rss      tw      fb
Keres

Vendégszerzőink írásai

Ki lesz az igazi vesztes?

„Így érvényesül a kormány döntésének valódi célja: a földbérleti díjak jelentős csökkentése. Ez szolgálja leginkább a mezőgazdasági bizniszben már jelenlévő, illetve a belépni szándékozó politikai klientúra érdekét.”

A társadalmi felelősségvállalásból

„…büszkeséggel tölt el bennünket az a tudat, hogy bár idestova fél évtizede egy vadonatúj, munkaalapú társadalomban élünk, a pályázók milyen nagyszerűen kiismerik magukat a történelem szemétdombjára vetett pénzalapú gazdaság útvesztőiben.”

Merő szívjóság

„Orbán Viktor egy évi 7 milliárd forintot fialó ajándékkal lepte meg az Andy Vajna nevű magánszemélyt. Ha a Szerencsejáték Zrt. kapta volna meg az öt koncessziót, akkor ez a 7 milliárd a költségvetést gazdagítaná.”

Területi kérdések

„Olyasmi lenne ez, mint háromnegyed évszázaddal ezelőtt a müncheni konferencia, ahol Anglia és Franciaország hozzájárulásával németek lakta területet csatoltak Csehszlovákiától Németországhoz.”

Rendpártiság?

„A mélyszegénységben élőknek állami esélyteremtés kell már ahhoz is, hogy érezzék: érdemes erőfeszítést tenniük az előrejutásért.”

Libikóka

„…mivel az ember nehezen adja föl a reményt, elfogadtam érvelésüket. Egy kicsit ugyan zavart, hogy Pásztor Albert programjáról semmit sem hallottam. Nem mondta el, hogyan akarja megoldani a Miskolcon fölhalmozódott problématömeget.”

A Pásztor Albert-ügyhöz

„Csak remélni tudjuk, hogy Pásztor Albert… nem akarja majd kitelepíteni a miskolci romákat. Ám jelölése minden jel szerint… a ’cigánybűnözéses’ közhangulatnak tett engedmény, amely csupán kétes értékű és rövid távú nyereséget hozhat a baloldali pártoknak.”

A református egyház és a jobboldali pártok

„Udvari történészeivel pártja történelmi tablójára ’talpig úriember’ református személyiségeket – Tisza István, Horthy Miklós – festetett, spirituális örökösként pózol előttük. Ellentmondó, kötekedő vitastílusát pedig ’kálvinista nyakasságával’ magyarázza.”

A tiszta beszéd fontosságáról

„…politikussá lett korábbi rendőrként még nem tud erről a bonyolult problémakörről egyszerre kiegyensúlyozottan és nyíltan fogalmazni. Márpedig a politikus az, amit mond, az, amit cselekszik.”

Nyílt levél a DK-hoz és a baloldal szimpatizánsaihoz

„…ezzel a baloldal átlép egy határt. Egy olyan határt, ahol elvesznek a baloldali értékek, ahol teret kap a populizmus és nacionalizmus, ahol legitimálják a cigánybűnözést mint kifejezést. Pásztor Albert akkori nyilatkozatát azóta is előszeretettel idézgetik a szélsőségesek, nyilván nem véletlenül.”

A felelősség szabadsága

„A valóban elviselhetetlen Fidesszel, nopláne a Jobbikkal való fenyegetés mint a DK csodafegyvere? Vagy Pásztor, vagy a Fidesz? Na ne! Újratervezést javaslok, tapintható a zavar, érzékelhető az elakadás.”

Hetven éve Pápán

„'…éreztük, hogy ez be fog következni, de az utolsó pillanatig egyikünk sem akart igazán hinni benne'.”

Egy embertelen ország

„Társadalmi méreteket ölt a tanult tehetetlenség szindrómája, amikor az ember a minden mindegy állapotába kerül. Amikor elhiszi, hogy a sorsán változtatni már képtelen. Amikor már csak a vezértől remél megváltást.”

Gyászmunka és kollektív emlékezet

„Ahol az olyan védekező mechanizmusok, mint a tagadás és az elfojtás túlságosan nagy szerepet játszik a konfliktusmegoldásban – legyen ez egyéni vagy közösségi szinten –, rendszeresen megfigyelhető a valóságérzék beszűkülése és a sztereotip előítéletek elterjedése.”