Viccelve mondtam egy magyarországi barátomnak, aki jót nevetett rajta, hogy velem valami hasonló történt, mint Jászai Joli nénivel, aki talán hetvenéves korában lett híres színésznő. Addig egyszerű tanárként élte életét Pécsett. Na jó, belőlem nem lett sem híresség, sem színésznő, de az biztos, hogy mondjuk tíz évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer politikai elemzőként fogok megjelenni. Ugyanis hosszú keresgélés után rájöttem arra, hogy igazából a történelem érdekel és nem az irodalom, amivel kezdtem egyetemi karrieremet Magyarországon. Csak azért, mert valaki szeret olvasni, nem feltétlenül lesz belőle jó irodalmár, és az se biztos, hogy az életet irodalmi elemzésekkel akarja tölteni.

Nem mintha nem élveztem volna az ELTE-n töltött két évet, de már akkor is világos volt, illetve lehetett volna, hogy ha valaki Kemény János erdélyi fejedelem önéletrajzával akar komolyan foglalkozni, az talán mégis inkább más tanszékre való. Ez a probléma magától megoldódott, amikor 1957 februárjában Kanadába kerültem, és miután megtanultam rendesen angolul, újra nekivágtam az egyetemnek. De mit csináljak egy angol nyelvű egyetemen? Angol szak? Megint a Kemény János-problémába ütköztem. Thomas Hardy Mayor of Casterbridge-ről írt dolgozatomban az angol „corn laws” hatása az angol mezőgazdaságra jutott csak eszembe! Végre leesett a tantusz: hiszen engem a történelem érdekel! Tehát hosszú keresgélés után történelemszakos lettem, és 1965-ben diplomáztam az ottawai Carleton Universityn. Onnét pedig tovább a Yale Universityre, ahol először szereztem egy M.A-t (Russian and East European Studies), majd egy Ph.D-t történelemből. Disszertációmat az 1919 és 1921 közti magyar külpolitikáról írtam. Szerencsém volt, és a Yale-en maradhattam: tanítottam kelet-európai történelmet és több szemináriumot vezettem az első világháború előzményeiről és következményeiről. Közben publikáltam, leginkább a 20-as évekbeli magyar kül- és belpolitikáról.

Aztán jött a rendszerváltozás, és első magyarországi utam (1993) után rájöttem, hogy édeskeveset tudok a magyar politikai életről, illetve teljesen félreértettem az ottani fejleményeket. Jött a tanulási idő. Akkoriban még az internet gyerekcipőben járt, ezért meg kellett rendelnem egy sor napi és heti kiadványt. Ekkor kezdődött a neheze. Még a neveket sem ismertem. Hónapokba került, mire kezdtem magam kiismerni a magyar politika útvesztőiben. Aztán feliratkoztam két internetes vitalistára, amelyek magyar politikával foglalkoztak, az egyik angol nyelvű volt, a másik magyar. Ekkor jöttek az első meglepetések: a magyar nyelvű listán egyre nagyobb számban jelentek meg teljesen szélsőséges hangok. Akkoriban még csak külföldről. Leginkább az Egyesült Államokból és Kanadából. Pár év elteltével a liberális és mérsékelt konzervatív emberek egyszerűen feladták a csatát.

Ezek a tapasztalatok és az állandó tanulás a végén meghozta a gyümölcsét. Hét évvel később, 2000-ben, már úgy éreztem, hogy elküldhetek egy írást az akkori Magyar Hírlapnak. Legnagyobb meglepetésemre leközölték „Hankiss Elemér haragjai” címmel (2000. január 13). Sőt, kerek kis vita kerekedett a cikk megjelenése után, amihez Hankiss Elemér mellett Lovas István és Litván György is hozzászólt (2000. január 18).

Így kezdődött magyarországi karrierem. Néha megjelenek a Népszavában és Orosz József Kontra című rádióműsorában. Több mint két évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy óriási szükség lenne egy angol nyelvű blogra, amiből azok is olvashatnak a magyar politikai eseményekről, akik nem tudnak magyarul. Mint minden kezdet, ez is nehéz volt, de manapság már 400-500 olvasója van a Hungarian Spectrum-nak. Amire igazán büszke vagyok az a kommentek magas színvonala és az a stílus, amely jellemzi őket. A magyar internetes hozzászólok tanulhatnának belőlük.

Máshol és korábban megjelent írásai mellett a Galamusban megjelent cikkei: