A The Times nagyszombatra időzítette a Canterbury érsekével készített BBC-interjú ismertetését
"Az egyház mostani és a zsidók egykori szenvedései közé tett egyenlőségjel már csak azért is felkorbácsolja az indulatokat, mert az egyház édeskeveset tett annak a holokausztnak a megakadályozásáért, amelyben zsidók millióit gyilkolták le."
"...ezeknek a céloknak az elérése közvetlenebb haszonnal kecsegtet, mint a Holdra szállás magasztos, ámde korlátozott társadalmi, tudományos, technológiai és gazdasági előnyei..."
"Talán vitatható a kutatók azon vélekedése, hogy a politikai dominancia tartós, négy évre szóló változása a vesztesekben további folytatólagos tesztoszteronszint-csökkenéshez vezethet"
„…a nemzetközi bonyodalmakat az okozná, hogy egy olyan területet kellene kijelölni a meteor ’kockázati folyosójában’, amely a Földön az esetleges becsapódás helye lenne.”
„Vizsgáljuk meg, hogy amit a Google tett, azt miért vállalta, hiszen amit tettek, az nonszensz. Tökéletes hülyeségnek tűnik kivonulni a világ legnagyobb piacáról, Kínából. Miért vonultak ki mégis?”
„…reformkajákon tengődő szakadt, antialkoholista természetvédők, akik ugyan körömszakadtáig ragaszkodnak vélt vagy valós (polgári) jogaikhoz, de hajlamosak a gyakori véleményváltoztatásra.”