rss      tw      fb
Keres

Magas túljegyzés, a másodpiacinál magasabb hozam a 3 hónapos DKJ aukción

Az elmúlt hetihez mérhetően magas túljegyzés mellett az előzőnél kissé alacsonyabb, de a referencia hozamnál magasabb hozammal értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ keddi aukcióján.

EU-elnökség - Rétvári: Európa is tiltsa a kommunista eszmék követését

Elkészült az első tervezete annak az európai uniós tanácsi következtetésnek, amely a totalitárius rezsimekre vonatkozó emlékezésről, az emlékezet fenntartásáról szól - jelentette be Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára kedden Brüsszelben annak a konferenciának a margóján, amelyet Mit tudnak az európai fiatalok a totalitárius rezsimekről? címmel rendeztek az Európai Parlamentben.

NET: tragikus a roma lakosság egészségi állapota

A Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) elnöke szerint tragikus a roma lakosság egészségi állapota Magyarországon; Papp Zoltán erről a szervezet keddi, soros ülését követő sajtótájékoztatón beszélt Budapesten.

EU-elnökség - Magyarország a díszvendég Reims innovációs fórumán

A kifejezetten kezdő, kis tőke- és munkabefektetéssel gyors növekedést produkáló tudás-intenzív vállalkozások egyedülálló európai találkozóján az INNOVA észak-alföldi regionális innovációs ügynökség részvételével több éve önálló kiállítóként van jelen Magyarország, köszönhetően a francia fővároshoz közeli Champagne-Ardenne régió és az Észak-alföldi régió együttműködésének.

Megakadályozott ámokfutás - Megkezdődött Somogyi Ábel büntetőpere - ÖSSZEFOGLALÓ

Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon (FB) kedden annak a joghallgatónak a büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy eltervezte huszonkét ember megölését; Somogyi Ábel szerint az ellene felhozott vád nem törvényes; a vádlott a Fővárosi Főügyészség vezetőjével szemben kizárási indítványt terjesztett elő.

A Margitsziget teljes rendbetétele 826 millió forintba kerülne

A Margitsziget teljes rendbetétele 826 millió forintba kerülne, erre azonban az önkormányzatnak nincs pénze, kisebb ráfordításokkal azonban elkezdenék a sziget felújítását - közölte Szaniszló Sándor (MSZP), a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési és környezetvédelmi bizottságának elnöke kedden.

PDSZ: kössék szakmai végzettséghez vagy érettségihez a tankötelezettség korhatárát

A PDSZ meglátása szerint ennek megfelelhet a kormányzat részéről a napokban megemlített 16 éves korhatár, ugyanakkor ezt csak akkor támogatják, ha eddig az életkorig szakmai végzettséget szerezhetnek a tanulók. Ha ez nem valósul meg, akkor elképzelésük szerint tovább kellene a gyermekeknek iskolába járniuk az első szakvégzettség vagy az érettségi megszerzéséig.

EP-konferencia Brüsszelben a totalitarizmusról

Meg kell értetni az ifjú nemzedékekkel, hogy közös múlt nélkül a közös jövendő is elképzelhetetlen, Európa egységének megteremtése a történelmi múlt integrációját is megköveteli - jelentette ki Tőkés László erdélyi magyar képviselő, az Európai Parlament alelnöke az EP brüsszeli épületében Mit tudnak az európai fiatalok a totalitárius rezsimekről? címmel rendezett közmeghallgatáson, kedden.

Autonómok: veszélybe kerülhetnek a munkavállalói jogok az új Alkotmánnyal

Az Alkotmány tervezetének munkavállalókat érintő részei jelenlegi formájukban elfogadhatatlanok az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége számára, mivel a jogszabálytervezet támadja a munkavállalói jogokat, a kollektív szerződéseket, és a szociális biztonságot feltételekhez próbálja kötni - mondta Borsik János, az érdekképviselet elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Budai Gyula: etikátlan, hogy Tátrai a sajtón keresztül levelezget

A kormánybiztos ezt azzal kapcsolatban mondta kedden az MTI-nek, hogy a Népszabadsághoz és a Népszavához is eljutott az a levél, amelyben a vagyonkezelő volt vezérigazgatója rágalomnak minősíti Budai Gyula állításait a Fradi-pálya eladásával kapcsolatban.

EU-elnökség - Réthelyi: egyszerre kell támogatni a családi és hivatásbeli ambíciókat

A munka és a családi élet összehangolására van szükség az egész Európában tapasztalható népességfogyás visszafordítása és a foglalkoztatás növelése érdekében - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedden, a Magyar Tudományos Akadémia épületében tartott konferencián.

