 Milla-tüntetés (forrás: Facebook)
„A Milla nem arra akarja rászoktatni a ’civileket’, hogy fogadják el egymást olyannak, amilyen sokfélék ténylegesen, és így keressenek közös hangot és nevezőt egymással, hanem arra, hogy pártválasztó társukat tekintsék zavarónak, csököttnek, a ’civil ügy’ árulójának.”
|

FOLLOW YOUR DREAMS CANCELLED (Banksy in Boston) – flickr/Chris Devers
„…attól az álszent, aljas, képmutató, hazug, szégyentelen és gátlástalan szövegtől, amellyel a régóta krónikus szóömlésben szenvedő Lázár nevű bűnös ember megindokolta a nyerőgépek országos betiltását, felforrt az agyam, és nem bír higgadni.”
 A kereki Horthy-szobor, utána – Dániel Péter/Facebook
„A siófoki városi bíróság bírája tévedett, amikor azt hitte, Magyarországon egy bírónak joga és kötelessége érzékelni és értékelni azt a társadalmi közeget, amelyben ő maga és az eléje kerülő vádlók és vádlottak élnek.”
 Arrogance – flickr/loriz
„Az ilyen üzenetek…semmi másról nem szólnak, mint arról, hogy MSZP szerint a többi demokratikus párt nincs tárgyalási pozícióban. Vagy elfogadja az MSZP primátusát, és aláveti magát a szocialisták akaratának… vagy megsemmisül.”
 The future – flickr/kantman
„Orbán egész eddigi taktikája szempontjából ez a beszéd egy ordenáré nagy öngól. És épp itt a probléma vele. Hogy ezt a szerintem kifogástalan… beszédet egyelőre semmi sem hitelesíti. Sem Áder János személye, és végképp nem az a politikai erő, amely őt a köztársasági elnöki székbe emelte.”
 Church and state – flickr/lewisasutton
„Ez az elképesztő folyamat… azok között a megdöbbentő jelenségek között lesz, amelyeknél nem értik majd a jövő… polgárai és történészei, hogyan fordulhatott elő, hogy egy egész ország asszisztált némán, újra, önmaga és saját gyerekei ideológiai megerőszakolásához.”
|
 Mihály arkangyal a rilai kolostor freskóján – Wikipedia
„Ezt a pogány és katolikus elemekből összerakott kevercset Magyarország jelenlegi miniszterelnöke a református prédikátor hevületével és a pápai inkvizítor kíméletlenségével adja elő.”
 Panic disorder – flickr/Ford-Brown
„…úgy védték mesterüket és kollégájukat, hogy beletaposták a földbe a bírálóját, elegánsabban fogalmazva gondolkozás nélkül elvitatták tőle az emberi és szakmai tisztesség minimumát is.”
 Egill az Egilssaga 17. századi másolatának illusztrációján – Wikipédia
„…az Orbán-kormány 2010-es színre lépése óta abszolút győztesek lettek azok, akik úgy gondolják, hogy kizárólag a tradicionális, erőszak alapú, fegyelmező, elrettentő típusú rendőrségre van szükség. És sajnos ennek a szemléletnek felel meg ez az új egyetem is.”

„Vasárnaptól, július elsejétől következő hétfőig, azaz július 9-éig szünetet kell tartanunk a Galamusban… A napi híreket természetesen változatlanul olvashatják.”
 Elie Wiesel Angela Merkellel és Barack Obamával Buchenwaldban, 2009. április 23-án – atv.hu
„Elie Wiesel az az öntörvényű… ember, akit embertípusként éppen most átkozott ki Hoffmann Rózsa, amikor arról értekezett kisgyerekeket nevelő pedagógusok előtt, hogy szerinte abban az országban, amelyben jó élni, nincsenek öntörvényű emberek.”
|
|