A Márfi-féle egyházakról


Hogy mi a különbség ég és föld között, az világosan kiolvasható Fabinyi Tamás evangélikus püspök Bolgár Györgynek adott interjújából és Márfi Gyula veszprémi érsek nyílt leveléből. Értékelem Fabinyi Tamás nézeteit és magatartását, még ha én jóval erőteljesebb tiltakozó magatartást láttam volna is szükségesnek. És kétségbeejtőnek (meg persze felháborítónak) tartom az érseknek nemcsak a gondolatait, hanem a lelkületét is. Nem lehet könnyű, együttélnie önmagával, fojtogató lehet ez az iszonyatos gyűlöletmennyiség, amelyet a lelkében és az agyában felhalmozott. Gyurcsány Ferenc is, Kerék-Bárczy Szabolcs is vette a fáradságot, hogy válaszoljon a Márfi-levélre. Bár gondolom, inkább azoknak a katolikus hívőknek akartak támpontokat, netán evilági vigasztalást adni, akik a Márfi-levél miatt belső konfliktusba kerültek, mert szeretnék tisztelni egyházuk tekintélyeit, nem szeretik viszont a gyilkos dühöt. Én ezzel szemben úgy gondolom, hogy akiknek a lelkében visszhangra talál az érseki levél, azokkal nincs mit kezdeni (például azzal az olvasóval sem, aki kapásból megvádolt azzal, hogy hírösszefoglalónkban kiragadott idézetekkel, csúsztatásokkal meghamisítottam a levelet – pedig csak kattintania kellett volna a megadott linkre, hogy lássa, még ki se bontottam teljes szépségükben az érsek úr szidalmait). Abban viszont biztos vagyok, hogy aki nem gyűlöletideológiaként vallja magáénak a katolikust vallást és hitet, az nemigen tehetett mást, mint hogy lehajtott fejjel szégyenkezik vallásának egyik főpapja miatt.

Úgyhogy inkább Fabinyi Tamás egyik megjegyzésével vitatkoznék, vele érdemes. Azt mondta az interjúban, magyarázatként arra, hogy a nagy egyházak miért nem léptek fel a kisebbek védelmében az egyházügyi törvény ellen: „…azért azt is jó tudni, hogy akárcsak a katolikusokat, de még a reformátusokat is nagyon sok olyan támadás éri, amik miatt ők talán sündisznó állásba mennek. […] …emberek vagyunk, ők is emberek, és nyilván túl érzékenyek, és ennek következtében úgy érzik, hogy őket olyan súlyos bántások érik, hogy akkor inkább nem szólalnak meg. Bennünket is bántottak.”

Én, baloldali liberális emberként, ezzel szemben biztosan merem állítani: az egyházakat a hozzám hasonló meggyőződésű emberek csak akkor bántották és bántják, és ilyen esetekben fogják is bántani, amikor teljes mellszélességgel vagy tüntető némasággal támogattak szélsőséges, emberpusztító ideológiákat és ideológusokat, amikor minden kis- és nagykorú magyar polgár lelke fölötti kizárólagos uralomra törtek, amikor senkit, őket sem megillető privilégiumokért összefeküdtek (szándékosan használom ezt a számukra bizonyára elrettentő szót) a Fidesszel és Orbánnal, illetve az általuk irányított állammal, amikor a templomot a választók akaratának befolyásolására, sőt uszításra használták, amikor nem álltak ki – és az elmúlt húsz évben sohasem álltak ki – az ember- és polgártársainkat nyíltan sújtó megvetés, megfélemlítés és diszkrimináció ellen, vagy amikor ilyen elképesztő szitokhalmaz zúdul elő egy-egy képviselőjükből (nem Márfi volt az első ilyen katolikus, és nemcsak katolikus paptól hallottunk ilyen dörgedelmeket az elmúlt húsz évben).

Minden más esetben, minden liberális polgár a szabad vallásválasztás és vallásgyakorlás, így a szabad polgár választotta egyházak szabadságának elszánt védelmezője. Úgyhogy az az egyház, amely jézusi küldetésének akar megfelelni e földön, nemhogy támadásra, de erőteljes támogatásra számíthat a „keresztényellenes, ultraliberális”, szabadságmérgezett, „szodomita”, „hazátlan”, „farizeus” „kozmoszpolgároktól”.

Próbálják ki egyszer!

(Mihancsik Zsófia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!