IDC: közel 50 százalékkal nőhet az okostelefonok piaca

Az idén 49,2 százalékkal növekedhet az okostelefonok értékesítése tavalyhoz képest - tette közzé honlapján az IDC ágazati kutatóintézet.

Háromszázötvenmillió áldozatsegítő szolgáltatások fejlesztésére

Három régió kilenc megyében összesen 350 millió forintot fordítanak az áldozatsegítő szolgáltatások fejlesztésre; a bűncselekmények sértettjeinek elérésére és megsegítésére indított TEtt bűnmegelőzési programról kedden tartottak sajtótájékoztatót Nyíregyházán.

A KSH visszavonta a reggel közölt munkanélküliségi adatokat

A rövid közlés szerint a teljeskörűsítéshez használt népesség-előreszámító modell hibás futása miatt volt szükség az időleges visszavonásra. A gyorstájékoztatót a javított adatokkal március 30-án újból megjelenteti a KSH.

Az MSZOSZ bírálja a közmunkaprogramot

Pataky Péter elnök kedden Veszprémben, az szb-titkárok értekezletét megelőző sajtótájékoztatón rámutatott: hetenként az olvasható, hogy a kormányzat a közmunkaprogrammal megoldja a foglalkoztatást, a költségvetésben viszont az erre szánt pénzforrásokat lecsökkentették - mondta. Hozzátette: a tartalékolásnak nevezett költségvetés-átszabás után pedig 100 milliárd forintot kivettek a Munkaerőpiaci Alapból.

Továbbra sincs vevő a debreceni Aranybika hotelre

Ismét eredménytelenül zárult a debreceni Cívis Hotels Zrt. két szállodája, köztük az 1,9 milliárd forintért kínált patinás Grand Hotel Aranybika értékesítésére kiírt pályázat.

EU-elnökség - Hoffmann Rózsa: az iskolai erőszakról tanácskoznak az uniós miniszterek

Az iskolai agresszióról tanácskoznak az uniós tagállamok oktatási miniszterei keddi informális ülésük délutáni folytatásában; az erőszakot nem lehet kizárólag iskolai módszerekkel megelőzni - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kedden Gödöllőn. Andrulla Vasziliu biztos hozzátette: az iskolai erőszak eredetét kell vizsgálni.

Megalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal

Az iparág szakmai szervezeteinek, a felsőoktatás és az akadémiai szféra tagjainak részvételével megalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) - közölte az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) kedden.

Megakadályozott ámokfutás - Somogyi Ábel szerint nem törvényes a vád

A huszonkét ember megölésének előkészületével vádolt joghallgató, Somogyi Ábel szerint nem törvényes az ellene felhozott vád, mivel a hatóságok számtalan eljárási hibát követtek el, ezért az eljárás megszüntetését kérte a Fővárosi Bíróságtól (FB) a büntetőper keddi első tárgyalási napján.

A hódmezővásárhelyi Leader-pénzek sorsát firtatják fideszes önkormányzati képviselők

Súlyos problémákat látnak a vidékfejlesztésre létrejött hódmezővásárhelyi Leader-közösséggel kapcsolatban helyi fideszes képviselők; álláspontjuk szerint a civil szervezet tevékenysége átláthatatlan, túl sokat költ működési költségekre és tanácsadói szerződésekre.

Futureal: az országkockázat megdrágítja az ingatlanfejlesztést

A magyarországi ingatlanfejlesztésekhez az országkockázat miatt 2 százalékkal drágábban kapják a hitelt a fejlesztők, mint a többi visegrádi országban, és ez megdrágítja a fejlesztést - mondta Futó Péter, a Futureal csoport elnöke kedden sajtóbeszélgetésen Budapesten.

Árverésen értékesítik a 900-as sávot

A 900 megahertzes sáv értékesítését árveréssel bonyolítják le, az eljárás eredményeképpen a távközlési piaci szereplők várhatóan a harmadik negyedév végére juthatnak a frekvenciákhoz - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Alkotmányozás - Jobbik: ez továbbra is párturalmi alkotmány

A Jobbik szerint továbbra is csak a Fidesz-KDNP akarata érvényesül az alkotmányozásban és egy párturalmi alkotmány fog születni, mert a kormánypártok "folyamatosan kizárják a lehetőségét annak, hogy az ellenzéki pártok érdemben beleszóljanak az alkotmányba".