rss      tw      fb
Keres

 

Idei külföldi hírek

A régebbi hírek az archívumban találhatók

 

Színházi világnap - Krzysztof Warlikowski üzenete

A színházi világnapon, március 27-én az előadások előtt Magyarországon is felolvassák az ünnep ez évi üzenetét. A Nemzetközi Színházi Intézet Krzysztof Warlikowski lengyel rendezőt kérte fel, hogy a színházak számára írjon köszöntőt a világnapra.

Brit választások - Cameron EU-népszavazást ígért, Miliband szerint MTI

David Cameron brit miniszterelnök megerősítette, hogy ha hivatalban maradhat a május 7-ei parlamenti választások után, Nagy-Britanniában két éven belül népszavazást tartanak az EU-tagságról. Ed Miliband, az ellenzéki Munkáspárt vezetője - a konzervatív párti kormányfő első számú kihívója - ugyanakkor kijelentette, hogy ha ő alakíthat kormányt májusban, aligha lesz brit EU-referendum, mert valószínűtlen, hogy erre szükség lenne.

Robbanás következtében összedőlt egy ötemeletes lakóház Manhattanban

Feltehetően gázrobbanás következtében összedőlt és lángra kapott egy ötemeletes lakóház New York Manhattan városrészében, és a tűz átterjedt két szomszédos épületre is; a hatóságok szerint tizenkét ember megsérült, hármuknak válságos az állapota.

Az ENSZ és az Egyesült Államok a békefenntartásban való részvételre

Miközben Európának saját határai mentén is egyre súlyosabb fenyegetésekkel - köztük az Iszlám Állam szélsőséges szervezettel és az ukrán válsággal - kell szembenéznie, az Egyesült Államok és az ENSZ arra kéri a kontinenst, hogy vállaljon jelentős szerepet a világszervezet égisze alatt folyó békefenntartó missziókban.

Leváltották a CIA Terrorelhárító Központjának vezetőjét

Leváltották az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) Terrorelhárító Központjának (CTC) igazgatóját, aki a kémszervezetnél egyebek között az Obama bin Laden kézre kerítését célzó műveletek és a dróncsapások irányítója volt - írta csütörtöki számában a The Washington Post című napilap.

Jemen - Közös katonai erőt terveznek felállítani az Arab Liga országai

Közös katonai erő felállításának előkészítésében egyeztek meg az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei csütörtökön Egyiptomban - jelentette a helyi média, nem sokkal azt követően, hogy több arab ország katonai beavatkozást indított Jemenben a lázadók előrenyomulásának megtörésére.

Veszteséges volt 2014-ben az Air Berlin

Fennállása legnagyobb veszteségét szenvedte el tavaly az Air Berlin, a második legnagyobb német légitársaság - derül ki a cég csütörtök este közzétett előzetes mérlegadataiból.

Saját pálinkamárkát dob piacra a szerb államfő

Saját pálinkamárkát „dob piacra” Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök, projektjéhez pedig már az egyedi pálinkásüvegeket is elkészíttette - értesült a Blic című szerb napilap.

Kész az újabb beavatkozásra a cseh jegybank

Folytatni kívánja beavatkozási politikáját a cseh jegybank, hogy továbbra is 27 korona körül tartsa az euró árfolyamát - közölte Miroslav Singer, a cseh nemzeti bank kormányzója a banktanács csütörtöki ülése utáni sajtótájékoztatón Prágában.

Iráni atomprogram - AP: Washington alkut ajánl a fordói centrifugák meghagyásáért cserébe

Washington hozzájárulna több száz iráni centrifuga működtetéséhez a hat évvel ezelőtt még titkos fordói föld alatti bunkerban, cserébe azért, ha Teherán más helyszínen is korlátozná a centrifugák működését, valamint a kutatást és a fejlesztést - írta csütörtökön nyugati hivatalos forrásokra hivatkozva az AP amerikai hírügynökség.