rss      tw      fb
Keres

Az adóhatóság ügyfélszolgálatai pénteken is nyitva lesznek

A július 1-jei köztisztviselők és kormánytisztviselők napján is nyitva lesznek az adóhatóság ügyfélszolgálatai - tájékoztatta csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-t.

Lapszemle: A bérpótló támogatás feltétele a rendrakás Zalaegerszegen

Ősztől csak azok a munkanélküliek kaphatnak bérpótló támogatást Zalaegerszegen, akik rendben tarják lakókörnyezetüket, ellenkező esetben az önkormányzat megvonja a segélyüket- írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.

Lapszemle: Megszűnik Miskolcon a városőrség

A városőrök munkája az önkormányzatnak sokba, évente mintegy 130 millió forintba került.

Lapszemle: Jakubinyi Róbert vádalkuképes lehet

Jakubinyi Róbert vádalkuképes lehet az Egymásért-ügyben, erre utalhat, hogy az ügyészség "visszafogottan" kommentálta a férfi júniusi elfogását.

Lapszemle: Hazaárulással, csalással gyanúsíthatták meg Galambos Lajost

A Magyar Nemzet szerint hazaárulással gyanúsíthatta meg a katonai ügyészség a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) őrizetbe vett egykori főigazgatóját; a Blikk úgy tudja, hogy Galambos Lajos a gyanú szerint csalási ügyből mosdatta ki Jakubinyi Róbertet, az Egymásért, Egy-másért Közhasznú alapítvány egyik "szülőatyját".

A dollárral szemben erősödött a forint

Az amerikai dollárhoz képest közel egy fél százalékkal erősödött, az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben stagnált csütörtök reggelre a forint a bankközi devizapiacon.

Július 1-jén változások lépnek életbe a médiatörvény alkalmazásában

Péntektől hatósági eljárás indítható a sajtótermékek kiadójával, valamint a lekérhető médiaszolgáltatás szolgáltatójával szemben, a médiaalkotmány, valamint a médiatörvény egyes paragrafusainak megsértése miatt.

Lapszemle: Emelkednek a banki díjak júliustól

A hitelintézetek egy része júliustól is növeli a lakossági folyószámlákhoz kapcsolódó díjtételeket, az áremelések egyes bankoknál érintik a befektetési szolgáltatásokat is - írja a csütörtöki Világgazdaság a bankok nyilatkozatai alapján.

Lapszemle: Ismét stagnál a gazdaság

Miután már tavasszal is a lassulás jelei mutatkoztak a magyar gazdaságban, júniusra teljesen megállt a bővülés, a Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó (gyia) stagnált az előző hónaphoz viszonyítva, miután az elmúlt hónapokban 0,2 százalék körüli havi növekedést mutatott.

Lapszemle: A befektető csődje miatt terv maradt a golfcentrum

Érvényes építési engedély van a Fejér megyei Csákberény és Mór közötti 170 hektáros területre, ahol egy golfcentrum kialakítását tervezték, és a beruházás közel harmada el is készült 2006 és 2008 között, de a válság közbeszólt, az építés további forrás híján leállt, a befektető cég fizetésképtelenné vált - írja a csütörtöki Napi Gazdaság.

ÉVOSZ-tájékoztató az Ausztriában munkát vállalóknak

Noha Ausztriában szabad a munkavállalás május 1. óta, számos adminisztratív kötelezettséget nem lehet megúszni - hívja fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kiadványában, amelyet az Ausztriában munkát vállalók számára állított össze.

LeasePlan: a cégautó vásárlások tartják életben a gépjárműpiacot

Tavaly tízből hét gépjárművet cégautóként helyeztek üzembe Magyarországon, a flotta- és gépjárműkezelő LeasePlan Hungária Zrt. szerint a cégautó vásárlások tartják életben a magyar gépjárműpiacot.

Lapszemle: Jelentősen nőhetnek az Egis terhei

Az Egis nem esik bele az egészségügyi törvény kedvezőbb kategóriájába, így miközben júliustól jelentősen növekednek terhei, a 2010-es befizetéseknek csak 50 százalékát tarthatja vissza - írja a csütörtöki Napi Gazdaság.

Lapszemle: Kártérítést fizetne a Tesco

Peren kívüli megegyezést és kártérítést javasolt a Tesco annak a családnak, amelynek nyolc hónapos gyereke csaknem két éve súlyos koponya- és kulcscsonttörést szenvedett, miután a bevásárlókocsi egyik kereke kiesett és felborult a benne ülő gyerekkel.

Lapszemle: Jól működő közösségi teret hozna létre a tervező a Széll Kálmán téren

A lehető legolcsóbb megoldással egy jól működő közösségi teret szeretnének létrehozni a Széll Kálmán (egykori Moszkva) tér átépítése során a tervezők - mondta el Finta József építész, a tér átépítésének építészeti koncepcióját kidolgozó tervezőiroda vezetője a Népszabadságnak.

Lapszemle: Boltügyi szuperhatóság jöhet létre

Az eddig kipróbált módszerek nem bizonyultak sikeresnek, ezért a Fidesz és gazdasági holdudvara új módon próbálja sarokba szorítani a nagy kereskedelmi láncokat: olyan szakhatóságot hoznának létre, amely az önkormányzatok helyett megtilthatja nagyobb kereskedelmi üzlet létesítését - írja a csütörtöki Népszabadság.

Transzatlanti hét - Condoleezza Rice: a szabad népek nem elégedhetnek meg saját szabadságukkal

A szabad népek nem elégedhetnek meg saját szabadságukkal, ki kell állniuk azokért, amelyek nem élvezik, el kell mondaniuk helyettük azt, amit nem mondhatnak el - mondta Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter a budapesti transzatlanti diplomáciai hét alkalmából rendezett Szabadság-vacsorán szerdán a Szépművészeti Múzeumban.

Koncerttel búcsúzott Magyarország az uniós elnökségtől a Brandenburgi kapunál

A szabadtéri koncertre a német főváros szívében, a német egység szimbólumát jelentő, híres Brandenburgi kapu előtti téren került sor. A főszereplők a többi között a világhírű magyar operaénekesnő, Rost Andrea, továbbá Kocsis Zoltán, valamint a Budapest Klezmer Band voltak. A magyar kormány képviseletében jelen volt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, Budapestet Tarlós István főpolgármester, a házigazda Berlint pedig Klaus Wowereit kormányzó polgármester képviselte.

Fellegi: Kína magyar forint- és devizaadósságot is vásárolhat

Kína elköteleződése magyar szuverén adósság vásárlására forint- és devizakötvényekre egyaránt kiterjedhet, és ezek a vásárlások piaci feltételek mellett jönnek létre - jelentette ki a Reuters hírügynökségek nyilatkozva Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.