rss      tw      fb
Keres

 

Lendvai L. Ferencről

Írások, elemzések:

 

Szobrok – 2. Gábor

„A német megszállás tervezett emlékműve állítólag a megszállás összes áldozatának szólna. Mármint kiknek? Annak a kevés becsületes náciellenes politikusnak, a szociáldemokratáktól a legitimistákig, akiket a Gestapo elhurcolt Mauthausenba?”

Szobrok – 1. Marx

„Ha a magyar kereszténydemokraták egy nem ilyen indirekt, hanem nagyon is direkt, még a jószándékúnak nevezhető helyeken is gyakran türelmetlen, vallási kiindulású kultúrantiszemitizmussal akarnak találkozni, olvassák mondjuk Prohászka Ottokár írásait.”

Nacionálpopulizmus

„…itt az emberek a mai napig nem képesek elfogadni sem azt, hogy üzletekkel… is lehet pénzt keresni, sem azt, hogy mondjuk az áram és a gáz, vagy akár az orvosi ellátás is pénzbe kerül, sem azt, hogy a fölvett kölcsönöket a törvény szerint vissza kell fizetni.”

Világnemzet

„…mivel a közös nyelv önmagában nem elégséges, hanem a nemzet létezéséhez egy tényleges közösségi lét, tényleges együttélés is szükséges, reménytelen ábrándkergetés a Trianonban elszakított magyar etnikumok ’nemzetegyesítése’.”

Kommunizmus, vagy…

„Az államosítások fő szempontja nem a voluntarista ’tervgazdaság’, ahogyan az egész tőkeellenesség is csak az ’idegen’ tőke ellen irányul, s tényleges célja a hazai, közelebbről a baráti tőke helyzetbehozása.... Ez nem kapitalizmusellenesség. A mi tőkéseink jó tőkések.”

A polgárháború előérzete

„…létrejött világnemzet (?), a nemzeti (nemzetinek mondott) gazdaságpolitika, az ország újraiparosítása (európai pénzeken), a magyar föld magyar kezekben (bizonyos magyar kezekben) tartása, a főváros megfiatalítása (az 1944 előtti állapotra).”

Fönntartom

„No és ki lenne az a csodalény, akit listavezetőnek mindenki elfogadna? Hiszen ha maga Jézus Krisztus jelenne is meg a vízen járva, az ismert vicc szerint rá is azt mondanák: na lám, még úszni sem tud. Jelenleg a közös lista és miniszterelnökjelölt kívánása csak ábrándkergetés.”

Jobboldali népbarátok

„A jobboldali rezsimeket sohasem a jótékonykodás érzülete vitte rá, hogy a szegény nép sorsán könnyítsenek, ellenkezőleg, a szegény nép sorsán való könnyítés szükségszerűsége vitte rá őket a jótékonykodásra.”

Újabb miniszterelnöki próféciák

„Prófétánknak nem általában a keresztény hagyományok fájnak, hanem az egyház és az állam középkori összefonódását hiányolja, amelynek helyreállítására ő – habár nem prófétai, hanem vezéri minőségében – jelentős, bár nem teljes sikerrel tett kísérletet Magyarországon.”

Változó felhőzet

„…úgy tűnik, az EPM szavazói – a várakozásokkal ellentétben – nem annyira középről jöttek, mint inkább balról, az MSZP-ből és a DK-ból, s a különféle bakik hatására most megkezdődött egy visszaáramlás.”

A hit győzelme

„Hát egy ilyen mondatnál egy igazi hívőnek tényleg csak a szívére, vagyis a hitére szabad hallgatnia, különben, ha az eszére hallgat, még majd azt találja mondani, hogy ennél nagyobb blődséget soha életében nem hallott, magától a Vezértől sem.”

Évforduló

„A jobboldali csőcselék megszerveződése – Gyurcsánytól teljesen függetlenül – már 2002-ben megkezdődött, amikor a választási csalás teljesen őrült jelszavával… nem egyszerűen tüntetni kezdett, hanem rögtön erőszakhoz folyamodott az Erzsébet híd blokádjával.”

Hány hadosztályuk van? – 2.

„A baloldali pártok a választások előtt néhány héttel mérjék föl a körzetekben, melyikük jelöltje áll jobban, s a továbbiakban csak az maradjon versenyben, a másik lépjen vissza, mégpedig minden külön föltétel nélkül.”

Hány hadosztályuk van? – 1.

„…hogy ezzel Bajnai föladta volna a miniszterelnöki ambícióit, mert a listája nem fog több szavazatot kapni, mint a szocialistáké? Hát lehet… de ez nem rajta múlik, hanem a választóin, akiknek a lehetőségei tehát változatlanul megmaradtak.”

Az ellenzék dilemmái – 2.

„…ha visszajönnének a 2010 előtti állapotok, az is jobb lenne a mostani helyzetnél. Hobbes ugyan azt mondta, hogy az anarchiánál még a zsarnokság is jobb, arra azonban nem gondolt, hogy lehet olyan zsarnokság, amely maga szervezi az anarchiát.”