Caligula és a lova: az akarat diadala?


                  Kaczúr Ágnes


Történt egyszer, hogy – ahogy nekünk azt Suetonius mester megörökíté ama hírös könyvében, amely a római császárok erényeit és inkább talán emberi gyöngéit hagyá örökül az utókornak, tanítandó az elkerülendő példákat – egy császár, akit korábban Csizmácskának becéztek, hatalma teljes tudatában és fittyöt hányván az okos tanácsadókra, kinevezé az ő lovát, amely igen egyszerű és középszerű volt, írni sem nagyon tudott, szóval mégis kinevezé a magas szenátus élére. Dafke, a jó tanácsok ellenére. Csak mert ÍGY AKARTA.

Természetesen a ló nem igazán felelt meg a kívánalmaknak az ő magas posztján, így aztán a császár a lovával együtt, mondjuk úgy, megbukott. A császárt egyébként azok távolították el a hatalomból (nem követendő példaként, hiszen az életből is eltávolították) akik őt e magas posztra jelölték. Mert nem felelt meg azoknak, akiket magasról le…kezelt.

Ez jutott eszembe a herce-hurcáról, amely most csodás, rendszerváltás utáni korszakunkba hogy úgy mondjam: rondított bele.

Nem szeretnék halott és haldokló oroszlánokba rugdalni, így be is fejezem…

Csak szomorú, hogy a mindent, de mindent akarás, ha csak időlegesen is, diadalra jut. Pedig a példázatok az okos embereknek okulásul szolgálhatnának…



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!