Győr két választókerületi Fidesz-elnöke sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön, hogy már harmincezernél is több győri állt aláírásával is a rezsicsökkentést támogató kezdeményezés mellé.
A Jobbik azt szeretné ha minél hamarabb az Országgyűlés elé kerülne a magáncsőd, vagy a családi csődvédelem szabályait tartalmazó törvényjavaslat - jelentette ki Z. Kárpát Dániel csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az összes, a Heti Válaszban róla megjelent állítást valótlan és nevetséges lejáratási kísérletnek tartja Szili Katalin korábbi házelnök. Közölte: nincs köze Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatásához.
Magyarország és Románia közös folyóin, illetve azok vízgyűjtő területén javult a vízminőség és csökkent az ár- és belvízi kitettség az elmúlt egy évben - állapította meg csütörtökön a két ország közös vízügyi bizottsága az idei debreceni ülésszakán.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint minden magyarnak meg kell ismernie az önkény természetét, míg a Jobbik vezérszónoka azt hangoztatta a 20.századik diktatúrák megismertetéséről szóló határozati javaslatok általános vitájában, hogy meg kell szüntetni a kettős mércét az önkényuralmi rendszerek megítélésekor.
Bővítette a X. kerületi térfigyelő kamerás rendszert a kőbányai önkormányzat, a fejlesztéssel csaknem 70 százalékra nőtt a városrész lefedettsége.
Az LMP szerint csapdahelyzet alakulhat ki a családi napközikkel kapcsolatban, mert bár az Országgyűlés csütörtökön tárgyalja azt az előterjesztést, amely az ilyen intézményekben is engedné a kötelező óvoda teljesítését, az a hír járja, hogy eközben megvonnák az újonnan alakuló családi napközik normatív támogatását - mondta Erstey Katalin független képviselő, az LMP képviselői csoportjának tagja az MTI-nek.
A Frankfurter Rundschau című német baloldali lap elemzésben és kommentárban foglalkozott csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök Németországra tett megjegyzésével, amellyel kapcsolatban a Die Zeit című liberális hetilap is közölt cikket.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken tér haza külföldi útjáról, akkor fog egyeztetni Orbán Viktor miniszterelnökkel a túlzottdeficit-eljárás lezárását célzó esetleges lépések tartalmáról - közölte a kormányszóvivő csütörtökön.
A holokauszt máig ható tanulsága az, hogy "nem maradhatunk közömbösek az áldozatok iránt", mert aki így tesz, az is bűntárs - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a második világháború idején Óbudáról elhurcolt zsidó áldozatok emlékére tartott rendezvényen csütörtökön Budapesten.
Frissíti korrupciós kockázati térképét az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amelynek célja, hogy a beérkezett adatokból számított veszélyeztetettségi indexek segítségével ráirányítsa a figyelmet a korrupciós veszélyekre és kockázatokra.
Január eleje óta először emelkedett a 12 hónapos diszkontkincstárjegy (dkj) átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Eddig közel 64 ezer hektár állami föld haszonbérleti pályázatát hirdette meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Nyíregyházán, sajtótájékoztatón.
A Fidesz szerint az Amnesty International éves jelentése kifejezetten torz és elfogult képet mutat be Magyarországról, amelyet a magyar emberek nevében vissza is utasított a kormánypárt szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Háttérbe szorítaná a multi-level marketing (MLM) alkalmazását a biztosításközvetítésben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A Kopint-Tárki tavaszi feldolgozóipari konjunktúratesztje kedvező változásokat mutat az ágazatban: mind a jelenlegi helyzetet, mind a kilátásokat mérő indikátorok elmozdultak a tavaly téli mélypontról, és bár egyelőre nincs növekedés, a zuhanás legalább megállt.
Elérte a Ryanair légitársaság utasainak száma Budapesten a 3 milliót - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Nem állapított meg az alapjoggal összefüggő visszásságot a különleges műveleti katonák kiválasztásának folyamatára vonatkozó ombudsmani vizsgálat - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön az MTI-vel.
Elfogtak a rendőrök Csengerben egy férfit, aki orvosnak adta ki magát, így próbált meg gyógytakarókat eladni a szatmári kisvárosban a helyi lakosoknak - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Az osztrák CA IMMO Magyarországon és más elsődleges piacokon való hosszú távú jelenlétet tervez és kiemelt figyelmet szán az iroda-üzletági portfolióra - közölte a társaság csütörtökön.
A kormány álláspontjának ismertetésével, majd a frakciók vezérszónokainak felszólalásaival folytatódott csütörtökön az Országgyűlésben a huszadik századi diktatúrák fiatalokkal való megismertetését célzó három határozati javaslat vitája. A diákok kötelező utaztatását az emlékhelyekre a Fidesz nem támogatja, az indítványok alapvető céljával egyetértettek a felszólalók.
