kommunisták bocsánatkérését bűneikért, amíg meg nem kapják. Akkor ugyanis rögtön azt mondják, hogy az nem jelent semmit, a bűnök attól még ugyanúgy bűnök maradnak.”

Így beszéltek ti… avagy: Cseppben a tenger – Pillanatképek a Magyar Országgyűlésről XI.

Lendvai Ildikó


MTI/Soós Lajos

„…nem tiltja, hogy akár minden családtag majd külön-külön megszerezze a maximált földterületet. Ki ne ismerne rá a trafik-mechanizmusra: előbb az állam belenyúl a tulajdonviszonyokba… aztán az új hűbéres dinasztiáknak szinte korlátlan szerzési lehetőséget biztosít.”