rss      tw      fb
Keres

Emelkedik a román államháztartási hiány

Románia államháztartási hiánya 20,9 milliárd lej (6,6 milliárd dollár) volt az idei első nyolc hónapban, ami a hazai össztermék (GDP) 4,1 százaléka - közölte az ország pénzügyminisztériuma hétfőn.

Megugrott a francia ajkú kormányfőaspiráns támogatottsága Belgiumban

Jelentősen megemelkedett Belgiumban a kormányfői székre is esélyesnek tartott Elio Di Rupo vallon szocialista pártelnök népszerűsége - derül ki a La Libre Belgique című brüsszeli napilap hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.

Lemondott a román belügyminiszter

Döntését a sajtó nyilvánossága előtt jelentette be és azt a rendőrök minapi engedély nélküli tiltakozó akciójával és annak belpolitikai következményeivel indokolta.

EKB: nőttek a hitelkihelyezések az euróövezetben augusztusban

Több mint egy éve a legnagyobb ütemben nőttek a magánszektornak kihelyezett hitelek augusztusban, ezen belül a vállalati hitelkihelyezések mérséklődtek, míg a háztartásoknak nyújtott kölcsönök emelkedtek - jelentette hétfőn az Európai Központi Bank (EKB).

Az együttműködés erősítéséről tárgyal Medvegyev Pekingben

A kínai-orosz együttműködés szinte minden területét érintették Dmitrij Medvegyev orosz elnök pekingi tárgyalásain, amelyek során a két ország vezető hangsúlyozták: "új demokratikus világrendet" szeretnének mindenkire egyformán érvényes szabályokkal, és elutasítják egyetlen ország, vagy országcsoport hegemonizmusát.

Tőzsde - Emelkedéssel nyitott Nyugat-Európa

A térség teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst 300-as index 0,2 százalékkal 1.080,02 pontra erősödött a kereskedés indulásakor. Elemzők szerint főként az augusztus óta egyre élénkebb felvásárlási aktivitás újabb eseménye hajtja felfelé az árfolyamokat; elsősorban a fogyasztói termékeket gyártó vállalatok részvényei emelkedtek, miután az Unilever bejelentette, hogy 3,7 milliárd dollárért megvesz egy amerikai céget.

Szabályozná a koncessziókat az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság fontolóra vette, hogy kezdeményezi a koncessziókkal kapcsolatos közösségi szabályozást, ezért várja a tagállamok észrevételeit, álláspontját - közölte honlapján a Közbeszerzések Tanácsa (KT).

Medvegyev az orosz-kínai gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésén dolgozik

Gazdasági megállapodások vannak az orosz elnök, Dmitrij Medvegyev kínai látogatásának középpontjában - erről árulkodnak a vendéglátójával Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnökkel folytatott tárgyalásai és az ahhoz kötődő aláírási ceremóniák.

A japán kormány újabb gazdaságélénkítő csomagot készít elő

A csomag nagysága nem ismert, de a Financial Times című lap úgy értesült, hogy ezúttal 55 milliárd dollárt költ a gazdaságélénkítésére a szigetország a március végén lejáró költségvetési évben.

Lejárt az izraeli moratórium, egy hétig még keresik a kompromisszumot, izraeli lap

Bár vasárnap éjfélkor lejárt a ciszjordániai zsidó telepek bővítésére vállalt tízhónapos moratórium, Izrael és a palesztin hatóság megállapodott: még egy hetet szánnak arra, hogy kompromisszumot találjanak a kérdésben - írta hétfőn a The Jerusalem Post.

Az iráni hadsereg Irakban végzett a szerdai robbantás felelőseivel

Iraki területen érte utol és ölte meg az iráni hadsereg elitalakulata, a Forradalmi Gárdája annak a csoportnak 30 tagját, amely Teherán szerint a 12 halálos áldozatot követelő szerdai merényletért felelős.

Nem fagyasztják be az emelkedő élelmiszerárakat Oroszországban

Nem fagyasztják be rendeletileg a szociális szempontból fontos élelmiszerek árát Oroszországban, noha erre a jogszabályok a gyors áremelkedések esetén lehetőséget biztosítanak a kormánynak - jelentették a hétfői orosz lapok.

Görög teherhajót térítettek el szomáliai kalózok

Kalózok térítettek el egy panamai zászló alatt közlekedő görög hajót nem sokkal azt követően, hogy átszelte az Ádeni-öblöt - közölte hétfőn az EU kalózkodás ellen létrehozott haditengerészeti ereje (EU NAVFOR).

Az arany ára új csúcson, közel az 1.300 dolláros ár

Az arany ára új történelmi csúcsra került hétfőn reggel az ázsiai kereskedésben, és már csak kevéssel marad el a lélektaninak számító 1.300 dolláros szinttől.

Az észak-koreai hadsereg támogatja Kim Dzsong Un vezetővé választását

Az észak-koreai hadsereg a betegeskedő Kim Dzsong Il mellett az ő legkisebb fiát is jelölte saját küldöttjének a Munkapárt kedden kezdődő kongresszusára - jelentette hétfőn a Csoszun Ilbo című dél-koreai napilap.

Tőzsde - Erősödéssel zártak az ázsiai részvénypiacok

A térség részvénypiacai elsősorban a New York-ból átterjedő optimizmus hatására emelkedtek. Az erősödést ugyanakkor fékezte a továbbra is erős jen, és egy friss adat, amely szerint a japán export növekedése augusztusban már sorban a hatodik hónapja lassult, és augusztusban bővült a legkisebb mértékben az idei évet tekintve.

Tovább lassult a japán export bővülése augusztusban

Japánban hatodik hónapja lassult az export növekedése augusztusban, a kivitel azonban így is 15,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - közölte az ország pénzügyminisztériuma hétfőn.

Tőzsde - Erősödéssel nyithat Nyugat-Európa

Értékforgalmazók szerint a londoni FTSE-100 index 0,6 százalékkal, a frankfurti tőzsde DAX-30 mutatója és a párizsi CAC-40 index pedig egyaránt 0,5 százalékkal emelkedhet a kereskedés indulásakor.