Leginkább a belső kihívások sújtják a magyarországi vállalkozásokat, ezek közül is első helyen az értékesítés és a vállalatirányítás problémái állnak - derül ki az RSM DTM Hungary Zrt. vállalati kutatásából, amely szerint a belső problémákat 72 százalékban tekintik a legfőbb problémák forrásának, míg tavaly ez az arány még csak 40 százalék volt.
Hamarosan átalakul a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiaci kategóriarendszere, decemberben pedig a tőzsde jelenlegi kereskedési rendszerét a Xetra váltja fel.
A huszadik századi diktatúrák fiatalokkal való megismertetését célzó három határozati javaslatot tárgyalták csütörtökön az Országgyűlés. Az MSZP előterjesztésének célja, hogy minden fiatal eljuthasson az auschwitzi emlékhelyre, a KDNP a Terror Házát ismertetné meg a diákokkal, míg a Jobbik a recski munkatábor helyén kialakított emlékhelyet.
Műszaki hiba miatt átlagosan fél órát késnek a vonatok a Budapest-Szob vonalon - közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel.
A parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke azt javasolja, pénzbírság kiszabása helyett a tiszteletdíját csökkentsék az Országgyűlés tekintélyét sértő kifejezést használó képviselőknek.
A médiatanács 1,1 millió forint bírságot szabott ki az RTL Klubra, mert a csatorna idén februárban hibás korhatár-kategóriába sorolt és 22 óra előtt kezdett vetíteni egy amerikai thrillert és a film ajánlóit - olvasható a tanács szóvivői irodájának csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az alkotmányos viták korszakán túl vagyunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Alkotmánybíróság (Ab) épületében, miután megbeszélést folytatott Paczolay Péterrel, a testület elnökével, aki lényegesnek nevezte, hogy az Országgyűlés beépítse munkájába az Ab döntéseit.
Egy nő meghalt, egy férfi pedig kórházba került, miután egy támadó feltehetően késsel megsebesítette őket csütörtökön Pécsen - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A csomagküldéssel és internetes kiskereskedelemmel foglalkozó cégek a kedvezőtlen gazdasági környezetben is viszonylag jól szerepeltek, a cégek száma megtöbbszöröződött, csaknem 3000-re nőtt az elmúlt években és az összesített árbevételük is emelkedett - derül ki a Bisnode üzleti információs szolgáltató legfrissebb összesítéséből.
A Wizz Air légitársaság átköltöztette nyári menetrendjének néhány Budapestről induló járatát a nemrég megnyitott egyszerűsített beszállókapukhoz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
A termőföldpiac 2012-ben is töretlenül bővült: a tranzakciók száma 8, az eladott földterület mérete pedig 5 százalékkal, míg az árszint, a 2011-es növekedés mértékét kissé meghaladva, 10 százalékkal nőtt az OTP Termőföld Értéktérkép aktuális elemzése szerint.
A Rába vezető tisztségviselői összesen 5168 részvényt vásároltak a BÉT-en a társaság csütörtöki közleménye szerint.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) vállalható kompromisszumnak tartja a hosszú egyeztetések után megszületett megállapodást az idei bérajánlásról, de felhívja a figyelmet: az átlagkereset alatt keresőknél a 3,1 százalékos béremelés nem ellentételezi az elmúlt években elszenvedett reálbércsökkenést.
Az MSZP meggyőződése szerint valótlan állításokat fogalmazott meg a Heti Válasznak az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról Szabó Bálint, akit az ügy koronatanújaként mutatott be a hetilap.
Jelentős növekedést tervez a magyar tulajdonú telekommunikációs szolgáltató, a NordTelekom: a cég tőkeemelést és a főtulajdonos közreműködésével nyilvános részvényaukciót tervez június első felében 16-20 forint közötti árfolyamon.
A képzelet szüleményének tartja Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter azt, amit az ügy "koronatanújaként" bemutatott Szabó Bálint a Heti Válasznak mondott Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatásáról.
A szennyvízszippantás és a kéményseprés díjának csökkentéséről szóló fideszes törvényjavaslat tárgyalásával kezdődött meg csütörtökön az Országgyűlés ülése. A szennyvíz szippantásának díját a 2013. január 31-én alkalmazott árakhoz képest 10 százalékkal csökkentenék, a kéményseprés rezsióradíját pedig 2000 forintban maximálhatja a parlament.
Gyengült csütörtökön a szerdán elért idei legerősebb árfolyamához képest a forint.
Miután a váratlanul alacsony infláció miatt a vártnál jobban nőttek a reálbérek, az MKB Bank elemzői felfelé módosították a fogyasztásra és a GDP növekedésére vonatkozó prognózisukat - közölte a bank az MTI-vel csütörtökön.
|
|