Magyar keserves


                  Tősér István


Kodály Zoltán egyik remekműve a Székely keserves. Édesanyám révén ismertem meg a zeneművet, mivel az egykori Diósgyőri Vegyeskórusnak volt a tagja (szoprán), amely együttest a kiváló Forrai István (a TV által ismertebb Miklós öccse) dirigált. A heti kétszeri próbán tanult dalokat édesanyám otthon, munka közben gyakorolta. Én pedig, mindig a nyomában járva, az egész repertoárt elsajátítottam. Így még a mai napig is el tudom énekelni a Székely keservest. Azokkal a sajátos hajlításokkal együtt, amelyeket nagyon nehéz megtanulni. Édesbátyám, aki sajnos már nincs köztünk, amikor dolgozni kezdett, szintén belépett a kórusba, és ő is megismerte a műveket. Felnőve, amikor már családosok voltunk, és egy-egy közös ünnep alkalmával a hangulat nótázásba csapott át, mindig eldanoltuk Kodály Székely keservesét is. Mintegy szolidaritást érezve a határainkon kívül élő honfitársainkkal. De előjött a Székely himnusz is. Máshol is, mert hallomásból tudom, voltak olyan munkásőr találkozók, amikor a munkásőrök is a Székely himnuszt énekelték. Spontán Mezopotámia. Ami semmit nem jelent ebben az összefüggésben, de azoknak, akik énekelték, talán a nemzeti összetartozást jelentette képzeletükben, amit az akkori rendszer szembeállított az internacionalizmussal, és ezért a szovjet minta alapján tiltotta. Ennek ellenére terjedt, és talán sikkes hazafinak is érezhették magukat, amikor ajkukról szállt ez a műdal.

Az ideiglenes házelnök, amikor az új államelnök választási ceremóniája véget ért, az ülés bezárásaként – spontán mezopotámia? – szintén kérte a T? Ház jelenlévő tagjaitól, hogy énekeljék el a Székely himnuszt. És a csökkent Ház dalra fakadt. Számomra szánalmasan. Egyrészt azért, mert a valódi Kölcsey-Erkel himnuszunknak volt az ideje és alkalma. Másrészt azért, mert ennek a dalnak eléneklése ma már mást jelent, mint abban az időben, amikor titokban énekelhettük. Lezsák ideiglenes házelnök úr komoly bakot lőtt. Meg azok is kapitális bakokat ejtenek el virtuálisan, akik azt gondolják, hogy a nacionalista magyarkodás visz valamire. Mai világunkban, ahol a multikultúra már oly teret nyert, hogy az elfogadása evidencia a haladó nemzeteknél, országoknál. Érdekesnek tartanám egyébként, pont ennek a gondolatmenetnek alapján, hogy a fehér inges, fekete mellényes urak, egy jó bográcsozás után, határtalan hazafiságuk jelképeként, rázendítenének a munkásőrök példáján az Internacionáléra. Tudom, a kép röhejes, de a magyar országgyűlés is hasonlóan röhejes szituációba keveredett Lezsák úr által. Mostanság sokan abban a hitben leledzenek, hogy ők az igazi magyarok. Mi az Árpádsávval, a turullal, meg a székelyekkel. Ez tiszta magyarkodás. Ami hamis. Sőt! Hamiskodó. A valódi nemzeti hagyományok megbecsülése és ápolása jelenti az igaz magyarságot. Akik olyan eszméket vesznek át, összeturmixolva a valódi hagyományokkal, amelyek csak a vak, álomvilágba tévelygő, a legendákat tényként kezelő tradíciókon alapulnak, olyan sűrű erdőbe tévedtek, amiből nincs kiút, mert egy-egy tisztást is az erdő végének fognak fel. A hit nagyon fontos. De ha nem ötvöződik a tudással, a fejődésben elenyészik. Akik csak a hitre alapozzák világnézetüket, ósdivá válnak. Amit nem ítélek el, csak éppen nem tartom terjesztésre méltónak. Éppen ezért vagyok úgy manapság a Székely himnusszal, hogy most már fülbemászó, de ne legyen agybamászó. Szeretem a székelyeket is, meg minden, magát magyarnak váló honfitársamat is. És ne vegyék zokon a székelyek, de manapság nézeteim és értékítéletem alapján úgy érzem magamat hazámban, miként ők érezték magukat a Ceausescu-időkben. Fel lehet háborodni, meg lehet cáfolni az állítást, de az érzet ettől nem változik. De a közös kultúra marad. Aminek morzsáiból született Kodály Székely keservese. Amit ma is sokszor dúdolok magamban, átélve a modern időket. És legbelül Magyar keservesnek neveztem el. Így szól: Hej, sirass Édesanyám, míg előtted járok! Mer aztán sirathatsz, ha útnak indulok. Útnak indulásom, nincsen maradásom. Az irigyek miatt esett bujdosásom. Haaajj…



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!