rss      tw      fb
Keres

 

Niedermüller Péter

 

Etnográfus, kulturális antropológus. Kutatásai a modern társadalmak változásaira, azok különböző részterületeire, valamint a politikai folyamatok kulturális elemzésére terjednek ki. Cikkei, tanulmányai külföldi és hazai szakfolyóiratokban jelentek meg. Utolsó magyar nyelvű kötete "Sokféle modernitás" címmel jelent meg 2008-ban. Publicisztika írásai az Élet és Irodalomban, valamint a galamus.hu-ban jelentek meg.

2011 novemberében a Demokratikus Koalícióban vállalt alelnöki tisztsége miatt kivált a Galamus-csoportból.

 

Máshol megjelent írásai:

„Ma a nap is másként süt…”

„Ennek oka megítélésem szerint nem(csak) a magyar politika jobboldali hagyományainak a feléledése vagy felélesztése… Hanem sokkal inkább a bezárkózás, a kulturális izoláció Fidesz által felkarolt és folyamatosan újratermelt hagyománya, a bezárkózás és a bezártság mítosza.”

Az eltévedt ország

„Mindennek nyomán a társadalom nagy részében formálódni kezdett a meggyőződés, hogy ’ezek’ úgysem képesek semmire sem, csak ’lopni, csalni’ tudnak. E vélemény azonban nem ’csak úgy’, magától alakult ki és terjedt el. Hanem elsősorban annak köszönhetően, hogy a 2002-es választásokat követően az ellenzék - legyünk pontosak: a Fidesz - legfőbb politikai céljává a kormányzó párt(ok) bizalmi, hitelességi tőkéjének a megsemmisítése vált.”

Egy meleg nyári délután

„Mindez azonban már túlmutat a melegek felvonulásához kapcsolódó zavargásokon. A magyar társadalom jelentős részének a homoszexualitással (cigányokkal, zsidókkal, arabokkal, románokkal, szlovákokkal stb.) kapcsolatos felfogása, nézetei ugyanis pontosan tükrözik vissza ennek az országnak az egyre romló kulturális állapotát.”

Karikatúra-háború

„Az ilyen és ehhez hasonló vélekedések nyomán megindult Európában - és bizonyos mértékig az Egyesült Államokban is - a vita a sajtószabadságról, illetve annak morális és kulturális határairól. Magát a szólásszabadságot természetesen senki sem kérdőjelezte meg. Sokkal inkább az a kérdés fogalmazódott meg, hogy mindig feltétlenül élni kell-e a szólásszabadsággal?”